A toxikus vörösiszapról a legtöbb hazánkfia valószínűleg életében először október 4-én hallott. Nem így a környezetvédelmi szakmában járatosak. Hazánkban a képződő toxikus hulladékok közül mennyiségben messze kiemelkedik a vörösiszap. A Levegő Munkacsoport már 2003 óta kongatta a vészharangot a kormánytagoknak, kormánytisztviselőknek eljutatott anyagaiban. A zöld szervezet szerint halaszthatatlan a hazánkban évtizedek alatt felhalmozott, akkoriban 30 millió tonnára becsült vörösiszap semlegesítése és a tárolók rekultivációja. Az országban 4 tározóban tartják a töménytelen mennyiségű mérgező iszapot, mely településeket, például Mosonmagyaróvárt és a Dunát veszélyezteti. Katasztrófa nélkül is a levegőbe kerülhet a kiszáradt iszap maró pora, melyet a szél a településekre vihet, illetve a tárolókból a talajba jutva a vízbázisokat is veszélyezteti. A Levegő Munkacsoport az elmúlt hét évben nem kapott semmilyen választ felvetéseire.
A vörösiszap képződése azóta is folytatódik. Ez az anyag az alumínium előállítása során keletkezik: bauxithoz lúgot adnak, így nyerik ki az alumíniumgyártás alapanyagát, a timföldet. A visszamaradó hulladékot nevezzük vörösiszapnak. Minden tonna timföld termelésekor két tonna veszélyes vörösiszap képződik, így Magyarországon a mai napig akár 6-700 ezer tonna évente. A vörösiszapból a világ legtöbb részén kinyerik az értékes lúgot és újra felhasználják a folyamatban. A mostani katasztrófa után az Egyesült Államokbeli és ausztrál szakértők nem értették, miért mar az iszap, hiszen náluk az öt-hétszeri mosást követően az már csak minimálisan lúgos.
A hazai alumíniumipart és timföldgyártást is a kilencvenes évek közepén privatizálták. Az új tulajdonosok nyomott áron, sokak szerint a valós érték töredékéért szerezték meg a jövedelmező üzemeket, cserébe vállalták a sok milliárdos környezeti kármentesítést. A Levegő Munkacsoport 2003-as becslése szerint a „a vörösiszap tárolási és semlegesítési költsége tonnánként 50–100 ezer forint körülire becsülhető”. Az ajkai timföldgyárat és így a vörösiszap-tárolókat is birtokló MAL kármentesítő tevékenységéről és szerződésben vállalt kötelezettségeiről mégsem tudunk semmit.
A katasztrófát látva azt biztosan kijelenthetjük, hogy a vörösiszapot nem semlegesítették, a lúgot nem mosták ki megfelelően. Azt, hogy pontosan mi van az áradatban, amely hét ember halálát és közel 150 ember sérülését okozta, és több mint ezer hektárt, több települést öntött el október 4-én, még mindig nem tudjuk pontosan. Az ÁNTSZ október 5-én közzétett adatai szerint (1) sem mérgező az ajkai vörösiszap, ám táblázatuk némileg hiányos: 1987-es (!) mérési adatokra támaszkodva állapítja meg, hogy nem léptük át a 2009-es határértékeket, sőt ez alapján az iszap pH-ja 11,8, ami két nagyságrenddel kevesebb, mint a valóságban mért 13,5-ös lúgosság (a pH logaritmikus skála, azaz például a 9-es pH 10-szer erősebb lúg koncentrációt jelent mint a 8-as pH). A Magyar Tudományos Akadémia szerint nincs toxikus fém az iszapban (2). Ennek némiképp ellentmondanak a Greenpeace mérései (3), amelyek jelentős rákkeltő arzén, króm, illetve idegméreg higany határérték-túllépést mutatnak. Az MTA később magyarázkodott, hogy ők igazából a vizet és nem az iszapot mérték, és azt is máshol. Ehhez képest Jávor Benedek, az országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke úgy értesült, hogy az MTA nem is vizsgálta a toxikus arzén és higany jelenlétét, és cáfolták, hogy az iszapban bármilyen mérgező fém lenne. A cégtulajdonosok nyilatkozata, miszerint az iszap nem veszélyes, különösen felháborító a számtalan lúg marás okozta sebesülés ismeretében.
Ami tagadhatatlan, hogy az emberi tragédiákon és a települések pusztulásán túl a Torna patakban és a Marcal folyóban kipusztult az élet és az MTA is megállapította, hogy „az iszaptó melletti mezőgazdasági területeket feltehetően olyan súlyos károsodás érte, hogy a talajcsere sem nagyon segíthet, ezért jó időre ki kell vonni azokat a művelés alól.” Bár a savas, gipszes, nitrátos kezelés megmentette a Rába és a Duna élővilágát, a kármentesítés hosszú távú hatásait még nem ismerjük. Ha valóban vannak toxikus fémek az iszapban, a savas kezelés hatására kiszabadulhatnak és elszennyezhetik a talajt és a vizeket.
Érdekes továbbá a kormány kommunikációja, amely egyfelől szigorú felelősségre vonást követel és ezt sokszor dramatizálja (Mindenki térdre, imához – Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár (4)), közben a külföldnek szóló híradásokban folyamatosan bagatellizálja a katasztrófát. (5)
Egy biztos: a rendszerváltás óta senki sem próbálta meg kezelni vagy a tulajdonosokkal kezeltetni a vörösiszap problémáját. Nem tudhatjuk, hogy ennek oka a hatóságok, az állam gyengesége vagy esetleg a politikai összefonódások (a MAL Zrt. tulajdonosai köztudottan jó kapcsolatokat ápolnak politikai körökkel, sőt az egyik tulajdonosnak korábban közös cége volt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel (6)). Nem kétséges azonban, hogy az alumíniumon milliárdokat nyerők nem fizettethetik ki a lakossággal a tevékenységükkel járó környezeti károkat. Reméljük ezért, hogy valóra válnak a kormánynak a katasztrófát követő nyilatkozatai, és rendet raknak a vörösiszap és más veszélyes hulladékok frontján.
