hu | fr | en | +
Accéder au menu

Cirkusz, kenyér nélkül

A nagy blöff: a szerencsejáték privatizálása és liberalizásása Franciaországban

Eddig is rengeteg féllegális szerencsejátékot találhattunk az interneten. Már csak hírüket kell kelteni más csatornákon, hogy megbecsült és szépen jövedelmező iparág legyen a fogadásokból. Franciaországban ez az áttörés megtörtént. A sportesemények és egyéb szórakoztató műsorok közvetítői győztek és elfogadtatták álláspontjukat: mindenféle nyereményjátékok szórakoztatnak majd minket éjjel és nappal, és az állam nem részesedik az üzletből.

Érdekes, hogy Magyarország is szinte azonos időben vágott bele ebbe a szélhámos üzletágba. Nálunk Havas Henrik reklámozza, szinte mindenütt.

JPEG - 14.3 kio

„Hat hónapja játszom az interneten, minden hónapban a jövedelmem húsz százalékát elveszítem, most nincs munkám, jobban figyelek. Éjszaka felébredek, hogy játsszak, nem megyek emberek közé, nevetségessé válok a normális emberek szemében.” A Gilles nevű szerencsejáték-függőnek a Le Monde.fr-ben publikált vallomása (1) nem kelti fel a francia média figyelmét. 2010 júniusa óta, amióta életbe lépett az internetes pénzes szerencsejátékokról szóló törvény, a sportfogadási és pókeroldalak, sőt, már a tévék, rádiók és sajtócsoportok is versengenek a közönség meghódításáért. Ez az ötmilliárd euróra becsült piac igencsak csábító a vigalmi iparban utazóknak, csakúgy, mint a kaszinósoknak és lóversenyüzemeltetőknek.

Az internetes szerencsejátékok és a sportfogadás liberalizálása hosszú és türelmes lobbi eredményeképpen vezetett sikerre, amelyben a blöff éppúgy szerepet játszott, mint a cinkelt kártyák és az érdekellentétek. 2010. május 12-én sürgősséggel fogadták el a törvényt, amely „megnyitja a verseny előtt a pénzben játszott szerencsejátékok szektorát, és rendelkezik a szabályozásukról”. Nem egészen egy hónappal később nyílt meg a piac, épp a dél-afrikai futball-világbajnokság meccseinek kezdetekor. A francia sportfogadási cégek – többek közt az Eurosportbet, a TF1 tévétársaság leányvállalkozása – arra számítottak, hogy megvághatják a focirajongók tömegeit. A mérkőzések közben Christian Jean-Pierre kommentárjaiban közli a csapatok esélyeit és felszólítja a tévénézőket, kattintsanak a TF1.fr-re, ahol egyértelműen szerepel az Eurosportbet elérhetősége.

A világkupa befejezésekor, július 11-én már 1,2 millió aktív számla működött az online oldalakon. Az internetes szerencsejátékokat szabályozó hatóság, az Arjel tizenöt operátora 83 millió eurós forgalmat regisztrált. Ez majdnem kétszerese annak a 43 millió eurónak, amelyet (a régi jó öreg) Francaise des Jeux, az FDJ, a francia szerencsejáték részvénytársaság keresett az internetes fogadásokon 2009-ben, amikor még hivatalosan monopolhelyzetet élvezett. „A kereslet nem nőtt ugyan robbanásszerűen, de áthelyeződött a legális kínálatra”nyugtat meg mindenkit az FDJ (2) . Mivel tulajdonosa 72 százalékban az állam, nem meglepő, hogy vezetői a kormány döntését támogatják, és állítják, hogy az új törvény a várakozásoknak és a kormány céljainak megfelelően segít felszámolni, de legalábbis megtizedelni a 25 ezer törvénytelenül működő szerencsejátékos honlapot.

