hu | fr | en | +
Accéder au menu

2013 legjobb filmje − ahogy mi látjuk…

Abdellatif Kechiche a hazánkban kevésbé ismert A kuszkusz titka (La graine et le mulet,2007) című filmjében már bizonyította, hogy a legnagyobb filmrendezők közé tartozik. Az Adéle élete 1−2. fejezet (La vie d’Adèle – Chapitres 1 et 2, 2013) ezt azzal egészítette ki, hogy nemcsak a bevándorlók életéről, hanem a fiatalokéról is figyelemre méltó gondolatokat közöl. Arról már nem is beszélve, hogy filmjéhez hiteles filmformanyelvi megoldásokat sikerült találnia. Temérdek magazin minősítette a filmet a 2013-as esztendő egyik legjobb alkotásának. Mi sem hagyhatjuk ki, hogy ne vegyük górcső alá.

JPEG - 45.9 kio

Kevés filmrendező engedheti meg magának, hogy a Nappal szembe tegye kameráját. Ezt a beállítást hibának tekintették egészen Jean-Luc Godard Kifulladásig (À bout de souffle, 1960) című filmjéig. Jean-Paul Belmondo ebben a műben rálő a Napra, legalábbis úgy tesz, mintha rálőne. Aztán mi, nézők úgy érezzük, hogy melléültünk a kocsiban, s utazásunkon egy fergeteges, kulturális kódokat felforgató, tabukat döntögető kaland részesei lehetünk, de ennek ára van, bele kell néznünk a Napba. És tényleg, a kamera az autóút melletti fasort fényképezi, ahol rendszeres időközönként kibukkan és a képünkbe (a kamerába) világít. Mindez ma már egyetemeken tanítható és tanítandó képsor, amit az egzisztencialista filozófia segítségével könnyen lehet dekódolni. A lét perifériájára, életünk elágazására érkeztünk, döntenünk kell, merre tovább. Állást kell foglalni, nem lehet sunnyogni! És azóta is így van ez, ha telibe kapjuk a mozivásznon a Napot valamilyen művészeti alkotásban. Ám ha mindez tudatosan megesik, akkor mondani is kell valami maradandót, különben borítékolható a bukás.

JPEG - 243.8 kio

Abdellatif Kechiche egészen messzire merészkedik. Úgy fényképezi az Adéle életének két főszereplőjét, hogy csókolózásuk gyümölcseként (a két száj szétválásakor) kapjuk mi, nézők a képünkbe a Napot. Mindez arról szól (ha komolyan vesszük kulturális kódjainkat), hogy itt az idő, felül kell bírálnunk előítéleteinket, szembe kell néznünk önmagunkkal. Mire ehhez a jelenethez érünk, már éppen megszerettük Adéle hétköznapi életét. Ő ugyanis nagyon is normális leányzó, aki persze nap mint nap megvívja az iskolai csoportdinamika miatti kőkemény ütközeteit. Szépen helytáll, nem pusztul bele a csatákba, építgeti személyiségét, miközben kicsit bambán, nyitott szájjal – ami az ártatlanságról is szólhat – keresi a csodát, piciny életének értelmét. Adéle nyitott erre az igencsak zárt világra; milyen jó lenne nekünk is egy picinkét átvenni a leányzó nyitottságából.

Ráhangolódunk

JPEG - 40.8 kio

Adéle-t (az azonos keresztnevű) Adèle Exarchopoulos oly módon formázza meg, hogy a lány lélegzéséből indul ki. Ehhez a film rendezője megtalálta a közeli beállítást, a premier plánt, a film jelentős részében beavatottai lehetünk az arc érzelmi változásainak. S már ott is vagyunk a világ legtermészetesebb játékának titkánál, együtt lélegzünk a szereplővel. Kifejezetten rituális beavatásnak számít, hogy még a legintimebb pillanatban, Adèle alvásakor is ráhangolódhatunk a lélegzésére. A színésznő játéka adja meg az alaphangot a már-már zenemű pontosságú rendezéshez.

