Az enyém vagy közös?

Kategória: 2013. december
Írta: Martin Denoun és Geoffroy Valadon
Találatok: 4936

A felhasználás és a tulajdonlás nem feltétlenül esik egybe. Válaszul a vásárlóerő csökkenésére, illetve arra, hogy lakásainkat lassan elöntik a ritkán használt tárgyak, egyre többen úgy szervezik meg az életüket, hogy csereberélgetik, kölcsönadják és megosztják ezeket. A mozgalom gyorsan terjed, a fogyasztói csoportok köre egyre csak bővül és egyre többet… vásárolnak.

 

covoituEgyütt van jelen mindnyájunk otthonában az ökológiai probléma és a gazdasági növekedés lehetősége. Számos olyan eszközt tartunk otthonunkban, amelyet nem használunk. Ott hever a polcon a fúrógép, amelyet egész élete során mindössze 13 percig használunk, egymásra tornyosulnak a legfeljebb egyszer-kétszer lejátszott DVD lemezek, s ott van a fényképezőgép, amely inkább a port nyeli, mint a fényt. Itt van aztán az autó is, amelybe egyedül ülünk, s amelyet naponta kevesebb, mint egy órát használunk, avagy ott van a lakásunk, amely egész nyáron üresen áll. S még tovább bővíthetnénk ezt a hosszú listát. Márpedig ezek a tekintélyes értéket képviselő tárgyak egyben potenciális hulladék anyagok is.Lényegében a fentiek képezik a fogyasztói csoportok teoretikusainak vezérlő gondolatait. A mozgalom egyik vezéralakja Rachel Botsman[1], széles mosollyal az arcán nyomatékosan kijelenti: Nekünk lukra és nem fúrógépre van szükségünk, filmet akarunk nézni és nem DVD lemezeket tárolni, nem autóra van szükségünk, hanem  úti célunkhoz akarunk eljutni.

Jeremy Rifkin volt az, aki kimutatta, hogy a tulajdon korából a hozzáférés korába[2] való átmenet időszakát éljük, amikor csökken a tárgyak szimbolikus jelentése funkcionális jelentésük javára. Az autó például, annak idején a társadalmi státusz egyik kifejezője volt, s használati értékén túlmenően ez motiválta megvásárlását. Manapság viszont a fogyasztók egyre inkább az autóbérlés lehetőségét választják.

Napjainkban a fiatalok lakásukat, vagy autójukat kínálják kölcsönzésre, egyes autógyártók, vagy szállodatulajdonosok legnagyobb elkeseredésére. Mások viszont a fogyasztási cikkektől való elszakadás reménykeltő jelét látják benne. A használati tárgyak csereberéjére létrehozott honlapok az erőforrások egyre jobb elosztását teszik lehetővé, a kínálatot személyekre bontják le, kiiktatják a közvetítőket és megkönnyítik az újrahasznosítást. Ezáltal erodálják a monopóliumok befolyását, csökkentik az árakat és a fogyasztók számára új beszerzési lehetőségeket kínálnak. Mindez arra ösztönözi a fogyasztókat, hogy minőségi és tartósabb termékeket vásároljanak, ami viszont arra késztetné a gyártókat, hogy hagyjanak fel a szándékoltan rövid élettartamú eszközök gyártásával. Az alacsonyabb árak mellett komoly csáberőt gyakorol a fogyasztókra a közvetlen megoldás (ún. P2P pair á pair vagy peer to peer kapcsolat), ami ráadásul csökkentheti a hulladék keletkezését is. A nemzetközi sajtó a Times-tól kezdve a The Economiston át egészen a Le Monde-ig vezető helyen foglalkozik a „fogyasztói forradalommal”.

 

Ügyes, nagyon ügyes megoldás

A fogyasztói együttműködés hívei gyakran a „fenntartható növekedés” elméletéből kiábrándultak sorai közül kerülnek ki. Noha bírálják az elmélet felületességét, általában nem sokat elemezgetnek. Főképpen Jeremy Rifkinre hivatkoznak, s az ökológia politikai kérdéseit nem feszegetik. Szívesen idézik viszont Gandhi mondását: ”Földünkön elegendő erőforrás áll rendelkezésre ahhoz, hogy mindenki szükségletét ki lehessen elégíteni, de annyi sohasem lesz, hogy beteljesedjen egyesek birtoklási vágya.[3] Ugyanakkor lenézik és egy kicsit lekezelik a nem-növekedés híveit is, és általában a zöld aktivistákat, akiket marginalizálódott utópistáknak és „túlpolitizált” egyéneknek tekintenek.

Rachel Botsman a Technology, Entertainment and Design (TED) konferencián[4] a következőképpen érvelt: 2008-ban az történt, hogy falba ütköztünk. Természet anyácska és a piac egyszerre mondott nemet. Jól tudjuk, hogy egy túlfogyasztásra épülő gazdaság olyan, mint a Ponzi-féle piramis[5] vagy egy kártyavár. Véleménye szerint a válság azzal, hogy az embereket saját leleményességükre utalta, kreativitási hullámot váltott ki és fokozta az emberek közti kölcsönös bizalmat. Mindez végül robbanásszerű lendületet adott a fogyasztói együttműködésnek, a fogyasztói csoportok kialakulásának.

Mind több internetes portál[6] közöl ajánlatokat javak cseréjére, vagy olyan nagy értékű „szunnyadó” termékek kölcsönzésére, mint a mosógépek, a márkás ruhák, high-tech berendezések, kemping cikkek, valamint közlekedési alkalmatosságok (autó, kerékpár, vízi jármű), vagy épületrészek, beépített terek (pince, parking, lakószoba, stb.). A jelenség már a megtakarításokat is eléri: egyesek ahelyett, hogy pénzüket bankbetétben hagynák parlagon heverni, azt bankok megkerülésével kikölcsönzik.

A szállítás és közlekedés területén, az ún. közösségi autózás (amelynek során utasként betársulunk valakinek az autójába) egy meghatározott utazás költségeinek a megosztását célozza egyfajta szervezett költségmegosztáson alapuló autóstop révén. Ez lehetővé teszi, hogy a PárizsLyon közötti utat 30 euró ellenében tegyük meg, szemben a vasúton történő utazás 60 eurós költségével, egyúttal új személyekkel ismerkedjünk meg az út során. Franciaországban az elmúlt évtized során több portál is kínált hasonló szolgáltatásokat. Ezt követően a webes start upokra induló cégekre jellemző fejlemény következett be: verseny indult a portálok között. Ennek során saját módszerüket térítésmentesen kívánták szabványként elfogadtatni. Majd, ha ez sikerült, a „biztonságos gyakorlat” ellentételezéseként 12% jutalékot számítottak fel. A Covoiturage.fr miután felvette a BlablaCar nevet, belevágott az európai piac meghódításába. Ezenközben német megfelelője, a Carpooling megjelent Franciaországban. A francia portál „elüzletesiesedése” miatt elégedetlenkedők pedig Covoiturage-libre.fr néven ingyenes társas platformot indítottak.

A személygépkocsi-használat megosztása kulturális és ökológiai előrelépés. Az olyan platformok, mint a Drivy, lehetőséget teremtenek a magánszemélyek közötti járműkölcsönzésre. A piac meghatározó szereplői viszont percalapú bérbeadáson, ill. önkiszolgáló elven működő rugalmas feltételeket kínáló sokezres flottával rendelkező autókölcsönző cégek. Az autók számának beharangozott csökkentése tehát igencsak viszonylagos. Még a párizsi polgármesteri hivatal által, a Bolloré csoporttal közösen a Vélib[7] mintájára létrehozott Autolibe járműflottája is inkább a közösségi közlekedés helyettesítését eredményezi, mint a gépkocsik számának csökkenését.[8]

