A francia elnök az uralkodónak írt levelében kijelentette, hogy a Rabat által 2007 óta szorgalmazott szaharai autonómiaterv az „egyetlen lehetséges megoldás az igazságos és tartós politikai megoldáshoz, és a tárgyalások összhangban vannak az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival”. Az Élysée-palota elnöke szokásához híven nem riad vissza az ellentmondásoktól, hiszen az ENSZ szerint ez a terület éppen „nem autonóm”, és a gyarmatosítás befejezéséhez népszavazást kell rendezni a helyi lakosság önrendelkezéséről.
A népszavazás, ha valaha is sor kerülne rá, valószínűleg a Polisario Front által követelt függetlenséghez vezetne. Emmanuel Macron szerint azonban „Nyugat-Szahara jelene és jövője a marokkói szuverenitás keretei közé tartozik”. Az egykori spanyol gyarmat „marokkói mivoltának” elismerése – első ízben egy francia elnök részéről – öröm a marokkói hatóságok számára, akik már régóta követelik ezt a állásfoglalást.
A francia döntés nem ok nélkül történt. Ezzel Párizs mindenekelőtt egy régóta tartó viszálykodásnak vetett véget a marokkói királysággal, amelynek gazdasági és diplomáciai befolyása a szubszaharai Afrikában felbecsülhetetlen értékű lesz a Száhel-övezetben elszenvedett sorozatos kudarcok után. A stratégiai döntés azonban felháborítja Algériát, a Polisario fő támogatóját. 2022-ben, amikor Spanyolország elfogadta a marokkói álláspontot, akkor több gazdasági megtorló intézkedéssel sújtották és felbontották az algériai-spanyol barátsági és együttműködési szerződést.
A Franciaország-Algéria kapcsolatokban vajon milyen változások történnek majd? Algír már visszahívta nagykövetét – három év alatt harmadszor –, és valószínű, hogy nem kerül majd sor az államelnök Abd el-Madzsid Tebbún őszre tervezett franciaországi állami látogatására sem. Bár aligha kétséges, hogy az algériai elnököt szeptember 7-én újraválasztják, nehéz elképzelni, hogy egy ilyen sértés után Párizsba utazik, hacsak nem azért, hogy egy újabb kibékülési bemutatót rendezzen. Valószínűbb azonban, hogy várólistára kerülnek a hagyományos kétoldalú kapcsolatok problémái, így az együttműködés, a bevándorlás, a két nemzetiségűek jogai, illetve a nyugdíjkorhatárt elértek életkörülményeinek vitatott kérdései és persze a közös emlékművek fenntartása. Elmúltak azok az idők, amikor az algériai tisztviselők megtapsolták Emmanuel Macront, még jelöltsége idején, miután 2017 februárjában a francia gyarmatosítást az emberiség elleni bűncselekményhez hasonlította.
De túl az Algír és Párizs közötti már megszokott civakodáson – amely elrejti a fontos emberi és gazdasági kapcsolatok szívós fennmaradását –, ez a válság nem jó hír a Magreb stabilitása szempontjából sem. Azzal, hogy Emmanuel Macron Marokkó mellé állt, már előre megakadályozza, hogy Franciaország a békéltető szerepét játssza, ha a feszültség Algír és Rabat között kiéleződne. A két rivális jelentős költségvetést mozgósít a katonai kiadásokra – algériai oldalon 18,3 milliárd dollárt 2023-ban, marokkói oldalon pedig 5 milliárd dollárt (1) –, miközben a diplomáciai kapcsolatok 2021 augusztusa óta megszakadtak. Eddig mindenki óvatos volt, hogy ne tegyen semmi jóvátehetetlent, de egy testvérháború továbbra is lehetséges. Tekintettel a Franciaországban élő jelentős algériai és marokkói közösségekre, ki hiheti, hogy Franciaország nem szenvedné el egy ilyen konfrontáció következményeit?
Fordította: Morva Judit
