Az ipari turizmus hatása a Fekete-tengerre

Kategória: 2011. június
Írta: Venko Kanev
Találatok: 6480

Testvérlapunk, a bolgár Le Monde Diplomatique (http://bg.mondediplo.com/) cikkéből kiderül, hogy mennyire hasonló módon zajlott le a rendszerváltásnak nevezett folyamat a volt szocialista országokban. Ma már világos: az átalakulás gyors üteme azt szolgálta, hogy mielőtt a nagy többség észbe kapna, már visszafordíthatatlan változásokkal találja szembe magát. A társadalom szétverése, a közösségi szervezetek lerombolása elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy egy ilyen gyors átalakulás minden nagyobb ellenállás nélkül megtörténhessen. Ennek következménye, hogy jelenleg az egyének, a családok magukra maradtak, kiszolgáltatottak és csak mostanában kezdik – talán – újjászervezni magukat, kinyilvánítani közös érdekeiket, megfogalmazni véleményüket az új társadalomról. A régi vezetők vagy átálltak és lelkesen hirdették az új igét, vagy félreálltak, esetleg félreállították őket. Mindenesetre épp a vezetők hiányoztak ahhoz, hogy országaink saját érdekeik szerint járják saját útjukat és jelenleg minden jel szerint alapvetően új, alulról szerveződő mozgalmak indulnak és kezdenek hangot adni a többség gazdasági és szociális érdekének.

A cikk a Budapesten május 6. és 8. között Ipari katasztrófák árnyékában címmel rendezett konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata, a tömegturizmus okozta környezetpusztításról és a vadkeleti kapitalizmus kialakulásának társadalomromboló hatásáról számol be.

kbul-googBulgária az ötvenes években, a szocialista időszakban kezdett turisztikai országgá fejlődni. A KGST tagjaként vágott bele a tengerparti szállodaipar kialakításába: 1956-ban épült meg Várna mellett az Aranyhomok, Burgasz mellett a Napospart, majd valamivel később az Albena a román határ közelében. Ezekben az években virágzott fel a tömegturizmus Európa nyugati és keleti felén egyaránt. További, kisebb turisztikai központok is létrejöttek, mint például Ruszalka és Djuni, és ezzel párhuzamosan fejlődött ki a fizetővendéglátás is. Számos szakszervezeti üdülőt is létesítettek a hazai vendégek számára, míg a szállodákat elsősorban a nemzetközi turizmus fogadására szánták. A fizetővendéglátásnak köszönhetőn a tengerparton élők életszínvonala gyorsan emelkedett.

A nagy turistaközpontokat állami beruházásként építették meg egy kiegyensúlyozott, általános urbanisztikai projekt keretében, amely figyelembe vette a természetvédelmi szempontokat és az ezekből fakadó korlátozásokat. Mindez nem az építészeti világtrendek legjobb időszakában történt, hanem a Le Corbusier-féle iskola idején. 1989-ben, a változások évében Bulgária már jelentős úti célnak számított, évente kétmillióan látogatták, elsősorban kelet-európai turisták.

Privatizáció és korrupció

Az úgynevezett bolgár vagy balkáni „demokrácia” beköszöntével könyörtelen harc indult a szocializmus idején épült szállodák tulajdonjogának megszerzéséért. Ugyanez történt az ország más turisztikailag érdekes területein is, a tengerparton és a hegyekben, főként olyan helyeken, mint Borovec, Pamporovo, Banszko, beleértve a sífelvonókat is. A privatizáció eszköze nem egyszer a csalás és a fiktív csere volt: értéktelen telkeket vagy olcsó lakásokat váltottak át első osztályú állami tulajdonú ingatlanokra a turistaközpontokban.

A szakszervezeti üdülők is igen népszerűek voltak, amelyek valójában a vállalatok és a szakszervezetek összefogásával épült szállodák. 1989 után a szakszervezetek felbomlottak. A viták leginkább a hatalmas tengerparti és hegyvidéki szakszervezeti ingatlanok tulajdoni és kezelői joga miatt robbantak ki, hiszen ezek komoly bevételi forrásokká váltak. Az állami vállalatok nagyrészt megszűntek vagy magántulajdonba kerültek. Ahogy az egész bolgár gazdaságot, a turizmust is mindenáron privatizálni akarták az új neoliberális ideológia jegyében, amely a hírhedt sokkterápia[1] hatására meghökkentő sebességgel terjedt.