De megelégedhetünk-e az FDJ vezetőinek dicséretével? Amikor 2009 márciusában Eric Woerth, az akkori költségvetési miniszter benyújtotta törvényjavaslatát, kijelentette, a törvény kettős célja „megvédeni az állam bevételeit, ugyanakkor kellően vonzó lehetőséget nyújtani a fogadóirodáknak.” Másképp mondva, a javaslatban meghatározott alacsony adókulcs – 7,5 százalék elvonás a sport- és lóversenyfogadások összegéből; 2 százalék a pókerhonlapok forgalmából – nem fogja megmenteni az államkasszát. Biztosra vehető, hogy az állam csak az online szerencsejátékok iránti kereslet eszeveszett növekedésével fogja tudni behozni azt a veszteséget, amelyet a játékokra vonatkozó, I. Ferenctől, 1539-től datálható monopóliumának a megszűnése jelent. Az állami monopolhelyzet (amelyet az új rendelkezés fenntart az úgynevezett „fizikai” fogadásoknál) valójában igen nagy haszonnal jár: 2008-ban a francia szerencsejáték-részvénytársaság 2,5 milliárd eurót fizetett be az államkasszába, azaz bevételének 27,7 százalékát, miközben a lóversenyfogadásokkal foglalkozó cég, a PMU 1,1 milliárdot, üzleti bevételének 12 százalékát. Vagyis ha továbbra is alacsony marad az internetes fogadások adókulcsa, akkor kizárólag nagyon jelentős forgalomnövekedés hozhat az államnak hasonló adóbevételeket.

A törvényhozás tulajdonképpen szakított az egy évvel ezelőtt elfogadott Hadopi-törvény szellemiségével – ez a törvény próbált gátat szabni a szellemi termékek tulajdonjogának védelme nevében a nem legális kulturális tartalmak internetes terjedésének. Lemondtak arról is, hogy az illegális internetes fogadások visszaszorítása érdekében büntetőjogi szankciót szabjanak ki, bár bizonyos esetekben az Arjel, a játékok fölött őrködő hatóság eljárást indíthat az illegális honlapok ellen. De a törvény alapvetően arra törekedett, hogy legalizálja a törvénytelenül működő fogadásszervezőket, akik persze engedélyt akartak kapni. Ilyen például a Betclic Társaság, amely Stéphane Courbit birtokában van. Ő egyben az Olympique Lyonnais futballklub tulajdonosa, és a köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy személyes jóbarátja.

A szerencsejátéklobbinak sikerült elhitetnie, hogy létezik olyan európai direktíva, amely a monopólium felszámolását várja el. Pedig a portugál Santa Casa-rendelkezés, (2009. szeptember 8.) óta tudvalevő, hogy nincs olyan kötelezettség, amely kikényszerítheti a nyereményjátékágazat megnyitását a magánszféra előtt. A szolgáltatásokról szóló brüsszeli direktívából kimaradtak a szerencsejátékok, vagyis megmaradhatnak az állam ellenőrzése alatt, azzal az indoklással, hogy az államnak joga saját érdekének védelme a közegészségügy és a közrend területén. 2010. július 8-án egy másik döntés engedélyezte Svédországnak, hogy betiltsa az online szerencsejátékok reklámozását és így megvédje az állami lottótársaságot. „Kulturális, erkölcsi, illetve vallási megfontolások indokolják a szerencsejátékokat működtető cégek korlátozását – fogalmaz a szóban forgó határozat –, különösképpen elfogadhatatlannak minősíthető az a gyakorlat, hogy magánhasznot húzzanak egy sokakat érintő szociális drámából, a játékosok gyengeségéből és rossz lapjárásából.” (3)

Ahelyett, hogy a többi európai ország joggyakorlatát követné, a francia törvény fittyet hány a szerencsejátékok reklámozásából következő veszélyekre. A törvény szövege beéri azzal, hogy kerülendő a kiskorúak befolyásolása a gyerekműsorokhoz kapcsolódó hirdetésekben. A francia televíziós és rádiós testület azonban május 19-én nem merte érteni ezt a figyelmeztetést, és tétován a televíziós műsorszerkesztők önkontrolljára bízza, hogy milyen műsoroknál nem engedélyezik a reklámokat. Mi a helyzet például a kamaszok körében oly népszerű valóságshow-kkal? Az Egyesült Királyság tiltja az online fogadások reklámozását a televízióban 5 és 22.30 óra között, a rádióban pedig 17 órától éjfélig (kivéve a sporttudósításokat). A francia szabályozók a brit intézkedéseket akarták bevezetni, de a tévécsatornáknak sikerült nagyobb szabadságot kilobbizniuk.

