hu | fr | en | +
Accéder au menu

Még egyszer a gödör aljáról

A demonstráció a teljes összeomlás szélén álló magyar húsüzemekért, a munkahelyekért, a nagyüzemi húsfeldolgozás és egy szakmakultúra eltűnéséről szól. Pillanatnyilag a gyulai húsüzem megmentése érdekében folyik némi kormányzati kapkodás, miután elég kínos, hogy a tulajdonos nádudvari nagyvállalkozók és a kormány is képtelen arra, hogy egy piacképes termékeket gyártó, magyar középüzemet, 400 munkahelyet megmentsen. (Kb. 500 milláról van szó, előttünk a parkra 800 milliót költöttek.)

A kapuvári húsüzemnek gyakorlatilag vége, ott is elveszett 400 munkahely. Mindkét városban, Gyulán és Kapuváron is szociális katasztrófát jelent a város életét és arculatát meghatározó üzem bezárása. Az ágazat „zászlóshajója”, a Pick is csak addig marad talpon, ameddig Csányi Sándor tulajdonos hajlandó finanszírozni a veszteséget (tavaly 2,7 milliárd).

A kiegyezés óta, 120 év alatt létrehozott nagyüzemi húsfeldolgozást 20 év alatt sikerült lenullázni. A húsipar visszazsugorodik majd egy kézműves szintre. Alább olvasható egy 2008-as írásom, nincs mit ma hozzátennem. Csak azért ajánlom a húsipart a figyelmetekbe, mert többen is szívesen elmélkednek a tőke, a munka, a piac, az állam, a politika, a társadalom aktuális kérdéseiről. Szóval, a téma az orrunk előtt hever, lehet elemezni és töprengeni: sto gyéláty? További információk: hdsz.tag.hu

Még egyszer a gödör aljáról

JPEG - 6.5 kio

A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének választmánya 2004.novemberében Gyulán tartotta ülését. Annak az évnek az elején csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Őszre azonban már elillantak a „brüsszeli frigy” által keltett remények. Különösen a húsipar háza táján mutatkozott meg gyorsan, hogy a szépen udvarló vőlegény szemvillanás alatt erőszakos férjjé változott, aki mindenért kinyújtja a kezét és elveszi azt, amit csak lehet.

JPEG - 545.6 kio

Felismerve az új helyzetben fenyegető veszélyeket, a szakszervezet választmánya levélben hívta fel a miniszterelnök figyelmét arra, hogy a húságazat évek óta tartó válsága az Európai Unióhoz történt csatlakozás óta elmélyült, nagy hagyományokkal rendelkező húsfeldolgozó üzemek a csőd felé sodródnak. - Szakszervezetünk nem ismeri a válság minden összetevőjét - olvasható a Húsos 2004/6. számában megjelent levélben -, de azt világosan látjuk, hogy korábban eredményes vállalatok veszteséget termelnek, leépítik a kapacitásaikat, piacokat veszítenek itthon és külföldön egyaránt.

*

Visszatekintve az elmúlt másfél évtizedre, mintha mindig is a túlélés stratégiája mozgatta volna a húsipar szereplőit. A szakma egyre csak csúszik lefelé a lejtőn, mindenki kapaszkodik a semmibe és a másik bukásából merít erőt. Arra számítanak a talpon maradók, ha egyszer talajt fognak a gödör alján, akkor a felszálló ágban ott lesznek a megmaradt kevesek között. De hol van a gödör alja?

 Még nem vagyunk a gödör alján - nyilatkozta a Húsos számára adott interjúban (2006/2. sz.) Keleti Emil, az ismert szakember, aki a fent említett - végül elmaradt - szakági kerekasztal előkészítése során jutott erre a következtetésre. Elmondta azt is, hogy a csatlakozás utáni történések beleilleszkednek a megelőző időszak folyamatába. Az interjúban vázolt helyzetelemzéshez hozzászólt a szakma több neves képviselője is, a lap hasábjain kialakult egy valódi párbeszéd, amely némileg pótolta az elmaradt hivatalos egyeztetést, de a kérdés valójában megválaszolatlan maradt. Közben ugyanis több cég kihullott a versenyből, és még mindig nem látszik a gödör alja.

JPEG - 55.2 kio

A „bedőlt” húsüzemek óriási veszteségei a magyar iparnak. Ezt azok tudják igazán, akik a termelés megszűntével elveszítették a munkahelyüket, a szakmájukat, a kenyerüket. Szakmabelieknek alig van szívszorítóbb látvány, mint az elbontott Zalahús helyén lévő pusztaság, vagy a Ringa győri épületeit felverő gaz. A sort folytatni lehet a Miskolcon, Gyöngyösön és máshol elpusztult értékekkel. Persze nem csak épületekről, gépekről van szó, hanem a szakmakultúra fogyatkozásáról is.

Valamikor óriási erőfeszítéssel teremtették meg eleink a nagyüzemi húsfeldolgozás feltételeit. Ahány város és vidék, Gyulától Kapuvárig, Szegedtől Debrecenig, annyi erőpróba volt a közvágóhidak, a nagy mennyiségű húsárút magas minőségben előállító feldolgozó üzemek, hűtőházak létrehozása. Nagy nekirugaszkodások, komoly befektetések történtek a kiegyezés, az első -, majd a második világháború után. Azért, hogy a hazai takarmányon nevelkedett vágóállat több száz év után ne lábon, hanem „bőrbe kötve” jusson el a külföldi fogyasztókhoz. Hogy a nagyobb hozzáadott érték több hasznot hozzon, hogy az állattenyésztés, a húsfeldolgozás és a -kereskedelem minél több embernek biztosítson megélhetést. Munkát, profitot, egzisztenciális biztonságot. Az országnak jövőt.

*

Tizenhat éve figyelem közelről a húsos szakma változásait. Láttam azt a dühödt igyekezetet, amellyel oktondi percemberek nekiestek az egész magyar élelmiszeripar privatizálásának. Szétverni, eladni, felszámolni mindent, bárhogy és bármi áron. A húsiparnak is ez a sors jutott. Minden elgondolás, koncepció, piaci és szakmai megfontolások nélkül születtek döntések, kevesek hasznára, sokak kárára, több hittel, mint ésszel. A piac mágusai mindig csak azt hajtogatták, hogy a felesleges kapacitásokat le kell építeni. Ezt az álláspontot azután meglovagolta a politika, amely a „közeli” vállalkozót támogatta, a „nem közelit” hagyta tönkremenni. Soha nem lehetett persze tisztán látni, hogy ki meddig és miért áll meg a lábán. Külön-külön „regény” a Szekszárd, a Ringa, a Zalahús története, sok homályos részlettel. Mellesleg: tudja most pontosan valaki, hogy milyen történet íródik ezekben a hónapokban Pápán vagy Debrecenben? Vagy milyen fordulatot vehet a Pick kalandokban bővelkedő sztorija?

Úgy tűnik, hogy a lejtőn nincs megállás, a haladási irány továbbra is a gödör alja. Miközben történelmi léptékű trendváltozás, fordulat zajlik az élelmiszerek piacán. A világon növekszik a hústermékek iránti kereslet, emelkednek az árak. Szakemberek szerint ez a folyamat tovább tart a következő évtizedben. Az agrárium felértékelődik, a feltörekvő országok lakói többet és jobbat akarnak enni, és ennek készek megadni az árát. Ha képesek leszünk megragadni ezt a piaci lehetőséget, a magyar húsipar profitálhat a trendváltozásból. Persze csak elviekben. A kínálkozó esély megragadásához elengedhetetlen, hogy az agráriumban visszaálljon a régi arány a takarmánytermesztés és az állattenyésztés között, új minőséget nyerjen az élelmiszeripar szakmapolitikai képviselete és megerősödjön a húságazat önszabályozása.

Az élelmiszeripar súlytalanságát jelzi, hogy a szaktárcánál középvezetői szintre csúszott le az ágazat képviselete és egy tanácskozáson keserűen viccelődtek azon, hogy néhány év múlva a „parasztminisztérium” portása mellett lesz egy stokedli, s mellette kis széken csücsül majd az élelmiszer-ipari referens.

*

Magasról nézvést megvolna a húsos szakma. Úgy tűnik, hogy a cégek egy része alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, helytáll a versenyben, elveszített piaci pozíciói helyébe újakat szerez, követi a fogyasztói szokások változását. Közelről nézve azonban az egész ágazat zsugorodik: szűkül a piac, csökken a termelés, romlik a minőség, kicsi a profit, elmaradnak a fejlesztések, kevés a beruházás. A befektetők nem tolonganak a cégek körül, de már a munkavállalók sem, mert ágazati összehasonlításban kedvezőtlenek a bérek, csökken a szakma megbecsülése. A negatív tendenciákról hosszú évek óta mint az ágazat válságáról esik szó. Egyesek ugyan cáfolják a válság kifejezés használatát, de a tényekkel nehéz vitatkozni. A nehézségek elismerése mellett is szinte mindenki úgy gondolja, hogy az ágazat visszaesése átmeneti jellegű, a „gödör alját” elérve a trend megfordul és a fejlődés visszatér a régi - száz év alatt kitaposott - kerékvágásba, újra szép napok jöhetnek.

Azzal szinte senki sem számol, hogy a magyar húsipar zsugorodása elérheti azt a pontot, amikor külpiaci szempontból végképpen elveszíti a jelentőségét. A nagyüzemi húsfeldolgozásnak egyszerűen megszűnik a létjogosultsága nálunk. Nem árt megjegyezni, hogy az egymással még „túlélési” versenyben lévő nagyüzemeket ugyanazok a veszélyek fenyegetik, mint tönkrement társaikat. Mi a garancia, hogy ők megússzák? Ráadásul a megmaradt kapacitások és piaci szegmensek mellett dominó-hatás is érvényesülhet. Egy kocka megdőlésével borulhat a többi is.

 Meggyőződésünk, hogy mindnyájunknak osztozni kell abban a felelősségben, amely a húságazat térvesztésével együtt járó szociális feszültségek, a vidéket súlytó hátrányok nyomán vetődnek fel - írta a szakszervezet négy évvel ezelőtt a miniszterelnöknek. - Hiszen a húságazat válsága több százezer ember, termelők, feldolgozók társadalmi pozíciójának romlását okozhatja. A tét nem kevés, erős húságazat nélkül ugyanis nem képzelhető el erős agrárium.

Ehhez most sincs mit hozzátenni. Lehet persze, hogy tévedünk és erős húsipar nélkül is „dübörög” az agrárium. Meglehet, hogy a virágzó repceföldek több profitot termelnek, mint a drága takarmányon tartott disznók és marhák. Esetleg szép plázákat lehet építeni lebontott húsüzemek helyén. A feleslegessé váló szakemberek pedig elmehetnek külföldre munkát vállalni.

Csak aztán néhány év múlva ne forduljon minden a visszájára, miután a hús stratégiai áru lesz. Könnyen kiderülhet az is, hogy egy kormány alig tud többet tenni az ország lakóiért, mint biztosítja az ellátásukat jó minőségű és biztonságos élelemmel, főként persze hússal. Egy ilyen összehasonlításban aztán egyetlen jövendőbeli kormány sem tud versenyre kelni az ország régi vezetőivel, akik egy évszázad alatt létrehozták és felvirágoztatták a magyar húsipart. Mikor majd már csak a múlt emlékei maradnak, na, akkor leszünk a gödör alján.

 (A francia húsipar helyzetéről lásd a Magyar diplo 2011. decemberi cikkét)

Horváth László

A levél sorsáról annyit lehet tudni, hogy a miniszterelnök megküldte a szaktárca vezetőjének, ami logikus lépés volt, miután a levélírók arra kérték, hogy a minisztériummal hívasson össze egy szakági egyeztető fórumot a szükséges tennivalók kijelölésére. A munka elindult, szakmai elemzés készült az iparág helyzetéről azzal a céllal, hogy kialakítsák a szaktárca álláspontját és információkat szolgáltassanak a húsipar szereplői között folyó párbeszédhez. Néhány hónapig úgy tűnt, hogy létrejöhet valamelyes összefogás az ágazat bajainak orvoslására, de aztán az egészből nem lett semmi. A külföldi termékek dömpingje, az alapanyag felvásárlási árak ingadozása, az élelmiszer-botrányok, a fogyasztói szokások változása és a kereskedelmi láncok üzletpolitikája súlyos kihívások elé állította a húsüzemeket, a napi gondok mögül kevesen tekintettek előre. Mindenki a túlélésre fordította az energiáit.

Megosztás