hu | fr | en | +
Accéder au menu

Seychelle-szigetek és Adriai-tenger: újfajta gyarmatosítás?

A luxusszállodák geopolitikája

Albániát a „rózsaszín flamingók forradalma” tartja lázban. Naponta vonulnak fel tüntetők egy, a környezetre káros luxusszállodai projekt ellen. A háttérben szíriai–katari befektetők állnak, akik más, hasonló beruházásokat is vezetnek, különösen az Indiai-óceán térségében. Doha ugyanis a turizmusra épít nemzetközi pozíciójának megerősítése és gazdaságának diverzifikálása érdekében.

JPEG - 231.4 kio

Az Aldabra-atoll, amelyet az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világörökségként tart nyilván, valóságos menedékhely az óriásteknősök és a tengeri biodiverzitás számára. E természeti kincs közvetlen közelébe, az Assomption-szigeten szeretett volna katonai bázist létesíteni Új-Delhi, hogy ellensúlyozza a a kínai terjeszkedést, és 2018-ban alá is írtak egy előzetes megállapodást erre vonatkozóan . A Seychelle-szigetek kormánya azonban végül úgy döntött, hogy inkább egy 51 000 négyzetméteres, hatcsillagos szállodakomplexumot építtet ide: 37 villát, 4 éteremmel (egy francia, egy japán, egy bio, és egy éjjel-nappali). Beleértve a kifutópálya meghosszabbítását is, hogy biztosítani lehessen a közvetlen légi összeköttetést a világ többi részével. Hogy kik állnak a háttérben? Szíriai-katari milliárdosok, akiknek máshol is több hasonló projektjük fut. Ramez és Moutaz Al-Khayyat urak által magánkézbe kerülnek a világ kulcsfontosságú pontjai a Seychelle-szigetektől Egyiptomon át egészen Albániáig.

Ahhoz, hogy megértsük ezt a geopolitikai törekvést – amelyben a szállodaipar nem más, mint trójai faló – előbb meg kell ismernünk az Indiai-óceán térségét. Itt zajlik a világ tengeri kereskedelmének 40%-a, valamint az Arab-Perzsa-öbölből Ázsiába irányuló energiaexport 80%-a. A térségben jelenleg három szereplő konfrontálódik: Kína, India és immár a Perzsa-öbölbeli monarchiák is. 2013 óta Peking mélyvizi kikötők kiépítését finanszírozza Pakisztánban (Gwadar), Srí Lankán (Hambantota) és Dzsibutiban is, így biztosítva saját szénhidrogén-ellátását – ez a „gyöngysor” stratégia. Ezek az infrastruktúrák lehetővé teszik katonai befolyásának kiterjesztését, amint azt a 2017 óta működő dzsibuti haditengerészeti bázisa is bizonyítja. Kína emellett megfigyelőrendszereket és drónokat is bevet a tengeri útvonalak ellenőrzése érdekében. A tét egyértelmű: az Indiai-óceánból legyen „kínai tenger”.

Erre a terjeszkedésre India a „gyémántnyaklánc” elnevezésű doktrínájával reagált: haditengerészeti támaszpontok és együttműködési megállapodások sorát hozta létre a Maldív-szigetekkel, Mauritiusszal, a Seychelle-szigetekkel és Srí Lankával. Az Assomption-szigeten tervezett támaszpont – amelynek célja az Indiai-óceán nyugati részén húzódó tengeri útvonalak felügyelete lett volna – végül a helyi ellenzék nyomására és a nemzeti szuverenitással kapcsolatos aggályok miatt meghiúsult. De a Seychelle-szigetek kormánya 2026 márciusában mégiscsak megnyitott újra egy parti őrségi állomást a szigeten… India támogatásával. Új-Delhi nem tűrheti, hogy Peking kiterjessze befolyását azon a területen, amelyet India „mare nostrumának”, azaz saját tengerének tekint.

Ezzel szemben Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia gazdaságuk diverzifikálására törekednek, és szeretnék befolyásukat a Közel-Keleten túlra is kiterjeszteni. Előnyben vannak a két rivális ázsiai nagyhatalommal szemben, mivel állami vagyonalapjaik – a Qatar Investment Authority (QIA), a Mubadala és a Public Investment Fund (PIF) – valamint üzleti kapcsolatrendszerük lehetővé teszi számukra, hogy hatalmas összegeket mozgósítsanak, miközben az Indiai-óceán szigetállamainak, amelyek gazdasága több mint 30%-ban a turizmustól függ, égető szükségük van külföldi tőkére. Katarnak különösen offenzív a stratégiája: a 2010-es évek közepe óta a luxusszállodaipart tette gazdaságdiplomáciájának egyik központi eszközévé. Míg Rijád az ipari beruházásokra, Abu Dhabi pedig a logisztikai infrastruktúrára helyezi a hangsúlyt, Doha a turizmust célozza meg. És nem csak az Indiai-óceán térségében.

