Schengeni határokon innen és túl

Kategória: 2013. július
Írta: Laurent Geslin és Sébastien Gobert
Találatok: 8238

 „A nagyapám öt különböző országban élte le az életét, pedig soha nem költözött el innen.” A Kárpátok nyugati lábánál elterülő, Tisza-parti Técső városkában fullasztó a hőség. A ma Ukrajnához tartozó Kárpátalja sokáig az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, majd az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés az akkor létrejött Csehszlovákiához csatolta. Igyártó Sándor ukrán állampolgárságú magyar. Mélyet szippant amerikai cigarettájából. Homlokán veríték gyöngyözik. „A magyarok 1938-as visszatérte után, a második világháborúban a nagyapámat besorozták a magyar hadseregbe, a keleti frontra küldték, az 1944-es szovjet annektáláskor pedig Szibériába deportálták. Csak Sztálin halála után térhetett haza.”

Técsőn jól megfér egymás mellett a kálvinista, az ortodox, a római- és a görög-katolikus templom. A második világháború partizánjai, az Afganisztánban elesett szovjet katonák, és az első világháborúban elesett osztrák-magyar katonák emlékművei is egymás mellett magasodnak a főtéren. Európa kellős közepén vagyunk, legalábbis az 1887-es osztrák-magyar geodéták szerint, akik innen pár kilométerre nyugatra, Rahó közelében helyezték el a díszes emlékkövet. Kárpátalja ma a térkép szélére szorult, elfeledett vidék az Európai Unió keleti peremén, kívül a schengeni határon, amely Magyarországot, Szlovákiát és Lengyelországot Romániától és Ukrajnától elválasztja. A régió lakói számára Európa itt van, alig karnyújtásnyira, de - a határ túloldalán. Ez az utolsó „válaszfal” a kontinensen, ugyanakkor ez a megélhetésük alapja is.

Mint egész Kelet-Európa, Kárpátalja is multikulturális térség: laknak itt magyarok, ruszinok, ukránok, németek, cigányok és zsidók. De a huszadik század elején elkezdődött, a nemzeti hovatartozás kérdése 1991-től, amikor Ukrajna független lett, egyszerűbbé válik. A 2001-es népszámlálás adatai szerint[1] Kárpátalján csak mintegy 150 ezer magyar él, tehát alig a népesség 12 százaléka, szemben az 1921-es 17 százalékkal[2]. „Évente körülbelül 5 vagy 6 ezer ember települ át Magyarországra – folytatja Igyártó úr –, mert itt nincs jövőjük, a gazdasági helyzet katasztrofális.”

Pedig az határ menti ukrán városkában, Csapon, a valamikori szovjet vasúti határállomáson, ahol Ukrajna, Magyarország és Szlovákia összeér, valóságos paloták nőttek ki a földből az utóbbi években. „Nem titok: a csempészeknek van miből építkezni – mondja egy helybeli újságíró, aki nem akarja felfedni kilétét. Főleg cigarettát és embert csempésznek.” Kijevtől a Kárpátok vonulatai, no meg több mint 800 km rosszul karbantartott út választja el őket; így hát természetes, hogy a kárpátaljai magyarok nyugat felé tekintenek: a magyar tévét nézik, és órájukat a budapesti időhöz igazítják, ami egy óra eltérést jelent a helyi időhöz képest.

A hajdani Szovjetuniót Magyarországtól elválasztó senki földjét rendőrök, kutyák és hődetektorok őrzik. De évente több száz pakisztáni, afgán vagy szomáliai menekült kísérli meg itt átlépni a határt. „A határon való átjutás körülbelül 5 000 euróba kerül, és gyakorlatilag lehetetlen a határőröknek juttatott baksis nélkül – magyarázza Haruni, egy szomáliai, aki két éve várakozik Ungváron, a megyeszékhelyen. 2012 nyarán két, Szlovákiába vezető alagutat fedeztek fel, és 13 ezer – összesen mintegy 130 ezer euró értékű – csempészett cigarettakartont koboztak el. „Az emberek nagy része csak a határ menti kiskereskedelemből tud megélni – erősíti meg Örkény Antal szociológus –, mert Schengen óta még jobban elszigetelték őket Európától, mint eddig bármikor.”  