JPEG - 28 kio

Emma (Léa Seydoux), a kékhajú festőművész épp csak annyival idősebb, hogy Adèle bizonytalan, ám egyre intenzívebb érzéseit értelmezni tudja. Emma játéka szerfölött szertelen, épp Adèle ellentéte. Ez jótékony feszültséggel tölti meg kapcsolatukat, s intenzívvé teszi az amúgy dolgokat nem magyarázó, hanem ábrázoló, emiatt szerencsére éppen megfelelően lassú filmet. A kompozíció pedig a kameramozgás révén válik teljessé. A rendező jó érzéssel nyúl a posztmodern filmformanyelvhez, s a dogmás kameramozgást a szereplők lelkiállapotának megfelelően alakítja, vagyis éppen annyira reng a kamera, amennyire a lélek húrjai mozognak. Így lesz tartalom és forma (az igazán nagy filmekre jellemző) harmonikus egésszé.

A homoszexualitás témája ne legyen hisztéria tárgy

JPEG - 24.2 kio

Adèle tehát egy gimnazista kamaszlány, aki beleszeret a nála idősebb festőművész lányba, s a szerelem heves érzelmei több gondot okoznak neki, mint a küzdelem saját nemi identitásával. És ez a filmrendező rendkívül eredeti gondolata. A homoszexualitással való szembenézés egy fiatalnak nem okozna túl sok problémát, ha a szűkebb és tágabb környezet nem közelítene hisztérikusan a témához. Ha elég lenne a bennünk alapvetően meglévő szeretet és az oktatási intézményekben is remekül fejleszthető empátia ahhoz, hogy elfogadjuk azokat, akik mások, mint mi. Más istenben hisznek, azonos neműeket szeretnek, más etnikumhoz tartoznak, más focicsapatnak drukkolnak, más nyelvet beszélnek, más nemzet dalait érzik magukénak. Vagy egyszerűen szemüvegesek. Világunk (többek között az internet lehetőségeivel) kinyílt, mi mégis egyre zárkózottabbak vagyunk, mondja a film rendezője. Olyan iskolai környezetet ábrázol, amelyben Adèle másságát képtelen kezelni az osztály, s ez bizony a társadalom apró, de annál pontosabb lenyomata.

JPEG - 13.8 kio

Ám a film nemcsak erről szól, hanem arról is, hogy épp most jár középiskolába egy nemzedék, amely a tanulás és szórakozás mellett szexuális életet éldegél folyamatosan. És ez esetben már tényleg teljesen mindegy, melyik nemhez vonzódik, mert ez épp úgy érinti a hetero-, mint a homoszexuálisokat. Mármint az, hogy mit tudnak kezdeni saját szexualitásukkal. Persze okoskodhatunk idősebb külső szemlélőként, de nem sokra fogunk jutni. Egyetlen megoldás, ha végre túllépünk a bűntudat nyomorúságos kultúráján (szerencsére épp végnapjait éli) s elkezdünk beszélgetni a kamaszokkal a szexualitásról. Vagy kódoltabban, művészeti alkotásokban együtt gondolkodunk velük. És még véletlenül se próbálkozzunk a kioktatással, álszent papolásunkkal ne kergessük hazug hallgatásba, elhallgatásba őket. Ez a film az együtt gondolkodással próbálkozik, sok cizellált mondat kell hozzá, hogy le tudjuk írni, miről is.

A test természetes tökéletlenségéről

JPEG - 77.5 kio

Olyan szexuális kapcsolatot mutat be, amelyben két, egymásra figyelő ember saját önző vágyain megpróbál felülemelkedni és örömet akar szerezni a másiknak. Olyan szexuális kapcsolatot mutat be, ahol az ölelés a maga esetlen őszinteségében tárulkozik elénk, s a test pedig a maga természetes tökéletlenségében, miközben ha ez a sok tökéletlenség összeadódik, tökéletes (értsd: harmonikus) pillanattá válhat. De csak akkor, ha érzelmileg is át tudjuk élni. Ha nemcsak ösztönösen, hanem tudatosan is figyelünk a másikra. Az, hogy két ember szereti egymást csak az alap, még kevés a testi-lelki együttléthez.

Adèle onnan jön, olyan családból származik, ahol azt gondolják, hogy sok pénzt kell majd keresni a gyereknek, Emma onnan, ahol el nem tudják képzelni, hogy a művészeten kívül létezik bármi is a Földön, ami boldogságot hozhat. Adèle kispolgári szülei nem hajlandók tudomásul venni, ami nyilvánvalóan, ám kimondatlanul a szemük előtt játszódik: lányuk leszbikusságát. Félnek szembenézni önmagukkal, előítéleteikkel. Európa egész történelme ennek a kispolgári félelemnek és bűntudatnak rendelődött alá évszázadokon keresztül tragédiák sorát vonva maga után. Még ma is. De Emmának se sokkal jobb, őt ugyanis éppen úgy nem látják a szülei, nem kerül képbe, nem figyelnek rá. Az egocentrikussá, önzővé vált fehér ember már saját gyerekével se képes szót érteni. Pedig csak kérdezni kellene, majd hallgatni egy keveset. Meghallgatni egymást.

JPEG - 59.1 kio

Ennyi már éppen elegendő is lenne ahhoz, hogy érzelmileg feltöltődve, elgondolkodva, talán mosolyogva jöjjünk ki a moziból hetekig hurcolva magunkkal a súlyos, személyiségfejlesztő élményt. Ám a rendező egészen a film végéig képes kitartóan gondolkodni, pedig a filmtörténeti tapasztalat az, hogy a filmek végére már jószerivel elfogy a rendezői kitartás, valamiféle slusszpoénban kiegyeznek az alkotók. A slusszpoénban, ami elfedi a drámát, feloldja a feszültséget, eltereli a figyelmet. Az Adèle élete esetében mindez szerencsére nincs így.

Adèle kerek és kreatív világa

A tomboló (első) szerelemről kiderül, hogy a hétköznapokra már nem képes tartogatni túl sok energiát, mert Adèle nem kúszik bele eléggé a festőművész világába, Emma pedig nem bír elegendő empátiával ahhoz, hogy megértse, mennyire kerek és kreatív világot teremtett magának saját erejéből Adèle azzal, hogy elment óvónőnek. A film leginkább megkapó jelenetei ezek, ahogyan Adèle rátalál a közegre, ahol jól, már-már otthonosan érzi magát. És ahol – éppen az otthonosság és biztonságérzés miatt – magánéletének problémáit sokkal tisztábban képes látni. A két lány valódi drámája az, hogy remek életet élhetnének le együtt, többek között a múzsa és a művész szerepében megtalálva a kapcsolaton belül és kívül is önmagukat, csak nem tudják, hogyan kell megtartani egymást.

JPEG - 49.4 kio

A rendező érzékenyen ábrázolja, ahogy lélekben csalják meg egymást először. Aztán azt is, hogyan kreál a kapcsolat két egyenrangú félből alá- és fölérendeltet, aminek vége mindig az alárendelt lázadása és bukása. A szerelem mégsem adja meg annyira könnyen magát, ha az együttélés már nem is megy. Hőseink a filmtörténet egyik legerotikusabb párbeszédét folytatják le nyakig felöltözve egy kávéházban, akik (a szükséges veszekedésektől eltekintve) annyira szépen és korrektül szakítanak, amilyen szépen és korrektül megpróbálták felépíteni párkapcsolatukat, csak nem tudták, hogyan kell. Mert azt még mindenféleképpen el akarta mondani a filmrendező a mű végén, hogy minden egyes napon meg kell küzdeni egymás megtartásáért, gondosan kell felépíteni egy párkapcsolatot, figyelemmel egymásra, temérdek beszélgetéssel, amit ezek a lányok nem tudtak. Olyan gondosan és alaposan, amilyen gondosan és alaposan meg kell ismerni egymás testének minden apró porcikáját ahhoz, hogy a szeretkezés ne önző kielégülés, hanem önzetlen örömszerzés legyen. Fontos lecke ez kultúrkörünkben, amely jelen pillanatban a gyors, önző kielégülést részesíti előnyben a másik ember fárasztó és időigényes megismerésével szemben.

Ha mindennek csak a felét értik, érzik meg a moziban ülő kamaszok, hamarosan jobb világban fogunk élni. Vagyis élhetnénk, ha bejutnának a filmre, s nem akadályozná meg álszent kispolgári világunk a művészeti nevelést (a tizennégy éves korhatári besorolás helyett) a tizennyolcas karikával.

trailer: https://www.youtube.com/watch?v=h6SRXX1UF0Y

A filmet a Vertigo Média forgalmazza.

Csejk Miklós

Megosztás