A nyugatiak szemében a jóga sokáig csak a hippik által kedvelt ezoterikus gyakorlatnak számított, mára viszont fontos kelléke lett mindennapi életünknek. Speciális helyeken tanítják, edzőtermekben, vagy, meglepő módon, kórházakban, iskolákban, a hadseregnél vagy vállalatoknál is. A jó egészség megőrzése, a pozitív gondolkodás, a stressz kezelése, az érzelmek szabályozása, az ellenálló képesség fejlesztése, a teljes potenciál felszabadítása, az „autentikus énünkkel” való kapcsolatteremtés, hogy hatékonyabbá, rugalmasabbá, kreatívabbá, boldogabbá váljunk, sőt, hogy béke legyen a világban: a jóga szinte mindenre jó.
Ma főképp személyiségfejlesztő módszerként tanítják, megspékelve a távoli, keleti, évszázados hagyományhoz kapcsolódó, tekintélyes „autentikusságával”. Marie Kock újságíró szerint a jóga „mindazoknak, akiket kikészített a modern világ [...] egy olyan elérhető megváltást ígér, amely garantálja az újjászületést." (1) A jóga megújulással kecsegtet, és ez kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi években látványosan elterjedt: a jógatanárok szakszervezete szerint 7,6 millió francia állítja, hogy rendszeresen, azaz havonta egyszer vagy kétszer jógázik.
A jóga ott van mindenhol, és mindenre jó. Az Amazon például a WorkingWell programja részeként a raktárban dolgozó alkalmazottai számára kabinokat állított fel, amelyeket találóan „AmaZen”-nek neveztek el, ahol mantrákat ismételgethetnek, meditálhatnak és nyújtó gyakorlatokat végezhetnek – mind olyan tevékenység, amelynek célja, hogy „stimulálják az alkalmazottakat és hogy ezáltal feltöltődjenek”. (2) Egy ayurvédikus gyógyteákat gyártó cég főnöke pedig úgy döntött, jógaórákat fog tartani ebédidőben: „Megtartjuk ezt a jóga szeánszot, majd [...] tartunk egy kis tízperces rögtönzött megbeszélést, és mivel az emberek el vannak lazulva, [...] egyszer-kétszer előfordul, hogy megdorgálok, mindenki előtt, egy-egy alkalmazottat, de ez jól megy át, sokkal kellemesebb így ebben a térben”. (3) Egy jógaoktató kolléga meg arról számolt be, mennyire rossz volt a fogadtatás a dolgozók részéről, akiknek azután kezdték el szervezni ezeket a foglalkozásokat a humánerőforrás-osztály kezdeményezésére, miután egyik kollégájuk nemsokkal előtte öngyilkos lett. Maguk a jógarajongók is azt mantrázzák, hogy „mennyivel jobb is lenne a világ, ha mindenki jógázna”, és nem hajlandók tudomást venni arról, hogy a jóga olyan antimodern gondolkodókat nyűgözött le, mint Julius Evola olasz filozófus, vagy, hogy a jógázó Narendra Modi indiai miniszterelnököt sem akadályozza abban, hogy szélsőjobboldali eszméket valljon.
Az ősi szövegek, amelyekre a mai jóga még mindig hivatkozik, nem ígértek jobb életet. A premodern gyakorlatok – mert a jógának több formája is létezik – az indiai szubkontinensen az i. e. első évezredben jelentek meg. A kiindulási alap a lemondás és az aszkézis volt. A tan célja a reinkarnáció megakadályozása: kiszabadulni a reinkarnáció körforgásából, az indiai szamszára fogságából. A mai változat ezzel szemben egyfajta önfejlesztésre ösztönöz: javítsuk meg a földi létünket azáltal, hogy „önmagunk tökéletesebb változatává” válunk. Hogyan történt ez az átalakulás? A jóga – és általában az indiai kultúra – a nyugati világ értelmezésében mindig is egy alternatívát kínált a száraznak és elidegenítőnek tekintett modern világgal szemben. Világméretű elterjedése a XIX. század végén kezdődött, kikristályosítva megannyi orientalista, teozófus, okkultista, az egész Beat-generáció, a hippik, a hollywoodi sztárok és a vállalkozók képzelgéseit, akik aztán egymást követően fogalmazták alapjaiban újra és újra a jóga fogalmát.
Az, hogy a New Age-mozgalom kisajátította magának, szintén ennek a folyamatnak a része. A személyes átalakulás retorikájában a New Age a jóga által látja a béke és harmónia új korszakának eljövetelét, mindezt egy olyan diskurzusban, amelyben mellőz minden társadalmi dimenziót és csak az egyénre összpontosító spiritualista vízióra koncentrál. A következő lépésben a jógagyakorlatokat, amelyeket az 1960-as években még az önmegismerés alternatív technikáiként fogalmaztak meg, a termelékenység és a teljesítmény szolgálatába állították.
Fél órányira sincs a San Franciscó-i Haight-Ashbury, az 1967-es Summer of Love epicentruma, egy másik kaliforniai utópiától, a kibontakozó kiberkultúra otthonától, a Szilícium-völgytől. Ez a gazdasági liberalizáció szellemében működő technológiai központ is az ellenkultúrából származik, ahol a vállalati vezetés központi elvének lényege az egyén folyamatos megújulása. A kiábrándító és unalmas munkanapokra nem az a gyógyír, hogy visszalépjünk egy kicsit és önmagunk felfedezésével foglalkozzunk, hanem az, hogy tekintsük a munkát a személyes kiteljesedésünk eszközének. Ezáltal a munka egy új kultusszá lesz, amely értelmet, közösséget és megváltást biztosít. A munkahelyi szenvedés személyes üggyé válik, a humán erőforrás lesz a „lélekmenedzser” (4), akinek az a feladata, hogy a keleti spiritualitást és a személyes fejlődést ötvöző, sokatmondó nevű programokon keresztül erősítsék a munkavállalók pszichéjét. A Search Inside Yourself [Keress önmagadban] és a Be Your Best Self [Légy a legjobb önmagad] meditációs programok révén, amelyeket a Google, illetve az Euclid Analytics fejlesztett ki az alkalmazottaik számára, az énkeresés immár a munkahelyen megy végbe, ahol a jóga csak egy technika a többi között, hogy elérhessük „a legjobb énünket”, amely a vállalat eredményességét szolgálja.
Amikor az 1980-as évek második felében véget ért a nagy politikai utópiák ideje, és győzött a kapitalizmus ideológiája, új politikai horizontként az egyén jelent meg. „Mivel semmi remény nem volt arra, hogy jelentősen javuljon az életük, az embereknek az lett a meggyőződésük, hogy a pszichéjük javítása az, ami fontos” - elemzi Christopher Lasch történész és szociológus. (5) A jóléti iparágak robbanásszerűen fejlődésnek indultak, ami azt tükrözi, amit Thomas Luckmann német szociológus úgy elemez, hogy zajlik egy átmenet „a nagy transzcendenciáktól (egy másik világ vízióitól) a középtávú transzcendenciákon (a politikai jellegűeken) át az egyénre orientált minitranszcendenciák korszakába”. (6) Eszerint nincs értelme megpróbálni megváltoztatni a társadalmat; jobb, ha önmagunkat változtatjuk meg. A kollektív átalakulás az egyéni döntések, az egyes emberek termelési és fogyasztási döntései halmozódásán keresztül fog megvalósulni, amelyeket a piac hangszerel.