  k1914     k1923

 

A 19. században még négy rivális közép-európai birodalom létezett, az első világháború kezdetére, 1914-re már csak három maradt. Az Oszmán Birodalom ekkorra szinte teljesen szétesett, de nem a nagyhatalmak (Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia) szereztek tőle területeket, hanem több új kisállam jött létre. Az 1918–19-es versailles-i békeszerződés jóváhagyta az Osztrák-Magyar Monarchia felszámolását, és lehetővé tette, hogy kis és közepes nemzetállamok alakuljanak a nagyhatalmak mellett. Ez az első 20. századi nemzetállami átalakulás. A Szovjetunió létrejöttével Oroszország kelet felé szorul, és elveszíti a korábbi közép-európai, Helsinkitől Chisinau-ig terjedő befolyását.


Az ország keleti része túlságosan önállóvá válik

50 km-rel délebbre Beregszász[3] mintha Csipkerózsika álmát aludná. A belváros utcáin kutyák kóborolnak. A kis magyar házak vakolata megfakult. Itt is nehéz munkát találni, a néhány olasz textilüzemtől eltekintve, ahol a bérek nem haladják meg a havi 250 eurót. „Megpróbáljuk itt tartani a fiatalságot, de sokan települnek át Magyarországra, mihelyt megvan a diplomájuk – magyarázza Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola igazgatója. Azokon a településeken, ahol kisebbségben vagyunk, a gyerekek ukrán iskolába járnak, és szép lassan beolvadnak, pedig annak idején senki sem beszélt ukránul a régióban.” Ezeken a sokáig vitatott területeken a szláv népesség elsősorban ruszinul beszélt, azon a nyelven, amelynek még a létét is vitatják az ukrán nacionalisták (lásd „A ruszin nép nyomában” című írást). „Mi alaposan megszenvedtük a huszadik századot, az értelmiségi elit megtizedelődött. Ebben az 1996-ban megnyílt Intézetben a kárpátaljai magyar fiatalok az anyanyelvükön jutnak színvonalas képzéshez. Az ukrán egyetem ezt nem teszi lehetővé. ”

Az Ungvárt Beregszásszal összekötő út mentén magaslik a munkácsi vár, II. Rákóczi Ferenc – a Habsburgok elleni 1703-1711-es szabadságharc vezetőjének – hajdani fellegvára. „Itt mindig is éltek magyarok, míg az ukrán állam alig húszéves. Abnormális jelenségként kezelnek, pedig vannak iskoláink, politikai pártjaink, civil képviseleteink. Persze megpróbálunk együtt élni, együttműködni a helyi hatóságokkal. De nem várunk semmit az ukrán államtól” – jegyzi meg Henkel Betty, fiatal munkanélküli diplomás.

Ezt a függetlenül működő rendszert rossz szemmel nézi a kárpátaljai Ungvári Nemzeti Egyetem rektor-helyettese, Ofitsynsky Román. „A beregszászi Magyar Főiskola nem a munkaerőpiacra képez. Egyrészt, a magyar nyelvtudás Ukrajnában nem könnyíti meg az elhelyezkedést, másrészt a Főiskola a filológiára és a történelemre helyezi a hangsúlyt, márpedig egyik sem kínál konkrét elhelyezkedési lehetőséget. Ugyan hány történelemtanárra van ma szükségük? A mi egyetemünkön is van magyar tanszék, és vannak a magyar ajkú diákok számára fenntartott ösztöndíjak, ráadásul gyakran a többi diák rovására. Hátrányos megkülönböztetésről beszélnek, holott ők vannak kiváltságos helyzetben.”

