hu | fr | en | +
Accéder au menu

Kokainkaraván a Száhilban avagy miért is háborúzunk Maliban?

Nyugat-Afrika lett – félúton Dél-Amerika és Európa között – a kábítószer-kereskedelem egyik fontos útvonala, a Kolumbiából, Peruból vagy Bolíviából érkező kokain átrakodóállomása. Az üzlet nyereségéből telik a különböző közvetítők, így a fontos politikai vezetők lefizetésére, ahogyan az Maliban is történt. Így járul hozzá a kábítószer-kereskedelem az államok korrumpálásához és végső soron széteséséhez.

JPEG - 68.4 kio

 2009 novemberében egy Venezuelából induló Boeing 727-es Tarkintban landolt, egy Gao-közeli kisvárosban, Mali észak-keleti térségében. Hét vagy kilenc tonna kokaint szállított, amit végül sosem találtak meg. Kirakodták, a gép megpróbált felszállni, de ezt elvétette, és felgyújtották. A nyomozás során kiderült, hogy a megrendelő – persze mások mellett – egy libanoni család és egy, az angolai gyémántkereskedésben meggazdagodott, mauritániai üzletember volt.

Hogyan lehet, hogy egy ilyen nagy gép, de ennél szerényebb repülők is, a kokain ilyen tételeivel simán átrepülhetett egy lakott és hivatalosan adminisztrált területen, még ha az sivatagi vidéknek is számít? Egy francia Száhil-specialista politikus, aki nem kívánta felfedni a nevét, jelezte, hogy az ügyben szerepel egy miniszter, a hadsereg és a felderítés több magas rangú tisztje, a volt mali elnök, Amadou Toumani Touré embere, valamint néhány képviselő az ország északi részéből. „Ez érzékeny ügy. A hatalom központját érinti – jegyzi meg informátorunk. Touré uralkodása végén, a hadsereg és a felderítés magas rangú tisztjei már szinte kizárólag a magánüzleteikkel törődtek, végül teljesen hiteltelenekké váltak, és lejáratták magukat és a kormányt is. Így nem meglepő, hogy a 2012-es márciusi puccsban katonák és alacsony beosztású tisztek is részt vettek. A magas rangban lévők olyan gépkocsiparkkal rendelkeztek, amelyet nem tudtak volna kifizetni, még akkor se, ha a hadsereg teljes költségvetését elsíbolják .”

„Az ilyen üzletek hatalmas haszonnal járnak: finanszírozzák a választásokat, és a kifehérítéssel jó kis ingatlanokat lehet venni belőlük… Számos politikus lepaktált a csempészekkel. Ha valamely katonatiszt szembe akart szállni, és leállított egy szállítmányt, kapott egy főnöki telefont „Engedjék át!” paranccsal. Ez történt a guineai határon, Ousmane Condé, a guineai elnök fia idején, akit drogcsempészet miatt tartóztattak le – meséli a szakember, aki sűrűn jár Száhilba. Touré szemet hunyt, hagyta a dolgokat rohadni. A mali volt Nyugat-Afrika egyik legkorruptabb rendszere.”

A politikai talajvesztés egyik fontos oka

Simon Julien (1) , a Száhil francia kutatója, részletesen leírta, milyen éles konkurenciaharcot folytattak 2012. előtt Észak-Maliban az üzlethasznából részesülők azokkal, akik ettől el voltak zárva. Azzal, hogy a kábítószer-kereskedelem pénzéből gálánsan pénzelt az ifogas-tuaregekkel szembenálló csoportokat, a rendszer azt remélte, hogy elfojthatja a tuareg-lázadásokat. De a számítás rossz volt. A Líbiából özönlő fegyverek és iszlamista harcosok tömege felgyorsította Mali szétszakadását. Nem szabad lebecsülni a kábítószer-kereskedelem súlyát az egész régió stabilitásának felborulásában.

Lagosban, Nigéria fővárosában, 2011 júniusában számolták fel az amfetamin és metamfetamin első számú illegális gyártólaboratóriumát. A Zöld-foki-szigeteken, ugyanezen év októberében, másfél tonna kokaint foglaltak le a Santiago sziget egyik strandján. 2010 júniusában két tonna fehér port fedeztek fel egy gambiai halászati raktárban. 2011 áprilisában, Cotonouban 202 kiló heroint foglaltak le egy Pakisztánból érkezett, valószínűleg Nigériának szánt konténerben. Az egyetlen helyben termesztett illegális drognövény, a marihuána, a legelterjedtebb ugyan, de csupán helyi fogyasztásra szánják. A szintetikus drogokat, a kokaint és a heroint távolabbi piacokra, Európába, Japánba, sőt Kínába szállítják.

2004 óta, Nyugat-Afrika a kokain kereskedelmének, tárolásának és elosztásának jelentős bázisává lett. Adataink szerint az európai piac fogyasztásának nyolcadát-negyedét látja el: 2009-ben az UNODC (az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala) szerint 21 tonnával vett részt a 129 tonna összforgalomban. A termelő országok és a végső fogyasztók földrajzi közelsége, az olcsó logisztika és munkaerő, az ellenőrzés, a büntető- és törvényi rendszer gyengesége, az általános és olcsó korrupció, a felelősségre vonás teljes hiánya következtében ez a térség olyan komparatív előnyökkel szolgál a nemzetközi drogkereskedők számára, amelyekkel nem lehet versenyezni.

Ez az újdonsült „raktár” tehát, félúton Dél-Amerika és Európa között, befogadja Kolumbia, Peru és Bolívia, a világ legnagyobb termelőinek és gyártóinak a termékeit. És lehetővé teszi Európa, a Föld második legnagyobb kokainfogyasztó piacának az ellátását (ez kb. 33 milliárd dollárt jelentett 2012-ben, azaz 4 milliárddal kevesebbet a legnagyobb, Észak-Amerikai piacnál). A kokain ma, a marihuána után, a második leginkább fogyasztott kábítószer Európában, 4,1 millió fogyasztóval (2008-as adat), vagyis az európai lakosság valamivel kevesebb mint 1 százalékával.

Több nemzetközi szervezet, többek közt a már idézett UNODC és a Kábítószer-kereskedelem ellenőrzésének Nemzetközi Szervezete (az INCB), ezt a virágzó kereskedelmet Nyugat-Afrika destabilizálódásának jelentős tényezőjeként értékeli. A gazdasági válság és a Nemzetközi Valutaalap, az IFM által kikényszerített megszorító intézkedések még tovább gyengítették a régió kormányait, így többségük komoly legitimitási problémákkal küzd. Ezekben az országokban pénzzel mindent meg lehetett vásárolni, már jóval az első kokainszállítmányok megérkezése előtt. Az óriási pénzeket mozgató nemzetközi bűnözők betelepedése tovább súlyosbította a helyzetet.

„A nemzetközi szervezett bűnözés pontosan tudja, milyen kereskedelmi feltételeket vár el: magas hozamokat a lehető legkisebb kockázat mellett. Az üzérkedők megkeresik a legkedvezőbb útvonalakat, azokat, ahol képesek a valóságban is alkalmazni a különböző alvilági eszközöket – a halálos fenyegetésektől a gyilkosságokig –, és persze képesek korrumpálni, akiket szükséges, és így teljesen szabadon utazgathatnak”, magyarázza a helyzetet Pierre Lapaque, az UNODC nyugat-afrikai igazgatója. Értékénél fogva a kokainkereskedés hasonló nagyságrendű, mint a kőolaj- és a fegyverkereskedelem – ugyanakkor az egyike a legnyereségesebb üzleteknek. 2012-ben fontos szerepe van a régióban: 900 millió euró haszonnal járt, amiből 400-at helyben fehérítettek ki és költöttek el – a szenegáli Dakarban székelő UNODC-iroda szerint ez az összeg nem több, mint kb. harminc tonna kokain értéke. Összehasonlításul: ugyanebben az évben az egyik fontos tranzitország, Bissau-Guinea költségvetése nem volt több 177 millió eurónál.

A kokain azon termékek közt szerepel, amelyek a legnagyobb hozzáadott értéket fialják: kilóját 2-3 ezer euróért vásárolják a termelő zónákban, de már 10 ezret ér az Atlanti-óceán afrikai partjain található városokban, 12 ezret a Száhil öv fővárosaiban, 18-20 ezret Észak-Afrika városaiban, hogy végül kilója 30 -45 ezer euróért keljen el Európa nagyvárosaiban – jelzi az imént idézett francia Száhil-specialista. Ezek az árak a nagybani piaci árak, és olyan termékről van szó, amelynek tisztasága egyre csökken hosszú útja során.

A mali katonai beavatkozás árt az üzletnek

A rendőrség, a vámhatóság és a nyugat-afrikai bíróságok számára a drogkereskedelemmel folytatott küzdelem úgyszólván lehetetlen: végtelenül mély a szakadék ezen intézmények eszközei és a kereskedők hálózatainak lehetőségei közt. Néha az is előfordul, hogy a Bissau-guineai rendőrségnek arra sem futja, hogy benzint vegyen a járőrkocsikba… Ez a pénztelenség a legelszántabb akaratot is lenullázza. Annál is inkább, mivel a bűnöző csoportok széleskörű etnikai vagy kulturális hálózatokra, adott esetben diaszpórákra (például nigériaiakra) tudnak támaszkodni, nyelvi közösségekre, vagy legalábbis érdekközösségekre. Igen gyakran előfordul, hogy egy tucatnyi pasas összefog egy, két vagy három „vállalkozásra”, majd szétválnak, ismét találkoznak – netán megölik egymást.

A kábítószer útjai kacskaringósak, épp olyan változatosak és sokfélék, mint exportőrjei, importőrjei, közvetítői és „aprómunkásai”. Sokféle útvonal és eljárás működik itt, egymásra épülnek és összegződnek a nagyobb hatékonyság és rentabilitás érdekében. Hosszú láncolat ez: Dél-Amerikától Európáig, Afrikán át ugyanaz a kokain-csomag repülőn, gépkocsin vagy hajón is utazhat. Mivel a tengeri szállítás a legelterjedtebb a világon, ez lesz többnyire a kokain útja is Latin-Amerika és Afrika között. „Az utóbbi két-három évben mind több gép landol Nyugat-Afrika elhagyatott repterein, vagy alacsonyan szállnak, és egyszerűen csak ledobják terhüket. A küldeményt azután összeszedik a beszervezett csoportok. Ugyanakkor nem maradt abba a tengeri út, vagy a drogfutárok alkalmazása sem. 2006-2008-ban a halászhajók voltak a kedvencek. Manapság, a konténereket veszik inkább igénybe.” – számol be nekünk Lapaque úr.

A legrövidebb út Dél-Amerikából Afrikába az Atlanti-óceánon át a 10. szélességi fokot követi, egy „szalagot” a tengeren, ahol naponta ezer és ezer teherhajó, halászhajó, vitorlás, netán turistahajó közlekedik. Az európai és amerikai biztonsági erők, amelyek nem egyszer nagy fogásokra tettek itt szert, „Highway 10”-nek, azaz 10-es sztrádának nevezték el.

A kokaint rejtő konténereket többek közt lagosi nemzetközi kereskedelmi kikötőkbe, vagy a togói Loméba szállítják. A halászhajók pedig átrakják szállítmányaikat tengeri ún. go fast-okra és go slow-okra, gyorsnaszádokra, csónakokra, vitorlásokra, amelyek ritkán látogatott partokon, mangrovékon állnak le, Nyugat-Afrika jól szabdalt atlanti óceáni partjain.

A drogfutárok, vagy az „öszvérek”, ahogy nevezik őket, a nigériai drogkereskedők kedvencei, saját testükön, bőröndjeikben, ruházatuk vagy parókájuk alatt, vagy éppen a gyomrukban szállítanak kokaint, kisebb csomagokban vagy kapszulákban. Ezek a drogfutárok rendszerint a térség nemzetközi repterein, Dakarban vagy Mali fővárosában, Bamakóban szállnak le. A kétmotoros repülők inkább alkalmi vagy elhagyott reptereket használnak – például Észak-Maliban vagy Bissau-Guineában – , de akár hivatalos repterek kifutópályáit is.