A mai jóga, mint alapvetően politikai és mélységesen depolitizáló eszköz, hozzájárul olyan diskurzusok terjesztéséhez, amelyek látszólag emancipációsak, de valójában bűntudatot keltenek és kontraproduktívak. Egyrészt az egyén szempontjából, mert azoknál, akik az állandó önfejlesztési verseny csapdájába esnek, folyamatosan elégedetlenséget, kimerültséget, sőt depressziót vált ki. Kollektív szempontból meg a boldogságnak ez a koncepciója eltéríti az embereket attól, hogy fellépjenek a boldogtalanság társadalmi okai ellen; pedig ezeket az okokat sem a jóga, sem a személyes fejlődés nem képes felszámolni. Közel vagy a teljes kiégéshez? – Valószínűleg nem meditáltál eleget. Munkanélküli vagy? – Valószínűleg a negativitásod eredménye, érdemes lenne néhány pozitív mantrát ismételgetned. Szorongsz? – Elvégezted már a napi légzőgyakorlatokat? Szegény vagy? – Gondolkodásmód kérdése, de olvastál-e már a vonzás törvényéről?
A jólét politizálása
Ahogy Dana Becker és Jane Marecek megjegyzi, „nem mindenkinek adatik meg könnyedén és egyformán a jó élet. A társadalmi osztály, a nem, a bőrszín, a faj, a nemzetiség és a kasztok olyan különbözőségeket, státusz- és hatalmi egyenlőtlenségeket generálnak, amelyek igen jelentős hatással vannak az egyén jólétére. Ezek a strukturális különbségek drámaian befolyásolják az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, az oktatás minőségét és a szakmai lehetőségeket, az igazságszolgáltatási ügyek kezelését, a mindennapi életkörülményeket, a gyermekek jövőjét, sőt a halálozási arányokat is”. (7) A jógázók mindezzel nagyonis tisztában vannak. Nem igaz az a közhely, amely szerint ők csupán olyan nárcisztikus egyének lennének, akik az egyéni jólétük, a zöld turmixjaik és napüdvözleteik megszállottjai; ők is aggódnak a környezet pusztulása vagy a szociális háló leépítése miatt. Jógaközösségeken belül is hallani kritikus hangokat, különösen a jóga munkahelyi alkalmazásával kapcsolatban. Az alternatív spirituális fesztiválokat azonban így kommentálja Amanda Lucia kutató a „White Utopias” című könyvében: „Ironikus, hogy azokat, akiket letaglóz az az érzés, hogy a neoliberális gazdasági és társadalmi rendszer csapdájába estek, ezekbe a spirituális fesztiválokba menekülnek, csak hogy fellélegezhessenek. [(... Pedig] itt is csak egy új piac várja őket, amely szintén önfejlesztési technikákat ajánl”. (8)
Csatlakozzunk hát Virginie Despentes írónőhöz, aki szerint: „Inkább a halál, semminthogy jógázzak”? (9) Sokan felemelik mostanában a hangjukat, különösen a dél-ázsiai diaszpórán belül, hogy megvédjenek egy másfajta jógaszemléletet, amely mentes az orientalista és produktivista képzetektől. Az a jóga, akárcsak más testi-lelki jólétet kereső diszciplínák, megpihenést nyújthat azoknak az embereknek, akiket megvisel az élet, arra bátorítva őket, hogy ne foglalkozzanak se termelékenységgel, se hasznossággal, se sikerrel, se teljesítménnyel; hagyják magukat csupán fellélegezni.
„A jólét politikai felhasználása” (10) emlékeztet arra, hogy sok ember van ma, akiknek semmibe veszik testét, életét, akik kizsákmányolhatóak és érdemtelenek bármi figyelemre vagy gondoskodásra. Az ő számukra az önmagukról való gondoskodás ellenállást, önmaguk bizonyítását és emancipációt jelent. Mert hogy mielőtt iparággá vált volna, kollektív, tehát politikai cél volt az, hogy jól érezzük magunkat és boldogok legyünk.
A szerző, Zineb Fahsi jógaoktató és a „Le Yoga, nouvel esprit du capitalisme” [Jóga, a kapitalizmus új szellemisége] c könyv szerzője, Textuel, Párizs, 2023.
Fordította: Drechsler Ágnes