Ukrajna az 1991-ben elnyert függetlenség óta keresi az identitását. A nyelvi szakadékok az ország keleti, főként oroszajkú és nyugati, az ukrán mellett számos kisebbséget számláló térségei között igencsak kedveznek a politikai manipulációknak. „A szovjet érában orosz katonák és állami tisztviselők tömege települt le Kárpátalján, és erőteljes oroszosítás áldozatai voltunk. Nem csoda hát, hogy az ukrajnai magyarok 2004-ben a Juscsenko és Timosenko nevével fémjelzett narancsos forradalom mellé álltak – magyarázza Csernicskó István, a beregszászi Magyar Főiskola rektor-helyettese. De az újonnan megválasztott hatalomnak esze ágában sem volt Kárpátalján a regionális törekvéseket támogatni, attól tartva, hogy az ország keleti része túlságosan önállóvá válik. Sőt, ahol csak lehetett, kötelezővé tették az ukrán nyelv használatát. Az ukrajnai kisebbségek tússzá váltak az identitásukért küzdők kezében.”

Timosenko bukása után, a 2010-es elnökválasztáson Viktor Janukovics (Régiók Pártja) visszatért a közéletbe, és 2012-ben aláírta a törvényt, amely a kisebbségi nyelveknek hivatalos státuszt biztosít azokon a területeken, ahol a lakosság legkevesebb 10 százaléka beszéli az adott nyelvet. Az október 28-ára kiírt választások előtt ezzel sikerült mobilizálnia az oroszajkú lakosságot, és biztosítania a kisebbségek szavazatait. A törvényt végül 2012. december 22-én ratifikálta a Kárpátaljai Megyei Tanács.

Gajdos István a kárpátaljai magyar kisebbséget képviselő két párt egyikének, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) az elnöke[4], Beregszász polgármestere, aki az ukrán parlamentbe a Janukovics elnök pártja képviselőjeként jutott be. „Ma a magyar már hivatalos nyelv a megyében és a községben. Elengedhetetlen volt számunkra, hogy az anyanyelvünkön beszélhessünk a városunkban. A törvény lehetővé teszi a kétnyelvű utcatáblákat és hivatalos közleményeket. Tudom, hogy a tisztviselők jelenleg nem beszélnek mindannyian magyarul, de a jövőben a nyelvismeret alkalmazási feltétel lesz.”

Ez a rendelkezés elfogadhatatlan a szélsőjobboldali Szvoboda párt számára, amely 2012. október 28-i választásokon történelmi jelentőségű eredményt ért el a maga 10 százalékával, és az ennek megfelelő 38 képviselői hellyel az ukrán parlamentben. Oleg Kucin, a helyi pártszervezet vezetője szerint Beregszász újramagyarosítása is a kárpátaljai magyarság elszakadási kísérleteit és Budapest imperialista törekvéseit bizonyítja. „Magyarország évente egymillió dollárt költ az ukrajnai magyarok támogatására, és a konzulátus bőkezűen osztogatja a magyar útleveleket, pedig az ukrán törvény kizárja a kettős állampolgárságot! Budapest mindent elkövet, hogy a magyar körzeteket elszigetelje Ukrajna többi területétől, hogy előbb-utóbb aztán Magyarországhoz csatolhassa. Országunk biztonsága szempontjából létfontosságú ez a kérdés.”


   k1945     k2013

 

A második világháború után Jaltában és Potsdamban Európa teljesen új alakot öltött, anélkül, hogy a legyőzött Németországgal, a harmadik szétesett birodalommal békeszerződést kötöttek volna. Az akkor „sérthetetlennek” nyilvánított német határokat végül a helsinki záróokmány erősíti meg 1975-ben. A Szovjetunió nyugati hódításba kezd, az 1920-ban elveszített területeinek nagy részét visszaszerzi és bekebelezi, míg a volt birodalmak utódállamait szatellitállamokká alakítja. Európa keleti részén a vasfüggyöny a határ. 1991-ben a Szovjetunió, a negyedik és egyben utolsó megmaradt birodalom darabokra hull. A szovjetköztársaságok és a volt kelet-európai szocialista országok visszanyerik függetlenségüket. Oroszország megint kelet felé tolódik.


Orbán Viktor nyugtalanítja a szomszédos országokat

2001 óta a Magyar igazolvány megkönnyíti a magyarországi munkavállalást és tanulást, és egy Kijev és Budapest által aláírt kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a határ menti térségben (a határtól 50 km-en belül) élők vízum nélkül átléphessék a schengeni határt. 2011 óta, a magyar határokon kívül – Romániában, Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában – élő két és félmillió magyar igényelhet magyar útlevelet, még Ukrajnában is, pedig Ukrajna elvileg nem ismeri el a kettős állampolgárságot. „Az ukrán igazságszolgáltatás nem bírságolja a két útlevéllel rendelkező állampolgárokat, amennyiben nem hozzák nyilvánosságra” – magyarázkodik óvatosan Tóth István, a beregszászi konzul. Nem hajlandó viszont elárulni, hányan kérvényezték Ukrajnában a magyar állampolgárságot[5], de elismeri, hogy Budapest jelentős anyagi támogatásban részesíti a kisebbségeket: ez a pénz teszi lehetővé az egyetemek, a civil és kulturális szervezetek és politikai pártok működését Kárpátalján.

„Természetes, hogy a magyar kormánynak fontos a határokon kívül élő kisebbségek sorsa, de ez nem elég”-, állapítja meg lemondóan Kovács Miklós, a Fidesszel, az Orbán Viktor pártjával rokonszenvező Ukrajnai Magyar Párt elnöke. „Évről évre egyre kevesebben vagyunk, és egyre nehezebb a magyarokat még a saját érdekeik védelmében is mozgósítani. Pár kulturális programot életben tudunk tartani, de ez csak a látszat fenntartására elég. Néhány év alatt el fogunk tűnni, ha nem is népességként, de politikai erőként biztosan. A magyar kérdés Ukrajnában véglegesen rendeződni fog.”

Sokak szerint Orbán Viktor azért szítja a magyar nacionalizmust külföldön, mert nem képes megoldani a gazdasági válságot a saját határain belül. 2010-ben elsöprő győzelmet aratott az addig hatalmon levő szocialista párt fölött. Ez lehetővé tette a visszatértét a politika színpadára. Azóta szakadatlanul pufogtatja a „Nagy-Magyarországról” álmodóknak szánt hangzatos kijelentéseit. Ez meglehetősen nyugtalanítja a szomszédos országokat, ahol magyar kisebbségek élnek. A „Magyar Alaptörvény”, a 2011. április 25-én megszavazott új alkotmány emlékeztet a keresztény gyökerekre, az ország évezredes történelmére, és leszögezi, hogy „Magyarország felelős a határokon kívül élő magyarok sorsáért”. Ezek a kijelentések széles visszhangra találnak a gazdasági válság szorongatta országban, amely még mindig nem heverte ki a trianoni békeszerződés okozta traumát: 1920-ban a Magyar Királyságot területének kétharmadától fosztották meg.[6]

k összesHa felrajzoljuk a mai országhatárokat, jól látszik, mennyire széttöredezett Európa középső része. Kivehetőek néhány országnál a kis területek is, amelyekért gyilkos tárgyalások, sőt háborúk is folytak: Vilnius, Memel, Königsberg, Gdansk, Csernovic, Kelet-Galícia, Trieszt, Isztria.


 

Magyar demográfiai gondok

Miskolc városában, Kelet-Magyarország legnagyobb ipari központjában, az ukrán határtól mintegy 150 km-re, a kohászati művek épületeinek már csak a romjai állnak. Az 1980-as évek elején a Lenin kohászati művek több mint 18 ezer embert foglalkoztatott, és a város 200 ezer lakosának a kétharmada közvetlenül a nehéziparból élt. A piacgazdaságra való áttéréssel mindez összeomlott. „Az 1990-es években a munkanélküliség az aktív népesség 30 százalékát érintette – magyarázza a legutóbbi választások óta fideszes városvezetés polgármesteri hivatalában Mike György, az állami vállalatokért felelős osztályvezető. - A textilipar és a bankok fokozatosan megszerezték az egykori nehézipar egykori gazdasági szerepét, de az emberek közben eladósodtak, és mára sokan tönkrementek.” A 2008-as gazdasági válság óta a belvárosi üzletek egymás után zárnak be. Az európai uniós segélyek lehetővé tették például a városháza tatarozását, de nem elegendőek a gazdaság újjáélesztéséhez. „Az előző, szocialista polgármester megháromszorozta a város adósságait, nem tudunk több hitelt felvenni – folytatja Mike. - Az életkörülmények romlása miatt a hajdani munkások ma tömegesen a Fideszre szavaznak.”

Az 1990-es években vörös bástyának számító Miskolc mára a szélsőjobboldali Jobbik szavazótábora lett. 2010 áprilisában, a legutóbbi képviselői választáskor a Jobbik 16,67 százalékot ért el, és ezzel 47 helyet szerzett a Parlamentben. Miskolc központjában levő hivatalában a helyi pártszervezet vezetője, Árpád Miklós elgondolkozva nézegeti a falra kiakasztott Nagy-Magyarország térképet. „Ukrajna igazságtalanul kapta meg Kárpátalját, és egészen biztos, hogy sem a szlovákiai, sem az erdélyi magyarok nem akartak elszakadni az anyaországtól. Magyarország volt a békeszerződések legerősebben sújtott áldozata – jelenti ki. - Még ma is rengeteg magyar él ezekben a térségekben. A mi országunk feladata, hogy védelmet biztosítsunk nekik.”

Azzal, hogy magyar útlevelet biztosít a külföldön élő magyaroknak, Orbán egyrészt növeli szavazótáborát, másrészt javítja az ország demográfiai helyzetét. Az 1990-es évek eleje óta Magyarország népessége 350 ezer fővel csökkent, és a születési ráta nem haladja meg az 1,3-et, pedig asszonyonként 2,1-re lenne szükséges a népszaporulat biztosításához. A külföldi magyarok idecsábítása tehát legalább részben csökkenthetné a demográfiai krízist. Kántor Zoltán szociológus cáfolja ezt az elméletet. Szerinte a „Trianon-útlevél” a „nemzetiség természetes megnyilatkozása”. „Az európai integráció előtt, az 1990-es évek végén, a magyar útlevél még áttelepülésre csábíthatta volna a határon kívül élő magyarokat, de a mai nyitott határok mellett már nem" – jelenti ki. Szerinte azzal, hogy a szomszéd országokban élő magyarság helyzetét központi kérdésként kezeli, Orbánnak sikerült beemelnie a kormányprogramba a Jobbik egyik legnépszerűbb kampánytémáját, és így talán sikerül megállítania a szélsőjobb párt térhódítását.

Szlovákiában aggódva szemlélik a magyar politikusok nacionalista licitjét, annál is inkább, mert a két ország között gyakoriak az összetűzések. Robert Fico, a szlovák kormányfő, aki az előző mandátum alatt a szlovák nacionalista párttal hozott létre koalíciós kormányt, 2012-ben úgy látta[7], hogy a Fidesz „vissza akar térni a Trianon előtt Nagy-Magyarország határaihoz [...] ez pedig fenyegetést jelent Szlovákia számára. Mi történik, ha állampolgárok ezrei veszik fel a magyar állampolgárságot? A magyar politikusok úgy fogják értékelni, hogy Dél-Szlovákia országuk szerves részét képezi!” 2009 júliusában Szlovákia megtiltotta a magyar nyelv használatát az állami hivatalokban és a közterületeken, és 2010 óta tilos a két útlevél birtoklása, a törvény ezt a szlovák állampolgárság megvonásával bünteti. A döntést örömmel üdvözölte a Szlovák Nemzeti Párt (SZNSZ). A párt vezetője, Ján Slota szerint a magyar kisebbség „rák a szlovák nép testében”. „A döntés tökéletesen indokolt - erősíti meg Cyril Lesko, az eperjesi pártszervezet elnöke. - Különben a magyar kisebbség még elszakadási követelésekkel állhatna elő.”

Szlovákiában mintegy 500 ezer magyar él, főként az ország déli térségében, a magyar határ mentén. Kassától úgy hetven km-re, Nagyráskától kezdve mocsaras síkság terül el, amíg a szem ellát. A nap lassan lenyugszik. Jakab Elemér dél felé, a magyar határ felé néz. „Magyarok vagyunk, de szlovák állampolgárok: igenis többféle identitásunk van. És nem fogadjuk el a Budapestről kapott parancsokat. ” Elemér egyike a Most-Híd («az együttműködés pártja») tizennégy képviselőjének a Szlovák Parlamentben (Narodna Rada). „2009-ben kiléptünk a Magyar Koalíciós Pártból, hogy új pártot alapítsunk, mert nem tekintjük magunkat «etnikai» pártnak: számunkra fontos a szlovák társadalomba való beilleszkedés, de azért nem mondunk le sem a gyökereinkről, sem a kultúránkról" – érvel. Ritka, de ígéretes politikai hozzáállás, hiszen a legtöbb külföldi magyar párt szorosan kapcsolódik a budapesti politikai vezetőkhöz. A 2010-es szlovák parlamenti választásokon a párt a szavazatok 8,12 százalékát nyerte el, míg a sokkal keményebb nacionalista elveket hirdető SZMK mindössze 5 százalékot szerzett. „Ukrajnával vagy Romániával ellentétben, Szlovákiában nem ritkák a vegyes házasságok – mondja Örkény úr. - A magyar kisebbség kevésbé befolyásos, tehát érdekében áll, hogy beilleszkedjen a szlovák társadalomba.”

A szociológusok szerint a kisebbségek identitás-stratégiája nagyban függ a társadalmi és gazdasági lehetőségektől. Magyarországon, Miskolctól néhány km-re, Szőllősi Istvánné, Bükkszentkereszt szlovák nemzeti tanácsának a képviselője, büszkén mutatja meg a faluházát, ahol szlovák népzenei koncerteket szerveznek. „Az őseink a XVIII. században telepedtek itt le, hogy a Miskolc környéki üveggyárakban dolgozzanak – meséli Szőllősiné. - Mára ezek a gyárak bezártak, de mi jól érezzük magunk Magyarországon. Senkinek sem jutna eszébe innen elköltözni.” A faluban egyre kevesebben beszélik az őseik nyelvét, bár változatlanul működik egy szlovák általános iskola. „Ha Magyarországon annyira leromlik a gazdasági helyzet, hogy érdemes Szlovákiába emigrálni, biztos, hogy Bükkszentkereszt lakosainak is eszükbe jutnak a gyökereik” – jósolja Örkény.

2004-ben, amikor az egykori keleti tömb országai csatlakoztak az Európai Unióhoz, mindenki abban reménykedett, hogy az 1990-es évek kezdetétől egyre erősödő nemzetiségi identitás-ellentéteket lassanként elsimítja a határok fokozatos megszűnése, az integráció eredményeként létrejön egy meglehetősen idealizált „Mitteleuropa”. De a gazdasági krízis és az európai politika kudarcai miatt ez meghiúsult. Amikor Koszovó 2008-ban kikiáltotta függetlenségét, ezzel mintegy precedenst teremtve, bebizonyosodott, hogy Európában még korántsem ért véget a nemzeti identitásteremtés folyamata. És hogy a jelenlegi határok még mindig nem véglegesek.

 

Fordította: Forgács András/ Fonyó Éva

 



[1] A következő népszámlálásra 2013-ban kerül sor Ukrajnában.

[2] Slovenský náučný slovník, I. zväzok [Szlovák értelmező szótár, 1. kötet], Bratislava-Český Těšín, 1932.

[3] Beregszász mintegy 25 ezer lakójának fele magyarnak vallja magát.

[4] A párt a Magyar Szocialista Párt szövetségese.

[5] Nem hivatalos adatok szerint 300 ezer határokon kívül élő kérvényezte a magyar állampolgárságot, és a magyar hatóságok 180 ezer útlevelet állítottak ki. Ukrajnát illetően a hivatalos adatok titkosak.

[6] Michael Minkenberg: A l’Est, l’obsession des frontières [A terhes múlt Kelet- Európában: vitatott országhatárok], Le Monde diplomatique, 2011. január

[7] Robert Fico: La Hongrie exporte sa peste brune [Magyarország exportálja a barna pestist], Le Figaro, Párizs, 2010. június 3.

 

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések