hu | fr | en | +
Accéder au menu

Amikor Catherine Deneuve nem tud rágyújtani…

Emmanuelle Bercot filmjében – Elle s’en va

(2013) – a végzet asszonya most kedves bretagne-i öregasszonnyá változik, laza nagymamává, akinek vállalkozása éppen annyira romokban hever, mint az élete. Egyetlen dolgot szeretne még az élettől: rágyújtani egy cigarettára. De azt ma már szinte sehol nem lehet. Lehetne „szürreális” road movie a Bettie-mobil (a filmcíme angolul és magyarul) a rendező mégis úgy döntött, hogy megmarad a realizmus talaján. A filmet nemcsak a színészlegenda természetes, minden színészi allűrtől mentes játéka miatt érdemes megnézni, hanem üzenete miatt is.

A mozi él, van még remény!

JPEG - 19 kio

Vannak olyan filmtörténeti pillanatok, amelyek azonnal bevésődnek a kollektív tudattalanba, s azok is ismerik, akik nem is látták. A Bettie-mobil című filmben is van egy ilyen jelenet. Egy nagyon idős francia bretagne-i parasztembert látunk, amint remegő kezével hosszan, nagyon hosszan megsodor, próbál megsodorni egy cigarettát. Van időnk megfigyelni az öregember arcán és testén az élet barázdáit. 

Catherine Deneuve által alakított Bettie, miután sehol nem tud cigit vásárolni, melyért kiderül, hogy félszáz kilométert kell autóznia már-már a világ végére a vidéki Franciaországban, bekéredzkedik egy házhoz szívni egy slukkot. Minderre azért van szüksége egy hosszú dohányzásmentes időszak után, mert nemcsak a vendéglátós vállalkozása megy éppen tönkre a szemünk láttán a sok befektetett munka ellenére, hanem szerelmével való kapcsolata is, miközben egymás agyára mennek édesanyjával, akivel együtt laknak.

Mindjárt a film elején a rendező két felkiáltójelet is kitesz a könnyedebb és felszínes filmekhez szokott nézőknek: meneküljenek, amíg nem késő, valódi művészet kopogtat a filmtörténet ajtaján. Először a lét abszurditására irányítja a rendező a figyelmet, méghozzá úgy, hogy filmben szokatlan módon összeér a valós és a filmes idő, s tényleg végig kell néznünk Catherine Deneuve Bettie-jével egyetemben az idős ember küzdelmét a cigarettapapírral. Többféleképpen kibontható ez a szimbolikus jelenet, de ha már ekkora emberfeletti küzdelemmel megsodorta, akkor inkább rakjuk el emlékbe így, ahogy van.

JPEG - 15.2 kio

A másik felkiáltójel a Bercot-féle road movie maga, mely pontosan olyan, amilyennek mi, mozinézők szeretjük. A road movie lényege ugyanis nem az utazás, a világról való tapasztalatgyűjtés, a tanulás (bár kétség kívül első nekifutásra úgy tűnik, mintha az volna). Ahogy Hamvas Béla is írja egyik esszéjében: „Otthon a világot ismered meg, utazva önmagad”. A road movie lényege önmagunk megismerése, filmformanyelvi szempontból pedig, a premier plan, esetünkben a Bettie-t alakító Catherine Deneuve tekintetén hosszan, nagyon hosszan csüngő kamera. Gondolom, az egész film ezért jött létre, és mint egy finom, öreg Bordeaux-i bor esetében, nem is kell mást csinálnunk, csak kényelmesen és türelmesen hátradőlnünk, és élveznünk a színét, illatát, ízét. Csak jelzem halkan, hogy egy idősebb Bordeaux-i bor színe általában már inkább barna, mint vörös, vagyis nem azt a látványt kell élveznünk, amit jó előre elképzelünk magunknak, hanem hagyni kell, hogy elvarázsoljanak.

Vége a bűntudat kultúrájának

A buñueli szürreális mozi egyébként amúgy is bennünk zajlik majd, ahogy az emlékeinkben élő színészlegenda fiatal és idős portréja egymásra vetül. A lét csodálatos és egyben förtelmes kalandját élhetjük meg, hasonló érzéseket, mint az idős ember cigarettasodrásakor, csak teljesen másképp. Bár a rendező nagyon finoman irányítja színészeit a háttérből, célja ugyanis egyértelműen nem az esztétizálás, hanem a naturalista ábrázolás, mégis belenyúl az imént idézett jelenetekbe, s az élet csodálatos mivolta felé billen a mérleg – a sodort cigaretta elkészül, Bettie megtalálja otthonát. Az egész filmre ez a jellemző…

A művészeti alkotások jelentős része − nyilván dramaturgiai okokból − rombolást mutat, leépülést. Kevés művészi alkotás vállalja be az ellenkezőjét, mert félnek attól, hogy giccsé válnak. A félelem persze jogos, az építkező filmek jelentős része hollywoodi giccs. De leginkább azért, mert a rendezőnek nincsen mondanivalója a lélekben bekövetkező változásokról. Ez a film azonban éppen a legfinomabb lelki változások szenzoros mérésén dolgozik – nem is fogja észrevenni az erős ingerekhez szokott nézők és kritikusok hada.

JPEG - 52.7 kio

Itt nem egy család hullik darabokra, hanem éppen ellenkezőleg, egy már jó régen széthullott család áll össze gyakorlatilag azért, mert egy külső esemény – Bettie elveszti a szerelmét – kizökkenti az időt. (A cigarettavásárlás nyilván csak jó apropó a menekülésre.) És Bettie-nek „helyre kell tolnia az időt”. Megtalálnia unokáját, akivel semmilyen valódi kapcsolata nincsen, beszélni lányával, akivel már évek óta nem találja meg a hangot, találkozni újra a családjával, munkába való temetkezés helyett más emberekkel közösen élvezni az életet. A road movie nem a múltat feltáró pszichomozi, óriási tévedés lenne számon kérni rajta bármi ilyesmit. A road movie a sokszor szinte megmagyarázhatatlan lelki változások mozija.

A Bettie-mobil nagyon pontosan ábrázolja ezt a létállapotot, de semmi többre nem vállalkozik szerencsére, mert se ideje, se tere nincsen rá. Ezért marad feszes a szerkezet, következetes a dramaturgia. Csupán a lelki változás következményét mutatja be a film, azt, hogy Bettie képes lesz megérteni és megbocsátani. Képessé válik az empátiára, s ezáltal képessé válik a közösségteremtésre. A közösségteremtéshez elengedhetetlen a beleérző képesség, hiszen csak ez képes garantálni, hogy a közösség tagjai hosszabb távon is együtt maradnak. A gyűlölettől fröcsögő társadalmakban, az ördögöt ezer éve feleslegesen a falra festő vallások által keltett bűntudattól megnyomorítva áll előttünk a 21. századi ember, aki megérett arra, hogy megvalósítsa a szabadság, egyenlőség és testvériség eszmeiségét végre. A Bettie-mobil erről szól.

Hírt ad arról, hogy végre vége a bűntudat kultúrájának, melynek évezredes szexuális elnyomása, az emberek értelmetlen munkákra kényszerítése, és az egyéni megváltásban való hit a pusztító önzőséget, a családok, a közösségek szétesését hozta. Az ember végre szabad, még akkor is, ha kissé kényelmetlenné, túlszabályozottá tette világát, ahol már egy cigarettára sem lehet rágyújtani, ami persze a film végére teljesen lényegtelenné válik, mint az egész múlt is. Bettie felismeri, hogy a társadalmat nem a munka, az egyház vagy a politika teszi jobbá, hanem az egyik ember hite a másik emberben. Az a belátás, hogy ezen a bolygón egyedül semmi sem megy, és az a hit, hogy a szolidaritás, a testvériség nem légből kapott fogalmak. Catherine Deneuve burzsoából citoyenné változik a mozivásznon, majd feloldódik a közösségi lét örömében egy legendás életút briliáns lezárásaként.

A filmet a Cirko forgalmazza.

Csejk Miklós

Megosztás