„Az atomerőmű a legjobb dolog, ami nálunk valaha is megszülethetett.” Gondozott bajuszával, élénk tekintetével Hajdú János őszinte megelégedettséget mutat. A paksi polgármester íróasztala fölé kifüggesztette városának hivatalos zászlóját, amelyen jelen van az atom stilizált jelképe is. „Paks egy kis város tizenkilencezer-ötszáz lakossal, de a fizetések magasabbak az országos átlagnál, és az infrastruktúránk a legjobb minőségű. Az egész országból jönnek hozzánk látogatók, hogy megnézzék az atomerőművet. Ez a mi büszkeségünk.” Magyarország közepén, a Duna partján levő atomerőmű miatt nem szoktak politikai viták kirobbanni. Hajdú János is lelkes híve az atomerőműnek, és szerinte ez is szerepet játszott abban, hogy már háromszor egymást követően megválasztották, legutóbb 2010-ben is. „A kormány most arról beszél, hogy bővítik az erőművet. Türelmetlenül várjuk ezt, hiszen ez javítja majd az ország energetikai függetlenségét, és a város is csak nyerhet a beruházással.”
Együttműködés még a szovjet időkből
Kevesebb, mint öt kilométerre a városközponttól, egy fákkal szegélyezett kis út mentén, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. két, fakózöld blokkja aktívan üzemel. A joviális Dohóczki Csaba, az üzem egyik kommunikációs dolgozója az erőmű optimális biztonságáról beszél: „Több mint kétezer-négyszáz ember dolgozik itt. Amint látják, ez egy valóságos méhkas.”A gyors ellenőrzés után ő kalauzolja a látogatókat az. 1. és 2. számú blokk labirintusaiban. Itt történt 2003 áprilisában a Nemzetközi Nukleáris Eseményskálán 3-as szintűnek (1) besorolt baleset a 2-es számú reaktor szokásos éves üzemanyagcseréjekor, melynek következtében közel tizennyolc hónapig le kellett állítani a 2-es számú reaktort. „Megkaptuk a magyar és nemzetközi hatóságok engedélyét az újraindításhoz. 2012-ben nehézségek nélkül mentünk át az Európai Bizottság stress-tesztjén. Az év végén pedig az 1. sz. reaktor üzemidejét 2032-ig meghosszabbították. Röviden szólva, a biztonsági helyzet nagyon magas szintű.”
A megfigyelő folyosón, amely ráhajlik a hatalmas reaktorteremre, a hangja még ünnepélyesebbé válik: „Ezek között a falak között, a mi négy reaktorunk termeli az ország elektromos energia-szükségletének 43 százalékát” – magyarázza Dohóczki úr, jellemezve a létesítményt. „Maximális átláthatóságot biztosítunk, hiszen elsőrendűen fontos, hogy a szomszéd országok és a lakosság általában is támogasson minket.” A magyar kormány támogatása magától értetődőnek látszik, hiszen elkötelezte magát két újabb reaktor építése mellett Pakson azzal a céllal, hogy a nukleáris energia részesedését az ország elektromos energia-termelésében 2025-ig 60 százalékra emelje.
Az Európai Unióban, ahol a Japánban, Fukushimában történt katasztrófa hatására egyre nagyobb fenntartással állnak az atomenergia jótéteményeivel szemben, ez az elköteleződés meglepőnek látszhat. Mindamellett Budapest politikája teljesen beilleszkedik a regionális tendenciába. Magyarország, Szlovákia, a Cseh Köztársaság és Lengyelország – ez a négy ország képezi a Visegrádi csoportot, a V4-et (lásd a keretes cikket) – energetikai politikájuk lényeges részének tekintik a nukleáris energiát, amely eszközt jelent az orosz szénhidrogének importjától való megszabaduláshoz is.
