A kisebbségbe került miniszterelnök csak nagy nehezen mondott le – végül 2013. február 27-én –, a szakszervezetek lázongnak, a civilek is – az utcán és a weben is: az általában jóval békésebb Szlovéniában szinte minden a feje tetejére állt. A válság nevében bevezetendő megszorítások kiverték a biztosítékot.
Több tízezer ember vonult ki Ljubljana és más szlovén városok utcáira: a két millió lakost számláló Szlovén Köztársaságban – mely nyugodtságáról, mértékletességéről és az állampolgárok életminőségéről híres – még nem voltak soha annyira heves megmozdulások, mint ezen a télen. A 2012 januárja óta hatalmon lévő konzervatív kormány gazdasági megszorító intézkedései ellen tiltakoznak. A mindig is erős szakszervezeteket számos állampolgár támogatja, akiket felháborít a politikusok korrupciója. A tüntetéseken sokan becsmérlik az Európai Uniót, amelyhez Szlovénia 2004-ben csatlakozott. Jó néhány tüntető lengeti a volt Jugoszlávia zászlaját, amelyből 1991-ben szakadtak ki.
A világ egyik legjobb egészségügyi rendszere
Szlovénia válságban van? Politikai válságban bizonyosan, hisz 2013. január vége óta Janez Janša konzervatív kormányának koalíciója felbomlott. De vajon a gazdasági válság is olyan súlyos, mint ahogy azt a politikusok és a hatóságok állítják?
Több mint egy éve a miniszterelnök és csapata a válsághelyzetet bejelentő beszédeinek száma megsokszorozódott: Szlovénia a csőd szélén, a bankszektor óriási adóssággal, az állam pedig szintén túl nagy költségvetési hiánnyal kell, hogy szembe nézzen. Ugyanakkor egyetlen gazdasági mutató sem támasztja alá ezeket a rémhíreket. „Az szlovén államadósság nem haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) 44 százalékát, miközben az eurózóna országaiban ez az érték átlagosan 87 százalékra rúg. A munkanélküliség az aktív lakosság alig több mint 8 százalékát érinti. Az éves infláció mértéke 3 százalék alatt van. Egyedül a költségvetési hiány nőtt meg, s elérte a GDP 6 százalékát. Mondhatni, az európai átlag felett vagyunk, inkább a gödör szélén, mint a mélyén” – magyarázza Dušan Kovač közgazdász, a Ljubljanai Egyetem professzora.
És így folytatja: „A válság ürügy a társadalmi modellünk megkérdőjelezésére. Az Európai Unióhoz való csatlakozás után Szlovéniát politikai rendszerének stabilitása és gazdaságának dinamizmusa miatt gyakran hozták fel példaként.” A kis köztársaság, amely sikeresen elkerülte a volt Jugoszlávia szétszakadását követő háborúk sorát (1) , volt az első az új tagállamok közül, amely betöltötte az Európai Unió soros elnökségét 2008-ban. Komolyságáról és kellemes mindennapjairól híres ország rendszerint az elsők közt van. Már Jugoszláviához való tartozása idején is példaként szolgált a szövetségi köztársaság tagjai számára. Természetesen irigység övezte, hisz Szlovénia volt a szövetségi egyveleg legvirágzóbb pontja. Teljes mértékben ki tudta használni Ausztriával és Olaszországgal való szomszédságát, a feldolgozóiparra szakosodott és nyitott volt a nemzetközi piacokra.
Az Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló tárgyalások során Ljubljana nem tágított és kiharcolt magának számos kiváltságot: így például visszautasította bizonyos gazdasági kulcsszektorok teljes megnyitását a szabadverseny előtt. Az ország így az egyetlen Közép- és Kelet-Európában, amely megőrizte a bankszektor feletti ellenőrzés jogát, amelyet két „óriásbank”, a Nova Ljubljanska Banka és a Nova Kreditna Banka Maribor ural. A szlovén hatalom erőteljes protekcionizmusa mellesleg sokkal inkább árulkodik az erre a kis országra jellemző üldözési mániáról, mint a liberális modelltől való tartózkodás szándékáról. Az újságíró Stefano Lusa – aki az olaszországi szlovén kisebbségből származik – is hasonlóképp vélekedik. „A viták a külföldiek tulajdonjog szerzéséről Szlovéniában pszichodrámához vezettek a parlamentben: néhány képviselő nem volt hajlandó elkótyavetyélni a haza szent földjét…” Szlovénia, amely ugyanolyan jelentős kisebbséggel bír Ausztriában, mint Olaszországban, megvetéssel tekint két nagy szomszédjára, és valóban felmerül a gyanú, hogy régi, irredenta álmait dédelgeti (2) . Szintén bonyolult a kapcsolata Horvátországgal a Piran-öbölt érintő területi vita miatt, amely sokáig ellenséges felekké tette őket. A vita a felségvizek körülhatárolása miatt robbant ki, a harminchét kilométernyi szlovén tengerpart – az Adriai-tengeren – beszorult az olasz és a horvát felségvizek közé (3) .
„Az európai nyomás ellenére országunknak sikerült megőriznie néhány fontos közszolgáltatást” – teszi hozzá Dušan Kovač. Tény, Szlovénia rendelkezik az egyik legjobb egészségügyi rendszerrel a világon, és az oktatás is ingyenes a PhD-képzéssel bezárólag. Ez az a „szlovén modell”, amelyet Janez Janša kormánya drágának talált, és az állami kiadások drasztikus csökkentéséről prédikált. A válság ürügy lett volna a „sokkterápia” bevezetésére, amelyet már oly sok országban „sikeresen” alkalmaztak.
Egy oligarcha a politikában is a saját érdekeit védi
Természetesen a hatalom fél, hogy a bankokat magával rántja az ingatlanbuborék kipukkadása. A bankok ugyanis jócskán megfinanszírozták a kétezres évek építkezési lázát, amikor az egész ország egy nagy építkezési-felvonulási területre hasonlított. A kormány elhatározta, hogy létrehoz 4 milliárd euróval egy speciális pénzintézetet, oda elkülöníti a „rossz bankot”, amely felvásárolja a legnagyobb bankok – melyeknek továbbra is az állam marad a referenciarészvényese – kétes követeléseit. Összességében ezek a követelések 6,5 milliárd eurót tennének ki, amely a GDP 18 százalékával egyezik meg. A bankszektor privatizációjának előszelét érezve az ellenzék és a szakszervezetek megkísérelték megakadályozni ezt a tervet, amelyet elsősorban a pénzügyminiszter, az ultraliberális Janez Šušteršič támogatott, aki tavaly január 23-án kilépett a kormányból.
Janez Janša törékeny és heterogén koalíciója szétesett. Ez a koalíció egyesítette a miniszterelnök Szlovén Demokrata Pártját, Gregor Virant liberális Polgári Listáját (Državljanska lista) és az ultrakonzervatív Új Szlovénia Keresztény Néppártot (Nsi-KLS). A 2011. december 4-i parlamenti választásokat a néhány héttel a szavazás előtt alakult Pozitív Szlovénia, Zoran Janković, Ljubljana főpolgármesterének pártja nyerte. A szlovén jobboldal pártjainak felül kellett emelkedniük eltérő nézőpontjaikon, és szövetkezniük kellett egy koalíció kialakítása érdekében.
Zoran Janković Szerbiában született, de az ország függetlenné válása óta szlovén állampolgár, és nem egy klasszikus politikus. Az üzletember hosszú ideig irányította a Mercator csoportot, amely egy szlovén – és balkán – nagykereskedelmi mamutvállalat. Már meglepő fordulat volt a 2006-os ljubljanai főpolgármesterré választása is. Az államférfi kitűnt néhányszor bátor állásfoglalásával, például kiállt a roma közösségekért, akik az erősen rasszista szlovén társadalom gyakori áldozatai. Mindezek ellenére nem lehet egyértelműen a baloldal nagy politikai családjához sorolni. „Egy oligarcha, aki a politikai életben is a saját érdekeit védi” – állítja Grega Repovž, a Mladina hetilap főszerkesztője.
A Pozitív Szlovénia megalapítását a szlovén baloldal néhány gondoskodó figurája irányíthatta, nevezetesen Milan Kučan, a függetlenség elnyerése előtti egykori vezető, a függetlenné válás idején a szlovén köztársasági elnök. Ezt főleg Janša hívei hangoztatják, aki régóta igyekszik magát a volt „jugoszláv rendszer” és a közvetlen „örökösök” – akik igényt tartanak arra, hogy Szlovénia elitje és örök vezetői legyenek – ellenfeleként beállítani. A „jugoszláv rendszer” elitje alapvetően az egykori közszolgáltató vállalatok igazgatói, akik hagyományosan a középbaloldali kormányokhoz kötődtek, amelyek az országot a függetlenné válástól egészen 2004-ig irányították. Ezek a „szlovén típusú oligarchák” egyébként jelentős hasznot húztak a kései privatizációkból, amelyek csak az európai uniós csatlakozás után váltak általánossá.
A Polgári Lista, amely azt ígérte, hogy a közerkölcs szabályait betartva kormányozza majd az országot, a kormányból való kilépés mellett döntött a január elején napvilágot látott jelentés után, amelyet a korrupcióellenes bizottság hozott nyilvánosságra felfedvén, hogy a miniszterelnök, mint ahogyan Zoran Janković is, több éven keresztül elmulasztotta bevallani jövedelmét. Janez Janša ugyanakkor valószínűleg kenőpénzt is kapott, amikor finn harckocsik vásárlása mellett döntöttek (4) . A botrányból per lett, amelyet hónapok óta tárgyal a ljubljanai bíróság, mialatt a gyanúsított egyszer sem méltóztatott megjelenni a tárgyaláson. Végül, egy három évig tartó nyomozás után két újságíró, Blaž Zgaga és Zdenko Čepič bebizonyították, hogy Janez Janša, aki hadügyminiszter volt a független Szlovénia első kormányaiban, részt vett abban a nemzetközi kereskedelemben, amely a kilencvenes években lehetővé tette a hadban álló Horvátország és Bosznia-Hercegovina számára a fegyverek nemzetközi embargójának megkerülését (5) . Úgy látszik Szlovéniát, mint szinte minden más országot is napjainkban, utoléri a korrupció. Egyesek már „balkanizálódásról” beszélnek, pedig Szlovénia az elmúlt húsz évben mindent elkövetett, hogy az európai köztudat ne a „Balkánnal” és „balkáni” szomszédaival azonosítsa.
A korrupció által kiváltott polgári felháborodás
Janez Janša már talán csak a nacionalista Keresztény Néppárt (Nsi-KLS) támogatására számíthat, akiknek ennek fejében szabad kezet ad a történelem újraírására. Ezért azután miniszterek vettek részt a Domobranci – második világháborús kollaboráns szlovén rendőrség – tiszteletére rendezett ünnepségeken. 2012. június 25-én megrendezett függetlenség napi megemlékezések heves politikai összecsapásoknak adtak teret. A kormány most először tiltotta be a második világháborús partizánok jelképeit, felrúgva ezzel azt a széles körben támogatott közmegállapodást (6) , hogy folyamatosság van a Nemzeti Felszabadítás Antifasiszta Bizottsága (Subnor), a Szlovén Szocialista Köztársaság és az 1991-ben alapított független állam között.
„Az SDS nem egy jobbközép párt, mint ahogyan azt magáról állítja, hanem szélsőjobboldali, amelyet a szélsőséges antikommunizmus és a hagyományos szlovén identitás politikai tényezővé emelése jellemez – magyarázza Darko Štrajn, filozófus. Janez Janša a politikai színtér elsődleges szereplője negyed évszázada. Nacionalizmusa nem újdonság, de a szlovén átmenet legendás alakja úgy hiszi, eljött az idő, hogy álarc nélkül lépjen porondra.” A szomszédos Magyarországhoz hasonlóan, a válság valóban lehetővé teszi, hogy „átlépjen bizonyos határokat”.
Janša már első kormányra kerülésekor, 2004 és 2008 között is, meg akarta kérdőjelezni a szociális társadalmi modellt. Akkor a szakszervetek nagyon hevesen reagáltak. „Ez alkalommal Janez Janša az erőfitogtatást választotta, miközben korrupciós per indult ellene” – mondja felháborodva Štrajn. Ám a korrupció által kiváltott polgári felháborodás, amely ősz óta fűti az országot, és amely hasonló irányt vesz, mint a szakszervezeti megmozdulások, úgy tűnik, képes lesz megfékezni Janša politikai lendületét.
A tiltakozási hullám az ország második legnagyobb városában, Mariborban indult, amelynek polgármestere, Franc Kangler közúti radarrendszert építtetett ki és ezen a címen, fű alatt, privatizálta a gyorshajtásért járó pénzbírságok adóhatósági rendszerét. Ez az „útszéli” eljárás eszközként szolgált a mozgalom beindulásakor, és sikerült is lemondatni december 6-án a szóban forgó polgármestert. A tiltakozási hullám viszont nem állt le, hanem gyorsan átterjedt az ország egészére. A miniszterelnök koalíciója így teljes össztűz alá került, de még így is sokáig nem volt hajlandó lemondani (7) azt állítva, hogy egy esetleges előrehozott választás „árthat a Szlovéniáról kialakult képnek”.
„A szlovének megszokták, hogy jól élnek. 1945 óta először az embereket félelem tölti el. Úgy vélik, életkörülményeik romlani fognak, és gyermekeik sokkal rosszabbul élnek majd, mint ők – foglalja össze Stefano Lusa, újságíró. Janez Janša rájátszik erre a félelemre és ezen a címen próbálja meg rákényszeríteni az országra saját liberális modelljét. Legfőbb érve, hogy Szlovéniát szuverenitásának elvesztése, és a görögországihoz hasonló helyzet kialakulása fenyegeti.” A társadalom jelenlegi élénk reagálása mégis arra enged következtetni, hogy más lehetséges forgatókönyv is maradt.
* Le Courrier des Balkans internetes oldal főszerkesztője. Legutóbb megjelent műve: Utazás a goránik földjén (Laurent Geslin-nel közös könyve), Cartouche kiadó, Párizs, 2010.