Az biztos, hogy a média sokat kaszál az online szerencsejátékok reklámozásából. Először is, a hirdetések piacán évi 250 millió euró bevétellel lehet számolni. Gyakran maguk is alapítanak nyereményjátékcégeket (a TF1 például a leányvállalataival hozta létre az Eurosportbetet; az Amaury-csoport pedig a Sajoo.fr-et), vagy legalábbis partnerként beszállnak különböző tévéműsorokban, ahogy az RTL összeáll a lóversenyfogadással foglalkozó PMU-val, és a fogadásokhoz kapcsolódó előrejelzéseket közvetíti. Az internet bevonásával további bevételeket szereznek, és szélesítik a fogadók körét. Az interaktív televíziós műsorok elterjedésével a nézőket ösztönzik, hogy a sportközvetítés közben azonnal fogadásokat kössenek az interneten. A Numéricable kábelszolgáltató például éppen most egyezett meg erről a Betclic társasággal. Más technikai eszközök, így például a mobiltelefon is hasonló lehetőségeket kínál.

Minden feltétel adott tehát, hogy Franciaország az elektronikus fogadók nemzetévé váljon. Amikor kiürül az államkassza, akkor hagyományosan felértékelődik az efféle játékok szerepe a közvetett adózás egyik formájaként. A szerencsejáték arra hivatott, hogy feltöltse az államkincstárt és enyhítse a társadalmi feszültséget: panem et circenses – cirkuszt és kenyeret! Azonban a szerencsejátékok liberalizálása végeredményében néhány nagytőkés érdeke, akiket a Fouquet’s klub tagjaiként ismernek. Ez a csoport arról az exkluzív étteremről kapta a nevét, ahová 2007 májusában jöttek gratulálni Nicolas Sarkozy megválasztásához: Bernard Arnault és Antoine fia, Stéphane Courbit, Martin Bouygues és a többiek. Pikáns részlet, hogy Florence Woerth, a törvény kidolgozójának felesége is ismert név a lóversenyben érdekelt mágnások között: ő hozta létre a nagytőkések asszonyaival a Dam’s istálló nevű céget, amely egyszerre versenylovakkal és adóoptimalizálási tanácsadással is foglalkozik.

A szerencsejátékok privatizálása szükségképpen érdekellentéthez vezet, ha a szerencsejáték szervezője szoros kapcsolatban áll egy-egy sport- vagy lóverseny szervezőjével. Elég, ha egy kommentátor a sporteseménynek csak az egyik vagy másik aspektusára hívja fel a figyelmet, ezzel is irányítani tudja a tippeket. Márpedig, mint azt Nicolas Béraud, a Betclic elnöke állítja, a sportfogadások honlapjait bukmékerek kezelik, akiknek mestersége rokon a city traderekével. (4) Ők valós időben kezelik a fogadásokat és úgy változtatják a téteket, hogy az lehetőség szerint minimalizálja a kockázatukat. A jelenlegi kormány teljes ellentmondásban van önmagával, hiszen azt állítja: célja a kapitalizmus erkölcsössé tétele – miközben ezt a kaszinógazdaságot engedélyezi, sőt, népszerűsíti. Nem is járunk messze a Madoff-féle csalássorozattól: az internetes pókerszoftverek lehetővé teszik több fiktív játékos összjátékát egy balek rovására.

Ne feledjük a pénzmosás veszélyét sem. 2007 márciusában a francia Pénzügyi Akciócsoport jelentése már beszámolt az online fogadások hátterében zajló pénzmosási műveletekről. Június 4-én az Európai Bíróság helyben hagyta a szerencsejáték-honlapok betiltását Hollandiában a csalás és bűnözés elleni harc nevében.

