hu | fr | en | +
Accéder au menu

Dániel Péter irása

Dániel Péter kiáltványát vitaindítónak szánjuk. Csakhogy szerintünk nem azon kellene vitatkozni, ki ért egyet, és ki nem ezzel a kétségbeesett aktussal, hanem azon, hogy miképpen lehetne hatékonyan tiltakozni a fasiszta korszak és az akkori politikai és szellemi vezetők rehabilitálása ellen, és hogy ki meddig merne elmenni ebben a tiltakozásban.

"Miért tettem...?

Mert fel vagyok háborodva.

Mert megaláztak ezzel a szégyenletes szoborállítással.

Mert meghamisítják a történelmünket.

Mert újra el akarják követni a múlt hibáit és bűneit.

Mert Orbán Viktor horthysta diktatúrát épít Európa közepén, a XXI. században.

Mert lerombolják törékeny demokráciánkat.

Mert egyre nyíltabban zsidóznak.

Mert 2012-ben újra elhangzott, megint elhangozhatott a tiszaeszlári vérvád képtelen, aljas, antiszemita hazugsága a Magyar Parlament falai között.

Mert szeretem Radnóti, Ady és József Attila verseit.

Mert egyre többen revizionisták és soviniszták, megint.

Mert fáj, hogy százezernyi honfitársam értelmetlenül halt meg a Don-kanyar vágóhídján.

Mert anyai, református nagyapám is megjárta a szibériai hadifogolytábor poklát.

Mert apai dédszüleimet a zajló Dunába lőtték 1944 telén.

Mert szégyellem, hogy Hitler csatlósai voltunk.

Mert fáj és felháborít, hogy több százezer honfitársunkat dobták oda a náci gyilkoló gépezetnek. Mert feltépik a múlt sebeit.

Mert a vitézi rend pojácái is ott páváskodtak.

Mert meg kellett tegyem...

 Nem vagyok büszke rá. Nem tudom, hogy jól tettem-e. Majd a történelem eldönti és megítéli. De meg kellett, hogy tegyem. Mert ha nem tettem volna meg, talán bele is haltam volna a szégyenbe.

 Elmúltam 43 éves, ügyvéd vagyok és férj. Értelmiségi vagyok és demokrata. Magyar értelmiségi és magyar demokrata. Nem gondoltam volna 10 éve, hogy egyszer, az éjszaka leple alatt szoborra fogok vadászni a magyar pusztákon... De így hozta az élet, ezt kívánta meg a tisztesség, a becsület. Szerintem. Az én értékrendem szerint.

 Mert igazságot kellett szolgáltassak minden magyar demokratának, akiket arcul csaptak ezzel a szoborral. Mert igazságot kellett szolgáltassak annak a több százezer zsidó mártírnak, akiket a Horthy-rendszer cinkosan dobott oda a náci Németországnak. A vidéki zsidóságnak, a helyi boltosnak, asszonyoknak, öregeknek és gyermekeknek, akiket Horthy csendőrsége deportált, önként terelt vagonokba és küldött a biztos halálba, a koncentrációs táborok, a gázkamrák poklába. Tudom, hogy nem szívesen. Tudom, hogy lavírozva és némi késedelemmel. De megtette, megtették. Horthy Miklós kormányzóként a jóváhagyását adta a gyalázatos zsidó törvényekre, a vidéki zsidóság deportálására és a biztos halálba küldésükre. Horthy az én szememben ezért (is) tömeggyilkos. Ahogyan a fehérterror bűneiért is. Bacsó Béla és Somogyi Béla haláláért, a Héjjas-Prónay különítmények gyilkosságaiért, az orgoványi mészárlásért is az.

 Persze akár ma is lehet azt mondani, hogy ezek csak „zsidó patkányok” voltak és megérdemelték a sorsukat. Lehet a tiszaeszlári vérvádat is újra életre kelteni. Lehet új-nyilas gárdát is alapítani. Azután be lehet tiltani. Azután lehet hagyni, hogy tovább működjön. Meg lehet sérteni a Párizsi Békeszerződést. Lehet Tusványoson revizionista nagygyűlést tartani. Lehet Erdélyre és a Felvidékre kacsintgatni. Lehet a múltba révedni, lehet a vélt vagy valós, történelmi sérelmeket dédelgetni, lehet nagy Magyarországról álmodozni. Lehet a Horthy-kultuszt újra éleszteni. Lehet Horthynak szobrot állítani. Előbb Kerekiben, azután például Debrecen főterén, végül pedig a budapesti Kossuth téren. Mondjuk Károlyi Mihály szobra helyén...

 Lehet, de szerintem nem helyes. Lehet, de szerintem ez ellen fel kell emelni a szavunkat, sőt ma már tettekkel is fel kell lépjünk ez ellen. Mert a szó ma már nem elég...hiszen a szakadék felé rohan a hazánk. Megint.

 Én ügyvédként részt vettem a gárdaperben, a félkatonai, új-nyilas szellemiségű gárda betiltása érdekében. Azt hittem, hogy sikerrel. De néhány hete a budapesti Hősök terén kellett demonstráljak a betiltott gárda gárdistaavató rendezvényén. A szó már nem elég...

 Azt gondolom, hogy eljött a tettek ideje. A századik cikk, nyilatkozat, petíció és demonstráció ugyanis már senkit nem érdekel. A fideszes gépezet halad előre és az új-nyilas szervezetek is masíroznak lendületesen. A magyar demokratáknak ki kell végre mondaniuk, hogy elég volt ebből és tettekkel is hitet kell tegyenek a demokrácia, a jogállamiság, az Európai Uniós tagságunk és a tisztesség mellett.

 Tegnap leöntöttem Horthy Miklós szobrát vörös festékkel. Nem vagyok rá büszke, mert egy halott szobrát meggyalázni nem szép tett. Nem vagyok rá büszke, mert barbárság volt. De vasúti síneket robbantani is barbárság, néha mégis meg kellett tenni. (Francia partizánok tudnának erről mesélni.) Sőt, az öreg Sztálin szobrát is le kellett dönteni...annyi más szoborral együtt.

 De hiszem, hogy meg kellett tegyem, hogy egy kis vörös festék már bőven belefér és büszke vagyok rá, mert a hazámért, a demokráciánkért tettem. Mert fel kell végre rázni a hazai közvéleményt. Mert ahol Horthy szobrot lehet állítani, ott lehet zsidózni és cigányozni is. Ott lehet romák ellen, faji okokból sorozatgyilkosságot elkövetni. Ott lehet tiszaeszlári vérváddal élni. Ott lehet Gyöngyöspata nevű települést hetekig gárdista terrorban tartani. Ott lehet egy színészt a származása miatt kitiltani Egerből. Ott mindent lehet... Ez ellen pedig fel kell végre lépniük a hazai demokratáknak, a tisztességes magyar állampolgároknak. Tettekkel. Mielőtt megint késő lesz...

 Akik Horthynak szobrot állítanak, azok megtagadják a múltunk bűneit és hazug feloldozást adnak azokra. Azok életre keltik a múlt démonait. Azok összekacsintanak az orgoványi mészárosokkal. Azok elfogadják hazán szerepét egy őrült, igazságtalan és bűnös háborúban. Azok megalázzák a több százezer magyar zsidó mártír fájó emlékét.

Ma Horthy-szobor, holnap Szálasi emlékmű, azután pedig faji törvények. Megint.

Ma Horthy-szobor, holnap kötelező hittan, azután keresztény fundamentalizmus.

Ma Horthy-szobor, holnap kötelező „levente”-oktatás az iskoláinkban. És azután?

 Horthy Miklósnak súlyos, történelmi bűnei vannak. Horthy Miklósnak nem lehet szobra a Magyar Köztársaság területén 2012-ben, ahogyan Rákosi Mátyásnak (tudom, hogy Róth, „kedves” szélsőjobbos honfitársaim...tudom) vagy Kun Bélának sem. Jelzem, ha egy szélsőbalos szervezet fel merné egyszer valamelyiket állítani, hát leöntöm majd azt is.

 De Horthynak sem lehet szobra és nem lehet ma létjogosultsága a Horthy-kultusznak sem. Mégis felállították azt a szobrot. Pedig Kerekiben tíz ember közül csak egy akarta. Pedig minden tisztességes, józan demokratát felháborított. Mégis felállították. Mert céljuk van vele. Mert nem tanultak a történelmünkből. Mert az orbáni FIDESZ áll mögötte.

 Szóval tulajdonképpen én nem is Horthy Miklós szobrát öntöttem le vörös festékkel, hanem jelképesen azoknak az arcába öntöttem azt, akik újra akarják éleszteni a horthyzmust, a keresztény fundamentalizmust, a revizionizmust, a sovinizmust és az antiszemitizmust. Akik azt gondolják, hogy a jövőnk a bűnös múltunkban van.

 Nos, ezért tettem. Józan, magyar demokrataként és európai polgárként. Büszke vagyok rá és büszkén vállalom a következményeket is. Azt viszont nagyon szégyellem, hogy ezt a szobrot felállították, felállíthatták a hazámban.

Ja és már előre szólok, hogy ha netán Szálasinak is szobrot állítanak, akkor még keményebben lépek majd fel...

Mert eljött a tettek ideje.”

Dániel Péter

Megosztás