Kína új vezetői határozottan jól kezelik a kommunikációt. Több hete már többé-kevésbé megszervezett híresztelések övezik a Kínai Kommunista Párt 18. Központi Bizottsága III. plénumát, amelyet november 9. és 12. között tartanak. Az ülés történelmi jelentőségű lesz, erről biztosítanak bennünket a legkülönbözőbb hangon és módon a hivatalos és félhivatalos sajtó cikkeivel, az Államtanács Fejlődéskutató Központja, egy, a hatalomhoz közel álló „think-tank” jelentésének publikálásával, az interneten és mikroblogokon folyó „vitákkal”. Kína számára olyan döntő tanácskozás lesz ez – ígérik –, mint amilyen az 1978-as III. plénum volt, amely lezárta a maoizmus korszakát és Teng Hsziaoping vezérlete alatt elindította a reformokat. Olyan jelentős, mint az 1983-as plénum, amely hivatalossá tette a „szocialista piacgazdaság” fogalmát. Senki nem tudja, az elfogadott határozatok betartják-e majd a beharangozott ígéreteket. De mindenki úgy gondolja, hogy a status quo, a jelen helyzet további fenntartása veszélyessé válhat.
Kiűzni a legyeket, akárcsak a tigriseket
Annak ellenére, hogy hivatalosan csak március óta van hatalmon, Xi Jinping, az új elnök, és Li Kepiang az új miniszterelnök, a szimbólumok sokaságát dobták be a nagy mutatvány mesteri kezelőiként (1) . A lakosság nagy tömegének bedobták Bo Xilai perét (2) , és korrupciós ügyekben többeket látványosan letartóztattak. „A legyeket ugyanúgy ki akarjuk űzni, mint a tigriseket” – magyarázta már megérkezésekor Xi úr. És zuhantak a fejek: a China Petroleum Corp. teljes vezérkara, a vasutak vezérének feje, az állami tulajdont ellenőrző bizottság (3) vezetőjének feje, a Cosco tengerhajózási cég vezéréé, de olyan helyi vezetők feje is, mint Nanjib polgármesteréé vagy Shanxi megye vezetőié. A hadsereget is, amelyet Xi kézbe vett, figyelmeztették, hogy ott is takarítani kell majd… A Xinhua, a hivatalos hírügynökség november 5-én közölte, hogy a hadsereg káderei több mint „nyolcezer lakást és huszonötezer gépkocsit tartanak fenn illegálisan”… Egybefűzve a hasznosat a kellemessel, Xi Jinping felhasználja az alkalmat arra is, hogy eltakarítsa a politikai mezőnyből a neki kellemetlen embereket, vagy azokat, akik korábbi kompromisszumok értelmében foglalják a fontosabb helyeket. A morális és politikai tisztogatásban egyetlen kivétel akad: a párt és állam legmagasabb szférája, azok, akik a legfelsőbb, a legszentebb körbe tartoznak, annak dacára, hogy mindenki tud elképesztő vagyonukról (például a volt miniszterelnök, Wen Jiabao és családja). Ez – legalábbis pillanatnyilag – túl veszélyesnek tűnik...
Most, amikor ez a sajátos „tiszta kezek” hadművelet zajlik (kizárólag a párt fegyelmi bizottsága dönti el, ki bűnös és ki nem), a korrupció vagy a politikai hatalommal való visszaélések ellen fellépő, közérdekű bejelentéseket tevő embereket is üldözőbe vesznek a legkülönfélébb ürügyekkel. Így például a kínai–amerikai üzletembert, Charles Xuét (Xue Manzi), akit prostitúció miatt tartóztattak le, vagy Liu Hút, a Xin Kuai Bao újságíróját. Mások honlapját pedig napokra lezárják, mint Zhan Lifanét, a Pekingi Népi Egyetem történészéét.
Egy ütés a korruptakra, egy ütés azokra, aki felszólalnak ellenük. A hatalom meg akarja mutatni, hogy minden lehetséges… és bent kell maradni a hatalom által kijelölt keretek között.
Megöljük a csirkét, hogy megijesszük a majmot
Ugyanaz a mutatvány zajlik a multinacionális óriáscégekkel is. Az új csapat erős támadást indított a külföldi cégvezetők ellen, akikről kiderült, hogy kenőpénzt fizettek piacszerzés céljából, mint például a GlaxoSmithKline gyógyszeripari óriás ellen. Vagy azok ellen, akik túl magasra szabták a fogyasztói árakat, mint például a tejipariak (többek között a Danone) vagy a kávécégek (Starbucks). Márciusban a Volkswagen kénytelen volt 38 ezer autót visszahívni egy köztelevíziós kampány nyomán. Amint a Financial Times újságírója, Jamil Anderlini magyarázza (4) , a kínai mondás szerint arról van szó, hogy „meg kell ölni a csirkét, hogy megijesszék a majmot”, és jelezzék a külföldi cégeknek, hogy vége a (nagyon viszonylagos) laissez-faire időszaknak és eljött az egyenrangú tárgyalások és a minőségi termékek ideje.
Egyrészt fenyegetőzik, másrészt Peking teszi a szépet az óriásvállalatok vezetőinek. A Walmart, a Coca-Cola, a Carlyle, a nagy amerikai befektetési alap, az American International Group (AIG) nevű biztosító… – egyetlen nagy multinacionális cég (a Google kivételével) főnöke sem hiányzott az október végén a Xi Jinpinggel rendezett találkozóról. Ha hinni lehet az igen komoly Financial Timesnak, a Google arról biztosította olvasóit, hogy „javaslatait a kínai kormány komolyan veszi” (5) . És ez nem puszta beszéd.
A nagy mutatványt (a tegnapi maoizmustól a reagani stílusig) megleljük azokban a szövegekben is, amelyek bázisul szolgálhattak a központi bizottság kétszázötven tagja között szétosztott dokumentumnak. A célt így határozták meg: „piacgazdaság, politikai demokrácia, harmonikus társadalom és környezetkímélő civilizáció” kifejlesztése (6) .
A 383-as terv
A hatalomnak egyszerre kellene elindítani a vállalatok privatizálását és megújítani a társadalombiztosítás rendszerét, megerősíteni a középrétegeket, miközben több jogot kell adnia a vidéken élőknek és a nagyvárosokba özönlőknek, folytatni az iparfejlesztést és elősegíteni az ökológiai innovációs program kibontakozását. Legalábbis ezt engedi sejtetni az Államtanács Fejlődéskutató Központ (7) „383-as terv” nevet kapott jelentése: a reform három pillére (piac, kormány, állami vállalatok), a nyolc érintett gazdasági szektor (alapvető iparágak, mezőgazdasági földek, pénzügyek, innováció stb.), a három fázis a radikális reformok „csomagjában” (2013–2014, 2015–2017, 2018–2020).
Az ajánlott intézkedések között nagy összevisszaságban megtalálható a nagyfogyasztóknak adott lehetőség, hogy közvetlenül az erőművektől vásárolhassák az elektromos áramot, a benzin és a dízel árának felszabadítása, a nagy állami vállalatok privatizációja, a kormányzás és az adórendszer reformja, a civil szervezetek szerepének növelése stb.
A földreform
A hatalom egyértelmű szándéka, hogy felülvizsgálja a vidéki és falusi lakosság helyzetét, tekintettel arra, hogy ma a szociális mozgalmak nagy részét ők kezdeményezik. A falvakban a helyi potentátok elűzik földjeikről a parasztokat, akik viszont mind gyakrabban lázadnak. A városokban, ahol a vidékről jött dolgozók (a migránsok) nem kapják meg a városlakókkal azonos jogokat, mert a szociális szolgáltatások (egészségügy, közoktatás, lakhatóság) a híres hukoutól, ezen a belföldi passzuson feljegyzett származási helytől függenek. A 383-as terv szerint el kell kezdeni egy, az összes kínai jogainak egységesítése felé haladó reformot, mivelhogy ma már a lakosságnak több mint fele a városokban él. Sikerülhet-e viszonylag gyorsan meglépni egy ilyen intézkedést? Semmi sem bizonytalanabb, hiszen ez a szociális kiadások (tehát az adók) növelését feltételezi, és a városi középrétegek nemigen mutatnak hajlandóságot arra, hogy többet adjanak a közösségnek…
Ami a földreformot illeti, a 383-as nem finomkodik. Egyszerűen azt javasolja, hogy gyors tempóban privatizáljanak. Jelenleg a föld a helyi közösségek tulajdona. Minden családnak életre szóló használati joga van, ami átadható a gyerekeknek és amelyet a család eladhat. De a helyi vezetőkkel szemben, akik rá akarják tenni kezüket a földekre (vagy azért, hogy bérbe adják, netán eladják az élelmiszeripar óriásvállalatainak, vagy a városokhoz közel az ingatlanfejlesztésekhez), a parasztok természetesen nem alkuképesek. Ezért sok esetben ott állnak föld és pénz nélkül. E probléma megoldása az lenne, ha a parasztok jogot kapnának arra, hogy közvetlenül rendelkezzenek saját földjükkel, bérbe vagy fedezetül adhatnák, illetve maguk is eladhatnák. Ekkor kialakulna a föld piaci ára…, de nehéz átlátni, hogy ez miféle védelmet nyújtana a falusiaknak. Ahogyan azt a közgazdász Zhao Xiao megjegyzi, „ha piacot teremtenek a termőföldnek, a parasztok elveszíthetik földjüket, és viszonzásképpen lehet, hogy semmit nem nyernek (8) ”. Véleménye szerint jobb lenne megvédeni a parasztok jogait.
Privatizálni a bankokat
A másik nagy reform a pénzügyi rendszerrel lenne kapcsolatos, amelyet joggal azzal vádolnak, hogy kisajátítja a kínai megtakarításokat (a világ egyik legnagyobb volumenű megtakarítását) profit generálása céljából. Vagy azért hogy kölcsönözhessenek a haveroknak (csibészeknek), vagy érdektelen óriásprojekteket finanszírozzanak, miközben szaporodnak a kölcsöntörlesztési problémák – becslések szerint ez már ma is a hitelek 20 de lehet, hogy több mint 40 százalékát is eléri –, ám nem hajlandók finanszírozni a kis- és közepes vállalkozásokat. Ez persze mind reális gondja a mai bankrendszernek. De nemigen lehet azt hinni, hogy megoldást hozna a bankok versenybe állítása, a nyitás a külföldi tőke előtt, a liberális szabályozási módok bevezetése. Egy pillantás a nyugati pénzügyi rendszerekre óvatosságra kellene hogy intsen. Egyes közgazdák a szingapúrihoz közelálló rendszer felállítását javasolják: a közösségi részesedéseket egy állami alapba helyeznék, amelynek feladata lenne ezeket fokozatosan a privátszektorba tagolni, miközben megőriznének fölöttük valamiféle ellenőrzést. A rendszer óvatosabbnak tűnik, de teljességgel fennmarad a kérdés: mi legyen a bankok működtetésének kritériuma (profit vagy fejlesztés?). Ezen a területen (mint egyebeken is) igen nehéz észrevenni a pénzpiac „kínai jellegzetességeit”.
Elismerik a részvényesek hatalmát, de nem a munkásokét
Ami pedig Az állami vállalatok „modern kormányzását” illeti (ahogyan azt a hatalom nevezi), a Caixin magazin szerint arról van szó, hogy „a régi igazgatótanácsi tagok helyére szakembereket ültessenek” (9) . A fő probléma itt is az, mit is jelent igazából a szakértelem. Amit a Caixin leír, nemigen biztató: „az igazgatóságok szerepe az, hogy teljes mértékben eleget tegyenek ama feladatuknak, hogy megvédelmezzék részvényesek érdekét”. És a dolgozók, az ügyfelek-fogyasztók, az ország érdekei? Vajon a szabad szakszervezetek nem garantálnák biztosabban „a korrupciót támogató felső vezetők diktatúrájának” felszámolását – hogy megint a hatalom kifejezést vegyük át? Úgy tűnik, ez a reform nem szerepel napirenden…
