Zohran Mamdani New York-i polgármester-választási kampánya a legösszehangoltabb kívülálló kihívást jelenti a város uralkodó rendjének, mióta Henry George lázadó polgármester-kampánya megrázta a hatalom alapjait, és Friedrich Engels-t arra inspirálta, hogy üdvözölje az amerikai tömegek kreativitását (1). Ez 1886-ban történt. Ez jól mutatja, hogy a kétpárti rendszer alternatívájaként a szocializmus ritkán tudott áttörni a mainstreambe. Henry George-tól eltérően Zohran Mamdani a meglévő pártszervezetet használta fel. Kezdetben nem az volt a célja, hogy megválasszák, hanem hogy egy másik demokrata jelöltet, Brad Lander-t balra toljon.
Az obszcén vagyoni egyenlőtlenségekről szóló üzenetével Mamdani messze nem tipikus polgármesterjelölt. 1991-ben Ugandában született indiai szülők gyermekeként, hét éves korában költözött az Upper West Side-ra, amikor apját felvették a Columbia Egyetem posztkoloniális tanulmányok tanszékére. Édesanyja a filmrendező Mira Nair. Az intellektuális háttérnek köszönhetően a maine-i Bowdoin College-ban megalapította a Students for Justice in Palestine (Diákok a palesztin igazságosságért) szervezet helyi csoportját, majd visszatért a városba, hogy lakásügyi tanácsadóként dolgozzon. 2020-ban a New York-i állami közgyűlésbe választották, és hivatali idejét arra használta, hogy megerősítse az Amerikai Demokratikus Szocialisták (DSA) helyi szervezeteit – 2021-ben éhségsztrájkot tartott, hogy adósságkönnyítést érjen el a taxisok számára –, miközben előmozdította a megújuló energiákra, a jó okból történő kilakoltatásra és a tömegközlekedésre vonatkozó jogszabályokat.
Zohran Mamdani programjában hangsúlyozta: ingyenes és gyors buszjáratok, a lakbérek befagyasztása a stabilizált bérleti díjú lakások bérlői számára, öt városi tulajdonú élelmiszerbolt kísérleti programja, általános gyermekgondozás és a gazdagok jövedelmének 2%-os adóztatása, amelyből a programok nagy részét finanszíroznák.
Az idei demokratikus előválasztáson, amelyet június 24-én könnyedén megnyert, mintegy 50.000 önkéntesekből álló „hadserege” bevetésével indított el egy sor akciót: petíciók, regisztrálás a választási listákra, adománygyűjtés, az aktivisták házról házra jártak és szavazásra buzdították a lakókat. Az akciósorozat leginkább Bernie Sanders elnöki kampányára emlékeztetett. Zohran Mamdani ügyesen kezelte a közösségi médiát is, amely látványosan mutatta, amint fáradhatatlanul bejárja mind az öt kerületet – gyalog, tömegközlekedéssel vagy sárga taxival.
Eközben Andrew Cuomo, a demokratikus riválisa úgy lépett be a versenybe, mintha sorsa komor és elkerülhetetlen lenne. A sajtó „visszatérésnek” nevezte, de inkább „visszaesésnek” tűnt, hogy olyan tisztségért indult, amelyet 11 évig New York állam kormányzójaként csak gyengíteni igyekezett, hiszen az állam szenátusával kötött megállapodásai korlátozták a város erőforrásait. Ennek valódi következményei voltak: csökkentették a Medicaid, az állami iskolák, a Metropolitan Transportation Authority finanszírozását és az általános óvodai program (pre-K) bevezetését. Amikor összeszorított ajkakkal megjelent a templomokban, gyülekezetekben, szakszervezeti és veterángyűléseken, az leginkább azt mutatta, milyen megvetéssel figyeli a mocskos nagyváros valóságát, amelyet biztonságos távolból, 200 km-re New Yorktól, Albany állam fővárosából irányított.
Andrew Cuomo szentháromsága
Cuomo a demokratikus elit szentháromságát testesíti meg: politikai dinasztia sarja, apja, Mario szintén kormányzója volt New Yorknak, de első felesége, Kerry Kennedy révén bekerült egy másik jónevű dinasztiában is, majd egy harmadikkal is kapcsolatba került, hiszen pártfogoltja volt Bill Clintonnak, mint annak második kabinetjének (1997-2001) legfiatalabb tagja.
