2022 szeptemberében, a parlamenti választásokon aratott biztos győzelme után a Fratelli d’Italia vezetője, a nacionalista Giorgia Meloni egyszer csak kemény európa pártivá vált: magáévá tette elődje, Mario Draghi – az Európai Központi Bank (EKB) egykori elnöke – neoliberális szólamait (és társadalmi-gazdasági programját). Egyben elfordult Vlagyimir Putyintól és határozottan kiállt az atlantizmus és Ukrajna feltétlen támogatása mellett.
Meloni nagyon aktív Brüsszelben, és feltűnően szoros kapcsolatot ápol Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Legyengült pénzügyi helyzete ellenére Olaszország az első helyen áll azon tagállamok között, amelyek részesülnek a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) támogatásaiból: több mint 190 milliárd euró hitelben és támogatásban, miközben az ország ellen európai eljárás van folyamatban. (1) 2024-ben az államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 135%-át tette ki, a költségvetési hiány pedig a GDP 3,4%-át. (2) Meloni úgy állíthatja hát be magát – folyamatos kettős beszédével –, mint védőbástya, amely megvéd mind az ortodoxia, mind a közösségi kötelezettségek ellen. (3)
Azonban Meloni, aki a neofasizmus örököse – hiszen politikai pályáját a Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale, AN) ifjúsági szervezetében kezdte, amelyet 1995-ben az Olasz Szociális Mozgalom (Movimento Sociale Italiano, MSI) romjain hoztak létre, ezt 1946-ban a Salòi Köztársaság egykori vezetői alapítottak – ,egyértelmű politikai célt is kitűzött maga elé: az Európai Parlamentben is érvényre akarja juttatni nemzeti modelljét. „Olyan többséget akarunk létrehozni, amely egyesíti a jobbközép erőket (azaz a jobb- és szélsőjobboldalt), a baloldal pedig kerüljön ellenzékbe – nyilatkozta néhány hónappal ezelőtt. – Így láthatná Európa, milyen is az olasz modell. Ez egy olyan forradalom, amelyben a konzervatív párt az, amelyiknek stratégiai és alapvető szerepe van” (La Repubblica, 2024. április 28.). Egy olyan koalíció élén, amelyet messze a Fratelli d’Italia dominál, de magában foglalja a hagyományos jobboldalt (a néhai Silvio Berlusconi által alapított „Forza Italia”) és a szélsőjobboldalt (Matteo Salvini Északi Ligáját – „Lega Nord”) is, Meloni abban reménykedett, hogy hasonló szövetséget hozhat létre a strasbourgi Parlamentben is, hogy meg tudja ily módon törni a szocialisták és kereszténydemokraták örökös társirányítását, amelyet olykor a zöldek is megerősítenek.
A munkaadók kérésére
Ez a koalició a 2024. júniusi európai parlamenti választások során ugyan nem jött létre, de alkalmanként máskép kötődnek már a szövetségek, mint eddig. Az Európai Zöld Megállapodás (Green Deal) megakadályozása érdekében az Európai Néppárt (kereszténydemokraták) együtt szavazott az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjával, amelynek elnöke Meloni volt 2024 végéig. Noha Meloni az ECR-rel együtt a 2024. júliusi szavazáson Ursula von der Leyen újraválasztása ellen szavazott, von der Leyen nem neheztelt, és Olaszország egy fontos tisztséget kapott meg az Európai Bizottságon belül: a regionális kohéziós politikákért és reformokért felelős alelnöki portfóliót. (4)
Az az Európán végigsöprő szélsőjobboldali hullám, amely szinte mindenhol megingatja a hagyományos jobboldalt, igencsak kedvez Meloninak kontinentális stratégiája folytatásához. Nézetei befolyásolták az európai migrációs és menekültügyi paktumot (2024 áprilisa), amely szigorítja a befogadási feltételeket és utat nyit a migráció kiszervezéses kezelése előtt – ennek példája az olyan fogadóközpont, mint amilyet Róma nagy költségek árán Albániában hozott létre. Viszont a kormányfő ezzel egyidőben, a munkaerőhiánnyal küzdő olasz munkaadók kérésére, 2025 végéig 450 000 tartózkodási engedélyt adott ki. A kiszervezéses projektet blokkolta ugyan a római bíróság, de a végrehajtó hatalom nem adja fel, és próbálja megkerülni döntésüket.
