Az egyiptomi politikai átmenetre leselkedő veszélyek

Kategória: 2012. december
Írta: Alain Gresh
Találatok: 4476

A legtöbb médium számára a dolog egyértelmű. Egyiptomban a Muszlim Testvérek hatalomátvételi kísérletével van dolgunk, a nép pedig fellázad az egyesek által fáraónak nevezett új Mubarak ellen. A volt elnök bukása óta semmi sem változott – mondják nagy általánosságban –, legfeljebb a legfőbb államhatalmat kézben tartó politikus neve. Ez az olvasat már csak azért is csábító, mert megfelel az arab tavaszt követő iszlám tél sémájának.

De ha közelebbről szemügyre vesszük, ez a látásmód hamis, sőt veszélyes, merthogy összeugrasztja a főszereplőket.

tutanhamon tükörMindenekelőtt ne feledkezzünk meg arról, hogy Egyiptomban a története során először demokratikus választásokon – igaz, csekély többséggel, de mégiscsak többséggel – megválasztott elnök van hatalmon. Politikai értelemben a Muszlim Testvérek, még ha kétségkívül veszített is a befolyásából, jelentős erő maradt, mely a szalafistákkal[1] együtt a lakosság mintegy felét képviseli. A legveszélyesebb forgatókönyv most nem az, hogy a nép összecsap egy diktátorral, hanem az, hogy polgárháború tör ki, amelynek csak az egykori rezsim maradéka lehet a haszonélvezője, vagy pedig végső esetben a hadsereg, noha ez utóbbi alaposan lejáratta magát azokban a hónapokban, amelyekben a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsán (FELT) keresztül a hatalmat gyakorolta. Mellesleg amikor Murszi elnök 2012 augusztusában partvonalra szorította a FELT-et, kezdeményezését az egyiptomiak széles tömegei és a politikai erők többsége támogatták.

 

A bírói hatalom az Alkotmányozó Nemzetgyűlés feloszlatásával fenyegetőzött

A robbanóelegyet a Murszi által november 22-én elfogadott alkotmányos nyilatkozat gyújtotta be. Ez minden bírói hatalmat az elnökre ruházott, aki akkorra már kezében tartotta a törvényhozói és végrehajtói hatalmat is. Vajon a Testvérek diktatúrájához vezető lépésről van itt szó?

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Egyiptom történetében demokratikusan ugyancsak először megválasztott parlament feloszlatását a bírói hatalom rendelte el. Gondoljunk bármit a döntés törvényességéről, az nem a Testvérektől származott, azon túl pedig a végrehajtó hatalomra – előbb a FELT-re, majd Murszira – ruházta a törvényhozói hatalmat.

Egyébként az Alkotmányozó Nemzetgyűlés hónapok óta dolgozott az alaptörvény új változatának megszerkesztésén. A jó és rossz periódusaival, a lemondásokkal és a visszatérésekkel együtt ez a Nemzetgyűlés novemberre nagy haladást ért el.

Ilyen körülmények között Murszi elnök miért fogadta el ezt az alkotmányos nyilatkozatot, ha egyszer a munkálatok befejezéséig már csak néhány hét volt hátra? Először is azért, mert a bírói hatalom az Alkotmányozó Nemzetgyűlés (sőt még a medzslisz es-súra, a felsőház) feloszlatásával is fenyegetőzött, ami meghatározatlan időtartamra tolta volna ki az átmenetet. És paradox módon tovább erősítette volna az elnök hatalmát.

De egy másik tényező még fontosabb szerepet játszott az elnök döntésében. Ama nyilatkozatok ellenére, melyek szerint ő minden egyiptomi elnöke akar lenni (ezeket a nyilatkozatokat részben a más politikai háttérrel rendelkező tanácsadók kinevezésekor tette), egyre inkább követni kezdte a Testvérek iránymutatásait (és még csak nem is a Mubarak bukása után létrehozott párt, a Szabadság és Igazság Párt, javaslatait) hanem a szervezet „politikai bizottságának” medzslisz al-irasádjának irányvonalát. Ezt pedig a háttérből Hairat as-Sater üzletember irányítja és hozza a döntéseket, amelyeket Murszi egyre szívesebben hajt végre.

Ezen a ponton szólni kell a Testvérek politikai tapasztalatáról és a politikáról vallott koncepciójáról. Miután az 1950-es évek óta legnagyobbrészt illegalitásban vagy fél-illegalitásban élt, paranoiás látásmódot alakított ki a politika világáról és az ellenfeleiről. Most pedig nehezére esik alkalmazkodni a nyitottabb világhoz, a demokratikus vitához, eszméi megkérdőjelezéséhez. Ezért lát minden kritikában, minden vitatémában kiterjedt, a megsemmisítésére irányuló összeesküvést. Az egykorvolt rezsim erői persze még léteznek, főleg a bírói apparátusban, akik készek lennének a Testvérek eltüntetésére, s innen csupán egyetlen lépés minden támadást összeesküvésként értelmezni.