Az állami tulajdon privatizációjáért folytatott harcnak több száz halálos áldozata volt: több maffiavezért a saját szállodájukban öltek meg. A hajdan a Bulgáriába látogató külföldi kormányfőket befogadó tengerparti luxusrezidenciát máig tisztázatlan körülmények között szerezte meg az új tulajdonos, majd ő is ilyen gyilkosság áldozata lett.

Ma a Fekete-tenger partján fekvő szállodák nagy része a hatalomhoz közel állók tulajdonában áll. A legismertebb és legbotrányosabb ügy Georgi Velcsevé, a bolgár „királyi” kormány pénzügyminiszterének, Milen Velcsevnek az öccséé. Velcsev birtokában van tizennégy négy- és ötcsillagos szálloda az Aranyhomok tengerparton, valamint Nesszebárban, Ravdában, Obzorban, Veliko Tarnovóban és Banszkóban – a BLITZ hírügynökség tudomása szerint most éppen 170 millió euró értékben szeretné értékesíteni az egész csomagot.

Mára valamennyi turistaközpont magánkézbe került, de ebből az államnak semennyi bevétele sem keletkezett. Az ipar megszűnése és a mezőgazdaság megfojtása óta a bolgárok legfőbb bevételi forrásai a külföldön dolgozó honfitársaik küldeményeiből és a turizmusból származnak. A piszkos pénz a turistaközpontok felé áramlik. A tengerpartokon elszaporodtak az illegálisan épített szállodák. Az új és renovált vendéglátóhelyek politikusok és ismert maffiavezérek tulajdonában vannak, nem egyszer strómanok révén. Az ország új urai számára egy tengerparti szálloda építése egyszerre státuszszimbólum és befektetés. Anelia Krucskova, az országos turistahivatal elnöke 2007-ben a túlzott építkezést jelölte meg az ágazat legfőbb problémájaként.

Az Aranyhomok öt és fél kilométer hosszú partjára már nem fér több szálloda, és ugyanez a helyzet a többi strandon. Nem a fejlesztések ellen érvelünk, ám tény, hogy az építkezések kaotikusak és sokszor illegálisak, és ez számos problémát okoz. A telekcserékhez kötődő korrupciós botrányok óta egyes tengerparti városokban polgármesteri rendelettel korlátozták az új építkezéseket, ám előfordul, hogy a városvezetés nem tud vagy nem is akar ellenállni a befolyásos emberek nyomásának.

A 2008-ban kezdődő válság óta a csökkenő árak ellenére eladhatatlanokká váltak az ingatlanok a turistaközpontokban. Pénz híján több szálloda és üdülőfalu építése is leállt. Az illegális építkezések viszont olyan mértéket öltöttek, hogy a helyi lakosság és a civil szervezetek tiltakozásának a hatására a hatóságok kénytelenek voltak elrendelni néhány építmény elbontását. Milka Getcseva, az országos építőipari ellenőrző hivatal elnöke szerint csak az ivajlovgradi duzzasztógát melletti tó partján kilencven bontási határozat van érvényben. 2011. április végéig harminc további tengerparti épületet is le kell rombolni. A hivatal 2010-ben 1600 illegális „palotát” ítélt bontásra. A tengerparti Csengen régióban 225 bontási határozatot hoztak, amelyből 147 már érvénybe is lépett, ám még csak huszonhármat hajtottak végre.

Számos probléma forrása a kaotikus építkezés, amely nem is mindig illegális, de sokszor korrupció útján szerzett építési engedéllyel vágnak bele. Az építkezések még a turisták megérkezésekor sem állnak le, bár az új szabályozás szerint május 1-től őszig fel kell függeszteni a munkálatokat, s így számos félkész épület csúfítja a nagy tengerparti turistaközpontokat. A nagy sietség pedig sokszor építkezési hiányosságokhoz vezet, amelyeknek aztán a turisták isszák meg a levét.