Ez a közös hajlandóság visszanyúlik a korábbi szocialista rendszer együttműködési gyakorlatáig. 1958-ban a korábbi Csehszlovákia megkezdte első atomerőművének megépítését, a kísérleti típusú KS150/A-1-ét Jaslovské Bohunice-ben (2) . A javarészt az 1980-as években elkészült szovjet típusú tizennégy VVER nyomott vizes reaktor ma is működik öt erőműben : Paks Magyarországon, Jaslovské Bohunice és Mochovce Szlovákiában (a négy reaktor az ország elektromos energiájának 54 százalékát termeli), Dukovany és Temelín a Cseh Köztársaságban (a hat reaktor az elektromos energiatermelés 33 százalékát adja). Ahogyan a paksi 1. sz. egység esetében is, a hatóságok vizsgálják a lehetőségét annak, hogy ezen reaktorok nagy részének az üzemidejét meghosszabbítsák. Tervezik kiegészítő kapacitások létesítését is, így két VVER-440/V-213-ast Mochovcében, amelyeket 2014 végéig állítanának szolgálatba. Két új egységgel egészítenék ki az erőművet Temelínben, eggyel Dukovanyban és kettővel Jaslovské Bohunice-ben.
A Lengyel Népköztársaság késett az első erőmű megépítésével Żarnowiecben, a Balti-tenger partján. A csernobili 4. számú reaktor 1986. áprilisi robbanásának hatása, valamint az 1980-as évek végének gazdasági és politikai változásai ezt a projektet is érzékenyen érintette. Végül is az építkezést 1990 decemberében állították le, és az erőműbe szánt berendezéseket is eladták. „Ez áldás volt Paks számára, így olcsó áron jutottunk egy reaktortartályhoz” – ismeri el Dohóczki úr őszinte mosollyal. A lengyel vezetés, amely több év óta diverzifikálni akarja elektromos energia-termelését, amely jelenleg 86,5 százalékban a szénen alapul, elindított egy nukleáris energia-fejlesztési programot, amelynek befejezésekor előreláthatólag két erőmű készül el 2025-re.
Az ellenzőknek nincs erős mozgalmuk
A Visegrádi csoport országaiban az atomerőművek hagyományosan erős támogatásra számíthatnak a lakosság körében. 2010 márciusában az Eurobarometer által készített „Az európaiak és a nukleáris biztonság” vizsgálat kimutatta, hogy a Cseh Köztársaságban a válaszadók 86 százaléka, Szlovákiában és Magyarországon 76 százaléka, Lengyelországban pedig 70 százaléka támogatta a nukleáris energia részarányának fenntartását vagy növelését az energetikai ellátásban. „Semmilyen nagyobb összehasonlító tanulmány nem készült Fukushima óta épp amiatt, hogy még véletlenül se derüljön ki, ha a többség félelemérzete nőtt volna. De tény, hogy közel két évvel a katasztrófa után úgy látom, hogy az ellenzőknek nincs erős mozgalmuk” – ismeri el nem éppen keserűség nélkül Jakub Patocka, a Strana Zelených, a cseh zöldpárt korábbi vezetője.
Sehol nincs zöld párt a V4-ek nemzeti parlamentjeiben, kivéve a magyar párt (Lehet Más a Politika, LMP) nyolc képviselőjét (3) . „Ez a helyzet megkülönböztet minket osztrák szomszédainktól, akik népszavazáson utasították el az atomenergiát 1978-ban, és főleg a németektől és az ő EnergieWende [energetikai fordulat]-jüktől” – állapítja meg Patocka úr. 2011 júniusában Angela Merkel kormánya bejelentette, hogy azonnal bezárnak a tizenhét német atomreaktor közül nyolcat, és 2022-ig fokozatosan leállítják a nukleáris energia felhasználást. Ez a történelmi döntés újra felveti a kérdést – legalábbis retorikai szinten – az atom távlataival kapcsolatban az Európai Unióban, és részben megmagyarázza, miért szavaztak elutasítólag a litván és bolgár választók új atomerőművek építésére az országuk területén. (4) .
Egy kétségeknek kiszolgáltatott Európa peremén a V4-ek így egy új « atomblokkot » képeznek, és elvárják, hogy immár tiszteletben tartsák ez irányú döntéseiket. „Szlovákia végül is belement, hogy bezárja a Jaslovské Bohunice-i erőmű két reaktorát, mert ez volt a feltétele az EU-hoz való csatlakozásnak” – emlékeztet Kristián Takác, a szlovák gazdasági miniszter melletti különleges tanácsadó. „Szakértőink mindig vitatták ennek a bezárásnak a szükségességét. És a két reaktor elvesztése következtében Szlovákia nettó elektromos energia importőrré vált.” Ahogy a Cseh Köztársaságban is, a szlovák atomenergia-expanziót nem csak az energetikai függetlenség elnyerése motiválja, hanem a szomszéd országokba történő elektromos energia-export távlatai is. „Nukleáris kapacitások nélkül Németországnak hamarosan elektromos energiára lesz szüksége. Mi itt leszünk, hogy ezt biztosítsuk” – figyelmeztetett Takác úr, aki nagyon visszafogott Berlin politikájával kapcsolatban.
Német szomszédság – török átok
Különösen azért, mert az „energetikai fordulat” jelentős következményekkel jár a régióban. „A német elosztási hálózat nem adaptálódott az erős hullámzásokhoz, amelyek az északi szélerőművek és a déli ipari centrumok közötti szállítás teljesítményében tapasztalhatók [ Aurélien Bernier: [L’acheminement de l’électricité verte, alibi de la privatisation [A zöld energia lesz az új ürügy a privatizálásokhoz?], Le Monde diplomatique, 2013. május ]] . Nyugtalanító zavarok léphetnek fel tehát a lengyel és cseh hálózatokban is.” Így érvel – a temelíni erőmű bővítése mellett – Václav Bartuska, a cseh kormány szóvivője. A lengyelek és csehek megpróbálnak transzformátorokat és „fáziselosztókat” telepíteni a Németországgal határos területekre, hogy elnyomják ezeket az instabil áramlökéseket és ellenőrizetlen túlmelegedéseket. „Miközben arról beszélnek, hogy konszolidálják az európai energiapiacot – amit a németek csináltak –, egy olyan egoista döntés volt, amelyet előzetes konzultációk nélkül hoztak.”
A Cseh Köztársaságnak nem ez az első konfliktusa szomszédaival. A temelíni erőmű építése az 1990-es évek végén élénk tiltakozásokat váltott ki a németek és osztrákok körében. Az antinukleáris szervezetek akcióival párhuzamosan (amelyek 2000 szeptemberében huszonhat átkelési pontot lezártak Ausztria és a Cseh Köztársaság között) Andreas Molin, az osztrák kormány nukleáris ügyekért felelős szóvivője bírálta Temelín biztonsági kritériumait és követelte, hogy azokat hozzák összhangba a német erőművekével, amelyek a legmagasabb szintűnek számítanak Európában. „Sok zavar volt ezeknek az „új” országoknak az erőművei körül, panaszkodik Vincze Pál, a Bécsben [ Agnès Sinaï: [Un gendarme du nucléaire bien peu indépendant [Az elmosódott arculatú Nemzetközi Atomügynökség], Le Monde diplomatique, 2012. december ]] székelő Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) mérnöki részlegének vezetője. Ez sok hűhó volt semmiért. Számos vonatkozásban a keleti országokban a biztonsági feltételek még jobban kidolgozottak voltak, mint más európai országok erőműveié.”
A nemzeti büszkeség kérdése Lengyelországban
Mindennek ellenére egy bizonyos fajta bizalmatlanság továbbra is megmaradt a határ mindkét oldalán. A bécsi környezetvédelmi minisztérium folyosóin minden ajtón ott a jelszó : « Atomfrei ! » (Atommentes iroda!). Az irodájában Molin úr továbbra is tanári hangnemben védi álláspontját. „Igen, a határainkon túli erőművek biztonsága aggaszt bennünket. Nem, nem adunk utasításokat a szomszédainknak.” Nem rejti azonban el megelégedettségét egy friss kormányzati kezdeményezésről, amelynek célja, hogy „eredetigazolást” adjanak ki az Ausztriába importált elektromosságra vonatkozóan, annak garantálására, hogy az nem nukleáris reaktorból származik. Ez egy komplex rendszer, amelyet a szomszéd országok elítélnek, mint Bécs beavatkozásának új formáját saját energiapolitikájukba. „Mint fogyasztók, mi csak minőségi garanciát kérünk arról az elektromosságról, amit megvásárolunk.” – védekezik Molin úr. „Fenn akarjuk tartani a megújuló energiák területén elért eredményeket. És ha egy ilyen rendszer arra ösztönzi a beszállítóinkat, hogy „tiszta” energiát állítsanak elő, annál jobb.”
A határ másik oldalán, a Cseh Köztársaságban a megújuló energiák miatt nagy a fogcsikorgatás (lásd a keretes cikket). „Nemcsak arról van szó, hogy nálunk az adottságok nincsenek meg se az osztrák vízierőművekhez, se a német szélerőművekhez, de ráadásul látjuk, hogy azok nem termelnek elegendő mennyiséget.” – érvel Iva Kubáňová, aki a temelíni erőmű jövendőbeli 3. és 4. számú egységek biztonságáért felelős vezetője a Cseh Energetikai Vállalatnál (Ceské Energetické Závody, CEZ), amely a cseh piac legnagyobb vállalata. „A németek most újra megnyitják a szénerőműveket, hogy kompenzálják a reaktoraik leállítását! Egyáltalán nem gondolom, hogy ez egy jó példája a „zöld” fejlesztésnek. A Cseh Köztársaságban a nukleáris energia megfizethető, megbízható és tiszta.”
A Magyar Villamos Művek Zrt.-hez és Szlovákiában a Slovenské Elektrárne-hez (5) (ENEL) hasonlóan, a cseh vállalat is mindent megtesz, hogy ütős érvekre támaszkodhasson. Temelin városkában kevesebb, mint három kilométerre az erőműtől, a ČEZ narancs színű logója mindenütt jelen van, beleértve a helyi labdarúgó klub épületeit és az éttermeket. 2011-ben a csoport 432,7 millió koronát (kb. 16,8 millió eurót) költött mecénási programokra, különösen azokban a régiókban, ahol az erőművek találhatók. „Azt szeretnénk, ha jó szomszédoknak tekintenének bennünket. Normális dolog, ha hozzájárulunk az érintett helységek életéhez” – magyarázza Kubáňová asszony.
„Ez csak propaganda” – ítéli el nyugodt hangon Jan Haverkamp, a regionális energetikai társaságok fekete báránya, a Greenpeace nem-kormányzati szervezet (NGO) nevében szervezett több antinukleáris kampány felelőse. „Az úgynevezett „felvilágosító kampányok” egyetlen célja, hogy szigorúan kimutassák, hogy a nukleáris energia teljesen biztonságos, és nem létezik hiteles alternatívája. És ezzel párhuzamosan nagylelkű adományokkal megvásárolják a közvéleményt.”
Az érvelés kissé északabbra kapott némi visszhangot, mivel a lengyel kormány és a Polska Grupa Energetyczna (PGE SA, Lengyel Energetikai Csoport), az ország fő elektromos energiatermelője konzultációk sorát indította el a 2011 januárjában elfogadott atomenergia programról. Donald Tusk miniszterelnök szerint a két – 6 000 megawatt (MW) elektromos áramot termelő – erőmű megépítése 40 milliárd zlotyba (körülbelül 9,6 milliárd euroba) kerülne. „Arra számítunk, hogy az első reaktor 2023-24-ben léphet üzembe” – erősíti meg Hanna Trojanowska, helyettes gazdasági államtitkár és teljhatalmú nukleáris energia-felelős. Mindamellett elismeri, hogy ha ezek az erőművek egyáltalán megépülnek, csak az ország elektromos energia-szükségletének 17 százalékát termelnék meg.
