Órákon belül világossá vált, hogy Jahja Szinvár Hamász-vezető október 16-i meggyilkolása Gáza déli területén nem hozza közelebb a háború végét. Ahogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök fogalmazott: „Ez nem a gázai háború vége, hanem a vég kezdete”. Világossá tette, hogy továbbra is az erőszak alkalmazását részesíti előnyben az izraeli túszok kiszabadítására irányuló tárgyalásokkal szemben. Khalil al-Hajja, a Hamász politikai irodájának tagja és a palesztin tárgyalócsoport vezetője azt mondta, hogy az izraeli hadsereg (IDF – Israel Defense Forces) gázai kivonulását és a palesztin foglyok szabadon bocsátását magában foglaló tűzszünet nélkül nem szabadulnak ki a túszok.
Mindkét fél számára a politikai túlélésről van szó: kedvezőtlen feltételekkel a Hamász nem fogadhatja el a békét, tekintettel arra a súlyos árra, amelyet a gázai nép 2023. október 7. óta fizetett, és a palesztin területek kilátástalan jövőjére. Netanjahu a korrupciós perek és a bizonytalan választási kilátásokat előrejelző felmérések között küzd szélsőjobboldali koalíciójának összetartásáért.
Tel-Aviv stratégiája nem utal arra, hogy a békeegyezmény küszöbön állna. Izrael vezetői ellenzik mind a nemzetközi békefenntartók telepítését, mind a Palesztin Hatóság visszatérését a hatalomba, és azt sürgetik, hogy legalább néhány csapat maradjon Gázában, különösen az Egyiptommal közös határ, valamint az Izraellel közös határátkelők ellenőrzése érdekében. Az izraeli hadsereg (IDF), a feltételezések szerint, átvette a Gázai övezet legalább 26%-a felett az ellenőrzést, bázisokat és utakat épít, így például a Netzarim folyosót, amely két részre vágja az enklávét (1). A terület ilyen módon történő kétfelé osztása lehetővé teszi azoknak a palesztinoknak az átvilágítását, akiknek engedélyezték, hogy az övezet északi részére költözzenek, ugyanakkor elősegíti a közigazgatás megszervezését ezen a területen.
Mindenesetre a megerősített katonai jelenlét megkönnyítené az izraeli telepesek esetleges visszatérését.
A Hamász „teljes legyőzése”, majd a radikális elemek „felszámolása”
Az elmúlt hónapokban konferenciákat tartottak Izraelben, amelyek a (különösen az észak-gázai) kitelepítést szorgalmazták, amint a területet „megtisztítják”. A legutóbbi ilyen eseményre, amelyet a Likud szervezett, október 21-én került sor. Úgy tűnik, hogy ez a dinamika egyre inkább felgyorsul, ahogy felgyorsult – a Rend és Tisztaság (Order and clean-up) program keretében – a kitelepítés, amelyet néha „tábornoki tervnek” vagy „Eiland-tervnek” is neveznek (az azt javasló tábornok neve után). Gáza északi részének összes lakóját evakuálnák.
Az, hogy a program megvalósul-e, még bizonytalan, de a +972 online magazin vizsgálata feltárta a program fő elemeit és céljait (2). A program a Hamász „teljes legyőzését”, a radikális elemek „felszámolási” folyamatát (deradikalizáció) foglalja magában. Az elképzelés szerint a Netzarim folyosótól északra még mindig ott lakó 300 000 palesztin evakuálása lehetővé teszi az IDF számára, hogy a Hamász ellen áttörhetetlen ostromot indítson ezen a területen. Az erre vonatkozó parancsokat idén október 6-án adták ki. A második szakaszban a palesztin harcosokat „zárt katonai zónákban” fogják csapdába ejteni, arra kényszerítve őket, hogy megadják magukat vagy éhen haljanak, nem törődve az ott esetleg fogva tartott túszokkal. Ezt a stratégiát már alkalmazzák a Dzsabalíja táborban, amelyet október 12-e óta ostrom alatt tartanak (3).