Még ennél is nagyobb gondot jelent az infrastruktúra, amelynek a fejlesztése nem haladt a látogatók számának a növekedésével. A problémák már a burgaszi repülőtérről a naposparti turistaközponthoz vezető autóúton kezdődnek, ahol állandósultak a közlekedési dugók, az úthibákról nem is beszélve – mondja Veszelin Georgiev, az országos útalap megbízott igazgatója. Ezek a gondok az egész tengerpartra jellemzőek. Délen, a török határhoz vezető út szinte járhatatlan. Ljubomir Pantelejev, a burgaszi régiós önkormányzat elnöke elmondása szerint az infrastruktúra problémái a legjobb kezdeményezéseket is halálra ítélik. Az elnök éles kritikával illeti az egyes építkezéseknek nyújtott támogatások elosztását is.

A parti homokon a tiltás dacára folytatódik az építkezés. Minden folyókilométerre 200-300 méternyi kis étterem és bolt esik, ám csak egy vízimentő-állomás, noha a törvény száz méterenként ír elő egyet. És bár a tengerpart nemzeti tulajdon, a kereskedők gyakorlatilag kötelezővé teszik a drága napernyő bérletét azzal, hogy alig hagynak üres helyet, ahova le lehetne ülni a strandon.

A banszkói téli turistaközpontban a szállodák és az üdülők üresen állnak, pedig az építésük miatt kivágták az erdők nagy részét. Ám ha mégis megtelnének a szálláshelyek, a sípályák kapacitása nem lenne elegendő a vendégek befogadására, túl kevés lenne a sífelvonó, gyakran lenne áramkimaradás és a vízcsapok sem mindig működnek.

Környezeti sokk

Nem nehéz elképzelni, mekkora környezetszennyezést idéz elő a túlzott építkezés és a látogatók tömege. De a környezetszennyezésnek számos arca van. A legkevésbé veszélyes, ám nagyon is kellemetlen a vizuális környezetszennyezés. Az Aranyhomok és Napospart turistaközpontokban a szállodák hosszú betonfalat alkotnak, amely teljesen eltakarja a kilátást. A szállodák előtti parti sétányt elfoglalják a boltok, amelyektől pedig a tengert nem látni. Mintha egy alagútban járna a gyalogos. A Napospart turistaközpont igazgatónője, Malina Sztratyeva állítása szerint a mozgóárusokat száműzték a sétánytól, ám hozzáteszi, nem kizárt, hogy előbb-utóbb ismét felbukkannak a turistaközpont egy másik részén. Az engedélyek kibocsátása bevételi forrás, a gyümölcs, a zöldség és a fagylalt ára viszont e költségek következtében akár tízszeres is lehet a közeli városokéhoz képest. További szabályozatlan probléma az építészeti irányzatok hihetetlen keveredése, amely egyes maffiavezérek személyes ízlését tükrözi: az amerikai szállodák stílusától az arab és mediterrán vonásokon át a középkori kastélyokig mindent felvonultat ez a szörnyű giccsparádé.

Ennél is károsabb a hangszennyezés, hiszen minden egyes bolt és étterem saját zenével szolgál. Ez a kakofónia valóságos kínszenvedést okoz a lakosoknak, az ott dolgozóknak és a turistáknak is, nem egy tengerparti kisváros és szálloda esik az éttermek és diszkók áldozatául. A zajártalom ellen nem tesznek hatékony intézkedéseket.

Létezik a környezetszennyezésnek egy másik, igencsak fejlett fajtája is, amely nem zavarja a „demokratikusnak” nevezett gondolkodást: a prostitúció okozta környezeti ártalomra gondolok, amelynek minden fajtájával találkozhatunk a turistaközpontokban.

Persze a legveszélyesebb az egészségre káros környezetszennyezés. A part hosszú szakaszait sosem takarítják (mivel az állam nem teljesíti többé ezt a kötelességét), tele vannak szétszórt üvegekkel, papírpoharakkal és műanyag zacskókkal. A tengeren zsírfoltokat, néhol a víz felületét teljesen elborító zsírréteget látni. Az úszók gyakran találkoznak szeméttel a vízben. A „kommunista” hadsereg siettetett felszámolása miatt a hadihajókat eladták ócskavasnak, ám a parti őrség hiánya kapóra jött számos külföldi és helyi kereskedelmi hajónak, amelyek éveken át büntetlenül zúdíthatták a bolgár tengerpartokra a hulladékot.

