Még nem tudni, milyen következményei lesznek a május 31-ei vérontásnak – mindenesetre mély a szakadék az európai közvélemény és a kormányok hivatalos álláspontja között. Az izraeli politika meg/elítélése a sajtó visszafogottságában is lemérhető: alig jelennek meg hírek arról, hogy milyen erős felháborodást váltott ki az akció, s milyen gyorsan gyűlnek a tiltakozó aláírások. A sajtó csendje ellenére komoly változások zajlanak le a Közel-Keleten.
Interjú Dominique Vidallal, a Le Monde diplomatique szerkesztőjével. Készítette Grégoire Larieu.
Május 31-én egy izraeli kommandó megtámadott egy Gazába tartó humanitárius segélyflottillát. A hadművelet több aktivista halálával végződött, és gyakorlatilag egyhangú nemzetközi felháborodást váltott ki. Mivel magyarázható az izraeli hatóságok magatartása? Milyen hatással lesz az újabb válság a nemzetközi kapcsolatokra? Ezt kérdeztük Dominique Vidaltól, az izraeli-palesztin konfliktus szakértőjétől.
Az izraeli kormány általában igencsak ügyel a róla alkotott képre. Most azonban odáig merészkedett, hogy egy humanitárius konvoj tagjait mészároltatta le Gáza blokádjának fenntartása érdekében, és ezzel hatalmas tiltakozást váltott ki szerte a világon. Vajon Izrael elveszítette volna a fejét?
Nem lehet csodálkozni az izraeli rajtaütésen. Nem melléfogásról van szó. Az akció teljes mértékben megfelel az izraeli politika logikájának. E logika szerint bármely problémára katonai választ kell adni. Az egymást követő izraeli kormányok mindig is kizárólag az erő érvét ismerték el. De már 1923-ban is arról írt a cionista Jabotinsky, hogy a zsidó állam kierőszakolásának egyedüli módja csak az arabok eltiprása lehet.
Azt is látnunk kell azonban, hogy ez a stratégia manapság már nemigen működik. Néhány év óta az izraeli kormányzat kudarcot kudarcra halmoz: a libanoni háborúban nem sikerült végeznie a Hezbollah-val, és a gázai hadművelet során a Hamasszal sem tudott végezni. Az izraeli hadsereg ma már nem képes teljes mértékben megvédelmeznie saját lakosságát, és műveletei visszaütnek saját államára.
Néhány hónapja megfigyelhetők Izrael elszigetelődésének jelei: diplomáciai incidens Joe Bidennel a telepek befagyasztása ügyében, Petraeus tábornok megkérdőjelezte az USA Izraelnek nyújtott támogatását… Vajon Izrael fokozatosan elveszíti azt a támogatást, amely mindeddig az erejét adta?
Igen, az elszigetelődésére utaló jelek lényegesek. Nemzetközi téren például a Goldstone-féle jelentés, amely Izraelt emberiség elleni bűnökkel vádolta meg. A jelentést az ENSZ nagy többsége elfogadta.
A flottilla megtámadása szintén jelentős válságot robbantott ki, ezúttal Törökországgal. Az ország egészen idáig Izrael igen fontos szövetségese volt. A két állam többek közt közös hadgyakorlatokat is folytatott. Ma pedig a szakítás küszöbén állnak.
Az amerikai támogatás is repedezik, apró jelek is mutatják. Például Benjamin Netanyahu fehérházi látogatása során nem volt közös fotózás vagy nyilatkozat, Barack Obama pedig faképnél hagyta izraeli partnerét, hogy vacsorázni menjen feleségével és leányaival. De nyomon követhető olyan fontosabb tényeken is, mint Petraeus tábornok kijelentése, amellyel megkérdőjelezte Washington támogatását. Egyértelművé tette, hogy az Izraelnek szóló amerikai támogatás nem szolgálja az USA közel-keleti érdekeit.
Végül az Európai Unióban is bizonyos skizofrénia észlelhető: egyfelől megkísérlik erősíteni az Izraellel fenntartott kapcsolatokat, másfelől azonban felvetik a Tel-Avivval való együttműködés felfüggesztését. A flottilla megtámadását követően gyakorlatilag az EU minden kormánya berendelte Izrael nagykövetét – nem hiszem, hogy egy csésze teára! Egyébként a nagy bankok és a pénzügyi alapok némelyike kezd felhagyni az izraeli telepesek finanszírozásával. Láthatóvá váltak hát Izrael elszigetelődésének súlyos jelei.
A humanitárius konvoj elleni támadás vajon milyen következményekkel járhat az izraeli-palesztin konfliktusra nézvést?
Először is: úgy vélem, hogy tarthatatlanná válik Gáza izraeli blokádjának további védelmezése. Hivatalosan a blokádot roppant cinikusan indokolják; eszerint azt a célt szolgálja, hogy megakadályozzák a Hamasz fegyverbeszerzéseit. Ám ez a biztonsági indoklás nem logikus, hiszen a palesztin mozgalom mégiscsak hozzájut az utánpótláshoz, többek közt az alagutakon keresztül. Az izraeli blokád valóságos célja Gáza lakosságának „megfojtása”, hogy a Hamasz ellen forduljanak. Taktikájuk azonban nehezen védelmezhető, és nem is működik.
Továbbá a flottilla megtámadása végletes feszültségeket eredményezett. Obamának most szembe fog kelleni néznie a maga felelősségével, rá fog kényszerülni, hogy a békefolyamatot aktív módon újraindítsa.
Éppen azt gondolom, nem arról van-e szó, hogy Izrael időt akar nyerni az újabb válság kirobbantásával?
Nagyon is lehetséges, de ebben az esetben is olyan hadművelettel van dolgunk, amely újfent magát az izraeli kormányt fogja sújtani. Növekvő elszigeteltsége a nyomás fokozódásával jár. Ez pedig nem kedvez Izrael tárgyalási pozíciójának. És a helyzet mindaddig nem is fog javulni, amíg a kormány erőpolitikát folytat, ahelyett, hogy a politika erejéhez folyamodna. A második megoldás természetesen feltételezi, hogy az izraeli kormány kész engedményeket tenni a palesztinoknak.