Népegészségügyi szempontból még egyértelműbb a veszély. 1980 óta elismerik, hogy a pénzben játszott szerencsejátékok gyakran vezetnek magatartászavarokhoz, ráadásul a nyereményjátékok kínálatának növekedése közvetlenül növeli a betegek számát. Ha figyelembe vesszük, hogy a francia szerencsejátékosok 1-3 százaléka patológiás értelemben függő, akkor világos, hogy a játékosok számának növekedése önmagában is probléma. Annál is inkább, mivel a honlapok működtetői által felkínált bónuszok – a pókerben például 500 euró a Sajoo.fr honlapon – különösen hatékonyak. Marc Valleur, a párizsi Marmottan kórház főorvosa szerint a versenyszféra megjelenése „azonnal növelni fogja a szerencsejáték-függőséget és a visszaéléseket, hiszen erősen reklámozzák a tevékenységet.” (5)

A játékosok offline, illetve online csoportjának összehasonlító megfigyelésével (6) Mark Griffiths, a nottinghami brit egyetem professzora egyértelműen bizonyította, hogy az online szerencsejátékoknál nagyobb a függőség veszélye. Ennek oka, hogy a játékos anonim és elszigetelt helyzetben van, ráadásul nincs időbeli korlát sem, illetve nincs a játékos mellett olyan személy, aki beavatkozhatna, vagy legalább figyelmeztetné a játékost. A megelőzés egyetlen módja ilyen körülmények között a kínálat korlátozása.

Az addikció elleni küzdelem, amely a francia törvénykezés állítólagos célja, nehezen egyeztethető össze a nyereményjátékokat működtető új cégcsoportok engedélyezésével. A várható következmények között meg kell említeni a szociális igazságtalanság kérdését. Erről Aurélie Filippetti, a szocialista párt képviselője beszélt parlamenti felszólalásában: „Az Inserm (7) kutatások kimutatták, hogy a szerencsejátékok sokkal jelentősebb szociális problémát okoznak a legszegényebbek között, mivel a játékra fordított összegek aránya körükben a legmagasabbak, bár abszolút értelemben kevesebbet költenek”. A törvény ugyan előírja, hogy nem lehet fogadni bankszámlánk feltöltése nélkül, de az úgynevezett revolving-hitelek és a folyószámla-hitelkeretek miatt ez sem védi meg a játékosokat attól, hogy mértéktelen adósságba verjék magukat.

Jó lenne tudni, mi állhat a kártyák új leosztása mögött. Franck Daninos Histoire du poker (A póker története) (8) című könyvében bebizonyítja, hogy ennek a túllicitálásra épülő játéknak csak akkor van értelme, ha pénzért játsszák, annak ellenére, hogy gyakran mondják: nem a véletlen, hanem a gyakorlat szabja meg a nyereményeket. A televízió miniatűr kamerákkal, a játékosok kártyáinak feltárásával népszerűsíti a partikat, és nagyban hozzájárult egy új imidzs, ahogy a műsor szlogene állítja, a „sportos, drámai és szórakoztató” póker népszerűsítéséhez. Olyan színészek, mint Nicole Kidman és Ben Affleck, vagy a francia Patrick Bruel segítették a játék társadalmi elfogadottságának növelését, állítólag „kulturális hidat” nyitottak Amerika felé. A póker másik arca pedig azt hirdeti: „megrészegít a hatalom, az asztalnál ki kell használni az ellenfél gyengeségeit”. Olyan pénzes játék ez, amelyet nem csapatban, hanem egyedül játszik az ember, nem a bank ellen, hanem a magunkfajtával szemben, ahol az agresszió a nyerő, ahol a megtévesztés és a ravaszság mint blöff különleges elismerést kap. Pedig sokan sóhajtanak összetörten a végén, mint Alekszej Ivanovics, Dosztojevszkij Játékosa: „szédelegve távoztam az asztaltól”.

Marie Bénilde

A szerző újságíró, az On achete bien les cerveaux. La publicité, les médias et le patronat (Az agyakat megveszik, ugye? A reklám, a média és a tőke) című könyv szerzője. (Raisons d’Agir, Paris, 2007)
Sipos János

(12009. október 8.

(2AFP, 2010. július 14.

(3AFP, 2010. július 8.

(4Lásd Lettre de l’industrie des jeux d’argent en ligne (Igamingfrance.com), 2009. július 16.

(5Le Monde, 2010. július 2.

(6Mark Griffiths, Gambling online – problem gamblers more susceptible, research shows, Nottingham Trent University, Ntu.ac.uk. 2009 szeptember 16.

(7INSERM – Országos Egészségügyi és Orvoskutatási Intézet.

(8Franck Daninos, Histoire du poker. Le dernier avatar du reve américain, Tallandier, Paris, 2010.

Megosztás