Sötét álmok

Kategória: 2012. november
Írta: Evelyne Pieiller
Találatok: 4365

A 2011-ben Norvégiában történt mészárlás annál is inkább meglepett mindenkit, mivel úgy tűnt, hogy épp Norvégiában sikeres a szociális és politikai kiegyezés, a norvégok egy élhető társadalmi és politikai berendezkedést alakítottak ki maguknak. A társadalom átlátható és decentralizált, felerősíti az emberi együttélés kellemes vonásait, mindig és mindenben a legfontosabb a kompromisszum, a társadalmi viták kizárólag arról szólnak – és itt Jo Nesbo írót idézzük – „hogy mi a legjobb módszer arra, hogy a jobb és baloldal egyességre jusson”. És ebben a mintademokráciában, mely képes meghaladni a konfliktusok szintjét megjelent egy fogékonyság – ez a legkevesebb, amit mondhatunk – a teljesen gátlástalan szélsőjobb iránt, ami nem vezethető vissza Vidkun Quisling – a megszállt Norvégia nácibarát kormányának vezetője – nacionalista örökségére. És ez az új irányvonal nem csak Norvégiában alakult ki, és nem redukálható kizárólag a politikai témákra: belsőségesebb, meghittebb, személyesebb, ezért veszélytelenebbnek látszik. Jelen van a művészetekben, a legkülönfélébb szabadidős tevékenységekben. Létrejött egy olyan képzeletvilág, mely közvetlenül belső érzékenységünkre hat.

 

Hideg és dühös indulat

hellfest20121991 és 1993 között Norvégiában, néhány nem különösebben hátrányos helyzetű fiatal rendszeresen megjelenik a lapok kis színes rovatában: amikor a Mayhem zenekar (svéd) énekese öngyilkos lett, Euronymous, a banda alapítója, zeneszerző és gitáros, lefényképezi a holttestet és a következő lemezének borítójára már az erről készült fotót teszi fel. 1992-ben feszült légkör alakul ki, sokan randalíroznak és  templomok sorát gyújtják fel – egy másik lemezborítóra ez is felkerül. Az Emperor banda tagját Samoth-ot gyújtogatásért, míg a zenekar dobosát egy homoszexuális meggyilkolásáért ítélik el. 1993-ban a Mayhem zenekar vezéralakját Euronymoust zenésztársa, Varg Vikernes meggyilkolja. Tizenhat év börtön után 2009-ben szabadul.

Bűnöző és gyilkos fiatalok, de kitaláltak egy zenét, egy külön világot, a radikális metált, a lehengerlő hard rock egyik leszármazottját. Megfeszülő húrok, lüktető, kántáló melódia, tökéletes dobjáték, a mély, brummogó háttérből éles, fájdalmas hangok törnek elő: a black metálnak elnevezett stílus hangulata a fekete miséket vagy őskori harcosok mágikus dalát idézi – katedrális rock, ha lehet ezt mondani, a révület, a transzba esés, a mértéktelenség, mely már nem egy dal, hanem elsöprő, magával ragadó, hideg és dühös indulat. Az összes skandináv országban, de Lengyelországban, Oroszországban és Franciaországban[1] is megszülettek az ilyen típusú zenék és zenészek. Jellemző a gótikus, neoközépkori és sátáni-pogány elemekből kialakított színpadkép, a háttérből különböző fajta keresztek és sötét erdei képek közül előbukkanó koponyákkal és csontvázakkal. A zenészek gyakran feketére vagy éppen krétafehérre maszkírozzák magukat, a halottat, az ijesztő hullát játsszák el. A hatás persze a nézőtől függ, tekintheti az egészet erőltetett bohóckodásnak is.  

A szövegben semmi sem utal konkrét politikai tartalomra. Inkább nihilista, a mindent tagadás, a rombolás síri hangulatát („I can see the wreckage floating ashore of the dying culture”[2]) üvöltik a Mayhem View from Nihil albumon, vagy a megsemmisítés iránti hódolatot jelenítik meg hatásos képszerű elemekkel. Az apokalipszis, a halálvágy, a háború („This is war/I lie wounded on the wintery ground/ With hundred of corpses around”[3]) például a War albumon, egyértelműen lenyűgöző, varázsos mezben tűnik fel. A „nácizmus hagyományos értékeit” nem fogalmazzák meg, de összességében az értékek és érzések – a mai világ elutasítása, nosztalgikus elvágyódás az elveszett tisztaság, a régi idők, az örök természet után, mely együtt jár egy ködös, általános pogányság istenítésével és a végső erőszak, a gonosz elfogadásával, amikor a kiömlő vér is megtisztító szerepet kap – a nemzeti szocializmus időszakára utalnak. A fekete metál ceremóniás koncertek végső soron azt az erőt dicsőítik, mely csak a kiválasztottaknak jár, akik képesek elviselni a megvilágosodással együtt járó végső, nagy elkeseredést, akiknek van és lesz elég bátorságuk megvívni az emberiséget beszennyező korrupció, az általános gonosz elleni háborút, melyet elkerülhetetlennek tartanak.

 Persze, gondolhatjuk azt is, hogy a sötétség e papjai csak fanatikus elmeháborodottak egy kicsi szektáját képviselik. Megmosolyoghatjuk álneveiket, a koncertek díszleteit és a rendezést, de be kell ismerni, hogy zenéjük hatása alól már nehezebben tudjuk kivonni magunkat. Bár egy metál koncert olyan, mint egy ingerült elkeseredés, mint egy felfokozott karikatúra, valamilyen fajtalan romlottság vagy a legeslegvégső befejezettség – ám kisugárzását és hatását nehéz tagadni. Példa erre a rettenthetetlen Hellfest, „a szélsőséges metál fesztivál”, melyet 2006 óta rendeznek meg Clissonban, Loire-Atlantique megyében, ahol a háromnapos programban a metál minden válfaja megjelenik, és a rendezők időnként képesek odáig elmenni, hogy nyíltan hirdetnek egy az NSBM „Nemzeti Szocialista Black Metál” csoportba tartozó zenekart vagy egy másikat, amelyik olyan remek refrént talált ki magának, hogy „Hitler was a sensitive man” – ezt a reklámot végül is visszavonták, na de azért mégis….

A Hellfest fesztivál – melyet egyébként rendszeresen támadnak olyan a jobboldal jobbszélén lévő politikai csoportok és vallásos erők, amelyeket felháborítanak a csapzott bandák „sátánista” utalásai – gyakran befogad nemcsak metált, hanem fellépett itt például épp a „szélsőséges zenék színpadán” a baloldali elkötelezettségű Jello Biafra, a Dead Kennedy’s énekese, akinek a felejthetetlen „California über allest” vagy a „Holidays in Cambodiát” köszönhetjük, vagy az angol 999 punk zenekar is. A Hellfest biztosan nem az üdvhadsereg fedőszerve. A Hellfest nem téveszthető össze az Operett Színházzal.

Kérdés hát, hogy komolyan kell-e venni a bandák szavait és elkötelezettségét, a számok szövegét? Lehet, hogy a szélsőjobboldali kijelentések nem is olyan fontosak, csupán a művészi kifejezés egy eredeti formájáról van szó? A kritikusok is inkább ezt az értékelést hangoztatják, és folyton-folyvást arról írnak, hogy a hallgatóközönség nem szolidáris a bandák véleményével, hogy a zene ereje, stb. miatt kötődnek a csapatokhoz.

 

És ami az irodalmi sikereket illeti

De egy percig se higgyük, hogy csak a metál bandáknál találunk ilyen kilengéseket. Ha Euronymous gyilkosának Varg Vikernesnek az esetét vesszük, akkor ebben minden klisé megtalálható. A Burzum banda – névválasztás a Gyűrűk urából – emblematikus zenésze, nagy fanatikus és örök értelmezgető, Varg Vikernes, így magyarázza állásfoglalását a honlapján: „Elveszítettük az erőnket, összetörtek és kifosztottak minket”, mivel „feláldoztuk a szabadságot a biztonságért”. Ez a zsidók és szabadkőművesek műve, akik a muzulmánok közvetítésével, azok mögé bújva tönkreteszik a nemzeteket. Másutt: „tulajdonképpen szívesen elmentem volna Csecsenföldre, Afganisztánba vagy Irakba harcolni, fegyverrel és töltényekkel”. Hát szélsőségesnek vitathatatlanul szélsőséges. V.V. azt is nagyon sajnálja, hogy az oslói tömeggyilkosság elkövetője Andres Behring Breivik vallomásában csak nacionalista kijelentéseket tett, és nem ragadta meg az alkalmat az antiszemitizmus jogosultságának taglalására.

Ugyanakkor meg kell mondani, hogy nem Varg Vikernes állítja, hogy „az „emberkert” igazgatásának mai gyakorlata, a mára kialakult IV. Birodalom öko-eugenista/multikulti/szoció-iszlamista társadalma a történelemben még sose látott összeesküvés eredménye az emberiség ellen. Hogy ki az igazi Ellenség, hogy kit kell elpusztítani, arról az író Maurice G. Dantec beszél a minaretépítésről szóló svájci népszavazás kapcsán 2009-ben[4] a Ring (Gyűrű) honlapon, mely barátja, Michel Houellebecq[5] szerint az egyik legjobb információs weblap. Maurice G. Dantec ennél is tovább megy, amikor kijelenti: „Országos csoportok, hivatalos politikai pártok sora, emberi jogok bizottságai, bírók, szakszervezeti vezetők, civil segélyszervezetek mind, mind cinkos hívei ennek a totalitárius demokráciának”. Az elmúlt három évezredben – szerinte – az emberiség civilizációs fejlődése a kelták, a görög-rómaiak és a germán törzsek nemzeti kultúráinak találkozásából épült fel, és itt az ideje annak, hogy ez megújuljon, de ehhez meg kell haladni a demokratikus diktatúra világát”.

Dantec egy sokat olvasott íróember (jól ismeri az „embertkert” kifejezés megalkotóját Peter Sloterdjiket, de Léon Bloyt és Philip K. Dicket is), csillogó, ideges és látnoki, romantikus érzékenysége kirobbanó és egyben ragadós. Regényeiben, a polár, a sci fi és az esszé között, sajátos világképe tükröződik vissza. 2009-ben több mint két millió példány adtak el belőlük. Egyértelműen kultusz-szerző, már csak azért is, mert ez a „futurista katolikus” és rocker kínosan zavarba ejtő.

Richard Millet a Gallimard kiadó szerkesztőbizottságának tagja, aki részvett Jonathan Littel Jóakaratúak[6] francia kiadásában, mely akkoriban megkapta a Francia Akadémia esszé díját, és saját maga is úgy ötven könyv szerzője, mintha válaszolna a fentiekre. „A jó öreg bölcsesség mondatja velem, hogy a fajokat úgy kell szeretni ahogy vannak, a saját területükön” és azon morfondírozik, hogy „mi lesz majd a nemzetekkel, és a nemzeti önazonosságunkkal, az Európán kívülről érkező bevándorlók hatására, akik megkérdőjelezik nemzeti értékeinket, és őszintén mondjuk ki nem is okozhatnak mást mint a nemzet elpusztítását (…) amit a nemzetközi liberalizmus diktál, mert nem engedi a bevándorlók számának korlátozását. A társadalom ilyetén átalakulása az ős európaiak szörnyű, enervált fáradtságát váltja ki”.

Maurice G. Dantec is és Richard Millet is szeretik magukat a megbélyegzett és elutasított igazság hírnökeként látni és láttatni. Ugyanakkor a hivatalos irodalom nagyon is elismert és sikeres szerzői, Dantec egy amolyan önjelölt „cionista és katolikus harcos” a felkent szépfiú prófétai stílusában, míg a libanoni háború idején a katolikus közösség mellett önkénteskedő Millet, a klasszikus stílus hagyományainak őrzője szerepét vállalta fel.

 Ez a szélsőségességére büszke jobboldal, a Black Metál kicsiny, de szívós csapatától az elismert és kasszasikerekben bővelkedő – sorolhatnánk itt más példákat is – irodalomig, néhány nagy közös rögeszmét ápol különböző érzékenységgel bemutatva. Szerintük vissza kell szerezni az erőt, a gyengeséget erénnyé emelő társadalommal szemben, melyben az egyenlőséget a „lennlévők” szintjén hozták létre. Ehhez hasonlóan fontosnak tartják a tisztaságot, a megtisztulás igényét a kívülről beszivárgó korrupt és mérgező erők ellenében. Ezt a fantáziavilágot ábrázolja sok bestseller, melyek az Apokalipszis jeleneteit vagy/és a Homo occidentalis, a nyugati ember és civilizáció végét – esetleg újjáéledését – vizionálják, vagy a világtörténelem okkult magyarázatát adják, mely szerint csak néhány kiválasztott egyén képes gátat szabni a gonosz erőknek. Emlékezzünk csak a Matrix vagy a Da Vinci kód – a világban nyolcvanhat millió (2010), Franciaországban pedig másfél millió eladott példány – sikerére. Az összeesküvés-elméletek azóta is virulnak.

Ennél is látványosabb és meglepőbb a fantasztikus irodalom fantasy[7] műfajának diadalmenete, mely nagyon gyakran a régi idők társadalmai után nosztalgiázik. A társadalom annak idején szigorú és átlátható szabályok köré szerveződött, és mindenkinek lehetőséget nyújtott, hogy bizonyítsa értékeit. Győzött, a természet törvényeinek engedelmeskedve a legerősebb, a legbátrabb és áldozatkészebb jellem. Az, aki képes arra (és vállalja is), hogy uralkodjon a tömegembereken, az emberi nyájon. A sci fi helyébe lépő fantasy a jövő lehetőségeinek kifürkészésében gyakran vegyíti a legendás középkor bájait, pl. a harciasságot különféle zavaros és varázslatos lelki folyamatokkal, amikor is a harc tétje a Gonosz elleni küzdelem. Az észnek itt már nincs elsőbbsége az ösztönökhöz képest, a technika visszatér eredetéhez a mágiához, a kiválasztottnak, ahhoz hogy bizonyítson és diadalmaskodjon, különböző tanúságtételeken kell átbukdácsolnia, melyek nem egyebek, mint beavatási és megtisztulási szertartások. Az egyetlen fontos harc – a sötétség erői ellen – melynek tétje van, a hatalomért folyó harc. Az egyik nagy mintamű a J.R.R. Tolkien regénye: A gyűrűk ura, jórészt norvég legendákra épül. A történetben meg kell találni egy gyűrűt, „a gyűrűt”, mely képessé tesz a világ feletti uralomra – még akkor is, ha ez az uralom csak elpusztításra képes. A könyv, jóval az első 1954-es megjelenése után arat óriási sikert, több mint kétszáz millió példányt adnak el belőle.

A fantasy sikere túllépi az irodalom határát. Nagy hatással van a metálra, de videójátékokra, szerepjátékokra és filmekre is. Közös pontjaik és kódjaik vannak: ünneplik a modernitás- és egyenlőségellenességet, a törzsön belül kizárólag az egyének közötti kapcsolatokat mutatják be, zengik a magukba fordult, zárt világok erényeit, a vezér magányát és bátorságát. Hőseik természetfeletti és erőszakos helyzetekből törnek ki, kulcsfigurájuk a barbár, illetve a varázsló. Természetesen ezeket a történeteket nem mindig kriptofasiszta szerzők találják ki, de az tagadhatatlan, hogy a fantasy álmok igencsak messze járnak az emberiség felszabadításának nagy álmától. A fantáziamúlt, tornyokkal és sárkányokkal, olyan archaikus és elveszett paradicsomot rajzol elénk, ahol a társadalmi és politikai lét kimerül egy különleges egyén győzedelmében. Korunk háttérzenéjeként azt duruzsolja, hogy a történelemnek, a haladásnak és a demokráciának sincs már értelme, és kizárólag egy a természet által meghatározott hierarchikus, ősi rendhez való visszatérés felelhet meg az ember végső igazságának….

 

Fordította: Morva Judit


 [1] Bár a cikk nem említi, de Magyarország Black Metál zenészei (Csihár Attila) és zeneszámai (Anno Domini) is ismertek. És meg lehet említeni a hagyományörző sportok és viseletek elterjedtségét is.

[2] „Látom a kimúló kultúra maradványait a víz színén lebegni.” A Mayhem zenekar által játszott View from Nihil című számból.

[3] „Háború van/sebzetten fekszem a hideg földön/több száz hulla között.” War szám egy részlete a Burzum zenekar előadásában.

[4] Svájcban a jobboldali pártok kezdeményezésére népszavazást rendeltek el, amelyen a lakosság 57 százaléka megszavazta, hogy a muzulmánok nem építhetnek maguknak minareteket. Már maga a népszavazás - és természetesen az eredménye is - nemzetközi felzúdulást váltott ki, mivel tovább nehezíti a bevándorlók befogadását és a lakosság együttélését.

[5] Sikeres és vitatott francia író.

[6] Jonathan Littel: Jóakaratúak, Magvető, 2009. Egy nagyon vitatott bestseller a holokausztról.

[7] A fantasy (ejtsd: fentezi) a fantasztikus irodalom egyik műfaja, illetve a műfaj köré szerveződő filmes, szabadidős és egyéb kultúra. Régebben a kritikusok a szó klasszikus értelmében nem tekintették irodalmi műfajnak és az irodalmi lexikonokban sem szerepelt címszóként; ma viszont a legkiemelkedőbb, e műfajba tartozó remekeket vita nélkül szépirodalmi műveknek tekinti pl. a Wikipédia.