Noha Bulgária a Fekete-tenger szennyezésének alig öt százalékáért felel, éppen a saját tengerpartját teszi tönkre, ahol a turisták tartózkodnak. A burgaszi régiós önkormányzat elnökhelyettese, Georgi Nikolcsev véleménye szerint a szennyezett tengervíz és a számtalan parti kereskedés együttes hatására allergiás és egyéb megbetegedések egész sora alakult ki. A turizmusért is felelős bolgár Kultúrminisztérium szerint ma már 190 ezer vendégágy található a tengerparton, vagyis kétszer annyi, mint a kilencvenes években.

Jelenleg Bulgáriában 69 víztisztító állomás létezik, amelyek közül 22 található a Fekete-tenger melletti városokban és turistaközpontokban. Egy másik forrás szerint 26 van a tengerparti városokban, amelyek közül tizennyolc biológiai, nyolc pedig mechanikus úton tisztítja a vizet. A naposparti víztisztító negyven, az Aranyhomoknál lévő húsz százalékkal fogad több szennyvizet a megengedettnél, ami azt jelenti, hogy nem tartják be az előírásokat. Szakértői megállapítások szerint éppen maguk a víztisztító állomások szennyezik a legnagyobb mértékben a környezetet, hiszen technikailag működésképtelenek. A szennyezés a turistaközpontokban a legnagyobb. A szabályok szerint a fürdőzők védelme érdekében a parttól legalább 1850 méterre kell a szennyvizet a tengerbe bocsátani, ráadásul mélységben, ám az Aranyhomoknál a parttól mindössze 700 méterre engedik a tengerbe a szennyvizet. Ha ez nem volna elég, a Környezetvédelmi Minisztérium szakértője, Georgi Ivanov szerint a tisztítóállomás meg is van hibásodva. Az állomásokat a nyolcvanas években létesítették, technológiájuk elavult és kapacitásuk nem áll arányban a turisták számával. Szakvélemények szerint egyes helyeken a szennyvíznek több mint felét tisztítás nélkül bocsátják a tengerbe. Az Aranyhomokon tizenötezer főre tervezték a tisztítóállomást, ám a főszezonban több, mint hatvanezren nyaralnak itt.

Az európai uniós szabvány szerint minden három-négyezer főt meghaladó településhez tartoznia kell egy tisztítóállomásnak. Ám nem egy bolgár városban nem veszik figyelembe, hogy a turistaszezonban a lakosság a háromszorosára-ötszörösére is nőhet: így például az eredetileg kétezer lakosú Szinemorec, Sabla, Csernomorec, Varvara, Ruszalka, Eleni és Djuni nyaranta legalább tízezer főt fogad be. Nem egy esetben (mint például Csernomorecben) a szennyvizet tisztítás nélkül egyenesen a partra öntik.

Malina Krumova, a Környezetvédelmi Minisztérium európai programfelelőse szerint 2011-ben sem fog javulni a helyzet.A víz- és áramellátásban egyre gyakoribbak a fennakadások, és a közbiztonság is fejfájást okoz, mert kevés a rendőr.

Az említett visszásságok miatt voltaképpen örülhetünk annak, hogy a válság miatt az elmúlt két évben 40 százalékkal csökkent az új építkezések száma, és idén ez elérheti az 50 százalékot is.

A kialakult helyzetért nagyrészt az az üzleti logika a felelős, amely szerint a turizmusból származó haszon a magáncégeké, míg az infrastrukturális kiadások a közszférát terhelik. Ehhez még hozzá kell tenni azt is, hogy a vállalkozói adóelkerülés Bulgáriában fantasztikus méretet ölt.

Minden jel arra mutat, hogy a környezetvédelem nem tartozik a neoliberalizmus prioritásai közé, hiszen azt kizárólag az azonnali haszon érdekli. A lassan, de biztosan bekövetkező katasztrófát az emberi hanyagság okozza.

Fordította: Bayer Antal     



[1] Naomi KLEIN  The Shock Doctrine [A sokkterápia elmélete] című, 2007-ben megjelent nagy hatású könyve szerint olyan kollektív traumát kell felhasználni, esetleg okozni, amely lehetővé teszi a privatizációt, a szociális rendszerek gyors leépítését és végső soron a demokrácia korlátozását. Ilyen volt a rendszerváltás időszaka is a mi régiónkban. (a könyv magyarul nem jelent meg)