hu | fr | en | +
Accéder au menu

Amit eddig megtudtunk a WikiLeaks-től

Számos kommentátor az amerikai külügyminisztériummal egyetértésben azt bizonygatja, hogy a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai iratok semmi újat nem tartalmaznak. Mégis, az eddig publikált dokumentumok között több érdekes apróságot találhatunk. Például:

JPEG - 47.1 kio

*A Shell olajtársaság azzal dicsekedett, hogy Nigériában „minden fontos minisztériumban van beépített embere”.

*A Pfizer gyógyszergyár Trovan nevű antibiotikumának kísérleti alkalmazása a nigériai Kanóban több gyermek halálát okozta. A gyár detektívekkel figyeltette az ügyet vizsgáló amerikai szövetségi ügyészt.

*Nicolas Sarkozy, amikor elnöknek jelölték, azt mondta a párizsi amerikai nagykövetnek, hogy Franciaországnak is szüksége van egy „Reagan–Thatcher korszakra”. Felelős szocialista vezetők is látogatást tettek a nagykövetségen.

*Hillary Clintont nyugtalanítja a tetemes amerikai adósság Kínának: „Hogyan tárgyaljunk erős pozícióból a hitelezőinkkel?”

*2009-ben Új-Zéland „teljesen helyreállította” hírszerzési kapcsolatait az Egyesült Államokkal. A kapcsolat 1985-ben romlott meg, amikor David Lange kormánya antinukleáris politikát folytatott.

*Az Egyesült Államok együttműködik az ugandai kormánnyal, miközben tart tőle, hogy szövetségese háborús bűnöket követ el.

*A Blackwater (1) zsoldosügynökség kijátszotta a német törvényeket, amikor katonai helikoptereket exportált Afganisztánba.

* Az amerikai nagykövetség a MasterCard és a Visa érdekében lobbizott, hogy előnyhöz juttassa őket az új orosz banktörvény megalkotásakor.

*Az iraki háborúval kapcsolatos Sir John Chilcot-féle nyomozás idején a britek biztosították Washingtont, hogy „megtették a szükséges intézkedéseket az amerikai érdekek védelmében”.

*A madridi amerikai nagykövet bemutatta a spanyol kormánynak a francia Hadopi-törvényt (2), amely az illegális letöltésekre vonatkozik, hogy ezzel a spanyolokat hasonló törvény megalkotására inspirálja.

*Valószínűtlen, hogy Vlagyimir Putyin ne tudott volna a korábbi ügynök, Alekszandr Litvinyenko megmérgezésének előkészületeiről. Oroszország megvesztegette a tanúkat, hogy megakadályozza a fegyverkereskedő Viktor Bout kiadatását az Egyesült Államoknak.

*Míg egy jogi trükk lehetővé teszi az Egyesült Államoknak, hogy tiltott tengeralattjáró-lövedékeket tároljon Nagy-Britanniában, az Egyesült Királyság hallgat erről.

*A Hondurasba akkreditált amerikai nagykövet határozottan állítja: Manuel Zelaya hondurasi elnök elmozdítása 2009. június 28-án államcsíny volt.

*Az amerikai Külügyminisztérium mindent tudni akar a génmódosított termények fogadtatásáról Afrikában, akárcsak a kontinens telekommunikációs infrastruktúrájának „gyenge pontjairól, illetve a javításukra irányuló tervekről”.

*A pekingi nagykövetség egyik informátora jelzi, hogy a hackerek behatolását a Gmail rendszerébe a kínai politbüró irányította.

* Az ENI olasz olajtársaság és Venezuela közötti csatározások részletei.

*A koppenhágai klímacsúcs tárgyalási manővereinek részletei: kétoldalú egyezmények, kémkedés, kiberháború…

*Az amerikai? külügyminisztérium által „érzékenynek” tartott külföldi infrastrukturális létesítmények listája. Franciaországban ide tartozik több gyógyszergyár és a transzatlanti összekötő kábelek rendszere.

Philippe Rivière

(1Blackwater: észak-karolinai székhelyű magánügynökség, amely zsoldosokat toboroz és pályázik különböző katonai jellegű amerikai kormánymegrendelésekre. Ez valójában harci és más feladatok kiszervezését jelenti. Mivel ezek a zsoldosok formálisan nem részei a hivatalos amerikai hadseregnek, ellenőrzésük, a háborús szabályok tiszteletben tartását senki sem garantálja, viszont hírhedt viselt dolgaik nem a professzionális hadsereg hírnevét rontják. Az iraki háborúban elkövetett botrányaik tették őket hírhedtté.

(2A francia parlament módosításokkal, de elfogadta az internet szabályozásával foglalkozó törvényt, elsősorban a szerzői jogok érvényesítése érdekében. A Hadopi a törvény betartatására létrehozott francia kormányszerv.

Megosztás