Azok, akik a Testvérek diktatúrájának veszélyét emlegetik, megfeledkeznek egy további tényezőről: annak ellenére, hogy Murszit megválasztották elnöknek, távolról sem összpontosít a kezében minden hatalmat. A Testvérek nemcsak, hogy kisebbségben van a kormányban, hanem még a rendőrségre, a biztonsági szervezetekre, a hadseregre sem tudta rátenni a kezét. Az utóbbival úgy tűnik, paktumot kötött, mely nem stratégiai, hanem inkább be nem avatkozási jellegű. Itt lehet rámutatni a Mubarak-rezsim és a Testvérek közötti különbségre. Elsősorban arra, hogy a Testvérek mennyire képtelen a hadsereget és a rendőrséget a tüntetőkkel szemben bevetni, ugyanakkor képes bevetni saját aktivistáit és a szalafistákat, hogy visszaverjék a támadásokat.

Ezenkívül ez a társadalom már más, mint a forradalom előtti volt. Az al-Azhar egyetem, a legtekintélyesebb szunnita iszlám intézmény az alkotmányos nyilatkozat visszavonására kérte az elnököt, a kopt egyház pedig tiltakozásul kivonult az Alkotmányozó Nemzetgyűlésből. Ne feledjük, ez a két intézmény Mubarak elnököt még támogatta a 2011. januári–februári események idején!

 

Kompromisszumra kellene törekedni

A Testvérek milíciáinak magatartása és erőszakos viselkedése minősíthetetlen. De az összecsapásoknak nemcsak ez az oka. Egyfelől a Testvérek több székházát felgyújtották az országban, ami túlmutat a békés demonstráció keretein. Egészen biztos, hogy a múlt rendszer támogatói öntötték az olajat a tűzre. Másfelől az ellenzéknek, vagy inkább az ellenzéki erőknek is megvan a maguk felelőssége a jelenlegi zsákutcás helyzetben. Az alkotmányos nyilatkozat elleni mozgósítással egyik napról a másikra megkérdőjelezték a választott elnök legitimitását, s ezzel lehetetlen feltételeket teremtettek a hatalommal való párbeszédhez.

Ráadásul az ellenzék egy része újra felvette a kapcsolatot a múlt rendszer egyes képviselőivel – például az Arab Liga volt főtitkárával, Amr Múszával –, ami alapot adott a Testvérek azon vádjának, hogy az ellenzékből egyesek készek elárulni a forradalmat. Ez a Nemzeti Üdvfront, mely főként Hamdin Szabbahit, Mohamed el-Baradeit és Amr Múszát fogja össze, antiiszlámista frontként építi fel magát, és erre válaszul a sok kérdésben nagyon különböző Testvérek és szalafisták közelebb kerülnek egymáshoz: a kétfelé szakadó Egyiptomot ezek a csoportok a polgárháború felé vihetik el.

Az egyetlen politikus, aki realista álláspontra helyezkedett, Abdel Moneim Abul-Futúh (negyedik lett az elnökválasztásokon). Elítélte az alkotmányos nyilatkozatot, ugyanakkor elutasított minden együttműködést a bukott rendszer tagjaival. Arra sem volt hajlandó, hogy kétségbe vonja Murszi legitimitását, hanem párbeszédre szólított föl.

Az utolsó fontos tényező maga az alkotmány, amelyet sebtében fogadtak el, s amelyet a decemberi népszavazáson kellene  jóváhagyni. Az ellenzék nem hajlandó „kész tényként” elfogadni ezt a fait accomplit. A szöveg számtalan vitát keltett. Bármit is mondjanak a médiumok Franciaországban [és Magyarországon – a ford. megjegyzése], széles konszenzus uralkodik a politikai erők között az alkotmány 2. cikkelyének támogatását illetően, mely kimondja, hogy a törvénykezés fő forrása a saría. Csak a szalafisták tiltakoztak ez ellen, ők ugyanis ennél is kényszerítőbb utalást akarnak.

A szöveget elemezve a Human Rights Watch szervezet megállapítja[2], hogy „gondoskodik az önkényes fogva tartás és a kínzás elleni alapvető garanciákról, valamint véd bizonyos gazdasági jogokat, de nem vet véget a civilek ellen irányuló katonai törvényszéki pereknek, és nem védi sem a véleménynyilvánítás, sem a vallás szabadságát”.

A nehézségek egyike abból származik, hogy a különböző politikai erők nem készek egy kompromisszumos megoldásra, amely az új alkotmányt úgy fogalmazná meg, hogy az kielégítse az egyiptomi társadalom különböző irányzatait, és ezzel lehetővé tegye az átmenet lezárását és a legális politikai keret kijelölését. Eme keretek között mehetnének majd végbe azok a szükséges társadalmi-politikai küzdelmek, amelyek elsődlegesen a kormány liberális politikája ellen és a szervezetalapítási, különösen a szakszervezeti szabadság kiszélesítésére irányulnak majd.

Murszi elnök végül december 6-án a nemzethez fordult. Anélkül, hogy az alapelvekből engedett volna, nemzeti párbeszédre szólított föl. Ugyanakkor azonban a Testvérek durva és erőszakos fellépése az ellenzék ellen, másrészt pedig a Testvérek kairói székházának felgyújtása nem sok jót sejtetnek a továbbiakra nézve.

 

Fordította: Ferwagner Ákos



[1] Szalafisták: szunnita mozgalom, amely vissza akar térni az eredeti iszlám tanokhoz és nem fogadja be a változásokat. Több csoportja is van, köztük a két legfontosabb a hagyományokhoz ragaszkodók és a dzsihádisták.

[2] Egypt: New Constitution Mixed on Support of Rights [Egyiptom: Új alkotmány, keverednek az emberi jogok].


Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések