hu | fr | en | +
Accéder au menu

Nehéz kérdés előtt az európai szakszervezetek

A bérdömping ellen az európai minimálbér a megoldás. Ne fordulhasson elő, hogy a versenyképességre hivatkozva az egyes országban más országok még alacsonyabb béreire hivatkozva csökkentsék a munkabéreket. A szakszervezetek körében mégsincs egyetértés ez ügyben.

Athén, a jelképpé lett város. Az európai Szakszervezeti Konföderáció (CES) (1) a válság kirobbanása utáni első kongresszusát 2011. május 16–19 között a megszorításoktól legkeményebben sújtott országban rendezte meg. (2) A résztvevők a görög nép iránti szolidaritást azzal juttathatták volna kifejezésre, hogy koordinált európai válaszként egységesen követelik az alternatív megoldást a munkabéreket „lefelé egységesítő” politika ellen.

„Átlépték a Rubicont. A legsürgetőbb teendő most, hogy keresztülhúzzuk az Európai Bizottság megszorító terveit” – jelentette ki Candido Mendez, a Spanyol Általános Munkásszövetség (UGT) leköszönő elnöke. „Azzal kell számolni, hogy a társadalmi leépülés általánossá válik, ezért a görög küldöttek azt javasolták, hogy a stratégia kidolgozásához támaszkodjunk az ő úgynevezett kísérleti laboratóriumukra. A Bizottság által ajánlott gyógymód (a gazdasági kormányzás és a megszorító tervek) még a bajoknál is rosszabbnak ígérkezik” – mondja egyikük. „Küzdeni kell a sokkterápiát alkalmazó Európai Központi Bank ortodoxiája ellen, s szakítani kell a versenyképesség dogmájával. Valóban harmonizálni kell a béreket, de felfelé, a magasabb bérű országok bérszínvonalához kell felhúzni a többiek bérét!”

A kétsebességes Európa rémképének másik oldalán ott találjuk a német, a magánszolgáltatási szektorban erős Ver-di szakszervezet képviselőjét, aki azt bizonygatja, hogy „a német modell exportja csak súlyosbítja a helyzetet”. Társa, a Deutscher Gewerkschaftsbund (DGB) konföderációtól kifejti, kétségtelenül „nem csupán Görögországban, hanem Németországban is cselekedni kell.” Válaszképpen ugyanezt visszhangozza a lengyel Solidarnosc egyik képviselője: „Szomszédaink ellenségeinkké lesznek. Ez nem mehet így tovább.” (3)

Komoly veszélyek, égető kérdések

Noha a szakszervezetek egyetértenek abban, hogy meg kell akadályozni Európában a további bérmegszorításokat, és a bérek kérdését kell az európai szakszervezeti cselekvés középpontjába állítani, egyelőre nincs válasz a hogyanra. Mivel az unió országaiban eltérő a bérek megállapításának a gyakorlata, sőt vannak tagállamok, amelyekben minimálbér nem is létezik, így logikusan az európai minimálbér megállapítása jöhet csak szóba. A kongresszus résztvevői számára komoly veszélyeket is tartogató, égető kérdésről van szó.

Ez a követelés, igaz, meglehetősen visszafogott formában, először 2007 májusában a sevillai kongresszuson, folyosói beszélgetéseken merült fel. A német szakszervezeti aktivisták „dobták be” a kérdést: Miközben huszonhét ország közül húszban létezik az állam által rögzített általános minimálbér, épp a jelentős német gazdaságban ismeretlen! Szomszédaink példája segíti az egységes szakmaközi bérminimumért folytatott kampányunkat”. (4) Amióta 1999-ben az Egyesült Királyságban is bevezették a minimálbér intézményét, gyakorlatilag Németország az egyetlen olyan európai állam, ahol a bértárgyalásokkor nincs olyan konkrét küszöb, amely politikai korlátot állít az alacsony bérek megállapításának a kollektív tárgyalásokkor. A hat másik országban ágazati bérminimumot vezettek be.