Egyetlen évtized alatt számos óriásprojektet indítottak el a katari befektetők, amelyek összértéke több tízmilliárd dollárra rúg: ilyen az Atlantis The Royal komplexum a Maldív-szigetek egyikén, a Vaaredhdhoo Faru-szigeten (270 szállodai szobával és 223 villával, 20 étteremmel, 2 beach klubbal, valamint egy 70 000 négyzetméteres, 15 attrakcióval rendelkező vízi parkkal), vagy a luxusszállodákat, golfpályákat és kikötőket ötvöző csúcskategóriás létesítmények Alam Al-Roumban, Egyiptomi földközi-tengeri partján… Úgy a Maldív-szigeteken, mint a Seychelle-szigeteken a projektek célja a tehetős nemzetközi vendégkör odavonzása a részben vagy teljesen privatizált szigetekre.

Ez a módszer számos előnnyel bír: általában kevésbé ellenséges reakciókat váltanak ki a turisztikai beruházások, mint egy katonai létesítmény telepítése. De ami még fontosabb, hogy a nemzetközi szállodaláncokkal (például a Rosewooddal a Seychelle-szigeteken vagy a Kerznerrel a Maldív-szigeteken) kötött partnerségek és a hosszú távú koncessziók Dohának és képviselőinek kedvező gazdasági és politikai függőségi viszonyokat hoznak létre.

E katari offenzíva vezéralakjai a damaszkuszi befolyásos családból származó Al-Khayyat testvérek. Szerteágazó konglomerátumot hoztak létre, amely az építőiparban, az ingatlanpiacon, az élelmiszeriparban és a luxusszálloda-szektorban is jelen van. Az Afrikától a Közel-Keleten és Európán át Ázsiáig terjedő birodalmuk sikerének alapja egyrészt a katari hatalmi körökhöz való kiváltságos hozzáférésük – édesanyjuk, Sumaya Hamsho, Tamim Ben Hamad Al-Thani emír közeli ismerőse révén –, másrészt pedig azon pénzügyi konstrukciós képességük, amely offshore cégek sokaságára támaszkodik. Módszerük lényege, hogy kinéznek maguknak stratégiai területeket, amelyek gyakran védelem alatt állnak, ahová aztán ultrafényűző szállodakomplexumokat építenek. Így teszik rá a kezüket a tengeri forgalom megfigyelése és a kereskedelmi útvonalak ellenőrzése szempontjából kulcsfontosságú helyszínekre, és egyúttal kiterjesztik befolyásukat olyan régiókban, ahol a nagyhatalmak versengenek a vezető szerepért.

Ezek közül a legjelentősebbet, az Egyesült Államokat, sem hanyagolják el. Moutaz Al-Khayyat állítólag néhány éve felajánlotta Donald Trumpnak, hogy épít a számára egy golfpályát Szíriában, Latakia közelében. Ez a projekt, amelyet az ország helyreállításának egyik szimbólumaként mutattak be, azt a célt szolgálta, hogy elérjék az Egyesült Államok Damaszkusz elleni szankcióinak feloldását. Az Al-Khayyat család számára – akik már korábban is nagyon jövedelmező szerződéseket kötöttek Szíria újjáépítésekor (damaszkuszi repülőtér, erőművek, valamint a főváros óvárosában található történelmi épületek felvásárlásakor) – a szankciók feloldása hatalmas tőkebeáramlással járna. Tavaly december 18-án Trump elnök végül alá is írt egy ilyen célzatú törvényt, néhány héttel azután, hogy az Al-Khayyat fivérek átadták a republikánus politikusoknak a golfpálya-projekt „első alapkövét”, az amerikai gazdasági lehetőségek jövőbeli szíriai kibontakozásának jelképeként.

Ez a profizmus nem kerülte el sem az amerikai elnök lányának, Ivanka Trumpnak, sem vejének és korábbi tanácsadójának, Jared Kushnernek a figyelmét. A házaspár diszkréten társult az Al-Khayyat fivérekkel két vitatott, gigantikus üdülőkomplexum-projekt megvalósítására Albániában: az egyik a Zvërnec partvidékén, a Vjosa–Narta-lagúnával szemben, a másik pedig egy közvetlenül vele szemben fekvő szigetre. Ivanka Trump első látásra beleszeretett Sazan szigetébe, amelyet egy jachtos hajóút során fedezett fel.

„Szeretnénk elősegíteni a sziget potenciáljának feltárását, átalakítását” – magyarázta David Senra podcast-műsorvezetőnek május 31-én –, “de nagy visszafogottsággal és óvatossággal, mert ez a terület annyira gyönyörű.” Több milliárd eurós összköltségvetéssel létesülne itt egy 800 szobás szálloda, éttermek, wellnessközpontok, kikötők, meg még egy golfpálya vagy egy kaszinó is. A Sazanra vonatkozó tervek részleteit még pontosítani kell, de a sziget stratégiai helyszín az Adriai- és a Jón-tengerhez vezető útvonalak ellenőrzése szempontjából is. Vannak egyébként a szigeten egykori szovjet katonai létesítmények, nevezetesen 3600 atomtámadás elleni bunker, 30 kilométernyi alagútrendszer, valamint tengeralattjárók számára kialakított kikötőhelyek.

Korrupció, klientelizmus, adóssággal való zsarolás

Bár a sazani projektet Jared Kushner magántőke-alapja, az Affinity Partners valósítja meg – amely mellesleg maga is a QIA, valamint a szaúdi PIF finanszírozásából működik –, a telkeket az Al-Khayyat testvérek szerezték meg egy bonyolult konstrukción keresztül. A Zvërnec-parton megvalósuló projekt még kevésbé átlátható. A testvérek alapítottak egy sor fedőcéget, amelyek Tiranát első lépésben Amszterdammal, majd Dohával kötötték össze, hogy gyakorlatilag lehetetlenné tegyék a valódi befektetők azonosítását. Az albán kormány fejlesztési engedélyét a Zvërnec South Adriatic Development LLC nevű vállalat kapta meg, a tényleges haszonélvezők azonban továbbra sem ismertek a nyilvánosság előtt. A telkek viszont az Albania Land Development tulajdonában vannak, amely a szíriai–katari testvérpár tulajdonában lévő entitás.

Van azonban egy probléma: a Zvërnecben épülő szállodakomplexum helyszíne eredetileg az európai Natura 2000 által védett területen fekszik, de egy 2023-as, Edi Rama miniszterelnök által kezdeményezett törvény enyhített a szabályozási korlátozásokon. 2026 tavaszán kerítésekkel zárták el azt a több mint egymillió négyzetméteres strandszakaszt, ahol albánok generációi nyaraltak és nőttek fel. Megszerveződik a tiltakozás, amely végül népi megmozdulássá növi ki magát, amelynek keretében minden nap több tízezer ember gyűlik össze Tiranában. 2026 júniusa óta kartonból készült flamingók mögött vonulnak fel – ez a „rózsaszín flamingók forradalma” –, és „Albánia nem eladó” kiáltások közepette követelik Rama lemondását. Július 2-án a rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal válaszolt a tiltakozásra.

Ezzel egyidőben a korrupcióellenes ügyészség befagyasztotta az Albania Land Development telekeladásokból származó 127 millió dollár értékű vagyonát, majd politikai nyomásra felfüggesztette a döntést. Emellett kábítószer-kereskedelem és pénzmosás miatt folyik nyomozás az eladó, Artur Shehu ellen, de ezzel kapcsolatban a az igazságszolgáltatás jelenleg semmiféle jogsértést nem ró fel a vevőnek, és a befektetőkről sem feltételezik, hogy bármi tudomásuk lett volna e tényekről.

Ami itt, az Adriai és a Vörös-tengeren vagy az Indiai-óceánon zajlik, az a XVII. és XVIII. századi európai kereskedelmi társaságok módszereit idézi. Ahogy az Al-Khayyat testvérek vagy a Trump-család által manapság létrehozott offshore cégek, úgy próbált annak idején területi koncessziókat szerezni a Brit Afrikai Kalandorok Társasága, az Új-Franciaország Társasága vagy a Holland Kelet-indiai Társaság is, „védelmet” vagy „fejlesztést” ajánlva cserébe. Vajon nem egy újfajta gyarmatosításról beszélhetünk? Külföldi hatalmak, legyenek állami vagy magántulajdonban, korrupció, klientelizmus vagy adóssággal való zsarolás útján megkaparintják a fogadó országok erőforrásait és területeit. Ebben a rendszerben az állam már csupán a külföldi befektetőkkel összejátszó elit szerepét tölti be. A közvagyon – szigetek, strandok, erdők – egy szűk kisebbség magántulajdonává lesz, míg a helyi lakosságot elűzik, az ökoszisztémát pedig tönkreteszik, a szuverenitás teljes feladásának közepette.

 

Lindita Çela & Tristan Coloma

Újságírók.
Fordította: Drechsler Ágnes

Megosztás