Augusztus utolsó három hetében a francia sajtó legalább 1755 cikket vagy TV- és rádióműsort szentelt Médine-nek. A Le Havre-i rappert, aki meghívást kapott az Europe écologie – Les Verts (Zöldek) és a La France insoumise (LFI – Baloldal) nyári egyetemére is, azzal vádolták a médiában és a közösségi oldalakon, hogy tweetelt egy antiszemita felhangú beszólást. Eközben, amikor augusztus 21-én a Human Rights Watch nyilvánosságra hozta, hogy a Nyugattal szövetséges Szaúd-Arábiában a határőrök lemészároltak több száz etiópiai migránst, a hír kilencszer kevesebb médiavisszhangot váltott ki.[[1]A felmérés adatait az Europresse-től vettük át, amely több száz médiumot vizsgál.] Sőt augusztus 27. és szeptember 17. között az abaya – a kormány által az iskolákban betiltott hosszú, muzulmán kabát – 6174 cikket vagy műsort kapott.
Már az 1980-as évek végén egyértelműen kimutatták, hogy az aktuális társadalmi rend megkérdőjelezésének egyik fő akadálya, hogy a mainstream média képes a közbeszédet elterelni az identitással kapcsolatos kérdésekre vagy a kormány által fontosnak tartott témákra. De a média beavatkozásának hatását felerősítik a baloldali közszereplők, amikor belépnek ezekbe az álvitákba. Pedig ez kifejezetten a jobboldalnak kedvez. Látványos illusztrációban volt része mindazoknak, aki augusztus 22-én a BFM TV-ben végignézték, ahogy Sandrine Rousseau belekeveredett Benjamin Duhamel újságíró hálójába.
Bemelegítésként először egy 10 éves gyermek Nîmes külvárosában történt meggyilkolását tárgyalták meg, ezután az eszmecsere áttért az idősek és a légkondicionáló témára („Megmondhatjuk-e nekik, hogy «ez nem helyes»?”) majd Benjamin Duhamel újságíró, aki néhány hónappal korábban az Élysée-palotában ebédelt egy elnöki kommunikációs eligazítás keretében, rátért a lényegre: a „Médine-ügyre”. Kezdettől világos volt, hogy Duhamel célja az, hogy Sandrine Rousseau-ból kihúzza azt a kis mondatot, amelyre egy botrányt lehet felépíteni, különösen mivel már korábban nyilvánossá vált, hogy a Zöldeken belül nincs egyetértés az „ügyben”. Az interjúalany viszont könnyedén képviselhette volna pártja közös álláspontját az ökológiai a kérdésekben. Duhamel hosszú perceken keresztül sürgette vendégét, hogy határolódjon el elvtársaitól, a párt országos vezetőjétől és Jean-Luc Mélenchontól is (aki különben is rendszeresen az újságíró célkeresztjében van). Ellenkező esetben ő is antiszemitizmussal lesz vádolható.
A helyzet ahhoz hasonlított, ahogy Nanni Moretti az Április (1998) című filmben a vászon előtt buzdította a nem túl harcias egykori kommunistát, Massimo D’Alemát Silvio Berlusconi elleni kiállásra – „Mondj valami baloldalit!... Mondj valamit! Reagálj!” – Képzeljük el, hogy egy francia Moretti arra biztatja Sandrine Rousseau-t, hogy „reagáljon”, válaszoljon Duhamelnek, például azt, hogy: a magánkommunikációs cégeknek kell-e meghatározniuk a közéleti vitatémákat? Mint újságíró miért képviseli engedelmesen a kormány érveit a Zöldek ellen? Így fogja-e kikérdezni, különböző pénzügyi és jogi botrányairól Patrick Drahit, a BFM TV tulajdonosát is? De hiába várunk. Érthető, hiszen nehéz lemondani a média kegyeiről, miután nagy nehezen bekerültünk a rendszeresen meghívott TV szereplők sorába... Másnap Duhamel szembeállította Sandrine Rousseau kijelentéseit Manuel Bompard kijelentéseivel, akit egy másik TV műsorba hívtak meg. A La France insoumise (LFI) párt koordinátora „hibának” minősítette Sandrine Rousseau álláspontját, és már meg is kezdődött az érdekfeszítő vita...
De vajon elég lenne-e, ha megkérdeznénk az újságírókat, miért is váltak a kormány szószólóivá, miért közvetítik azon melegében a kormány álláspontját? A Bolloré-TV újságírójával, Sonia Mabroukkal szemben, aki örömmel zenésítette meg az abaya elleni kampányt, Manuel Bompard a CNews-nek adott interjújában (szeptember 6.) sikertelenül próbálta átterelni a vitát a szegénységre. És vajon mi értelme van és milyen politikai eredménye lehet egy olyan interjúnak, amelyben minden kérdés egyértelműen kötözködés – „Manuel Bompard, ön ma reggel is vak marad a lényegre?” Majd négy nappal később egy másik TV-interjúban Benjamin Duhamel megvádolta, hogy „céltáblát tűzött ki az abaya-tilalmat betartató iskolaigazgatók hátára” (szeptember 10.)...
Ezt a jobboldali forgatókönyvet a hatalmon lévők írják és az újságírók viszik színpadra, a baloldali politikusoknak pedig a statiszta szerepe marad. A film már az 1989-es „fejkendőügy” óta tart. Ideje lenne leengedni a függönyt! Abaya, burka vagy a következő álvita: „Erről nincs mit mondanom!”.
Fordította: Morva Judit