Az olasz kultúrával kapcsolatban, harcot indítva az állítólagos baloldali hegemónia ellen, Meloni egy új „nemzeti narratíva” (5) megalkotásával, valamint az 1948-as alkotmány megtámadásával igyekszik érvényt szerezni elképzeléseinek. E narratíva létrehozására hivatott a média, úgysmint az oktatás és a kultúra. Ezért a kormány a RAI-ba (Olasz Állami Rádió és Televízió) valamennyi döntéshozói szintre beépítette embereit. A lottizzazione („elosztás”), vagyis az állami média politikai erők közti elosztása az 1960-as évekre nyúlik vissza. A jelenlegi koalíció azonban monopóliumra törekszik. Meloni híveit ültette a legfontosabb kulturális intézmények élére, ugyanazzal a vezérszóval: „a nemzet keresztény örökségének és gyökereinek előtérbe helyezése”. Az oktatásért és érdemekért felelős miniszter egy olyan új pedagógiai projektet készít elő, amely többek között az olasz, az európai és a nyugati történelemre fekteti a hangsúlyt, „mentesítve a tananyagot túlterhelő ideológiai megfontolásoktól”, szorgalmazza a latin nyelv „stratégiai szerepének” visszaállítását, a Biblia olvasását, valamint „kultúránk gyökereinek” jobb megismertetését (Il Giornale, 2025. január 15.).
De talán legfőképp az alkotmányos törvények megkérdőjelezése szemlélteti legvilágosabban, milyen rendszert kíván győzelemre juttatni Meloni. Fontos felidézni annak az alapokmánynak a jelentőségét és egyediségét, amely a második világháborút követően született. Ez a szöveg egyszerre garantálja az egyéni és kollektív szabadságjogokat, valamint a hatalmat korlátozó ellensúlyok szerepét. Alkotói — különösen a kommunisták, akik kulcsszerepet játszottak a szöveg megfogalmazásában, — meg akarták akadályozni a fasizmus újjáéledését. Meloni sohasem ismerte el a kifejezetten progresszív Alkotmánynak ezt az antifasiszta kiegészítését. Az első cikkely kimondja: „Olaszország demokratikus munkaalapú köztársaság.” A munkához való jog és annak feltételei – beleértve az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét – kőbe vésett módon szerepelnek az Alkotmányban, és számos emancipációs küzdelem alapjául szolgáltak.
A kormány négy fő fronton indít offenzívát: az elnyomás új módszereinek kidolgozása, az igazságszolgáltatás olyan reformja, amely sérti az igazságszolgáltatás függetlenségét, a tájékoztatás szabadságának megkérdőjelezése, valamint a végrehajtó hatalom jogköreinek kiterjesztése a Parlament és a Köztársasági Elnökség rovására. Négy olyan téma, amely mind érinti az 1948-as Alkotmányban rögzített garanciákat. Az igazságügyi reform az ügyészek és bírák pályafutásának szétválasztását irányozza elő, valamint két külön bírói tanács létrehozását, ami az ügyészség végrehajtó hatalomtól való függését eredményezheti. Eddig minden bírói pálya az Igazságszolgáltatási Legfelsőbb Tanács hatáskörébe tartozott és nem az igazságügyi minisztérium alá.
A bírák folyamatosan tüntetnek e tervezet ellen, amely többek között eltörölné a hatalommal való visszaélés bűncselekményként való kezelését, és korlátozná a bírói döntésen alapuló lehallgatások lehetőségét, szűkítve ezáltal a politikai életet érintő ügyekben való nyomozási eljárást. Tervezi a kormány mindennemű szembeszállás büntetőjogi szabályozás alá vonását is. E célból a büntető törvénykönyv módosítása — rendeleti úton elfogadva — húsz új bűncselekmény fogalmát határozza meg és súlyosabb büntetéseket vezet be: akár két év börtön is járhat közút lezárásáért, kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztés egy épület jogellenes elfoglalásáért és akár húsz év börtön a befogadó- vagy fogva tartó központokba szervezett tiltakozó megmozdulásokért.
Célba vették a tájékoztatás szabadságát is. Egyre több bírósági eljárás indul azon sajtóorgánumok ellen, amelyeket a hatóságok rágalmazásával vádolnak. Megpróbálják megfélemlíteni a visszaéléseket bejelentőket. Nemrég az is kiderült, hogy az olasz kormánnyal szerződésben álló izraeli Paragon Solutions vállalat kémprogramjával lehallgatták egyes újságírók telefonját.
Politikai téren Giorgia Meloni — ahogyan magát nevezi, „minden reform anyja” — legfontosabb terve az alaptörvény módosítására irányul, annak érdekében, hogy a hatalmat a kormány kezében összpontosítsa. 2024 júniusában a Szenátussal elfogadtatta a premierato néven ismert reformot, amely bevezetné a miniszterelnök közvetlen, általános választójog alapján történő megválasztását, és garantálná a legtöbb szavazatot szerző párt számára a parlamenti többséget. A közvetett módon megválasztott köztársasági elnök, aki a bevett gyakorlat szerint az intézmények garanciája — mint például a jelenlegi államfő, Sergio Mattarella, aki gyakran hivatkozik az alkotmányos normákra, – befolyása ezzel jelentősen csökkenne. A „stabilitás” nevében a miniszterelnök tehát szinte korlátlan hatalomhoz jutna — a Parlament, a köztársasági elnök, a pártok, a szakszervezetek és az állampolgári ellensúlyok rovására, amelyek szerepét az 1948-as Alkotmány eddig szavatolta. Mivel a Parlamentben nincs meg a kétharmados többség, ez a reformterv nagy valószínűséggel népszavazásra kerül.
A társadalom működését illetően, bár a kormány nem támadhatja közvetlenül az abortuszhoz való jogot biztosító jogszabályokat, egyre több — már most jelentős számú — akadályt kell leküzdenie annak, aki hozzá akar jutni. Ezt segíti elő például az az 1994-es lelkiismereti okokról szóló törvény, amely alapján a nőgyógyászok 63%-a megtagadja a terhességmegszakítás elvégzését. Egyes régiókban ez az arány meghaladja a 80%-ot. Az abortuszellenes szervezetek működése pedig elfogadott immár magukban a kórházakban is, ahová abortusz végett mennek a nők. A béranyaságot Berlusconi már több mint húsz évvel ezelőtt betiltotta, Giorgia Meloni most „egyetemes bűncselekménnyé” nyilvánította, amelyért akár két év börtön is járhat, és súlyos pénzbírság is kiszabható azok számára, akik külföldön élnek ezzel a lehetőséggel. Végezetül a törvény azt is kimondja, hogy egy gyereknek nem lehetnek azonos nemű szülei.
„A birodalom alkirálynője”
Meloni volt az egyetlen európai kormányfő, aki meghívást kapott a Fehér Házból az új elnök beiktatására. Donald Trump kiváltságos szövetségesnek és ideológiai cinkostársnak tekinti őt — a „woke-izmus” és a bevándorlás elutasítása és a „keresztény értékek” védelmével kapcsolatban… Trump hatalomra kerülésével Meloni legalább két lehetséges út között választhat. Az egyik, hogy kihasználja ezt a helyzetet, és ő lesz Európa érdekeinek képviselője az Egyesült Államokban. Ez esetben olyan álláspontokat kellene képviselnie, amelyek egyenlő távolságra vannak Washingtontól és Brüsszeltől — vagy legalábbis azt a benyomást kellene keltenie, hogy ő képes a két fél közötti közvetítésre. Ez a pozicionálás azonban egyre nehezebb lesz a feszültségek fokozódásával, és az Egyesült Államokat és Európát egyesítő történelmi atlantista vonal melletttovábbra is kitartani könnyen délibábos kisérletté válhat. Alternatíva, hogy előnyben részesíti Róma és Washington kétoldalú kapcsolatát és így próbálja kivédeni az amerikai elnök Európa-ellenes büntetőpolitikáját. Ez esetben viszont nyomban „az amerikai birodalom európai tartományának alkirálynőjeként” tekintenének rá. (6) Még rizikósabb lenne ez a stratégia a törésvonal miatt, amely a régi szövetségesek között Ukrajnával és a NATO jövőjével kapcsolatban alakult ki, nem is szólva a kereskedelmi háborúról.
Meloni ügyessége — ahogy a pragmatizmus és az ideológiai elkötelezettség között lavírozik — kétségtelen. De az amerikai politikai élet naponta produkál újabb és újabb meglepetést és provokációt: fenntartani egy hiteles köztes pozíciót Európa és az Egyesült Államok között felér egy akrobatikus mutatvánnyal. Azonban Trump geopolitikai döntései és a háborúra készülődő Európa arra kényszeríthetik majd Melonit, hogy kilépjen a kétértelműségből — ahogyan azt hazájában már meg is tette.
Fordította: Drechsler Ágnes