Ami az elszállásolást illeti, az Internet nagy lendületet adott a magánszemélyek ez irányú tevékenységének is. Szinte valamennyi országban, számos internetes portál[9] révén lehetőség van arra, hogy kapcsolatba lépjünk olyan szállásadók tömegével, akik néhány éjszakára ingyenes elhelyezést kínálnak. Napjainkban azonban a leggyakoribb jelenség a kötetlen keretek közötti városi „bed and breakfest” szolgáltatás, amelynek vitán felül az AirBnb az éllovasa. Ez a start up cég azt ajánlja, hogy töltsük az éjszakát egy athéni, vagy akár egy marseilles-i lakosnál. Mindketten opcionálisan a szállodainál alacsonyabb áron kiadós reggelit is fognak készíteni. Jövedelemforrássá válhat, ha lakásunkban egy üresen álló lakószoba van, vagy lakásunk a szabadságra utazás időtartamára felszabadul. Az AirBnb tömény jelszava szerint: „travel like human”, azaz „Utazz ember módjára!”. A cég büszke arra, hogy a szállásadók által fizetett 10%-os arányt meghaladó jutalékból származó bevételei 2012-ben 180 millió dollárt tettek ki. Bevételei ugyanolyan arányban gyarapodnak, mint a vállalat 2 milliárd dollárt megközelítő tőzsdei forgalmi értéke.  

A közösségi autózással foglalkozó City Car Club Arisztotelész mondását hirdeti: „A gazdagság sokkal inkább a használatban, mint a birtoklásban rejlik”. Ám ha közelebbről megvizsgáljuk a dolgot, akkor kiderül, hogy a Jeremy Rifkin által „diagnosztizált” tulajdonlástól való elszakadás nem vonatkozik a fogyasztásra: hajdan ugyanis egy Ferrari tulajdonlásáról álmodoztunk, ma viszont legalább vezetni szeretnénk egy Ferrarit. Miközben a járműeladások csökkennek, az autóbérlések száma növekszik. A ”hozzáférés jelenlegi korszaka” ugyanis a fogyasztás formájának a módosulását jelzi, ami a logisztikai változásokkal függ össze. Nevezetesen arról van szó, hogy nagy teljesítményű interfészek révén bárki javait és kompetenciáit kezdik forgalmazni. A vállalatok pedig e jelenség láttán a legkevésbé sem riadnak meg, az új piacok potenciális hasznát közvetítőként ők akarják lefölözni.

Egyfelől, ez lehetővé teszi a fogyasztói bázis bővítését, mivel azok, akik megfelelő jövedelem híján nem tudnak egy drága holmit megvásárolni, azt most másoktól kikölcsönözhetik. Másfelől, az áruvá válás kiterjed a háztartásokra és a magánszemélyek által kínált szolgáltatások szférájára is, hiszen egy lakás vendégszobája, vagy akár egy autóban egy ülőhely ugyanúgy kölcsönzés tárgyává válhat, mint a segítségnyújtás vízvezeték-szerelés, vagy angolnyelv-tanulás ügyében. Egyébként ez várható az energetikai területen is, ahol a technikai fejlődés eredményeként bekövetkezett fajlagos megtakarítás a fogyasztás bővüléséhez vezethet[10], hiszen mondjuk egy videovetítő kölcsönzéséből származó pótlólagos jövedelem a készülék tulajdonosát a fogyasztás bővítésére fogja ösztönözni.