Ciszjordánia annexió előtt áll
Ezzel egyidejűleg Ciszjordánia közigazgatását az IDF-től, mint megszálló erőtől, az izraeli pénzügyminiszterre Bezalel Smotrichra ruházzák át, aki egyben a telepeseket is képviseli. Ez még könnyebbé teszi a letelepedést, és de facto annexióhoz vezet. Július 3-án a kormány jóváhagyta közel 13 négyzetkilométernyi földterület elkobzását a Jordán-völgyben, ami 1993. óta a legnagyobb földelkobzás Ciszjordániában.
Ciszjordániában 2023. október 7. óta több mint 700 palesztint öltek meg, főként az IDF-nek az ellenállási csoportok felszámolására irányuló műveletei során. Az elnyomás fokozása a területen lehetővé tette Netanjahu számára, hogy megszilárdítsa koalícióját, míg a Hamász és a Hezbollah vezetőinek likvidálása felbátorította és nem csak a saját szavazóit. Több felmérés szerint helyreállította csökkenő népszerűségét, így, ha hamarosan választásokat tartanának, megnyerné azokat.
Eközben az ellenzék tüntetésekkel tartja nyomás alatt Netanjahut. A miniszterelnök június 17-én feloszlatta háborús kabinetjét, miután két fontos személyiség lemondott: Benny Gantz és Gadi Eizenkot, akiket az IDF több tábornoka is támogatott. Bírálják Netanjahut, amiért nincs terve a háború utánra, és szabotálja a túszügyet. Azt állítják, hogy többször is beavatkozott a tárgyalásokba, engedve a szélsőjobboldali szövetségesek nyomásának, akik a koalíció bukásával fenyegetőznek, ha aláírják a béke-megállapodást. Mindenesetre a számos kulcsfontosságú minisztériumot, köztük a nemzetbiztonságit is, kézben tartó szélsőjobboldali frakciók háttérbe szorítása nem szüntetné meg azt az apartheid-rezsimet, amelyet Izrael a palesztinokra kényszerített.
A nacionalista Gantz mellett Yair Lapid továbbra is a szekuláris és liberális cionista ellenzéket képviseli, mégis támogatja az izraeliek betelepítését „bibliai földekre” (az LCI hírcsatornán, 2023. november 6-án). Ami még rosszabb, Lapid a Haaretz egyik véleménycikkében azt írta, hogy a palesztinoknak csak akkor adnak egyfajta szuverenitást, ha bizonyítani tudják, hogy olyan engedelmesek, mint a svájciak, olyan pacifisták, mint a hollandok, és olyan nyugodtak, mint az ausztrálok (4). Más szóval, hogy passzívan beleegyeznek abba, hogy megfosszák őket minden joguktól.
Netanjahu stratégiája, miszerint ellenáll a nyomásnak és az időhúzásra játszik, kifizetődő. Sőt Donald Trump újraválasztásával a várakozásokon felül is sikeres lehet. Netanjahu azt reméli, hogy megújíthatja azt a szövetséget, amely egykor lehetővé tette számára, hogy levegye a palesztin kérdést a diplomáciai napirendről, és egy sor puccsot érjen el, többek között az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését és az ENSZ (UNRWA) Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaügyi Ügynöksége finanszírozásának leállítását.
A nemzeti mozgalom küzd
Nemzetközi szinten a palesztinok támogatása erősebb, mint valaha: májusban az ENSZ Közgyűlés rendkívüli ülésszakán elsöprő többséggel fogadtak el egy határozatot, amelyben azt javasolták, hogy a Biztonsági Tanács „kedvezően mérlegelje” Palesztina teljes jogú tagságát az ENSZ Szervezetében (annak ellenére, hogy az Egyesült Államok áprilisban ezt megvétózta), és hogy Palesztina jogait megfigyelő államként bővítsék a világszervezetben (5). Szeptemberben a Közgyűlés a palesztin területek „megszállásának 12 hónapon belüli megszüntetését” követelte. A palesztin nemzeti mozgalom jövője azonban bizonytalan, a főbb frakciók közötti nézeteltérések miatt (amelyek függetlenek 2023 októberétől). A márciusban Moszkvában, és áprilisban majd július végén Pekingben tartott találkozókon úgy tűnik, hogy nem született meg az az egység, amelyre szükségük lenne ahhoz, hogy megvitassák, mi történhet a háború után.
Mahmúd Abbász palesztin elnök továbbra is veszít hitelességéből: a Palesztin Politikai és Közvélemény-kutató Központ felmérése szerint (6) a palesztin elnök teljesítményével való elégedettség mindössze 14%-ra csökkent. A Mohammad Musztafa közgazdász – Abbász korábbi tanácsadója és a Világbank magas rangú tisztviselője – vezette új kormány érkezése felháborodást váltott ki. A Hamász közleményt adott ki, amelyben elítélte Musztafa (Abbász által jelölt) megválasztását, mivel az ellentétes a „nemzeti konszenzussal”, és azt állította, hogy ez csak tovább mélyítheti a palesztinok közötti megosztottságot. A Fatah különösen hevesen reagált a Hamászra, amiért az egyoldalúan döntött a 2023. október 7-i támadásokról, és azzal vádolta, hogy „külföldi érdekeket szolgál” (7).
A gázai emberek bizonyosan dühösek a Hamászra és vezetőire, a humanitárius katasztrófa miatt, amelyet átélnek, de a szervezet túlélte az izraeli inváziót, és sikerült újra a nemzetközi napirendre tűznie a palesztin kérdést. Jahja Szinvár halála talán egy korszak végét jelenti a Hamász történetében, de valószínűleg nem jelenti magának a szervezetnek a végét. A Nyugat vonakodása a Hamásszal szemben az Izrael elleni bűntettei miatt kétségtelenül jogos, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a Hamász erejét. Annak ellenére, hogy a Hamásznak kétségtelenül csökkent a hadviselési képessége, de fennmaradt, hiszen még mindig képes új tagokat toborozni, bizonyos fokú fegyveres tevékenységet fenntartani, és mindenekfelett képes biztosítani azt, hogy minden jövőbeli kormánynak számolnia kell vele.
A szervezet túlélése részben Szinvár személyes imázsának is köszönhető, amelynek kialakításához maga Izrael is hozzájárult. Az elmúlt hónapokban olyan pletykák terjedtek el ugyanis, hogy ő a tengerentúlra menekült, vagy földalatti bunkerekben rejtőzik, ahol túszokat használ emberi pajzsként. De az IDF által közzétett videofelvételeken a 62 éves férfi a frontvonalban látható, harci ruhában, arcát palesztin kendővel takarja. Súlyosan megsérült a karja, egy karosszékben ül egy lakóház romjaiban, és mereven nézi az őt filmező drónt. Ez a széles körben bemutatott és a közösségi médiában is megosztott klip Szinvárból hőst csinált.
Táplálja a felháborodást a büntetlenség, amelyet Izrael továbbra is élvez a több mint egy éve tartó háború után, amelynek népirtó jellege egyre nyilvánvalóbb. Miután a palesztinok 1948. óta példátlan mértékű elnyomással és kitelepítéssel néznek szembe, a Hamászt a Fatah által irányított Palesztin Hatóság szöges ellentétének tekintik, mivel a Fatah együttműködik az izraeliekkel, és figyelmen kívül hagyja az általa képviseltek szükségleteit. Ez az oka annak, hogy – hacsak nincs nemzetközi nyomás a palesztin foglyok szabadon bocsátása érdekében, akik pedig új életet lehelhetnének az arab politikába – a Hamász nélkül semmit sem lehet elérni. Kezdve ott, hogy nélküle egy egységes palesztin nemzeti mozgalom se tud létrejönni.
Fordította: Halász Éva
