John McCarthy ragaszkodott a kifejezéshez, elhatárolódva ezáltal Norbert Wiener-től és a kibernetikusoktól, akik akkoriban figyelmüket és erőforrásaikat az ipari folyamatok automatizálására összpontosították. (1) A dartmouthi konferencia támogatói inkább a liberális közgazdasági elméletre támaszkodtak, ellentétben a kibernetikusokkal, akik az ókori filozófusok és az élettudományok világában is jártasak voltak. Az új tudományterület megközelítésében már a kezdettől fogva azt állították, hogy „a gondolkodás valami olyan rendezett dolog, amely az egyéni agyban található, implicit és megbízható logikát követ, amelyet meggyőzően lehet modellezni a társadalmi események megfigyeléséből származó számítási módokkal”. (2)
A mesterséges intelligencia módszereit az ortodox közgazdaságtan inspirálta, nevezetesen az emberi viselkedésnek a racionális, számító egyén modellje. Herbert Simon, az egyik úttörő, aki maga is közgazdász volt, Adam Smith igazgatási és döntéshozatali folyamatokról szóló tanulmányaiból merített útmutatást a mesterséges intelligencia „szimbolikus paradigmájának” a megalapozásához: olyan rendszerek megtervezéséhez, amely szakemberek által meghatározott döntési szabályok sorozatának kombinálása. Frank Rosenblatt pszichológus a „neurális hálózatok” őséhez, a „konnekcionista (3) paradigma” jelképéhez, a perceptronhoz, Friedrich von Hayeknek a piaci struktúrákról, decentralizált és spontán társulásokról szóló munkájában talált inspirációt: e modell szerint a mesterséges intelligenciának egy olyan természetes rend kialakulását kellene előidéznie, amely képes statisztikailag hatékonyabban, funkcionálisabban és racionálisabban megszervezni a világot, mint ahogyan az egyének vagy a kollektív testületek, mint például az államok.
Ez a két, a számítógép-tudományban gyakran ellentétes felfogás valójában ugyanazon axiómákon alapul. Mathieu Triclot filozófus szerint az „információ” homályos fogalma az, ami lehetővé tette, hogy analógiákat vonjunk olyan egymástól távol eső dolgok között, mint a gépek és az élők, a számítógépek és az agy, a politikai gazdaságtan és a metafizika. Az ilyen párhuzamok ellentmondanak a kibernetikusok és a számítástechnika előfutárai, például Neumann János nézeteinek, aki azt állította, hogy „az agyban zajló információfeldolgozás gyökeresen különbözik attól, ami egy számítógépben történik”. (4)
A konnekcionista mesterséges intelligenciát a 2018-as Turing-díjjal kitüntetett Yoshua Bengio és Yann Le Cun képviseli. Bengio, a Montreali Egyetem informatikai tanszékének professzora a szabályozás mellett érvel, és hangsúlyozza a mesterséges intelligencia féktelen fejlődésének veszélyeit. Yann Le Cun, aki a Meta (Facebook) mesterséges intelligencia kutatását vezeti, ahol egyben alelnök is, nyugalmat igyekszik mutatni – talán azért is, mert a cég érdekeit tartja szem előtt. Noha diskurzusuk gyakran ellentétes, mindketten számító és individualizáló szemlélettel tekintenek az emberi intelligenciára, John McCarthy és Frank Rosenblatt gyakorlatát követve.
A gazdasági, szellemi, katonai, sőt filozófiai kérdések középpontjában álló mesterséges intelligenciát, ahogyan ma ismerjük, általában az emberi zsenialitás magasztos és elkerülhetetlen csúcspontjának tekintjük, mintsem az amerikai individualizmus degenerált ivadékának.
Az 1980-as évek végén ennek a területnek a kutatása téli álomba merült. A finanszírozókat már maga a „mesterséges intelligencia” kifejezés is elriasztotta, amely ezek után „fejlett algoritmus” néven futott tovább. Ugyanakkor a Szovjetunióban a tudósok más megközelítést dolgoztak ki. A nyugati kollégáiktól eltérő ideológiai feltevések alapján gondolkodó szovjet kutatók elutasították az egyén racionalitását utánzó gondolkodó gép elképzelését. Úgy vélték, hogy az emberi intelligencia az egyének közötti interakciók sokaságából, mint társadalmi és kulturális képesség jön létre. McCarthy és kollégái a mesterséges intelligenciát a szabadpiac és a kognitív tudományok ideológiája részének tekintették, amely az egyéni megismerést próbálja lemásolni; a „szovjet” mesterséges intelligencia ezzel szemben azt az intelligenciát próbálja reprodukálni, amely az emberi megértéshez túlságosan összetett makrostruktúrákból ered. Végül a kettő talán össze is érhetett volna: az amerikai, konnekcionista AI kifejlesztéséhez a kapitalizmusnak hatalmas mennyiségű adatot kellett összegyűjtenie; a kommunista AI elképzeléséhez pedig a szovjetek úgy vélték, hogy „az emberi kultúra és értelem asszimilálására” (5) lenne szükség. Projektjüket 1989-ben intézményesítették a Szovjet AI Szövetség megalapításával, éppen akkor, amikor a szovjet rendszer megingott.
Az Egyesült Államokban 1990-től kezdve az internet a technológiai világ csúcspontját jelentette, és a túlbuzgó befektetők ismét korlátlanul finanszírozták az alkalmazott kutatást. Legalábbis a dot.com buborék 2000-es kipukkadásáig, amikor is minden leállt. Akkor pénzügyi támogatóik nyomása alatt a digitális vállalatok a reklámok által vezérelt nyereségességi versenybe kezdtek. A Google tökéletesítette azon személyes adatok árucikké tételét, amelyeket tömegesen gyűjtöttek az ingyenes szolgáltatások felhasználóitól és nyersanyagként használtak fel a viselkedés előrejelzésére, majd irányítására. A mesterséges intelligencia új hulláma ebben a felügyeleti kapitalizmusban gyökerezik. (6)
Ez a 2010-es évek elején teljesedett ki, amikor megjelent az ImageNet képfelismerő projekt, amely a nevesítő adatbázisra épül. A gigászi feladat egy hosszú távú projekt része, amelyet Fei-Fei Li kutató 2006-ban kezdett el. Sok kollégájával ellentétben ő nem az algoritmusokra és a számítási teljesítményre, hanem az adatokra összpontosított: egy olyan erőforrásra, amely elengedhetetlen a konnekcionista paradigma beteljesüléséhez, és amelyből a kereskedelmi korlátok közé szorított internet fejlődése hatalmas profittermelést tehet lehetővé. A mesterséges intelligenciát tehát 2011-től kezdve az a technokapitalizmus fejleszti, amelytől egészében függ. A webóriások és az Amazon Mechanical Turk platform által világszerte verbuvált adatrögzítők seregei strukturálják és finomítják az adatbázisokat. Az ImageNet projekt 2012-es kiadásán diadalmaskodott a „mélytanulás” (deep learning), a konnekcionisták legambiciózusabb találmánya, amelyet mindeddig elérhetetlennek tartottak. A legújabb fejlesztésekhez, mint például a ChatGPT, több ezer kenyai munkásra volt szükség a képek és a szövegek rögzítéséhez, akik ezért kevesebb mint 2 dolláros órabért kaptak.