Pedig léteznek olyan új szokások, amelyek a fogyasztói társadalom szellemisége ellen hatnak. Sok féle lehetőség van. Ilyen pl. az ún. couchsurfing (ami szó szerinti fordításban annyit jelent, mint „kanapé-szörfözés”), amikor egyes személyek ingyen és bérmentve éjszakára befogadnak, vagy vendégül látnak idegeneket. A Recupe.net, vagy a Freecycle.org network látogatói, akik a számukra immáron szükségtelenné vált használati tárgyakat ahelyett, hogy eldobnák, felajánlják másoknak. A helyi cseréket bonyolító rendszerek (SEL) tagjai kölcsönösség alapon ajánlják fel szolgálataikat: egy órányi kertművelés egy órányi vízvezeték-szerelést, vagy web designt ér. A paraszti földművelés fennmaradását támogató egyesületek (AMAP) tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy egy esztendőn át ugyanattól a földművelőtől szerzik be a mezőgazdasági termékeket, akivel együttműködésre lépnek és ellenszolgáltatás nélkül részt vállalnak a megtermelt zöldségek hetenkénti terítésében. Ez a viszonylagos kötelezettségeket előíró eljárás túllép az egyszerű „fogyasztói közreműködésen” (consomm’action) s inkább „szavazzunk a pénztárcánkkal” típusú akciókkal rokonítható.      

 

Ne keverjük össze!

Mi a közös az együttműködési projektek és az elosztás területén működő C2C típusú „a consumer to consumer”, azaz a „fogyasztótól a fogyasztóig” és start-up vállalkozások között? Hasonlítsuk össze a „kanapé szörfösöket” az AirBnB házigazdáival. Az előbbi esetében a lényeg a személyek közötti közvetlen kapcsolat, míg a szállás komfortfokozata másodlagos jelentőségű, a második esetben éppen a fordítottjáról van szó. A két esetben lényegesen különböznek a megfontolások kritériumai. Az AirBnb esetében, a szolgáltatás árán túlmenően a szálláshely tisztasága és az idegenforgalmi látványosságokhoz való közelség a meghatározó, ezzel szemben a Couchsurfing.org esetében a szolgáltatás ingyenessége mellett a házigazdával együtt tölthető időnek van fontossága. Hasonlóképpen az olyan platformok, mint a Taskrabbit.com. magánszemélyek közötti fizetett szolgáltatás-cseréket ajánl, addig a SEL-ek tevékenysége adományokra épül.  

A fogyasztói együttműködés szószólói a nagyközönségnek szánt újságcikkeikben gyakran a társas együttműködési kezdeményezésekre utalva magasztalják ennek a „forradalomnak” a „szociális és zöld” aspektusait, viszont ezek a hivatkozások a gazdasági sajtóban közölt cikkeikben eltűnnek, miközben előtérbe tolják az új piacot és a start up cégeket. Nem kizárólag azért teszik ezt, mert a nem profitcélú tevékenységeket nehezebb nyereséget termelő tevékenységekké tenni, hanem azért is, mert nehézségekbe ütközik a ”tömegesítésük”. A kétféle tevékenységet valójában csakis akkor lehet „a használatmegosztáson alapuló gazdaság” közös címszava alá vonni, ha e tevékenységek közötti formai azonosságokra fókuszálunk és háttérbe szorítjuk az azokat meghatározó, meglehetősen eltérő logikát. E kétféle tevékenység ötvözése abban a „bűvészmutatványban” csúcsosodik ki, amely a „to share”, azaz a „megosztani” igét „kölcsönzésnek” fordítja le annak érdekében, hogy lefölözze e tevékenység hasznát. Az AMAP-hoz hasonló projektek ebben az esetben a greenwashing-hoz[11] hasonlóan csak ürügyül szolgálnak az új profitot hozó iparágaknak. Azok, akik ezt visszhangozzák, lekicsinyelve az ilyen projektek hátterében meghúzódó társadalmi elköteleződéseket, gyakorlatilag egyfajta „együttműködő mosdatás” részeseivé válnak. Azokat a személyeket, akik ismeretlenekkel megosztják lakásukat, asztalukat, vagy idejüket, általában az osztozás, az egyenlőség és az ökológia által fémjelzett értékek jellemzik, ezáltal közelebb vannak a fogyasztási és a termelőszövetkezetek világához, mint a C2C csere-platformokhoz.

