hu | fr | en | +
Accéder au menu

Visszaadni a bio értelmét

Húscsirkék istállója, friss paradicsom egész évben, szőlészet, ahol külföldi idénymunkásokat dolgoztatnak éhbérért… – igen, de bio! Azt a biót, ami eredetileg elvetette az iparosodott mezőgazdasági fejlődést és támogatta a kistermelőket, ma a hipermarketek polcain kínálják dömpingáruként.

JPEG - 268.1 kio

„Az ökoőrültek és a ’68-asok átengedték a terepet a profiknak!” Így nyilatkozott 2009 júniusában egy szakember a Terres du Sud szövetkezettől, amely az intenzív biocsirke-tenyésztés bemutatására szervezett nyílt napot Lot-et-Garonne megyében. A szövetkezet által bemutatott „kulcsrakész” berendezések, állami támogatások és kedvezményes hitelek a meghívott mezőgazdászokat hivatottak elcsábítani. A mezőgazdasági ágazat óriásszövetkezetei, hogy ellássák a hipermarketeket, a vendéglátóipart és a közösségi étkeztetés szolgáltatóit, szorosan együttműködnek az „agro business” óriásvállalataival, és miközben a minden gyanún felül álló csirkéket tenyésztik, keményen rivalizálnak egymással. Az új európai szabályozás is megkönnyíti a helyzetüket, hiszen engedélyezték, hogy egy gazda akár 75 ezer biocsirkét termeljen évente, és a biotojást előállító gazdaságok méretét sem korlátozzák.

Ezek a szövetkezetek megértették, hogy igencsak nyereséges üzletág az általuk korábban elítélt intenzív mezőgazdaság. „A termelőket szigorú szerződés köti, és elveszítik minden autonómiájukat” mondja Daniel Florentin, aki a Landes megyei Maïsadour szövetkezettel szerződött biocsirke tenyésztésre. „A termelők legalább húsz évre vannak eladósodva, és be kell szolgáltatniuk a terményük egészét a szövetkezetnek, amely átvételre kötelezi magát, de előre meghatározott ár nélkül. Ez valójában integrációs rendszer, épp olyan, amelyik a hagyományos intenzív tenyésztési ágazatokban is jellemző.”

Franciaországban 1999 óta egészségügyi és környezeti problémák eredményeképp a bioélelmiszerek fogyasztása tíz százalékkal növekedik évente. 2009-ben, a válság ellenére, a biotermékek forgalma 19 százalékkal nőtt. Ez a sokáig marginális piac húzóágazattá vált, felkeltette a nagykereskedők érdeklődését: mára éves forgalmuk több mint 45 százalékát a biotermékek teszik ki.

A folyamatos átalakulás ellenére Franciaországban a mezőgazdasági területeknek csak 2,46 százalékán folyt biotermelés 2009-ben. A fogyasztók igényeinek kielégítésére a piac vezető szereplői két megoldást választottak: a nagy mennyiségű importot és a biotermékek iparosított, intenzív mezőgazdasági technikáinak kifejlesztését.

A biomezőgazdaság fogalma Európában született meg és bontakozott ki, válaszul a vegyszeres, produktivista mezőgazdaságra, amely a második világháború után terjedt el. A hatvanas évek elején biotermelő kisgazdák és fogyasztók hálózata hozta létre a Nature et Progrès egyesületet (Természet és haladás, N&P), amely aztán magához vonzotta azokat a városlakókat, akik a hetvenes években a földhöz való visszatérést választották. Az egyesület szoros kapcsolatot tartott különböző ökológiai és politikai mozgalmakkal is, például a nukleáris energiát ellenzők körével, illetve a gazda-munkás szakszervezet kezdeményezéseivel, amelyekből később a Confédération paysanne, a Parasztszövetség kialakult. A kilencvenes évektől a génmódosítás ellen fellépő szervezetek is csatlakoztak az ernyőszervezethez. Mindezen álláspontok összefoglalásaképpen a Nature et Progrès chartája olyan alapelveket fogadott el, mint a mesterséges termékek elutasítása, a természetes termelés és feldolgozás, a sokszínűség, a vetésforgók alkalmazása, a termelők függetlensége, megújuló energiaforrások használata, kisparaszti gazdaságok támogatása, a nagybani vetőmagok elutasítása és az élelmiszerellátás függetlenségének támogatása.

Az értelmes fogyasztás és az emberi kapcsolatok újjáélesztése érdekében a biotermékek eladása a helyi piacokon, vásárokon és csoportos vásárlások során zajlott, amelyből aztán megszületett a Biocoop kereskedelmi hálózat. A Nature & Progrès chartát vette alapul a Fédération internationale des mouvements d’agriculture biologique (Ifoam, Bio Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szövetsége) chartája is, amelyet 1972-ben fogadtak el, és amely a mezőgazdasági elvárásokon kívül ökológiai, társadalmi és humanista célokat is megfogalmazott.

Ezen a piacon a közvetítők uralkodnak

Mindazonáltal ennek a fajta gazdálkodásnak a paraszti és társadalmi mozgalma nehezen találta meg az egyensúlyát. A nyolcvanas években a Nature & Progrès célkitűzéseit hivatalosan is elismerték, de vagy tíz-tizenöt különböző mozgalom is létezett mellette, és ezek is megfogalmazták saját célkitűzéseiket. 1991-ben Brüsszel ezt a fejetlenséget látva egységes célkitűzést vezetett be az Európai Unió egészére, kötelező érvénnyel. Ennek franciaországi végrehajtása során született meg a francia nemzeti AB (Agriculture Biologique, Biogazdálkodás) védjegy. A védjegy kiadásának ellenőrzésével megbízott kereskedelmi és magán minőségbiztosítási cégek a korábbival homlokegyenest ellenkező gyakorlatot követnek: régebben a termelők, fogyasztók és feldolgozók közösségi bizottságai végezték a minősítést.

Ennek következtében a Nature & Progrès súlyos krízisen esett át. Sok tag úgy határozott, hogy bojkottálja a védjegyet. Mások a tanúsítvánnyal rendelkező biopiac gyors sikerét kihasználva elhagyták az egyesületet. „A tanúsítvány előnyben részesítette a szabályozást a szolidáris közösségi hálózatok rovására” – állítja Jordy Van Den Akker, a Nature & Progrès korábbi elnöke. „Azok az ökológiai és társadalmi célok, amelyeket a bio mint érték hordoz, ebben az új rendszerben már nem hozhatók kapcsolatba a gazdasági célokkal. A védjegy és az uniós szabályozás lehetővé tette a nemzetközi piac kialakulását: a termékek szabad áramlását, a kereskedelmet és a konkurenciát. A mi értékeink és céljaink azonban elvesztek ebben a rendszerben.”

A 2009. január 1-jén életbe lépő új európai szabályozás többek között megengedi a biotermékekben 0,9 százalék génmódosított összetevő jelenlétét, és a vegyszermaradványokkal kapcsolatban is sok kivételt tesz. „A bio teljességgel összeegyezhetetlen a génmódosítással” – mondja válaszképpen Guy Kastler, Hérault megyei tenyésztő, N&P-aktivista. „Mi továbbra is a 0 százalék GM-et tekintjük alapnak! Az új szabályozás pusztán bizonyos szabványokat határoz meg, de nem törődik többé a mezőgazdasági termelés gyakorlatával. Átbillent a mérleg: a végtermékben kimutatható maradványértékeket ellenőrzik, és nem a termelési és tenyésztési eljárásokat. Így nyitva áll a kapu az ipari biotermelés elterjedése előtt.”

A mezőgazdasági szövetkezetek kulcsszerepet játszanak a folyamatban. Különösen a szárnyasok általuk előállított és forgalmazott takarmánya jóvoltából nőtt meg jelentősen a haszonkulcs. A régi francia szabályozás előírta a biotenyésztőnek, hogy az állatok takarmányát legalább 40 százalékban a saját földjén termelje meg. Ez a kapocs a földhöz már nincs jelen az új európai szabályozásban. A tenyésztő a takarmány egészét a szövetkezettől veszi meg, és az egyik fő összetevő a szója. 2008-ban Franciaországban a biocsirke-tenyésztés 17 százalékkal nőtt, a szójatermelés pedig 28 százalékkal csökkent. A jóval olcsóbb import szója betört a piacra.

Kínából a Terrena szövetkezet leányvállalata szójadarát hozott be Franciaországba. 2008 novemberében 300 tonnányit hívtak vissza a piacról, mert jelentős mennyiségben találtak benne mérgező melanint. A vállalat azóta nem kereskedik a kínaiakkal, de a nyugat-franciaországi biocsirkék táplálékát továbbra is a nemzetközi piacon veszi meg, ahol az árutőzsdei alkuszok határozzák meg a dolgok alakulását. A takarmány eredetét, összetételét és a termelés körülményeit jótékony homály fedi.

Az Olaszországban vásárolt bioszója pedig – amelyet akár Romániában vagy Lengyelországban is termeszthetnek – a brazil bioszója vetélytársa. A brazil szóját egyrészt Paraná állam kistermelői szállítják – akik a nagy exportvállalatoktól függenek, mint például a Mato Grosso –, vagy pedig a bio fazendák, ahova a tulajdonosok nem engedik be a sajtót, és amelyek akár ötezer hektáros óriásbirtokokon gazdálkodnak. Paraná állam élen jár az amazonasi esőerdők kiirtásában. A franciaországi WWF szerint Dél-Amerikában évente mintegy 2,4 millió hektárnyi esőerdő tűnik el, közvetlenül vagy közvetve a szója miatt. Ennek ellenére a bioszója védjegyeit úgy adják ki, hogy nem kell igazolni, még látszatra sem, hogy ehhez a pusztításhoz a termelő nem járult hozzá.

Az óriásszövetkezetek tevékenységei között a biogazdálkodás nem meghatározó, viszont a biopiacon ők játsszák a főszerepet. A Terrena felvásárolta a vezető francia biocsirke-tenyésztő Bodin vállalatot; a Le Gouessant szövetkezet birtokolja immár az Union française d’agriculture biologique-ot (Francia Biomezőgazdasági Unió); az Euralis szövetkezet maghatározó tulajdonosa az Agribio Unionnak... Számos biogazdálkodást támogató regionális szakmaközi szervezet és majdnem az összes mezőgazdasági kamara – amelyek egyre inkább érdeklődnek a biomezőgazdaság elterjesztése iránt is – a szövetkezetek befolyása alatt van. Az európai szabályozás franciaországi végrehajtását biztosító Institut national des appellations d’origine (INAO, Nemzeti Eredetmegállapító Intézet) vezetője pedig nem más, mint Michel Prugue, a Maïsadour szövetkezet elnöke, amely többfajta génmódosított vetőmaggal is kereskedik...

Ezek a mezőgazdasági szövetkezetek, amelyek nem utasítják vissza a vegyszerek intenzív felhasználását a hagyományos mezőgazdaságban, szoros kapcsolatban állnak a génmódosítás óriásvállalataival. A Maïsadour szövetkezetnek közös vetőmagtermesztő leányvállalata van a Syngentával Maïsadour-Semences néven, amely a Novartis agrokémiai tevékenységének utóda. A Maïsadour-Semences-nak a világ legkülönbözőbb országaiban vannak termelőegységei. A mezőgazdasági óriásszövetkezetek nyeresége egyre inkább függ a génmódosított termékek piacától. A GM-szektorban érdekelt szövetkezetek növekvő befolyása kétségkívül nem független az Európai Bizottság döntésétől sem, amely 0,9 százalékban határozta meg a génmódosított alapanyagok határértékét a rendületlenül biónak nevezett termékekben, jóllehet az Európai Parlament ellenezte ezt a döntést.

Franciaország az összes elfogyasztott biogyümölcs és -zöldség 60 százalékát importálja. A ProNatura az egyik vezető vállalat mind a hipermarketek, mind a bioszaküzletek nagybani ellátásában. Ez a délkelet-franciaországi cég kevesebb mint tíz év alatt megtízszerezte a forgalmát, és magába olvasztott négy másik vállalatot. Termékeik egynegyede származik Franciaországból, a többit importálják Spanyolországból (18 százalék), Marokkóból (13 százalék), Olaszországból (10 százalék) és még vagy negyven másik országból. A ProNatura volt az első olyan cég, amely szezonon kívül forgalmazott biogyümölcsöket és -zöldségeket.

Mindez nem gátolja meg Henri de Pazzis-t, a ProNatura alapítóját, hogy a föld, a környezet, a termelő és a fogyasztó tiszteletét hangoztassa. Pedig a nagykereskedelmi cégek diktálta gyakorlat igencsak távol áll ezektől az elvektől. „Ezek a vállalatok ugyanazt a felvásárlási mechanizmust alkalmazzák a biokereskedelemben, mint a hagyományos mezőgazdasági szektorban” – magyarázkodik de Pazzis. „A versenyt támogatják agresszív módon. Néhány termékünket leminősítették, mivel más szállítók a miénknél jóval alacsonyabb árat ajánlanak.” Ebben az árháborúban, amelyben a ProNatura és más import-export vállalatok is részt vesznek, nincs helye a környezet tiszteletének, a társadalmi céloknak és a termelők és fogyasztók érdekeinek.

Ugyanazok a módszerek, de biovédjeggyel

A ProNatura immár 12 éve importálja a spanyol Bionest által termelt bioepret. A Bionest két vezetőjének, Juan és Antonio Solterónak ötszáz hektárnyi üvegháza van Huelva régióban, amelyek ránézésre semmiben sem különböznek attól a több ezer üvegháztól, amelyekben hagyományos termelés folyik. A különösen környezetszennyező, a kétkezi munkást kizsákmányoló monokultúrás epergazdálkodás üvegházai sorakoznak a kizsákmányolt földön. Mint sok más gazdálkodás, a Bionest is a Doñana nemzeti park területén fekszik, amely a világörökség része. A spanyolországi WWF szerint az üvegházak többé-kevésbé illegálisan szaporodnak a park területén, és súlyos terhet rónak a környezetre, elsősorban a vízkészletet fenyegetik.

A Bionest sem tartja tiszteletben a biodiverzitást (a néhány eperfajta termesztése ugyanannyira pusztítja a sokszínűséget, mint a konvencionális termesztés), monokultúrás gazdálkodást folytat, és műtrágyát juttat a növényekbe cseppenként adagoló öntözőrendszerrel. Termesztési módszerei sem különböznek az Huelva régióban található többi konvencionális üvegházéitól. Ám a szabályozás által megengedett vegyszerfelhasználás biztosítja számukra a biovédjegyet.

A betakarításkor a Bionest százával alkalmaz románokat, lengyeleket, filippínókat, különösen létbizonytalanságban élő nőket. A téma különösen érzékeny, ezért a Bionest tulajdonosai elutasítanak minden sajtómegkeresést. A nőket minden évben a hazájukban toborozzák, majd a spanyol munkáltatói szövetségek határozott idejű vízumával és szerződésével közvetlenül érkeznek Spanyolországba. Nem ismerik a jogaikat, így teljesen ki vannak szolgáltatva a munkaadóiknak, akik kedvük szerint zsákmányolják ki őket. Francis Prieto, a spanyol Sindicato de Obreros del Campo (SOC, Mezőgazdasági Munkások Szakszervezete) helyi tagja váratlanul meglátogatta a Bionest eperszedőit: a dolgozók teljes elszigeteltségben élnek az üvegházak között, és szigorú szabályrendszer szabja meg az életüket: látogatási tilalom, ellenőrzött kijárás és az útlevelek elkobzása. „Ezeket a nőket terrorban tartják a munkaadók – magyarázza Francis Prieto –, ugyanúgy kizsákmányolják őket, mint Huelva hagyományos epertermesztésben dolgozó többi szezonmunkását. A munkakörülmények különösen nehezek.”

A Bionest példája nem egyedülálló Andalúziában. Almería közelében az AgriEco 160 hektárnyi üvegházban termel, szerel ki és forgalmaz 11 ezer tonna „biozöldséget”: paradicsomot, paprikát és uborkát szeptember és késő június között. Az üvegházak csúcstechnológiával vannak felszerelve, az anyagfelhasználás „bio” minősítésű, a szezonmunkások pedig románok és marokkóiak. Miguel Cazorla, a barátságos és mosolygós vezető büszkén beszél terveiről. A vállalat sikeres és tovább terjeszkedik. Nagy kamionok hada szállítja Európa minden bevásárlóközpontjába és bioboltjába az AgriEco zöldségeit a tél elejétől kezdve, éles versenyben az olasz, marokkói, izraeli üvegházakban termelt biozöldségekkel. A mediterrán országok kereskedelmi háborújából a közvetítők, a kereskedők szedik meg magukat.

Távol a bioipar visszásságaitól az andalúz sierrán, Cadixban működik a La Verde mezőgazdasági kisszövetkezet, amely a nyolcvanas években alakult egykori napszámosokból, akik a földek megszerzéséért harcoltak állhatatosan a Franco-éra végén. Jelenleg hat család termel itt zöldséget, gondoz gyümölcsfát és tart néhány tehenet meg birkát tizennégy hektáron. Terményeiket Andalúziában értékesítik a Pueblos Blancos nevű szövetkezeten keresztül, amely huszonkét kis biotermelőt és -szövetkezetet csoportosít. „Az elsők között köteleztük el magunkat a biogazdálkodás mellett” – mondja Manolo Zapata. „Összhangban maradtunk a szüleink és nagyszüleink által folytatott mezőgazdasági gyakorlattal és saját felfogásunkkal is. Ha a biogazdálkodás nem szolgálja a méltányosság, az igazságosság, az autonómia és a szuverén élelmiszerellátás elvét, akkor semmi értelme. A minősítő szervek és védjegyek pedig nem segítenek minket. Egy termelőre, ha fenntartja a biodiverzitást, és több fajtát is termel, sokkal súlyosabb adót vetnek ki, mint arra, aki intenzív monokultúrás termelést folytat.”

Mivel a La Verde nyilvánosan is leleplezte a fő spanyol minősítő szerv, az Andalúz Ökológiai Termelési Bizottság (CAAE) gyakorlatát – röviden szólva, a biobiznisz nagyvállalatainak szinte korlátlan támogatását –, egymást érték az ellenőrzések a kisszövetkezetben. Noha a La Verde tagjai alapították a legfontosabb paraszti vetőmagbankot Spanyolországban, amely lehetővé teszi, hogy ők és a környék kistermelői is a hagyományos vetőmagokból termeljenek, most mégis a megtorlástól félnek. „Vannak bizonyos törvények és normák, amelyek elnyomják a vetőmagtermelés ősi jogát, és megakadályoznak minket, hogy az általunk megőrzött régi fajták minősítést kaphassanak.” A biogazdálkodás európai szabályozása előírja, hogy a termelő kizárólag bio minősítésű vetőmagot használhat. Ha ilyen nincs, vissza kell térni a piaci engedéllyel rendelkező hagyományos vetőmagokhoz. „Jelen pillanatban minden legális, de ha holnap betiltják a vetőmagjainkat, kénytelenek leszünk a Monsanto által kínált «bio» vetőmagot termeszteni.” A La Verde tagjai kilátásba helyezték, hogy nem kérnek többet a biominősítésből, követve a Nature & Progrès néhány gazdájának példáját.

Tiltakozás a biobiznisz ellen

A La Verdéhez hasonló esetek egyre sokasodnak mostanában Kolumbiában, Bolíviában, Brazíliában, Indiában, Olaszországban, Franciaországban... A biobiznisznek való ellenállás világszerte szerveződik. Egyre több paraszt, falusi közösség és termelői kisszövetkezet kel a paraszti gazdálkodás védelmére, fenntartva az agro-ökológiai termesztés régi módszereit, az emberi léptékű termelést és kereskedelmet. Ezzel együtt jár a biodiverzitás és az élelmiszer-szuverenitás tiszteletben tartása. Sokan visszautasítják a biovédjegyet és a részvételi garanciális rendszert gyakorolják, amelynek alapja a termelő és fogyasztó közötti csere- és bizalmi kapcsolat. A hagyományos kistermelői vetőmagok védelmére hálózatok alakultak, és nyíltan követelik, hogy a törvények és előírások ne tiltsák, hanem támogassák a termelők jogát saját vetőmagjaik termesztésére és eladására.

Franciaországban a Szövetség a paraszti mezőgazdálkodás fenntartásáért (Amap), amely a piac kikerülésével közvetlen kapcsolatot teremt a termelő és fogyasztó között, olyan sikeres lett, hogy a kínálat nem elégíti ki a keresletet. A Terre de Liens szövetkezet fiatal biogazdálkodók részére gyűjt nagy sikerrel szolidaritási alapon. Az európai szabályozástól való eltávolodás jegyében a Franciaországi Régiók Biotermelési Országos Szövetsége (FNAB) megalkotta a Biocohérence új márkanevet, amely mintegy kiegészítésképpen szerepelne a hivatalos tanúsítvány mellett. A márka megszerzéséhez szigorú követelményrendszernek kell megfelelni, és ismét az Ifoam által 1972-ben lefektetett alapelveket veszik figyelembe. A hivatalos szabályozási rendszertől teljesen elkülönülve a Nature & Progrès a saját előírásai és elvárásai szerint működik tovább, amelyek garantálják a paraszti biogazdálkodás hagyományos minőségét.

A termelők, az élelmiszerfeldolgozók és a fogyasztók talán elfogadják és elfogadtatják azokat a társadalmi és ökológiai értékeket, amelyek jegyében a biotermelés valaha indult. Ha nem teszik, a bio jövője megkérdőjeleződik. Vajon a bio továbbra is csak a piac egyszerű oldalága marad, kiszolgáltatva a gazdasági liberalizmusnak? Vagy újra húzóágazattá válik a liberalizmus alternatívájaként?

Nemzetközi összefogás

Bolygónkon 2007-ben több mint 30 millió hektáron termeltek bioélelmiszert. Kezd általánossá válni az intenzív biogazdálkodás, ahogy korábban általánossá vált a produktivista mezőgazdasági termelés, amit pedig a biotermelés alapítói annyira elítéltek. A multinacionális élelmiszeripari vállalatoknak és a nagybirtokosoknak óriási hasznot hoz a monokultúrás és alapvetően exportra szánt mezőgazdasági termelés fejlesztése. Ázsia, Latin-Amerika és Afrika szegény parasztjait is bevonták a körbe; a kereskedelmi óriásvállalatoknak kiszolgáltatva bioélelmiszert kénytelenek termelni a nyugati országok tehetős lakosainak asztalára.

Latin-Amerika és Kelet-Európa legjobb földjein, több ezer hektáros gazdaságokban termelnek biogabonát és -szóját. Palesztinában az izraeli telepesek által elfoglalt Jordán völgy egy részén biozöldségek és -gyümölcsök termesztése folyik. Brazíliában egy húszezer hektáros bionádcukor-ültetvény egyetlen tulajdonos kezében van. Törökországban kisparasztok ezrei exportálják teljes szőlő-, füge- és sárgabaracktermésüket. A biobab Kenyából érkezik, a burgonya Egyiptomból... Az exportált biotermékek védjegyét, igazolását magán minősítő szervek adják ki. Ezek a minősítő cégek nyitják meg a piacokat, miközben a biodiverzitás, a környezet, a földhöz való jog és az élelmiszerszuverenitás szempontjaira senki sincs tekintettel...

A kolumbiai Daabon cégcsoport által előállított pálmaolaj, amely megtalálható Európa szinte minden feldolgozott biotermékének összetevői között, szépen mutatja, hogy mi a tétje az új biopiacnak. A Daabon több ezer hektáros óriásbirtokán nevel bio olajpálmát, kakaófát, banánt és kávécserjét. A termésüket Európába és az Egyesült Államokba exportálja. Ugyanakkor leányvállalatainak komplex hálózatán keresztül ellenőrzi az ország legnagyobb biodízelüzemét, és tulajdonosa egy luxusjacht-kikötőnek.

Alfredo Molano Bravo kolumbiai újságíró százhúszmillió dollárra becsüli a Daabon éves forgalmát. A csoport tulajdonosát, a Davila családot szoros kapcsolat fűzi Alvaro Uribéhez, aki két cikluson keresztül volt Kolumbia kormányfője. A hadsereg – sokszor a szélsőséges paramilitánsokkal együttműködve – több ezer gyilkosságot követett el, és kitelepítette a kisparasztokat Uribe kormányzása idején, hogy a nagybirtokos családok többek között olajpálmákat ültethessenek. Mario Mejia Gutiérez író és az agronómia egyetemi professzora egyértelműen állítja: „Kolumbiában az óriás olajpálmaültetvények kialakítása, akár bio, akár hagyományos, közvetlenül kapcsolódik a paramilitáns csoportok tevékenységéhez.”

Mindezek ellenére Franciaországban az Ecocert minősítőintézettől mindig megkapják a szükséges igazolásokat, és a Biocoop kereskedelmi vállalat vezetése is mindig és feltétel nélkül támogatja a kolumbiai céget. A Biocoop, a biotermékek kereskedelmének egyik alapító vállalata 2010 júliusában ezt üzente résztulajdonosainak: „A kolumbiai politikai helyzet, az ország szokásai és hagyományai... miatt összetett és bonyolult kérdésekre kell választ találni, amelyben a Nyugat által hangszerelt közvetítésre van szükség.”

Philippe Baqué

A szerző újságíró, a 2011 végén megjelenő De la bio alternative aux dérives du « bio »-business, quel sens donner à la bio? [A bioalternatívától a „biobiznisz” sikeréig, avagy milyen értelmet kapjon a bio?] című könyv projektjének koordinátora – lásd: www.alterravia.com honlapot.
Illés Katalin

Megosztás