2003 márciusa. Budapesti kongresszusán az UEFA, az európai foci fő irányító szervezete elítéli a nagy klubok lobbitevékenységét, és rámutat mértéktelen hatalom- és profitéhségükre: „A futball az igazságosság, a lehetőség, a szenvedély és a sokszínűség szinonimája – mondja ki a határozat. – Nem zárt sport, amelyben csak a gazdagok és a hatalmasok vehetnek részt. Az UEFA nem fog elfogadni olyan rendszert vagy szervezeti formát, amelyben a kis klubok, a kis egyesületek és szurkolóik esélyt sem kapnak álmaik megvalósítására. Ez nem összeegyeztethető az UEFA, Európa és a futball eszméivel.”
2012 áprilisa. A leggazdagabb spanyol klubok uralják az európai focit. Az UEFA által szervezett két sorozat, a Bajnokok Ligája és az Európa Liga elődöntőjébe jutott nyolc csapat között ott van az FC Barcelona, a Real Madrid, valamint az Európa Ligában az Athletico Madrid, az FC Valencia és az Athletic Bilbao. Ez a sportsiker alapvetően az óriási adókedvezményeknek köszönhető. Abban az országban, ahol ma minden ötödik polgár munkanélküli, a jobboldali spanyol kormány – és elődje, a szocialista José-Luis Rodriguez Zapatero kabinetje – nagylelkűsége már nem olyan népszerű. Egyre kevesebbeknek tetszik, hogy a döntéshozók egyáltalán nem törik magukat, hogy behajtsák a profi klubok 752 millió eurónyi adóhátralékát (1) , és akkor még nem is beszéltünk a 250 milliós tartozásukról a társadalombiztosításnak. „A verseny megköveteli a versenyzők közötti paritást és egyenlőséget. Azokat a csapatokat, amelyek nem fizetnek, nem szabad a bajnokságra engedni” – jelenti ki Manuel Pezzi, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) szóvivője, aki törvényjavaslatot nyújt be, hogy a nem fizető klubokat fosszák meg az indulás lehetőségétől. (2)
„Egyenlőség a résztvevők között?” Gianni Infantino, az UEFA főtitkára nem rejti véka alá a kétségeit. „A teljes egyenlőség elméleti cél – mondja határozottan. – Ugyanakkor el kell ismerni, hogy némely klub akkora hiányt halmozott fel, hogy az már eltorzítja a bajnokságok végeredményét.” 2010 végén az első osztályba tartozó európai egyesületek összesen 1,6 milliárd eurós veszteséget könyveltek el. Az egyenlet roppant egyszerű: minél gazdagabb egy klub, annál jobb játékosokat tud vásárolni, és így nyeri sorban a kupákat. Ha csak éppen annyijuk lenne, amennyi a fennmaradáshoz kell, a meccsek eredményét a „dicsőséges bizonytalanság” határozná meg.
A 2011 márciusában közfelkiáltással újraválasztott UEFA-elnök, a francia Michel Platini azt ígérte, hogy a pénzügyi fair-play tiszteletben tartásához köti az európai kupákon való indulás jogát. „Meg kell tanítanunk a klubokat, hogy normálisan viselkedjenek, ne költsenek többet, mint amennyiük van. Ha mi költünk el olyan pénzeket, amelyek nem a mieink, akkor minket bebörtönöznek, a klubok viszont csak nyerik a trófeákat. Na, ez a nem normális” – bizonygatta Rómában. (3)
Véletlenszerű szankciók
Vége a kivételezésnek? Nem egészen. Miközben az UEFA PFP-szabálya évi ötmillió eurós hiányt engedélyezett, belement olyan könnyítésekbe, amelyek aláássák a szavahihetőségét. Például a két első, a 2013-ra és 2014-re előirányzott ellenőrzés negyvenötmillió eurós deficitet fog elfogadni; a hiányt pedig a három rákövetkező szezonban is csak harmincmillióra csökkentik. Az UEFA végrehajtó bizottsága még nem nyilatkozott a 2018-tól érvényes maximumról.
A pénzügyi fair-play ellenőrző testületének elnöke, az egykori belga miniszterelnök, Jean-Luc Dehaene figyelmeztet: „Készek vagyunk segíteni a kluboknak, de ha nem tartják be a szabályokat, megbüntetjük őket, mint például a RCD Mallorcát, amelynek a kizárását kértük a 2010-es Európa Liga-sorozatból, még mielőtt a pénzügyi fair-play hatályba lépett volna.”
A Real Mallorcát, bár az előző idényben a spanyol bajnokság ötödikjeként végzett, zűrös anyagi helyzete miatt 2010 júniusában kizárták az Európa-ligából, de ez alig keltett visszhangot. (4) De vajon az UEFA meg meri-e fosztani Európa nagy csapatait, a Real Madridot, a Manchester Unitedet vagy a Bayern Münchent az indulás jogától? Az óvatos Platini nem fogalmaz egyértelműen. „Önök szerint néhány éve elképzelhető lett volna-e, hogy az országos ellenőrző testület lefokozzon olyan csapatokat, mint a Bordeaux (1991-ben fokozták le) és az Olympique Marseille (1994-ben)?” – tette fel a kérdést pár nappal az újraválasztása, 2011. március 22. előtt. (5)
A francia Menedzsmentellenőrzési Nemzeti Igazgatóság (Direction nationale du contrôle de gestion – DNCG) nemzetközi megfelelőjének, az UEFA pénzügyi ellenőrző testületének van tehát hatalma arra, hogy kizárja a leggazdagabb klubokat a Bajnokok Ligájából. „Ha a DNCG szó szerint alkalmazná a szabályokat, a Paris Saint-Germain [PSG] nem szerepelhetne az első osztályban. Csakhogy a DNCG a szankciókat véletlenszerűen osztogatja” – jegyzi meg Wladimir Andreff sportközgazdász. A PSG-nek, amely a katari emír tulajdona, úgy tűnik, százmilliós hiánya lesz a 2011–2012-es szezon végére. „Elképzelhető, hogy épp azok a nagyon jó csapatok, amelyek a Bajnokok Ligájának tekintélyt kölcsönöznek, ne vegyenek részt a legfontosabb versenyeken?” – teszi fel a kérdést Wladimir Andreff. Az Olympique Marseille volt elnöke, Pape Diouf szerint „a verseny leértékelődne a Real Madrid és a Chelsea nélkül”.
Az európai szövetség kapja a televíziós jogokból származó 754 millió eurós bevételt és az ezzel járó hatalmat – az összeget a Bajnokok Ligájában résztvevő csapatok között osztja szét (6) – ugyanakkor a szövetség függ is a legértékesebb csapatoktól. „Az UEFA-nál van a csekkfüzet. De ha a legnagyobb klubok egységesen elutasítanák a pénzügyi fair-play szabályait és bojkottálnák a Bajnokok Ligáját, a csekkfüzet megszűnne létezni, hiszen a BL sokat veszítene a vonzerejéből a televíziós csatornák szemében” – fejti ki Michel Desbordes közgazdász. Azt kockáztatnák, hogy levágják az aranytojást tojó tyúkot. „A monopolhelyzetben lévő UEFA kezében van egy csúcstermék, a Bajnokok Ligája. Ennek a szövetségnek az értelme pedig éppen az, hogy a futballból pénzt csináljon” – emlékeztet Wladimir Andreff. Mindezt az esélyegyenlőség sínyli meg, amellyel annak idején Budapesten az UEFA-mogulok még kérkedtek.
A Bajnokok Ligáját 1992-ben „a leggazdagabb klubok épp azért hozták létre, hogy csökkentsék a sportversenyek kiszámíthatatlanságát és így optimalizálják a televíziós jogokat” – elemzi a helyzetet Boris Helleu sportgeográfus. Amikor azzal fenyegetőztek, hogy létrehoznak egy zárt párhuzamos ligát, szigorúan csak a legnagyobbak számára, a legfontosabb csapatok elérték, hogy a Bajnokcsapatok Európa-kupája megszűnjön. A L’Équipe francia sportnapilap kezdeményezésére 1955-ben létrehozott első számú mérkőzéssorozat az európai bajnokságok győzteseit fogta össze, a csapatok oda-visszavágós, közvetlen kieséses rendszerben játszottak, és az „egy ország – egy csapat” elv volt érvényben, bármekkora is az ország mérete vagy gazdasági súlya.
A nagy szövetségek – Németország, Anglia, Spanyolország, Olaszország, Franciaország – és támogatóik nyomására az UEFA engedélyezte a legeredményesebb országoknak, hogy négy csapatot indítsanak, miközben a kis országok gyenge eredményeik miatt csupán egy egyesületet küldhettek. Ráadásul ez utóbbiakat még arra is kényszerítik, hogy egy négyselejtezős meccset nyerjenek meg a főtáblára jutáshoz. A következő körbe magukat kevés kivételtől eltekintve könnyen kvalifikáló nagy csapatok ilyen körülmények között vetélkedhetnek egymással a kupáért – és osztozhatnak a televíziós jogok jelentette aranybányán. „Nem kétséges, hogy a pénz jobban determinálja az eredményeket, mint tíz évvel ezelőtt, és egyre kevesebb olyan csapat van, amely képes a döntőkbe jutni” – ismerte el 2005-ben az UEFA szóvivője, William Gaillard. (7)
A nemzeti bajnokságok győztesei továbbra sem indulhatnak a Bajnokok Ligájában
Az erőfölényben lévő legjelentősebb európai televíziós csatornák, amelyeket Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa és a három legnagyobb olasz magáncsatorna főnöke fogott össze, 1999-ben azzal fenyegetőztek, hogy zárt ligát hoznak létre. Ez alkalommal az UEFA nem engedett a zsarolásnak. Leszűrve a kudarc konzekvenciáit, az európai klubok elitje a következő évben megalakította a G14-et, egy lobbicsoportot, amely a legtehetősebb csapatok érdekeit védi.
A kis országok és a kelet-európaiak szavazataival 2007-ben megválasztott Michel Platini részlegesen demokratizálta a Bajnokok Ligájába való bejutást. A nyitásból profitálva a ciprusi bajnok, az Apoel Nicosia 2012 márciusában eljutott a negyeddöntőig. Onnan annak a Real Madridnak a sztárarmadája verte ki, amelynek a költségvetése az övének ötvenszerese! Az előző évben a szerény FC København a nyolcaddöntőig menetelt.
Az inkább jelképes, semmint mélyreható Platini-féle reform érintetlenül hagyta a nagy csapatoknak kedvező erőviszonyokat. Hiába ígérte, az új UEFA-elnök nem adta meg a nemzeti bajnokságok győzteseinek a Bajnokok Ligájában való indulás jogát. Ezzel gyakorlatilag a nagy országok érdekeit védte meg, mert a demokratikusabb indulási lehetőségek a nagyok csapatainak számát csökkentették volna. Platini békülékenységétől megnyugodva a G14 2008 februárjában jó szívvel döntött saját feloszlatásáról. A szinte teljesen egységes európai sajtó üdvözölte az UEFA-elnök lépését, akit a hatalmasokkal szemben álló gyengék elszánt védelmezőjének állított be. Nem hagyta magát becsapni ugyanakkor a Les Échos (8) francia gazdasági napilap. A pénzügyi körökhöz közel álló újság egy csipetnyi iróniával ünnepelte „a sportbiznisz igaz-hamis ellenségét”.
A francia válogatott egykori csapatkapitánya a klubokkal való jó kapcsolatára alapozott, hogy simán elfogadtassa a pénzügyi fair-playt. „Ez az elgondolás nekem az elejétől fogva tetszett, hiszen már akkor is nyilvánvaló volt, hogy az európai klubfutball rossz irányba halad” – fűzte hozzá a német Karl-Heinz Rumenigge, az Európai Klubszövetség (ECA) elnöke és a Bayern München technikai igazgatója (9) .
Bérszabályozás a futballban?
A futballvilág bizonyos szereplői eközben egyre csak ösztönözik Platinit, hogy folytassa a regulációt. A profi focisták világméretű érdekvédelmi szervezete, a Professzionális Labdarúgók Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége (FIFPro) európai részlegének elnöke, Philippe Piat átigazolási plafon bevezetését követeli: „Csupán négy-öt klub képes megfizetni Cristiano Ronaldót vagy Lionel Messit, a világ legjobb játékosait – jegyzi meg. – Ezek a tehetségek döntő előnyt biztosítanak a Bajnokok Ligájában induló csapatoknak.” Ezért azt javasolja, hogy korlátozzák a focisták átigazolási díjait „mondjuk tízmillió euróra, hogy több klub számára legyenek elérhetők”.
Ugyanilyen megfontolásból Jean-Michel Aulas, az ECA pénzügyi bizottságának társelnöke és az Olympique Lyon elnöke azt ajánlja, hogy korlátozzák a játékosok fizetését és az átigazolást intéző ügynökök jutalékát, amelyek átlagosan az egyesületek jövedelmeinek kétharmadát emésztik fel. A Bosman-ügy (10) liberalizálta a profi labdarúgók munkaerőpiacát, és ennek következményeként a játékosok piaci értéke az elmúlt két évtizedben meredeken emelkedett. Az átigazolási díjak és a bérek korlátozását Platini is tervbe vette, de csak a pénzügyi fair-play szabályait megszegő klubokra kiszabott szankció formájában. Igencsak bizonytalan tehát a jövője egy esetleges reformnak.
Miután 2011 januárjában a spanyol Fernando Torres 58 millió euróért igazolt át Liverpoolból a Chelsea csapatába, a sporttal megbízott európai biztos, Androulla Vassiliou a sokk hatása alatt bejelentette, hogy vizsgálatot indít a játékosmozgások szabályozásának érdekében. (11) A szubszidiaritás elve kötelez: „igent mondunk a klubok pénzügyeinek alaposabb ellenőrzésére, de minden országnak magának kell megtalálnia azokat az eszközöket, amelyekkel összhangban vannak jogi és sporthagyományai” – jelentette ki. A biztos hű maradt tehát az Európai Bizottság be nem avatkozási tropizmusához: különösen akkor nem avatkoznak be, amikor az egyenlőtlenségekkel szemben kellene fellépni.