Ez a kettőség jellemez egy sor más hasonló tevékenységet: így például a fenntartható növekedés elkülönül a valódi zöld politikától, vagy az open source komputeres mozgalom, amely software-ek közösségi tökéletesítését szorgalmazza, nem azonos az ingyenes software felhasználással, amely politikai perspektívában a felhasználói szabadság gondolatát promotálja. Mindenkinek megvan a maga tevékenységi területe. Erre is érvényesnek tekinthetjük Richard Stallmannak az ingyenes software-ekért mozgalom egyik atyjának elhíresült kijelentését: „Az első esetben egy fejlesztési módszertanról van szó, a másodikban pedig egy társadalmi mozgalomról.[12]

 

Fordította: Forgács András



[1]     Jujitsu Politique, l’art du levier [Karate politika, a „politikai pedál” kezelésének művészete] www.larotative.org a szerzője.

      Lásd Rachel Botsman: What’s Mine is Yours: How Collaborative Consumption Is Changing The Way We Live [Ami a tied, az az enyém is: Miként változtatja meg életvitelünket a fogyasztói együttműködés] HarperCollins, London, 2011 ; Lisa Gansky: The Mesh: Why the Future of Business is Sharing (A gubanc: Miért a megosztás a jövő üzleti lehetősége?], Portfolio - Penguin, New York, 2010 ; www.shareable.net. Franciaországban:  www.ouishare.net  vagy www.consocollaborative.com ; Observatoire société et consummation [Társadalom és fogyasztás obszervatórium], www.lobsoco.com

[2]          Jeremy Rifkin: L’Age de l’accès. La nouvelle culture du capitalisme [A hozzáférés kora. A kapitalizmus új kultúrája], La Découverte, coll. « Poche / Essais », Párizs, 2005 (első kiadás. : 2000).

[3]    Az idézetet közli: Anne-Sophie Novel és Stéphane Riot: Vive la corévolution ! Pour une société collaborative [Éljen az együttműködés forradalma! , Egy együttműködő társadalomért], Editions Alternatives, coll. « Manifestô », Párizs, 2012

[4]    Rachel Botsman: à propos de la consommation collaborative [A fogyasztói együttműködés á propos-jára], 2010. május, www.ted.co

[5]    1920-ben az olasz Carlo Ponzi által kidolgozott csalárd pénzügyi konstrukció (piramisjáték). A pénzügyi konstrukció alapján a befektetők a konstrukcióba folyamatosan bevont újabb befektetők befizetéseiből jutnak jövedelemhez. L. Ibrahim Warde: Ponzi, ou le secret des pyramides [Ponzi, avagy a piramisok titkai], Le Monde diplomatique, 2009. augusztus.

[6]    Az USA-ban a legjelentősebb platformok a következők: Zopa, Prosper ou Lending. Franciaországbam a Prêt d’union, mellett a Crédit Agricole bankkal partnerségre lépett Friendsclear.

[7]    A Bolloré csoport egy francia óriásvállalat, amely most beszállt az önkormányzat által kifejlesztett autókölcsönzésbe, ami a sikeres biciklikölcsönzés mintájára próbál működni.

[8]          Lásd: Mona Chollet: Yoga du rire et colliers de nouilles [Nevető jóga, tésztából készült nyaklánc], Le Monde diplomatique, 2009. augusztus.

[9]    Többek között az alábbi portálok: Couchsurfing.org, Hospitalityclub.org és BeWelcome.org. Az utóbbi, az előző két portál tevékenységéből kiábrándultakat tömöríti.

[10]   Lásd: Cédric Gossart: Quand les technologies vertes poussent á la consommation [Amikor a zöld technológiák fogyasztásra ösztönöznek], Le Monde diplomatique 2010. július.

[11]   Marketing eljárás, amely profitcélú tevékenységeket környezetvédelmi, „zöldruhába öltöztet.

[12]        Richard Stallman: Pourquoi lopen source” passe á coté du probléme que souléve le logiciel libre [Miért nem érinti az “open source” tevékenység az ingyenes software-ek által felvetett problémát], www.gnu.org

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések