Gorgan, a hétköznapi Irán:
Gorgan harminc év múltán. Gorgan gyerekkorom nyaralásainak a városa, ahol unokatestvéreimmel együtt töltöttük a fojtogatóan forró és párás napokat. A város Teherántól 450 kilométerre, Irán észak-keleti térségében a Kaszpi-tenger közelében fekszik az 1997-ben újonnan létesített Golesztan tartomány fővárosa. Vadon nőtt erdők borította hegyek övezik. Gorgan lakosai szerint világszerte nincs párja az ottani ősz tomboló sárga és vörös színpompájának.
Nem ismerek rá Gorganra, hiszen a város, ahogy az összes többi iráni település is az 1979-es forradalom után teljesen átalakult. A rohamos urbanizáció, számos új egyetem alapítása és a népességrobbanás itt is nyomot hagytak a tájon. A város széle már eléri a központtól öt kilométernyire fekvő naharkorani szilaj erdőket.
Első látásra Gorgan lakóit semmi sem különbözteti meg a fővárosiaktól. A fiatalok átvették nemzedékük öltözködési szokásait. A tökéletesen sminkelt, elegánsan öltözött lányok könnyű és karcsúsított kabátkát viselnek, az orrukat esztétikai megfontolásokból átoperáltatták, s a fejüket eltakaró kis kendő alól előbukkannak a fürtjeik. A fiúknak be kell érniük az egyszerű szemöldökepilálással és esetenként a plasztikai sebész által átoperált orral. Mindez harminc évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.
Ezen a kora tavaszi napon minden nyugodt. A járókelők szemében nem tükröződik semmiféle rettegés, az üzletekben nagy a sürgés-forgás, és senki sem készül élelmiszerfelhalmozásra. Egy izraeli támadás lehetősége távolinak tűnik, sokkal inkább az infláció nyugtalanítja az embereket. Megugrott a dollár feketepiaci árfolyama és ez érzékenyen érinti a mindennapi életet. Itt szinte minden importból származik, s minden sarkon, minden kis üzletben a legkülönfélébb külhoni portékákat kínálják, a svájci csokoládétól az olasz balzsamecetig. Az árak az égbe szöknek, s a közelmúltban bevezetett amerikai és európai büntetőszankciók csak tovább gerjesztik az áremelkedést. Az árak emelkedése nem kíméli a honi termékeket sem: három hónap alatt a baromfi ára hetven, a birkáé hatvan százalékkal nőtt.
A jelenség elsődleges oka a létfontosságú fogyasztási cikkek (benzin, gáz, elektromos áram, víz és alapvető élelmiszerek) ártámogatásának megszüntetése. A kormány 2010–11. évi költségvetési terve szerint öt év alatt fokozatosan teljesen kivezetik a bruttó hazai termék (GDP) harminc százalékának megfelelő ártámogatásokat. Cél az állami kiadások csökkentése, az energiafogyasztás visszafogása és a szociális támogatási rendszer átalakítása. Az így megvalósuló megtakarítások felét a leghátrányosabb társadalmi csoportok javára, harminc százalékát a vállalatok támogatására, húsz százalékát pedig az állam bevételeinek a növelésére csoportosítanák át. Néhány hónapja valamennyi iráni, és nem kizárólag a legrászorultabbak, családi pótlékban, ún. yaranekben részesül. Ennek havi összege negyvenezer rial, az alkalmazott átváltási árfolyamtól függően 15-24 euró.
„Egyedül az elektromos áram árának növelése elviszi a keresetem felét” – panaszkodik Nargesz, egy négyszbás házban élő özvegyasszony, aki két szobát diákoknak ad ki, hogy megéljen. „Az élelmiszerek ugrásszerű áremelkedése pedig elviszi a jövedelmem másik felét. A helyzet sokkal rosszabb, mint néhány évvel ezelőtt.” S nyomban hozzáteszi: „ez az olyanoknak jön jól, mint a szomszédom, aki hatodmagával együtt egy kétszobás házban él. A családfőnek folyósított 280 ezer rial egy szerény havi bérnek felel meg. Azok számára, akik csak kenyeret esznek, ez igencsak jelentős jövedelemforrás.”
Valóban, a széles tömegek alapvető élelmiszere, a kenyér ára egy kezdeti áremelkedés után hónapok óta változatlan. A legelterjedtebb barbari névre hallgató kenyér 2 300 rialba (26–46 eurócentbe) kerül. A benzin ára is stabil, de az árat kétféleképpen számolják: a sahmiyehnek nevezett fajtából járművenként hatvan liter vehető igénybe négyezer rial (15-25 eurocent) literenkénti áron, míg az úgynevezett szabadáras, vagyis járművenként ötszáz liter erejéig hozzáférhető benzin ára hétezer rial (26-46 eurocent). A közelmúltban bejelentették, hogy emelik majd a szabadáras benzin árát is. Az emelés következtében a benzin literenként ára elérheti akár a tízezer ezer rialt, azaz 38–62 eurocentet is. Lehet, hogy a bejelentés ellenére nem lesznek változások, de azért az ilyen fajta híresztelések komoly nyugtalanságot keltenek a lakosság körében, hiszen jól érzékelik, hogy hiába remélik a vásárlóerő növekedését.
Márpedig a támogatott benzinár, a yaraneh és a tömeges szociális lakásépítési programok részei Mahmud Ahmadinezsád elnök populistának minősített intézkedéseinek. A Mehr nevet viselő projekt kétmillió olcsó bérű lakás megépítését irányozza elő azok számára, akik semmiféle saját hajlékkal nem rendelkeznek. A lakások ára városonként és lakónegyedenként változó. Gorganban hetvenmillió rial (három-ötezer euró) első befizetéssel és havi 1,8 millió rial (ötven-nyolcvan euró) törlesztéssel húsz esztendő alatt egy háromszobás, 80 négyzetméteres lakás tulajdonosává válhat az iráni polgár.
Így lett lakása Nargesz két unokafivérének. Az egyik az államigazgatásban karbantartóként dolgozik, a másik egy barátjával közösen taxizik. Noha ők mindketten nagyon elégedettnek tűnnek, a kormányprogram nem minden esetben bizonyul sikeresnek. Teheránban például a program keretében épült lakásoknak több mint a fele nem talált gazdára, valószínűleg azért, mert drágábbak, mint máshol. Ahhoz, hogy valaki tulajdonossá válhasson, 150 millió riál (6 500–1 100 euró) első részlet, és húsz éven át további havi 3 millió riál törlesztőrészlet befizetésével kell számolnia. És ezek a lakások a városközponttól távol épülnek. Kérdés, hogy nőtt-e Ahmadinezsád elnök népszerűsége ezekkel a szociális intézkedésekkel. Ha egy pillantást vetünk a legutolsó parlamenti választások eredményére (ezek második fordulójára 2012 májusában került sor), akkor ezt nem állíthatjuk. Az elnök nővére, aki szülővárosában, Garmszar egyik választókerületében jelöltette magát, kevesebb szavazatot kapott, mint az első fordulóban. Gorganban pedig egyetlen jelölt sem kampányolt az elnök zászlaja alatt.
„Star Academy” és ugródeszka
Itt, csakúgy, mint Iránban mindenhol, az egy Teheránt leszámítva, a helyi érdekek a fontosak. Az etnikai természetű követelések itt komoly súllyal esnek a latba, hiszen Gorgan több etnikai közösségnek ad otthont, köztük türkméneknek, kazahoknak és a baludzsisztáni Zabol városából bevándorolt zaboliknak. Miközben egy türkmén vagy kazah származású jelöltnek sem sikerült megválasztatnia magát, az elmúlt három választáson számos zaboli szerepelt a jelöltek listáján. Az idén egy asszony képviselte a zabolikat. Ő azonban az első fordulóban kiesett, és ezért sokan választási csalásról suttogtak.
Gorgan nem nagyon különbözik Irántól, az asszonyok itt is jelentős helyet vívtak ki maguknak a társadalomban. A forradalom előtt mindössze egy örmény származású elárusítónő volt az egész városban. Ő is a férje mellett dolgozott egy ismert márkákat árusító ruházati boltban. A vevők a tehetősebb családok sarjai voltak és az üzlet kizárólag női ruhákat és kiegészítőket árusított. Akkoriban az iráni asszonyok nem űztek ilyenfajta foglalkozást. Ha egy kereskedő meghalt, az özvegy csak addig vette át az üzlet vezetését, amíg nem talált új tulajdonost. Rossz szemmel néztek a dolgozó nőkre akkoriban, most viszont a történelmi belvárosban, de a sűrűn lakott külvárosokban is sok boltot vezetnek a nők. Az asszonyok más foglalkozási ágakban is megtalálhatók, így a szolgáltatásokban, az építőiparban és a közlekedésben, és egyáltalán nem leplezik jelenlétüket. Taxisofőrködnek, vagy bankok alkalmazottai. A hagyományok ellenére a mai valóság már az, hogy jelen vannak a gazdasági élet minden területén.
Másfelől a társadalom egyre inkább megnyílik az audiovizuális média előtt. Az emberek a külföldi tévécsatornák adásaihoz igazítják életritmusukat. A város térségéből való versenyző nyerte meg a Megasztárral rokonítható iráni A következő perzsa sztár című versenyt, amelyet Törökországban rendeznek és a TV Persan1 csatorna sugároz. Hivatalosan a csatorna be van tiltva, ami nem akadálya annak, hogy a műsorok szereplőit gyakran helyi vállalkozók szponzorálják. Ezek a sikeres énekesek a hazatérésük után minden további nélkül felléphetnek az iráni lakodalmakon és egyéb ünnepségeken. A kormány érdeke valójában az, hogy engedékeny legyen az ilyen műsorokkal szemben, miközben a BBC és az Amerika Hangja nagyon is nyugtalanítja őket. (1)
Szasszannak zeneműboltja van a városközpontban. Gorganban mintegy tíz hasonló bolt működik, amelyekben hangszereket, cédéket és koncertjegyeket árusítanak. „Havonta tizenöt-húsz hangszert adok el. A gitár a legkeresettebb. Hajdanában a jólszituált családok gyermekei vettek gitárt. Ma a középosztály és a kisjövedelmű családok gyermekei veszik, akik a Farszi 1 csatornát nézik. A gazdagabbak újabban leginkább a hagyományos hangszereket, mint például a szitárt kedvelik. A nyugati hangszerek jelenleg nem divatosak.”
A beszélgetésünk alatt két vevő is megfordult az üzletben. Első látásra úgy tűnt, hogy mindkét asszony a hagyománytisztelők táborába tartozik, hiszen az utcát benépesítő nőktől eltérően csadort viselnek. Mindketten hangszert vettek, az első hegedűt, a második egy tamburára emlékeztető dafot. Harminchárom évvel ezelőtt, a forradalom előestéjén elképzelhetetlen volt hangszerrel megjelenni a hagyományokat tisztelő városnegyedekben.
Politikailag az emberek közömböseknek, vagy bizonytalanoknak tűnnek például a rezsim belső torzsalkodásai ügyében. „Hadd veszekedjenek, vagy akár béküljenek ki maguk között, nincs jelentősége” – veti oda hetykén Nargesz. Ahmadinedzsád elnök sorozatos kísérletei, hogy megnyerje magának a középrétegeket, rendre kudarcot vallottak. Nem találtak visszhangra sem a nacionalista jelszavai, sem a magánélet védelmében a vallási milíciák megfékezésére tett intézkedései. Az elnököt Gorganban is a múlt emberének tekintik.
