Anonymous: álcázott tiltakozás

Kategória: 2012. február
Írta: Felix Stalder
Találatok: 5493

Teljes elsötétedés: január 18-án egy sor honlap, köztük a Wikipédia, a részvételre alapított netes enciklopédia honlapja is lehúzta a rolót, hogy tiltakozzanak a SOPA (Stop Online Piracy Act) ellen. A kultúraipar lobbija által vezetett harc a programmegosztó oldalak ellen már ott tart, hogy az amerikai törvénytervezet szerint széles körű cenzúrát vezetnének be az interneten. Ezt egyelőre elhalasztották. Másnap viszont az FBI bezáratta a fáljmegosztó Megaupload honlapját, amire válaszul az Anonymous-ok közös tiltakozást szerveztek: akciójuk révén a Fehér Ház, a Universal Music és más honlapok váltak elérhetetlenné. New Yorktól Tuniszon át Karióig új tiltakozási forma született meg. Akik létrehozták, most próbálgatják lehetőségeik és hatalmuk méretét és korlátait.

anonymous-maskAz „Anonymous” nevű, a szólásszabadság és a társadalmi igazságosság érdekében fellépő aktivisták egyre-másra hatékony számítógépes támadásokat indítanak. A legutóbbi célpontjaik: január elején a belgiumi ArcelorMittal honlapja két kohó bezárása elleni tiltakozásból, a Stratfor amerikai biztonsági elemző csoport honlapja, ahonnan több tízezer személyes adatot loptak el, 2011 augusztusában a szíriai védelmi minisztérium, júniusban pedig a spanyol rendőrség honlapja, miután letartóztatták az Anonymous három feltételezett spanyolországi tagját.

Ki rejtőzik az álarc mögött? Szuperhackerek, felelőtlen kamaszok, veszélyes kiberterroristák, diákcsínyeket elkövető egyszerű trollok (felforgatók)? Mindből egy kevés. Ugyanakkor az Anonymous nem egyféle, hanem változatos; nem szervezett csoport, nem hálózat, hanem egymásra támaszkodó közösségek.

A maga szélsőséges módján az Anonymous emblematikus tiltakozó mozgalom, amely 2011 óta az arab világban ugyanúgy terjed, mint Európában és az Egyesült Államokban. Az a szakadék, amely elválasztja az általa vitatott politikai rendszerektől, a radikálisan ellenzéki szervezeti formákban nyilvánul meg. Az egyik oldalon ott vannak a hierarchizált struktúrák azokkal a vezetőkkel, akik a hatalomátruházás eljárásai révén jogosultak arra, hogy mindenki más nevében beszéljenek, de akiknek a legitimitását a korrupció, a protekciórendszer, az intézmények lezüllesztése meggyengítette. A másik oldalon viszont a vezetőt szándékosan ki nem jelölő közösségeket találjuk, amelyek elutasítják a képviselet elvét, s előnyben részesítik az egyes ember közvetlen részvételét a konkrét projektekben. Sokszínűségük lehetővé teszi, hogy egy adott témában a döntéshozatal a résztvevők gyors összekapcsolódása révén történjen meg, nem pedig úgy, hogy átruházzák azt a hivatalos többségre. A politikai establishment ezeket a szervezeti formákat értelmetlennek tartja és megdöbbenését fejezi ki a konkrét követelések hiányával szembesülve, amivel nem tud mit kezdeni.

Ezek az ideiglenes csoportok – „méhrajok”, angolul swarm[1] – független egyénekből jönnek létre és a horizontális szerveződéshez egyszerű eszközöket és szabályokat alkalmaznak. Ahogy a svéd Kalózpárt alapítója, Rick Falkvinge hangsúlyozza, „mivel a méhrajban mindenki önkéntes alapon vesz részt (…), az egyetlen irányítási mód a tagok akciókon keresztül történő lelkesítése”.[2] Ennek megfelelően a közösség ereje az általa összefogott emberek számából fakad, meg abból a figyelemből, amelyet a különböző és önálló projektjei kapcsán sikerül felkeltenie.

A közösség mindig ugyanúgy jön létre: mozgósítási felhívás és vele együtt készség az azonnali cselekvésre. A társadalmi médiumok szakértője, Clay Shirky e rugalmas együttműködés megjelenésének három elengedhetetlen előfeltételét határozza meg: ígéret, eszköz, megállapodás.[3] Az ígéret a felhívásban rejlik, amelynek kellőképpen érdekesnek kell lennie egy bizonyos kritikus számú aktivista számára, az általa ajánlott dolognak pedig megvalósíthatónak kell tűnnie. Szóba kerülhet például valamelyik kormányzati honlap megtámadása a cenzúrára válaszul. Az interneten hozzáférhető eszközök, mint például a Low Orbit Ion Cannon (Alacsony Röppályájú Ionágyú – LOIC) nevű híres szoftver, mely a Csillagok háborúja után kapta a nevét, lehetővé teszik az önkéntesek szétszórt és rendezetlen lépéseinek koordinálását. A megállapodás pedig azokra a feltételekre vonatkozik, amelyeket mindenki elfogad, aki belép a cselekvés kollektív színterébe.

 

„Ultrakoordinált cseszegetés”

Idővel a három dimenzió fejlődhet, a kollektíva pedig növekedhet, irányt válthat, de akár szét is morzsolódhat. Ahhoz, hogy ne tűnjön el ugyanolyan gyorsan, mint ahogy megszületett, szükség van egy negyedik elemre is, egyfajta közös horizontra, mely „lehetővé teszi egy hálózat szétszóródott tagjai számára egymás kölcsönös felismerését, mint akik ugyanabban a képzelt referenciauniverzumban élnek” – írja Brian Holmes művészetkritikus és esszéista.[4] Ezen a ponton lép közbe Anonymous híres maszkja. A nyílt identitás – melyet néhány eléggé általános elem jelenít meg –, a grafikus kép és a mindenki által értett kulturális utalások: ezeket mindenki magáénak érezheti, de az egésznek csak akkor lesz értelme, ha a résztvevők ugyanolyan szelleműek, ugyanolyan humorúak, ugyanúgy tekintélyuralom-ellenes meggyőződésűek és ugyanúgy hisznek a szólásszabadságban.

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök hiába jelölte meg célként 2011 májusában a párizsi G8 találkozón a „civilizált internetet”, a rejtett, sötét zugok, ahol minden lehetséges, továbbra is léteznek. A 4chan.org honlap, a 2003-ban létrehozott fórum technikai szempontból egyszerű és az internetezők körében népszerű, a tevékenység egyik emblémája: regisztráció nélkül lehet feltenni szövegeket és képeket, az üzenetek pedig „Anonymous” aláírással vannak ellátva. Leglátogatottabb fóruma, a /b/-Random a tartalmakat semmilyen formában nem szabályozza. A honlap nem tárol semmit: azok az üzenetek, amelyekre nem érkezik egyetlen válasz sem, a lista aljára kerülnek, mielőtt törölnék őket, ami általában néhány percen belül megtörténik. Semmit sem archiválnak. Egyetlen memória számít: az internetezőké. Ennek a logikának megvannak a maga előnyei és hátrányai is: mindaz, amit nehéz megjegyezni, s mindaz, amire nem jön válasz, eltűnik.

Hogy ne tűnjön el a feledés homályában, naponta rengeteg üzenet ölti a cselekvésre való felhívás formáját. Például indítványozzák, hogy a tagok tegyék tönkre a Wikipedia internetes enciklopédia valamelyik oldalát. Ha az ötlet megnyer magának bizonyos számú internetezőt, egy kisebb raj lecsap a célpontra. Egyszerűen az öröm kedvéért. Az ismétlés és az elköteleződés olyan kultúrát teremtett, ahol eltűnik az egyéniség és a származás, az „ultrakoordinált cseszegetés” hagyománya alakul ki, ahogy az egyik hacker mondta Biella Colemannek, az informatikai kultúra (geek culture) antropológusának.[5]

Öt év alatt ezek az anonim személyek Anonymous-szá váltak, ami a kollektív identitás általános kifejezése. A névtelenség által gerjesztett extravagáns gyakorlat kéz a kézben jár azzal a mélységes gyanakvással, amelyet az internetes tartalmak megregulázására kísérletet tevő hatalmi formák iránt éreznek. Szerintük az internetes tartalmak és a megosztás korlátozására csak ürügy például a gyermekpornográfia-ellenes harc, az egész tiszta képmutatás.

Ezért hát nem véletlen, hogy 2008 telén épp az Anonymous néven indítottak harcot a szcientológiai egyház ellen. A hackerek a háborút körülbelül tíz évvel korábban már megüzenték; csalásokat és manipulációkat lepleztek le, míg az egyház jelentős erőket mozgósított a kínos információk eltüntetése és a kritikusok jó hírnevének tönkretétele érdekében. Anonymousék akkor avatkoztak közbe, amikor a szekta megpróbálta megakadályozni annak a propagandavideónak a terjesztését, amelyen a színész Tom Cruise, az egyház egyik felsővezetője láthatólag mentálisan zavarodott. Az elkerülhetetlen perözönre válaszul Anonymousék egy egyértelműen komolytalan videóban bejelentették a szekta közeli elpusztítását. Ezután a különböző vitafórumokon heves polémia indult meg, amelynek a végén kikristályosodott egy ígéret–módszer–megállapodás elemekből álló sajátos kombináció, amely elfogadható lett a tagok nagy része számára.

A sorozatos akciókon túl akcióvilágnapot szerveztek. 2008. február 18-án Észak-Amerika, Európa, Ausztrália és Új-Zéland kilencven városában tüntetéseket tartottak. Hogy elkerüljék a szcientológusok megtorlását, számos tüntető viselte Guy Fawkes, a tizenhatodik századi angol katolikus lázadó azóta már híressé vált maszkját, utánozva ezzel Alan Moore képregénye, a V, mint vérbosszú hősét, amelynek a sztorija egy totalitárius világban játszódik. Először történt meg, hogy az Anonymous tagjai fizikailag, a neten kívül is találkoztak egymással, miközben kapcsolatot teremtettek a hagyományosabb aktivistákkal.

 

Ők kalózkodásról, mi szabadságról beszélünk

Ezek a demonstrációk váltak az Anonymous legfőbb politikai céljaivá a következő két esztendőben. 2010 szeptemberében aztán közösség formálódott az Operation Payback kampány köré. Ez az Airplex Software nevű indiai cég elleni támadással vette kezdetét, amelyet azért hoztak létre, hogy támadja a The Pirate Bay fájlcserélő oldalt. A kampány hamar kiterjedt a Motion Picture Association of America (MPAA) és más szervezetek honlapjaira, melyek a fájlcserélés elleni harc ürügyén az internet feletti kontrollt sürgették. A csatlakozási jelszó: „Ők kalózkodásról, mi szabadságról beszélünk.”

Ezen akciók során kialakult az Anonymous politikai identitása, technikai eszközei és stratégiái pedig kifinomultabbakká váltak. 2010 decemberében, amikor a diplomáciai táviratokat nyilvánosságra hozó WikiLeaks nem juthatott adományokhoz,[6] az Operation Payback újra beindult és támadást indított a MasterCard, a Visa, a PayPal és a Bank of America honlapjai ellen. 2011 januárjában az Anonymous rendkívül szervezetten avatkozott be Tunéziában, ahol kormányzati honlapokat támadott. A tunéziai bloggerek ebből azt a következtetést vonták le, hogy számíthatnak a nemzetközi szolidaritásra.

2011 folyamán az Anonymous közösségei megsokszorozódtak és számtalan felhívást tettek közzé. Egyik-másik esetben olyan internetezőkről volt szó, akik csupán fel akarták hívni magukra a figyelmet, vagy profitálni szerettek volna a médiadivatból. Ez azonban nem gátolt meg más közösségeket abban, hogy sok-sok embert fogjanak össze. 2011. augusztus 23-án az Anonymous olyan videót tett közzé, amely a Wall Street elfoglalására szólított föl, s ezzel átvette azt az ötletet, amit a kanadai Adbusters aktivistái néhány hét óta már szorgalmaztak.

Az Anonymous extravaganciája és merészsége olyan erős jelszavak elfogadását tette lehetővé – „A kalózkodás: szabadság!” –, hogy egyetlen tradicionális politikai szereplő sem mert szembeszállni velük a hitelességének kockáztatása nélkül. Mindez komoly belső energiákat szabadított fel, olyannyira, hogy a klasszikus mozgósítási módszerek unalmasnak tűnnek. Ugyanakkor viszont bármilyen erős legyen is a mozgalom, kizárólag a spontaneitásra építve nem szállhatnak versenybe a meglévő intézményes szervezetekkel és csak a rombolásban fejthetnek ki jelentős hatást. Ennek a szerveződési formának ugyanis nem célja új, alternatív szervezetek létrehozása. A közös tiltakozás kialakítása és erősítése a működési területük, mely talán megkönnyíti a jövőbeni cselekvést. Máris megrepesztett olyan falakat, melyek lerombolhatatlannak tűntek. Más tiltakozók ezeket a repedéseket nyílásokká fogják tágítani.

 

A szerző a zürichi Művészeti Egyetem tanára és a bécsi Új Kulturális Technológiák Intézetének kutatója.

 

Fordította: Ferwagner Ákos



 

[1] Francis Pisani: Guerre en réseaux contre un ennemi diffus [Harc hálozatban egy szétszórt ellenség ellen], Le Monde diplomatique, 2002. június.

[2] Rick Falkvinge: Swarmwise: What is a Swarm? [Mi a raj és a rajzás előnye?], 2011. január 8. http://falkvinge.net

[3] Clay Shirky: Here Comes Everybody: the Power of Organizing Without Organizations [Bárki részt vehet: a szervezetek nélküli szervezés ereje], Penguin Books, New York, 2008.

[4] Brian Holmes: Swarmachine [Raj és rajzás], 2007. július 21. http://brianholmes.wordpress.com

[5] Gabriella Coleman: La science dissèque Anonymous [Anonymous a boncasztalon], Owni.fr, 2011. december 12. A geek az informatika megszállottja.

[6] Philippe Rivière: WikiLeaks, mort au messager [Wikileaks: halál a hírhozóra], Le Monde diplomatique, 2011. január.