„Lengyelország az utolsó nagy ország Európában, amelynek még nincs “nukleáris tapasztalata”. Nem hiszem, hogy ez a terv valóságos szükségletet elégít ki, inkább nemzeti büszkeség kérdése” – jegyzi meg M. Andrzej Rozenek, a Ruch Palikota (Palikot Mozgalom) szóvivője a szejm-ben, a Parlament alsóházában. Bár a politikai erők többsége támogatja a nukleáris energiatermelést Lengyelországban, az atomenergiának kevesebb híve van, mint a többi V4 országban. A programot 2012 végén csak a lakosság 52 százaléka támogatta, és erős volt a tiltakozás, főleg az erőművek építésére kiválasztott helyeken. „Gąski falu lakosai világosan kifejezésre juttatták egy népszavazáson, hogy ellene vannak egy erőmű megépítésének a saját területükön. Ha a lengyel kormány demokratikusnak hirdeti magát, lehetetlen, hogy ezt ne vegye figyelembe” – állítja Beata Maciejewska, a Zielony Instytut (Zöld Intézet) think tankjának alapítója. Az államtitkár, Hanna Trojanowska asszony nem gondol országos népszavazás szervezésére, de az általa irányított „információs és oktatási” kampány eredményeként „érzékeli a lengyel közvélemény növekvő támogatását”. A nukleáris lobbi kampánya Maciejewska asszony szerint Lengyelországban is tiszta „propaganda”, amely a kormány „makacsságát” bizonyítja, és ami „nonszensz, különösen a gazdasági lassulás időszakában”.
A piacot a politika irányítja
Lengyelország, amely 2012-13-ban látja el a visegrádi csoport elnökségét, prioritásai közé beemelte az „atomenergia, mint [más forrásokkal] egyenértékű energiaforrás támogatását” és ennek keretében létre akar hozni egy kormányközi munkacsoportot ebben az ügyben. A cseh, szlovák és magyar elektromos piac nem régen történt integrációja ellenére, a regionális vezetékhálózatok modernizációja és javítása – ami pedig feltétele lenne a nukleáris energiatermelés valódi regionalizálásának – nincs napirenden. „Mindenki a saját erőművét akarja” – összegzi Gérard Cognet, az Atomenergia Bizottság régiós képviselője. „De ha azok mind elkészülnek, nem fognak tudni mind Németországba exportálni, miközben gazdaságossági számítások az exportra építenek.”
Még kérdéses, hogy ki építi meg ezeket az erőműveket és reaktorokat. Franciaország, Donald Tusk és Nicolas Sarkozy találkozóján 2009. november 5-én erősen elkötelezte magát a lengyel atomipar fejlesztésére. Az Areva és partnere, az Electricité de France (EDF) európai nyomott vizes reaktorokat (Evolutionary Power Reactor, EPR) javasol, és úgy tűnik, hogy nyerésre áll a versenyben a japán-amerikai GE Hitachival és az amerikai Westinghouse céggel (amelyet a Toshiba ellenőriz). A hivatalos tender felhívás megjelenése legkésőbb 2015-re várható. „Ez a felhívás létfontosságú az Areva számára. Ez lesz az utolsó lehetősége a régióban” – jelentette ki mosolyogva Jan Haverkamp, Greenpeace aktivista. Célzott a francia cég kizárására a temelíni 3. és 4. számú egység építéséből, amelyet hivatalosan azzal indokoltak, hogy nem felelt meg a pályázati felhívási procedúra törvényes követelményeinek (6) . Iva Kubáňová, a temelini erőmű biztonsági felelőse szerint ez a kizárás „sajnálatos és nehezen érthető” különösen azért, mert ez a pályázat tekinthető a többi régiós reaktor terv első lépésének, amelyeket részben a szlovák Jadrová a vyraďovacia spolocnosť (JAVYS, Szlovák Nukleáris Építő és Lebontó Társaság) tulajdonában levő Jadrová Energetická Spolocnosť Slovenska (JESS, Szlovák Nukleáris Elektromos Energia Társaság) konzorcium és a CEZ szervez. Versenyben maradt a Westinghouse, valamint egy konzorcium, amelynek tagjai az orosz Atomsztrojexport és Gidropress, a cseh Skoda JS, amelyet magát is az orosz Objedinennye Mashinostroitelnye Zavody (OMZ, Egyesült Gépipari Üzemek) ellenőriz.
„Amikor egy vállalatnak gyenge a kommunikációs stratégiája, várható, hogy azt a versenytársak kihasználják. Pontosan ez történt” – elemzi Konstantin Jacoby, egy Pozsonyban székelő független energetikai tanácsadó. Miközben egy kis cinizmussal emlékeztet rá, hogy az ilyen nagyságrendű geostratégiai döntésekben sokkal nagyobb szerepet játszik a nagypolitika, mint az egyszerű versenyszabályok. „Az oroszok megkerülhetetlenné váltak a régióban” – jegyzi meg. „Olyan előnyökre támaszkodnak, mint a működő technológiák ismerete vagy az 1980-as években kialakult politikai és tudományos hálózatok. Erényük, hogy “ajándékdobozt” ajánlanak: építés, fenntartás, hulladékkezelés, stb. Sőt, ha szükség van rá, kiegészítő finanszírozást is vállalnak, amint ez nyilvánvalóan Magyarországon is történt.” A beszédes tanácsadó háta mögött a falra kifüggesztve ott látható a korábbi szovjet befolyási övezetben épült atomerőművek részletes térképe, amely koncentrikus köröket mutat, központjában Oroszország ipari központjával. „Amit ma Közép- és Kelet-Európának hívunk, az Oroszország természetes piaca, és azért alakult ki, hogy biztonságot teremtsenek a volt birodalom termelési zónáinak. Moszkva nem akarja elveszíteni befolyását a létező hálózatban.”
Az orosz állami vállalat, Ruszatom egyébként a kalinyingrádi körzetben épít erőművet, és az előreláthatólag 2017-ben kezd működni. Az Atomsztrojexportot megbízták egy erőmű építésével Belorusszia nyugati részén, amelyet nagyrészt orosz alapok finanszíroznak, és amelynek szolgálatba állása 2018-2019-re várható. Ezeknek az erőműveknek a termelését részben szintén exportra szánják. Újra rajzolja a régió energetikai térképét és központi energiaszolgáltató szerepet biztosít majd Oroszországnak.
Vissza a moszkvai karámba
Az orosz jelenlét más fővárosokban is jól érzékelhető. Budapesten Rohonyi Péter, a Greenpeace korábbi szakértője biztosra veszi, hogy a két újabb paksi reaktor orosz lesz: „Egyetlen magyar kormány sem lázadozott soha az Oroszországtól való energiafüggés ellen, mint ahogyan a lengyelek teszik. A Pakson használt uránium szinte teljesen Oroszországból érkezik.” Szerinte egy esetleges orosz pénzügyi segítség is lehetséges a paksi új egységekhez, ami enyhítené a magyar állam nagy költségvetési nehézségeit. „Látható, hogy a CEZ sem olyan szilárd már, mint mutatta, és nem zárom ki, hogy kihátrál a JESS konzorciumból. És ebben az esetben ki veszi át e helyét?” – kérdezi kissé provokatívan. Ez egy olyan kérdés, amire Jacoby úrnak nincs válasza. De számára a tét világos: „Aki megnyeri a temelíni pályázatot, az megnyeri a kelet-európai piacot.”
Mostantól a Visegrádi csoport országai a fukushimai baleset óta elbizonytalanodott piacokon az európai ipar fontos tényezőivé váltak, ami egy paradoxont illusztrál: az atomenergiát az energetikai függetlenség garanciájának tekintik, ami ugyanekkor szorosan kapcsolódik Oroszországhoz. És ez így marad az eljövendő évtizedekben is.
A megújuló energiák?
„A szén a XIX. század energiája volt, a XX. századé az atomenergia. Most Európa legfejlettebb országai bebizonyítják, hogy a megújuló energiák képviselik a XXI. századot. Márpedig a lengyel kormány nem tesz semmit, hogy megszabaduljon a szénfüggésünktől, sőt, az atomenergiára akar átállni? Ennek semmi értelme!” Tágra meresztett szemmel nagy zöld szemüvege mögött Dariusz Szwed, a lengyel Zieloni 2004 (Zöldek 2004) párt társalapítója méltatlankodik Donald Tusk kormányának, valamint a Visegrádi 4-ek vezetőinek „ökológiai tudatlansága” miatt. Ez utóbbiak bizonyos mértékig növelni akarják a megújuló – legyen az szél, nap vagy akár a biomassza – energiák arányát az elektromos áramtermelésben 2020-ig, de a céljaik elmaradnak az Europa 2020 stratégia céljaitól, amely erre az időpontra a megújuló energiák 20 százalékos arányát akarja elérni. Lengyelország viszont ugyanerre a határidőre 15,48 százalékot jelez, sőt 2030-ra is csak 16 százalékos arányt tűzött ki maga elé.
„Az Unió nélkül semmiféle fejlesztés nem lenne a régióban a megújuló energiák területén” – folytatta Dáriusz Szwed. „Az atom iránti csodálat annak a « korpokráciának » evidens megnyilvánulása, amiben élünk. Az ipari vállalatoknak semmiféle érdekeltségük nincs a termelési központok decentralizációjában. Miközben a megújuló energiák ötvözése az energiahatékonysággal lehetőséget adna arra, hogy az állampolgárok ne egyszerű fogyasztók legyenek, hanem valódi „tudatos fogyasztók”, és lefektetné egy energetikai demokrácia alapjait.” A Klíma Koalíció nem kormányzati szervezet (NGO, Koalicja Klimatyczna) egy tanulmánya szerint a lengyel elektromos energiatermelés legalább 19 százaléka 2020-ig megújuló forrásokból származhatna, és ez később évente 2 százalékkal nőhetne.
Irreális becslés Hanna Trojanowska szerint, aki a gazdasági – a nukleáris energiával megbízott teljhatalmú – államtitkár-helyettes: „A megújuló energiák fontosak a jövőnk számára. De gyengébb kapacitásuk miatt soha nem lesznek képesek helyettesíteni az erőműveket.” Ezt a véleményt osztja Iva Kubánová, a temelíni erőmű 3. és 4. számú egységének biztonsági és minőségi felelőse a cseh energetikai vállalatnál (Ceské Energetické Závody, CEZ), a cseh piac domináns energetikai társaságánál: „A CEZ beruház a megújuló energiákba, ahol ez releváns. Európa egyik legnagyobb szélerőművét működtetjük Fântânele-Cogealac-ban, Romániában. De a mi országunkban a lehetőségek és az eszközök sokkal kisebbek, és a megújuló energiák kitermelésének költségei jóval magasabbak.”
„Romániában a CEZ-nek nincsenek érdekeltségei az atomiparban, tehát be tud fektetni a megújuló forrásokba” – világítja meg Jan Haverkamp, a Greenpeace-től. A Cseh Köztársaságban azonban 2009 és 2011 között, a vállalat a kormánnyal együtt megszervezte a napelemek gyártásának mesterséges felfuttatását. Ez az állami szubvenciók erős pazarlásával, a beruházások alacsony megtérülésével történt, és csaknem teljesen lejáratta a napenergia felhasználását. Ez nagyon is tanulságos: mindent megtesznek, hogy a régióban esélye se legyen a megújuló energiáknak.”
Egy kölcsönös támogatási struktúra
A Visegrádi csoport (V4) 1991 februárjában jött létre egy találkozón Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia között a visegrádi középkori várban, Magyarországon.
Kezdetben egy olyan kölcsönös támogatási struktúrának tekintették, amely a szovjet gyámkodás alól frissen felszabadult régió európai integrációját célozta, a csoport azonban túlélte a négy ország csatlakozását az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO) és az Európai Unióhoz, és egy kormányközi fórummá vált. Állandó intézmények hiányában évente változó elnöksége van, akárcsak a Nemzetközi Visegrádi Alapnak. Ez utóbbinak 2012-ben 7 millió eurós költségvetése volt, amelyet tanulmányi ösztöndíjakra, valamint művészeti és kulturális támogatásokra fordított.
A V4 együttműködése olyan speciális területekre terjed ki, mint az oktatás vagy a védelmi kérdések. 2013 márciusában jelentették be egy háromezer főből álló közös katonai intervenciós erő létrehozását, amely 2016-tól kezdene működni. Egy közös kezdeményezésről van szó a weimari háromszöggel, melynek tagjai Franciaország, Németország és Lengyelország. A regionális energetikai térség létrehozására irányuló erőfeszítések azonban a nullponton állnak.
S. G. és H. B.