Tiszta kokain, vágott vagy cipó formában, ballonban, por alakban vagy folyadékként, letéve a padlóra egy sporttáskában, kiszállásra készen, netán fagyasztott halakba rejtve – a drog rejtekhelye, csomagolása, formája az utazástól függően alakul.

Elraktározva és többnyire újra feldolgozva a Nyugat-Afrikában átvett por irányt vesz az európai piacokra, követi többek közt a Száhil öv, a Szahara útvonalait, Mauritániából, Maliból, Nigerből és Csádból Líbia és Egyiptom felé. Még a marokkói hasis is ezt az ősi útvonalat veszi igénybe. Olyannyira, hogy a tubuk – a Kelet-Száhil állattartó, félnomád népcsoport fiatal zsoldosai, akik Líbiából tértek vissza fegyverrel és valutával felszerelkezve – nem restek leállítani a sivatagot átszelő, jól felszerelt, négykerék-meghajtású gépkocsikonvojokat. Amikor sikerrel járnak, megosztják maguk közt az árut és a keresetet, saját drogértékesítő hálózataikon keresztül: „Mindegyikük a hozzájárulása szerint részesül az üzletből: egy személynek egy részhez van joga; egy ember és egy puska két részt kap; egy gépkocsi tíz embert ér, tehát tíz részt stb. Egy nehézfegyver szintén meghatározott részesedést jelent” – mondja egy nevét adni nem kívánó nigériai politikus. (2)

Államcsíny Bissau-Guineában

Mi lett a következménye annak, hogy Észak-Maliba telepedtek le olyan csoportok, mint a Mujao (Mozgalom az uralomért és a dzsihádért Nyugat-Afrikában), az AQMI (Al-Qaida az iszlám Maghrebben), avagy az Ancar Din-féle csoport? Az AQMI és a Mujao (3) részesei a drogkereskedelemnek: tizedet szednek az általuk ellenőrzött területeken áthaladó kokainkonvojoktól, és pénzért vállalják védelmüket. (4) Ha az AQMI csak kis részben táplálkozik a drogkereskedelemből – a túszüzlet sokkal nagyobb haszonnal jár – , a Mujaonál más a helyzet. De paradox módon, az ország kettészakadása nem könnyítette meg az üzletelést. „A gyenge állam előnyt jelent a drogkereskedőknek, de a térség teljes szétesése veszélyessé válik – mondja a Száhil-specialistánk. – Ha nem rendelkeznek megbízható kapcsolatokkal a hadseregben és a rendőrségben, illetve a helyi és országos politikusok között, a kokainszállítmányok biztonsága kérdésessé válik. Még ha meg is állapodnak az észak minden dzsihádista és MNLA-csoportjával, fennáll annak veszélye, hogy támadás éri őket.” Ezért határozták el a drogkereskedők, hogy a szomszédos Nigerbe telepednek át. „Arlitban és Agadez-ben újabb hálózatok jönnek létre. Mind több kereskedő megy át Maliból Nigerbe” – , jelzi a már idézett nigériai hivatalos személy.

Minden viszontagsága ellenére, van egy ország, amely nem riasztja el a drogkereskedőket: ez Bissau-Guinea. Tizenötödik helyen szerepel, éppen Nigéria mögött, a Failed States Index (5) 2012-n: ez az ország Nyugat-Afrika egyik legfontosabb kokainügynöksége. 2007-ben, az amerikai DEA (Drug Enforcement Administration) becslése szerint minden éjszaka légi úton nyolcszáz vagy ezer kiló kokain landolt az ország területén. Reptéri és kikötői berendezéseket, sőt szigeteket is bérbe adtak a drogkereskedőknek, a helyi kormány tudtával, amely a felelősséget a hadseregre hárította.

„A 2006-2007-ben többször is lefoglaltak egy-két tonnányi kokaint, de semmilyen eljárást sem indítottak. És ha véletlenül indult is eljárás, ebben az esetben sem született ítélet – meséli ennek az országnak egyik francia specialistája. Bissau-Guineában a kereskedés a hadsereg és a civil hatalom egyezkedése alapján folyik. A katonák ezt mondják: „Az öltönyös-nyakkendős civilek, a maguk négykerék-meghajtású terepjáróikkal az IMF és a nemzetközi szervezetek pénzét zabálják – mi a drogkereskedés pénzét!” Az ebből húzott haszon a hadseregnek bizonyos függetlenséget biztosít a civil hatalommal szemben, és a kábítószer-kereskedelem mindenképpen az egyik jó forrást jelenti számára. „Emellett ott van a halászati engedélyek ellenőrzése például, a nagy csónakoktól a nemzetközi társaságok hajóiig. Vagyis a zsarolástól nincs túl messze az adóbehajtás” – jegyzi meg a kutató.

Egy 2008 óta megfigyelhető csendes periódus után a drogellenes európai szolgálatok megfigyelése szerint 2012 elején több tonna kokain érkezett az országba, mindenkor a katonai szervek cinkosságával, többek közt Antonio Indjai, a vezérkar főnöke, és Ibrahima Papa Camara, a légierő főnöke segítségével. Bissau-Guinea szívében sok leszállóhely található, néha utak szolgálnak erre a célra. „A hadsereg adja a logisztikát és a repülők védelmét: a leszállópályákat, a kerozint, a raktárakat stb. A DHL mintájára működik (6) ! Nem vesz részt a drogkereskedés szervezésében, sem az értékesítésben: csupán szolgáltatásokat biztosít” – jegyzi meg forrásunk.

Ezekhez a műveletekhez a nemzetközi kokainkereskedők, többek közt a dél-amerikaiak, és Bissau-Guinea civil és katonai vezetői igen magas szinten kötöttek szövetséget. Carlos Gomes Júniort (alias Cadogót), Bissau Guinea volt miniszterelnökét, akit a 2012-es áprilisi államcsínykor tartóztattak le, azzal gyanúsították, hogy ezt a kereskedelmet fedezi, és hasznot húz belőle. „A Gomest illető gyanú 2008-ban keletkezett, amikor egy hajó a rakományával együtt eltűnt. Azzal gyanúsították, hogy ő tussolta el az esetet. Az ügyet egyszerűen lezárták” – emlékszik az elemző. És a legutóbbi puccs? „Nem minden kötődik a droghoz – mélázik el Lapaque úr – , de ez olyan elem, amelyet számításba kell venni. Minden, ami az üzlet jó menetét gátolja, megérdemli, hogy eltakarítsák.”

2011-ben Indjai semlegesítette riválisát, José Americo Bubo Na Tchuto ellentengernagyot, aki ekkor a tengerészet vezérkari parancsnoka volt, és ezzel rátehette a kezét a kikötőkre. „Bubót”, aki az Egyesült Államok feketelistáján szerepelt, mint a nemzetközi drogcsempészethez kötődő személy, azóta a 2012-es államcsíny kiszabadította, de jelenleg, úgy tűnik, partin kívül áll. Úgy látszik, hogy a Gomes Júniorhoz közel álló vezérkari főnök az utolsó percben csatlakozott a puccsistákhoz, tudva, hogy jobb a saját emberei, a katonák mellé állni, akik egyébként saját maguk nevezik ki a vezetőjüket és tulajdonképpen klánokat képviselnek.

Az 2012-es áprilisi puccsnak, amelyet Cadogo ellenfelei támogattak, és a hadsereg bázisa hajtott végre, számos más oka volt, nemcsak a kokaincsempészet: választási csalások, történelmi súrlódások a hatalom polgári és katonai szárnya között, a hadseregben többségben lévő balante népcsoport követelései, és nagyobb elismertség követelése az autonóm főváros, Bissau számára. Különös súllyal szerepelt a biztonsági szektor reformjával való fenyegetőzés, amelyet Gomes Júnior szándékozott végrehajtani: olyan reformról volt szó, amelyből a katonák nem kértek, mert nyugdíjazásukat, netán munkanélküliségüket eredményezte volna, minimális garanciák mellett (nevetséges juttatásokkal, nem meggyőző szakmai váltásokkal). A 2012-es áprilisi puccs után úgy tűnt, hogy a kokainkereskedelem valamelyest alábbhagyott a beállt problémák miatt – amint ez minden komolyabb zavar esetén rendszerint megfigyelhető. Ez is arra int, hogy a Bissau-guineai puccsot ne egyedül a drogkereskedelem számlájára írjuk.

Tagadhatatlan, hogy a kokain lett mostanság egyes nyugat-afrikai elitek új haszonforrása – ahogyan a marihuána jelenti az afrikai parasztnak a kedvelt alternatív kereskedelmi növényi kultúrát – , mégsem lehet egyedüli tényezőként okolni egyes országok belső konfliktusaiért. A kokainpénzek táplálják ezeket, de úgy tűnik nem ez a tényező a legfontosabb. Kétségtelen, hogy a csempészet és az érintett tranzitterületek ellenőrzése a Bissau-guineai Indjai és „Bubo”-féle versengések és leszámolások középpontjában áll, és ugyanez mondható el észak-mali tuaregjeinek és más népcsoportjainak 2012 előtti viszonyáról. Ezzel együtt a hatalmon lévő katonák és civilek Bissau-Guineában, vagy a Malit elözönlő fegyveres iszlamisták éppúgy, mint a Bamakóban működő új vezetés a kábítószer-kereskedelmet főleg olyan eszközként használják, amely politikai céljaikat szolgálják.

A csalások, sikkasztások, amelyek mindennaposak a nyugat-afrikai államok vezetőinek körében, ugyanis nemcsak a kokaincsempészethez kötődnek. A kábítószert egészségügyi következményei és az európai társadalmakat érő negatív hatásai miatt emelik ki, de jókor jön például akkor is, amikor eltereli a figyelmet a kelet-nigériai kőolajcsempészetről és annak katasztrofális hatásáról – ezt egyébként a társadalom jobban tűri. A drogkérdés előtérbe állítása lehetővé teszi ugyanakkor, hogy a kisdílerek illetve a fogyasztók zaklatásával az államok úgy tegyenek, mintha hatékonyan akarnának működni, miközben az állam csúcsán állók minden lehetséges eszközzel akadályozzák, hogy egy igazságosabb társadalom felé mozduljanak el a nyugat-afrikai országok.

Anne Frintz

Fordította: Sipos János

(1Julien, Simon: Le Sahel comme espace de transit des stupéfiants. Acteurs et conséquences politiques [A Száhil, a drog útvonalainak térsége. Szereplők és politikai következmények], Hérodote, 142 sz., Párizs, 2011. március.

(22012. novemberi-decemberi beszélgetések.

(3Ancar Din részvétele nem bizonyított.

(4Lásd Abderrahmane, Abdelkader: The Sahel: a crossroads between criminality and terrorism [A Száhil: keresztút a bűnözés és a terrorizmus vonalán], Actuelle de l’IFRI (Institut francais des relations internationales), 2012 október 10.

(5A Failed States Index az Összeomlott Államok Mutatójának nincs még elfogadott magyar fordítása. A Fund for Peace (Alapítvány a Békéért) és a Foreign Policy 2005-ben hozta létre, azóta pedig évente jelenteti meg kiadványát. A társadalmi, gazdasági, politikai indikátorok értékelése alapján létrehozott index mennyiségi mutatókkal rangsorolja egy-egy állam működőképességét.

Lásd:http://biztonsagpolitika.hu/index.p...http://biztonsagpolitika.hu/index.php?id=16&;aid=697&title=A_Failed_States_Index

(6DHL – levelek és áruk nemzetközi szállítására szakosodott vállalkozás (alapítói nevéből: Adrian Dalsey, Larry Hillblom és Robert Lynn).

Megosztás