Eltérő bérrendszer, azonos cél

A bevált, jó öreg gazdaságnövekedési szakmaközi minimálbér (SMIC) intézményére büszke britek és franciák a német DGB szakszervezeti aktivistáihoz hasonlóan szintén hívei az európai bérminimum bevezetésének. A kongresszus zárásakor Jean-Christophe Le Duigou, aki akkor tagja volt a francia Általános Munkásszövetséget (CGT) irányító irodának, csalódottságát fejezte ki, amiért senki sem vállalkozott a téma hivatalos felvetésére:„Az elvről már jó ideje vitatkozunk, de rettentő nehéz a követelést konkrét formába önteni.” A francia Demokratikus Munkás Konföderáció (CFDT) főtitkárhelyettese, Marcel Grignard azt kérdezi: „hogyan képzeli a CES az eltérő bérrendszerű európai országok számára az egységes célt?”

A szakszervezeti szövetségeken belül működő számos csoportosulás már 1997-ben különböző elképzeléseket dolgozott ki az összehasonlítható fejlettségű országok bérminimum-szabályaira. (5) 2005-ben a szakszervezetekhez közel álló kutatóintézetek (6) kialakították egy, a különböző országok átlagbérére építő európai minimálbér szabályait: kezdetben az adott ország átlagbérének ötven, később hatvan százaléka lenne az új európai minimálbér. Miközben jelenleg a minimálbérek az átlagbérek harminc-negyvennyolc százaléka körül változnak, ami órabérben kifejezve például a Cseh Köztársaságban 1,82 euró, Franciaországban 9 euró (lásd a grafikát), így az új szabály minden országban emelné a béreket. Ebben a technikai vonatkozásban már nincs vita a kérdésről.

A CES küldötteinek a kérdés lényege nem a bérminimum, hanem a bértárgyalásokon a társadalmi partnerek autonómiája. „Sohasem követeltük, hogy az állam valamennyi európai államban állapítsa meg az SMIC-t!” – pontosította álláspontját a CFDT egyik képviselője 2011-ben az athéni kongresszuson. Az egységes európai minimálbér hívei azon országok szakszervezeteinek az ellenállásába ütköznek, amelyekben a bérminimumot ágazatonként és a kollektív szerződésekről folyó tárgyalásokon állapítják meg. Ide tartoznak a skandináv államok és Olaszország is. A svéd Tjänstemännens Centralorganisation (TCO) delegátusa azt magyarázza, hogy „nem kérünk az állami beavatkozásból. Nálunk a munkavállalók kilencven százalékára érvényes kollektív szerződés vonatkozik. Nincs szükségünk a garantált szakmaközi bérminimum intézményére.” Az olasz küldött pedig kijelenti, hogy „a minimálbér rendszere nem alkalmas az alacsony bérek problémájának a kezelésére. Nem szeretnénk elveszíteni az autonóm cselekvés lehetőségét.”

Németország esete élesen rávilágít magára a problémára és annak alakulására is. A rajnai kapitalizmus fellegvárában a törvény által megállapított minimálbér kérdése mindig is kényes ügynek számított, mivel az Alkotmány kinyilvánítja a kollektív tárgyalások autonómiáját, és az ágazati szervezetekre bízza a szektoronkénti és régiónkénti tárgyalások gondját.

Márpedig, figyelembe véve a kollektív szerződést kötő vállalatok csökkenő számát, a szociális jogokra nehezedő nyomást és azt, hogy egyre több ágazatban alkalmaznak nyomott béreket (7) , a kollektív szerződések rendszere egyre kevésbé alkalmas minimális normák rögzítésére és elfogadtatására. (8)

Romániában vagy Lengyelországban nincs garancia

Éppen ezért a Nahrung-Genuss-Gaststätten (élelmezési, szállodai és vendéglátóipari), az NGG és a Ver-Di (magánszolgáltatók) szakszervezetei 2006 óta politikai kampányt folytatnak a törvényben garantált átfogó minimálbér bevezetéséért. Jelenleg 8,5 eurós órabér bevezetését követelik. A javaslat bizonyos ágazatokban a fenti összeget minden esetben meghaladó speciális minimálbér megállapítását irányozza elő. A kampány a bérezés kérdését politikai természetű problémaként azonosítja és a Ver-Di szervezeti gyengeségét ellensúlyozandó igyekszik a közvéleményt az elgondolás mellé állítani. Angela Merkel kancellár, aki eredetileg tartósan ellenezte a bérminimum elvét, a választások közeledtével nyitottabb lett. Miközben hajlandó volt a minimálbér rendszerének a kiterjesztésére azokban az ágazatokban, amelyekben erről már korábban megállapodtak, nem nyilatkozott egyértelműen a szakmaközi minimálbér-rendszer bevezetésének lehetőségéről, s még kevésbé a minimálbér mértékéről.

Történjék bármi, ha Németországban be is vezetik a minimálbér intézményét, a bérkérdés megoldásáig hosszú az út. A fémipari dolgozók európai szövetségének egyik vezetője szerint „nincs szükség arra, hogy Franciaország exportálja a modelljét”, továbbá ez a követelés „időszerűtlen és korai”. Az ellenzők csoportja attól tart, hogy a béreket lefelé tartó spirálba taszítaná az efféle intézkedés. Ezzel kapcsolatban Walter Cerfeda, a CES volt szövetségi titkára ezt mondta: „Ugyanis ha törvényben akár egyetlenegy regressziós küszöböt (például az országos átlagbér ötven százaléka) is megállapítanak, az nem lehet érvényes korlát a per definitionem szabad alkura épülő tárgyalások során.” Bernard Thibault, a CGT titkára válaszul megjegyzi: „Nem látom be, hogy mitől lenne kockázatos északi kollégáinknak a bérminimum, amelynél egyetlen munkavállaló sem kaphat kevesebbet! Ezzel szemben azt tapasztalom, hogy Romániában vagy Lengyelországban nincs olyan európai referencia, amelynek alapján felléphetnének a rájuk erőltetett megszorító politika ellen.”

Úgy látszik, mivel e kérdésben nem sikerült megegyezésre jutni, az egyes nemzeteknek bőven van még dolguk az aktív közös fellépésig. Az európai szakszervezeti mozgalom pedig talán a jelenlegi bértárgyalások összehangolását célzó stratégia ügyében tud széles körben mozgósítani. (9)

Anne Dufresne

Forgács András

(1Az Európai Szakszervezeti Konföderáció (CES) harminchat ország nyolcvannégy nemzeti konföderációját és tizenkét összeurópai szakmai szakszervezeti szövetséget tömörít soraiban.

(2Lásd Noëlle Burgi: Les grecs sous le scalpel [A megnyúzásra ítéltetett görögök], Le Monde diplomatique, 2011. december.

(3A véleményeket a szerző a sevillai (2007) és az athéni (2011) kongresszuson gyűjtötte csokorba.

(4Interjú 2007. május 25-én a német Deutscher Gewerkschaftsbund (DGB) szakszervezet egyik vezetőjével.

(5Pierre Bourdieu, Claude Debons, Detlef Hensche és Burkart Lutz: Les Perspectives de la protestation [A tiltakozó mozgalmak kilátásai], Syllepse, Párizs, 1998 (1997).

(6A német (Wirtschafts und Sozialwissenschaftliches Institut, [WSI]), svájci (Réseau de réflexion) és francia kutatókból (Institut de recherche économique et sociale [IRES]) szerveződött hálózat célja „az európai bérminimum-politika kialakítását segítő tézisek kidolgozása és népszerűsítésük a szakszervezetek körében”. Thorsten Schulten, Reinhard Bispinck és Claus Schäfer koordinálásában jelent meg a Minimum Wages in Europe [Minimálbér Európában] című kiadvány, ETUI-REHS, Brüsszel, 2006.

(7Például Szászországban egy fodrász bruttó 3,06, Türingiában egy virágkereskedő 4,54 eurót keres óránként. Vö. Tarifspiegel: unterste Tarife nach Branchen [Ágazati órabérek], WSI Tarifarchiv 2011, www.boeckler.de

(8A jelenlegi rendszer gyakran igen alacsony minimálbért biztosít bizonyos ágazatokban, és kizárólag a kollektív szerződések alapján foglalkoztatott munkavállalóknak, pedig mindössze a munkavállalók 62 százaléka tartozik ebbe a körbe.

(9Anne Dufresne: Le salaire, un enjeu pour l’eurosyndicalisme. Histoire de la coordination des négociations collectives [A bérek, a szakszervezeti európaizálódás tétje. A kollektív tárgyalások egyeztetésének története], Presses universitaires de Nancy, Párizs, 2011.

Megosztás