Ugyanakkor szimbolizálja a pártvezetők és a finanszírozóik cinizmusát és romlottságát is. Egy becslés szerint az őt jelenleg támogató tisztviselők közel fele négy évvel ezelőtt még a fejét követelte, amikor szexuális zaklatás miatt illetve a Covid idején az ápolási otthonokban meghaltak számának eltussolása miatt botrány tört ki körülötte. (mindez nem akadályozta meg, hogy a nagyjából a stábja által írt könyvéért 5 millió dolláros előleget vegyen fel). Ez a gyenge lábon álló bálvány a Wall Street választása: Michael Bloomberg, William Ackman, Kenneth C. Griffin, Daniel S. Loeb és egy tucatnyi másik milliárdos összesen 25 millió dollárt juttatott csak politikai akcióbizottságának.
Eddig Mamdani sikeresen kiállta az antiszemitizmus vádját – amely ma a nyugati világban a fő fegyver, amellyel a baloldalt alkalmatlannak nyilvánítják, ha merészel igazságot követelni a palesztinok számára. New Yorkban, a zsidó élet egyik központjában, ahol az unió bármelyik államánál is a legkeményebb fellépés tapasztalható a Palesztinát támogató beszédek ellen, ezt a taktikát egy gyakorló muszlim ellen alkalmazni biztonságosnak tűnt. Ez vezette az egész demokratikus establishment számításait – Kathy Hochul kormányzó jogi „vizsgálatától” az antiszemitizmusról a City University-n Eric Adams polgármester magatartásáig, aki nyomást gyakorolt a New York-i rendőrségre, hogy rohamozza meg a Columbia-i palesztinokért kiálló diákok táborhelyét, és elrendelte a városi ügynökségeknek, hogy működjenek együtt az ICE (Bevándorlási és Vámügyi Hatóság) ügynökeivel, akik később elrabolták a politikai akciócsoportjának egyik vezetőjét, Mahmoud Khalil-t. Mamdani komolyan vett elkötelezettsége és a lényeges kérdésekben tanúsított hajthatatlansága úgy tűnik, hogy tompította a támadást. Egyrészt folyamatosan biztosította – a Forward és a jiddis nyelvű Der Blatt lapokban, valamint olyan zsinagógákban, mint a B’nai Jeshurun –, hogy „meg fogja védeni” és „meg fogja hallgatni” a zsidókat, és lépéseket fog tenni az antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében. Másrészt (némi kitérővel) egyértelmű válaszokat dolgozott ki az Izrael létezésének „jogáról” feltett szüntelen kérdésekre. Szerinte Izrael „egyenjogú államként” kell létezzen, amely betartja a „nemzetközi jogot”. Azt mondta, hogy engedélyezné a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek (ICC), hogy végrehajtsa Netanjahu letartóztatását, ha az New Yorkba lépne, és kitartott az izraeli apartheid és népirtás szavak használata mellett.
Ígéret a New York-i problémák megoldására
Válaszai hatásosak voltak, hiszen leleplezte a kérdezők képmutatását és ellenfelei ösztönös megfelelési kényszerét. Egy élő vitában arra a kérdésre, hogy polgármesterként hova mennének első külföldi útjukon, a legtöbben sietve biztosították a nézőket, hogy a következő El Al járattal Tel-Avivba repülnének. Mamdani azt mondta, hogy maradna, hogy New York problémáin dolgozzon.
Az ellene irányuló támadások azonban főként azért nem voltak hatékonyak, mert New Yorkban a demokrata szavazók 70%-a ma „kedvezőtlenül vélekedik Izraelről”. Ez a város országos szerepének mélyreható változását jelzi, amely egykor a demokraták bástyája volt, és ahol az elnökjelölti előválasztásokon az döntött, ki tudta a legfeltétlenebbül támogatni Izraelt: Ted Kennedy 1980-ban ezen az alapon győzte le Jimmy Cartert az állami előválasztásokon, Gary Hart, majd Michael Dukakis pedig 1984-ben, illetve 1988-ban győzte le Jesse Jacksont; 2000-ben, szenátusi kampányában Hillary Clinton bocsánatot kért azért, mert egyszer megölelte Jasszer Arafat feleségét.
Ezúttal a new yorki demokraták a palesztinok jogainak egyértelmű és következetes támogatóját választották. A zsidó szavazók az első fordulóban a szavazatok 30%-át adták Cuomonak és persze megkapta az ultrakonzervatív cionista haszidokat és ortodoxokat, valamint az Upper East Side erődítményeit. Mamdani a zsidó szavazatok 20%-val a második helyet szerezte meg. Az előválasztás megnyerése óta a helyzet élesen megváltozott: augusztusban Mamdani a zsidő szavazatok 43%-kát kapta, míg Cuomo 26%-ot. Két évvel a Gáza elleni izraeli támadás után, az ország demokratáinak csupán 8%-a támogatja Izraelt. Most, az első alkalommal, mióta 25 évvel ezelőtt megkezdődtek a közvélemény-kutatások ebben a kérdésben, az amerikaiak többsége elutasítja Izraelt (2).
Mamdani szokatlan, önkénteseken alapuló kampányának – amely egyszerre volt ideológiai és rendkívül jól szervezett – hatása már jóval az előválasztások vége előtt látható volt. A szavazás előtti tíz napban a korai részvétel 2021-ről 400 000-re duplázódott. Végül Mamdani közel nyolc pontos előnye olyan nagy volt, hogy éjfél körül már kihirdethette győzelmét.
A fiatalok motivációja
A közvélemény-kutatások egyértelműen figyelmen kívül hagyták a fiatalok lelkesedését. A három legnagyobb arányban szavazó csoport a 25–29, a 30–34 és a 35–39 évesek voltak (a 18–24 évesek részvétele pedig nem sokkal maradt el tőlük) – ami szinte példátlan. A város azon részein, ahol sokan alig tudnak megélni, Mamdani hatalmas előnyt szerzett: Bedford-Stuyvesant (+43), Astoria (+52) és Bushwick (+66).
Vitát váltott ki Mamdani koalíciójának osztály-, faj- és etnikai jellege. A mainstream kommentátorok hangsúlyozták a koalíció tagjainak jómódúságát, és ezzel implicit módon bírálatukkal illették a könyvmoly baloldaliakat, akik nem ismerik a szegényebb feketék és etnikai fehérek valós életét. Igaz, hogy Mamdani nem tudta meggyőzni az idősebb fekete szavazókat olyan körzetekben, mint Canarsie, viszont megnyerte azokat a választókerületeket, ahol a diplomások és a közép- és magas jövedelmű háztartások voltak többségben, mint például a zöldövezeti Fort Greene és Clinton Hill.
Mamdani azonban minden faji és etnikai csoportban megnyerte a fiatalok szavazatait, és a kisebbségek körében még erősebb eredményt ért el, mint a fehérek körében. Összegyűjtötte a dél-ázsiaiakat Jamaicában és Kensingtonban; megnyerte a flushingi és a manhattani kínai negyedeket; valamint a spanyolajkú Washington Heightst. Ezek és más területek, amelyeken Mamdani nyert, a munkásosztály New Yorkja: itt élnek a szakácsok és pincérek, a kézbesítők, az építőipari, szállodai és repülőtéri dolgozók; az emigránsok és gyermekeik, akik fenntartják a szolgáltatóipar által uralt gazdaságot.
Úgy tűnik, hogy a tömegközlekedés és a lakhatás problémáinak előtérbe helyezése jelezte a leginkább a szavazási preferenciákat, jobban mint az oktatás; Mamdani olyan körzetekben nyert, ahol a bérlők voltak többségben (egy olyan városban, ahol ezek harmada fizetésének felét a bérbeadóknak fizeti). Az elérhetőség és a közszolgáltatások ideológiája összekötötte a fehérebb és jobbmódú zónákat az etnikai enklávékkal. Az ország uralkodó osztálya most Mamdani-re összpontosít. New York a pénzügyi és médiahatalmuk fellegvára, amelyet mozgósítani fognak a szocialista jelölt ellen. Miután a választási eredményeket hitelesítették, a Wall Street Journal tíz véleménycikket tett közzé Mamdani ellen egy héten belül. További erőfeszítések várhatók, hogy összekapcsolják a terrorizmus elleni háború éveinek muszlimellenes retorikáját a McCarthy-féle boszorkányüldözéssel és antiszemitizmus vádjával.
Támadási vonalak
Kirsten Gillibrand, New York-i szenátor, akit Hillary Clinton külügyminiszterré válása után neveztek ki, és a dohány lobbi embere, előrevetítette az egyik támadási vonalat: „globális dzsihádra való utalásai” miatt fogja támogatni Mamdanit. Rudy Giuliani, a republikánus ex-polgármester egy másik témát javasolt, miszerint letartóztatnák ezt az „iszlám szélsőséges és kommunista keveréket”, ha betiltaná az ICE-t a városban. Bár támogatásukra korábban számítani lehetett, most a New York-i pártnagykutyák nem álltak mellé: sem a szenátorok, sem a kormányzó, sem a képviselőház demokrata vezetője.
A túlélési ösztönét bizonyítva a jelenlegi polgármester, Eric Adams azt tervezte, hogy „Vessünk véget az antiszemitizmusnak” szlogen alatt indul a választásokon. De polgármestersége annyira elmerült a korrupcióban és a botrányokban – a megvesztegetés, összeesküvés, elektronikus csalás és prostitúció vádjával ellene indított szövetségi eljárást csak egy Trump-tal kötött alkunak köszönhetően állították le –, hogy végül visszalépett a választásoktól. Cuomo, aki júniusban súlyos vereséget szenvedett, függetlenként indul a polgármester-választáson. A Hamptonsban tartott adományozói gyűlésen ő is dicsekedett Trump-tal való jó kapcsolatára (3) (3). Trump a háttérben dolgozott azon, hogy Adams-ot és a republikánus Curtis Silwá-t rábeszélje a versenyből való kilépésre, adminisztrációs állás vagy nagyköveti poszt felajánlásával – hogy Cuomo-nak a legjobb esélye legyen az anti-Mamdani szavazatok konszolidálására.
Mamdani a választási kampány során programjának legfontosabb elemeit emelte ki: ingyenes és gyors buszjáratok; a lakbérek befagyasztása a stabilizált bérleti díjú lakások bérlői számára; öt városi tulajdonú élelmiszerhálózat kísérleti beindítása, hogy szembeszálljanak a nagy láncok áremelése és szakszervezetellenes fellépése ellen; általános és ingyenes gyermekgondozás; és a gazdagok (évi 1 millió dollár felett) jövedelmének 2%-os adóztatása, amely fedezné ezeket a kiadásokat. Mamdani lakásépítési terve 200 000 megfizethető lakás építését ígéri tíz év alatt. Bár azt ígéri, hogy „a közszféra kerül a vezető szerepbe”, főként a meglévő eszközök finomításából áll, amelyek a területrendezéshez, a tervezés felülvizsgálatához, a támogatásokhoz, az ösztönzőkhöz és a város tulajdonában lévő területeken történő építkezés szabályaihoz kapcsolódnak. Az általa elképzelt demokratikus szocializmus a ma közhangulatát tükrözi. A döntés, hogy demokrata színekben indul – és nem ellenük –elkerülhetetlenül kompromisszumot jelent a párttal.
Miért ez a viszonylagos mérsékeltség?
Mamdani viszonylagos mérsékeltségének valószínűleg két oka van. Az első stratégiai lehet: elhalasztani a nyílt konfrontációt a város legjobban szervezett és legerősebb kapitalista érdekképviseletével, az ingatlanágazattal. A második ok az, hogy ez a program nagy részben Albany-tól függ. New York polgármesterének hatalmát az állami kormányzat szigorúbban korlátozza, mint talán bármelyik másik nagyvárosét az országban. Ugyanakkor a város 115 milliárd dolláros költségvetése nagyobb, mint bármelyik államé, és Mamdani a költségvetésen belüli átcsoportosítással képes lesz néhány tervét finanszírozni.
De a polgármester és a tanács csak nagyon kevés bevételt generáló adót ellenőriz. Az ingatlanadó, amely a város bevételeinek körülbelül egyharmadát adja, csak az állami törvényekből származó képlet alapján emelhető. Hochul kormányzó már hangot adott annak, hogy Mamdani teljes programját ellenzi – egy szerény milliomosadó és a társasági adó emelése – azzal az indokkal, hogy New York nem engedheti meg magának, hogy elveszítse tehetős polgárait Palm Beach és Trump Mar-a-Lago üdülőhelye javára. Más szavakkal, továbbra is érvényben marad az a központi mechanizmus, amely az amerikai „tőke fővárosában” korlátozza a lakosok társadalmi igényeit – akiknek engedetlensége már régóta aggodalmat okoz a Wall Street üvegfalú titánjainak. Az ezt a rendszert igazoló narratíva egy pazarló és rosszul irányított metropoliszról szól, amelynek jóléti és közszolgáltatási igényei kielégítetlenek és ezért folyamatosan a katasztrófa szélén áll. A cél az, hogy megakadályozzák a 20. század közepén kialakult „sajátos szociáldemokrácia újjáéledését, amely New York életét az Egyesült Államokban egyedülállóvá tette” (4) (4).
Mivel nehéz megfelelő alternatívát találni Mamdani megállítására, a demokraták és támogatóik bölcsebbek lennének, ha várnának: hagyják, hogy átlépje a célvonalat, majd a kormányzó és a törvényhozás segítségével megakadályozzák programjának megvalósítását. Ez kiábrándítaná támogatóit és hiteltelenné tenné a városi szocializmus programját.
Ez a választások valós tétje, függetlenül az országos politikára való hatásától. Mamdani és a demokratikus szocialisták azonban készek lehetnek új politikai helyzet felépítésére is. Fél évszázada nem látott módon politizálhatják az állam és a város viszonyát. Egy új városi alapokmány és egy alkotmányozó közgyűlés természetes kiegészítője lenne annak az átfogó városfejlesztési tervnek, amelyet Mamdani megvalósítani remél, és amely New Yorkban mindig is hiányzott.
Az cikk eredeti szövege angol
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