Egy ideig az erény, majd a dollár
A kollektív képzeletben általános az a gondolat, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése a paraméterek, és így a számítási kapacitás szinte végtelen növekedésétől függ, és ez az egész termelési apparátust fejvesztett rohanásba sodorja. Az OpenAI nonprofit szervezetet 2015-ben alapították Peter Thiel és Elon Musk, a féktelen kapitalizmus e két megtestesítőjének részvételével. Célja a „biztonságos általános mesterséges intelligencia” előmozdítása és fejlesztése, valamint „a nyereség megosztása az egész világgal” – olvasható a honlapon. (7) A program betartásának biztosítása érdekében az OpenAI tudományos igazgatótanácsot hozott létre, amelyben a mesterségesintelligencia-rendszerek etikai kutatásának olyan ismert személyiségei vesznek részt, mint pl. Helen Toner. Négy évvel később a szervezetet profitorientált vállalkozássá alakították át, nyereségplafonnal – a kezdeti befektetés százszorosával. A kezdeti idők humanista tudósai mellé ambiciózus mérnökök csatlakoztak, akiket a részvényopciók vonzottak. 2020-ban az OpenAI elindította a GPT–3-at, miközben fenntartotta a nagy „etikus” projekteket, amilyen például a „szuperigazítás” (a felsőbbrendű mesterséges intelligenciarendszerek összehangolása az emberek által meghatározott célokkal és elvekkel), amelyet akkor Ilja Szutszkever és Jan Leike vezetett. A 2023. novemberi bukás jelentős irányváltást hozott: az igazgatótanácsot menesztették, és a kereskedelmi szempontok vették át az irányítást. Az OpenAI 2024 szeptemberében végleg eltörölte a nyereségességi plafont: a vállalat már nem az emberiség szolgálatában álló alaptudományként tekint az AI-ra, hanem elsősorban egy minél gyorsabban piacosítandó termékként.
A mesterséges intelligencia lázba hozta a politikai világot is prométheuszi álmaival és a kétértelmű kifejezéseivel – már eleve a nevével is –, amely majd öntudatra tud ébreszteni egy gépet. Nem kerülte el a kormányok figyelmét sem az AI-ban lévő autoriter és elnyomó potenciál, sem annak az egyének megfigyelésére való képessége. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetői már az 1960-as években előre látták az automatikus információelemzési technológiákat, amelyekhez szükséges lesz majd a személyes adatok tömeges rögzítése és központosítása. (8) A társadalmi ellenőrzési technikák efféle „szinguláris” (különleges) kiegészítését elképzelve mind az Egyesült Államok, mind Kína nagyon korán megértette a matematikai kutatásba való befektetésnek, a digitális infrastruktúrák fejlesztésének és az adatgyűjtő berendezések tömeges telepítésének előnyeit.
Az automata gépeknek lehetne azonban egy pozitív következménye is, a digitális demokrácia. Ez a kiberdemokrácia olyan információs rendszereken alapulna, amely aktívan bevonja a döntésekbe a polgárokat is. Sajnos, miután az eredeti libertárius álmokat elnyelte az adatok gyilkos óceánja, a digitális demokrácia egy „algoritmikus szerinti kormányzássá” válik, amely egyáltalán nem megnyugtató, mivel Antoinette Rouvroy jogtudós és Thomas Berns politikai filozófiaprofesszor szerint „ez egy fajta totalizáció, ahol a statisztikai »valóság« önmagába záródik, a hatalom pedig a valószínűségre redukálódik.” (9) Egy kiberdemokratikus mesterségesintelligencia-infrastruktúra aligha egyeztethető össze azzal a kormányzási formával, amely adathalászáson és viselkedésirányításon alapul.
A statisztikai feldolgozó rendszerek – és különösen a mesterséges intelligenciák – jelenlegi állapotukban nem képesek alternatívát kínálni az őket létrehozó gazdasági és társadalmi renddel szemben. Ha be akarjuk bizonyítani, hogy az „adatok” és a statisztikai előrejelzések tévesek, ha el akarunk távolodni az algoritmikus determinizmustól és új irányba akarjuk terelni a mesterséges intelligenciát, akkor első lépésként el kell utasítanunk azt a kapcsolatot, amelyet az intelligenciával és a társadalommal összefüggésben ezek a technológiák és az azok hirdetői közvetítenek.
Fordította: Drechsler Ágnes
