A síugrás geopolitikája

Kategória: 2014. február
Írta: Guillaume Pitron
Találatok: 4308

 

Az olimpia hármas jelszava: Citius Altius Fortius (Gyorsabban, magasabbra, erősebben) nemcsak a sportolókra, hanem a szocsi téli olimpia költségeire is tökéletesen alkalmazható. A téli olimpia megrendezése alkalmat ad Vlagyimir Putyinnak részben a nemzettudat megerősítésére, részben az állam jelenlétének egyértelmű kinyilvánítására az észak-kaukázusi régióban. Dagesztán iszlám lázadói viszont megesküdtek, hogy szabotálni fogják az ünnepet.

poutine-sotchi-Ha rákérdezünk az emberi jogok vagy a környezetvédelem tiszteletben tartására az olimpiai építkezésen dolgozó munkavezetőnél, csak hitetlenkedő pillantás a válasz. Ez itt szokatlan kérdés. Ha a beruházás megvalósítását úgy kezdenénk, hogy előbb kiirtjuk a mindent átható korrupciót és minden kormányzati döntéshez kikérjük a lakosság véleményét, válaszolják, akkor az olimpiai jégpályák alapozásánál se tartanánk. „A Nemzetközi Olimpiai Bizottság minden demokratikus kezdeményezést eleve megbénított, amikor elfogadta, hogy rekordidő alatt épüljenek fel az óriási létesítmények – állítja Fjodor Lukjanov, a Russia in Global Affairs című orosz diplomáciai hetilap főszerkesztője. – Ami Szocsiban történik, egyáltalán nem példaértékű országunk jogállamiságának vizsgálatához.”

Bármilyenek is legyenek a bírálatok, az országnak sikerült betartani a vállalásait, ezzel Vlagyimir Putyin elnök megnyerte az első jelképes csatát. Oroszország megerősítette, hogy virágzó és szervezett állam, ami teljes ellentétben áll két évtizeddel korábbi zűrzavaros és megalázott helyzetéhez. Az intézmények és a közszolgáltatások szétverése, amit a Nyugat szorgalmazott, az oligarchák telhetetlensége a privatizáció idején, a termelés összeomlása – 40 százalékos zuhanás 1991 és 1998 között – általánossá tette a lecsúszás érzését. Nem hitték már el magukról, hogy az ország még meg tud rendezni egy jelentős nemzetközi sporteseményt. Így azután 2014 februárjában nagyra nőtt a büszkeség, amikor látták az olimpiai láng fellobbanását Szocsiban, a Fisht Stadion csarnokában. „A glasznoszty [átláthatóság], illetve a kollektivista modellből a piacgazdaságba való átmenet idején az orosz állam Mihail Gorbacsov, majd Borisz Jelcin kormányzása alatt forradalmi periódust élt át, amelyet egy stabilizációs korszaknak kellett követnie – mondja Konstantin Von Eggert politikai elemző. – Éppen ezt a stabilitást testesíti meg Putyin és a szocsi olimpiai játékok.”

Az olimpia sikeres megrendezése az állami szuverenitás megerősítését is jelképezi. A szovjet modell eltemetésének járulékos következménye volt Oroszország befolyásának elvesztése korábbi csatlósai felett. Ezt a traumát súlyosbította a csecsen szeparatizmus, majd a „színes forradalmak”, amelyek 2003-ban Grúziát, 2004-ben Ukrajnát, 2005-ben pedig Kirgizisztánt érték el… A 2008. augusztusi győzelmes katonai hadjáratot Grúzia ellen a lakosság úgy élte meg, mint egy, az Egyesült Államokkal szembeni konfliktust, ami újra lehetővé tette a zászló felemelését. 2014-ben az olimpiai láng mutatja az orosz jelenlét megerősödést ebben az engedetlen régióban, ami jelzi a geopolitikai erőviszonyok átalakulását is. A láng útvonalát nem bízták a véletlenre: átvitték az Északi-sarkon, fel az űrbe és a Szahalin-szigetekre, ahol területi vitáik vannak Japánnal. „Ez a szuverenitási felvonulás mutatja, hogy Putyin mennyire azonosítja magát Rettegett Ivánnal, az orosz nép egyik nagy újraegyesítőjével” – elemzi Szergej Medvegyev, a moszkvai gazdaságtudományi főiskola (HSE) nemzetközi politikai tanszékének professzora.

Az a tény, hogy a láng Szocsiban fejezi be útját, még egy szimbólumot tesz láthatóvá: a nyilvánosság előtt igazolja, hogy ellenőrzés alatt tartják a fegyveres harcoknak kitett kaukázusi régiót. A moszkvai metróban 2010 márciusában és 2011 januárjában a domogyedovói repülőtéren (39, illetve 36 halott) elkövetett merényletek – amelyekért a lázadó csecsen főnök és a kaukázusi emirátus alapítója, Doku Umarov vállalta a felelősséget – mély nyomokat hagytak. Az olimpiai játékok megtartása olyan biztonságos ország képét sugallja, amely képes garantálni területének sérthetetlenségét. Ez annál is kockázatosabb, mivel Doku Umarov 2013 júliusában felhívást tett közzé, hogy „minden eszközzel akadályozzák meg” a játékok megtartását, decemberben pedig két, 33 halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletet hajtottak végre Volgográdban, a Kaukázus északi részén.

 

Kihívás az USA-nak

„Szocsi nem olimpia, hanem pszichoterápia!” – véli Alekszej Muhin négykerék-meghajtású terepjárójában, miközben nagy sebességgel végighajt a főváros egyik főútvonalán. A Politikai Információs Központ igazgatója szerint az átmenet a nyugati zónába olyan mértékben pusztította el az orosz állam sajátosságát és különleges helyzetét, hogy „ma már azt sem tudjuk, kik vagyunk”.

Az olimpiai játékokat épp akkor tartják, amikor Oroszország teljes mértékben megkérdőjelezi saját identitását. „Fiatal ország vagyunk, amelyben 1991 óta minden új: az etnikai összetétel, a politikai szervezetek, a gazdasági alapok, az alkotmány… Az oroszok számára ez azt jelenti, hogy új önazonosság körvonalait kell meghatározni, ami már nem kommunista, és ez nehéz” – magyarázza Von Eggert. Vegyük hozzá az erős nosztalgiát a birodalmi lét iránt, illetve a kivételességnek különösen élénk érzését. Ezek az elemek összességükben kedvező talajt nyújtanak a nacionalizmus újjáéledéséhez, amelynek 2012. márciusi újjáválasztása óta az elnök az egyik fő hírnöke.

„Putyin először a nemzeti sebek nagy gyógyítója volt, aki képes volt helyreállítani az állam hatékonyságát. Később a nagy modernizáló akart lenni. Ez azonban nem sikerült, és Dmitrij Medvegyev 2008–2012 közötti elnöksége nem hozta meg a várt demokratikus nyitást. Azóta Putyin egyfajta nemzeti vezetővé vált, akit a közvélemény széles körben támogat” – mondja Andrej Melville, a HSE tanára. Ez a stratégia olyan folyamat megerősödését mutatja, amely szívesen ünnepli azt a modellt, amelyben fontos szerepet kap az orosz önazonosság egyedisége.  „Ez valódi politikai jelenség – véli Melville. – És a szocsi téli játékok ebbe a tendenciába illeszkednek.”

Ebben a vonatkozásban, a XXII. Téli Olimpiai Játékok valójában ideális alkalom egy üzenet meghirdetésére: a „Nagy Oroszország” visszatért, egy megbízható nemzet (ahol decemberben kegyelmet kapott Mihail Hodorkovszkij oligarcha és szabadon engedték a Pussy Riot két tagját Nagyezsda Tolokonnyikovát és Marija Alehinát), virágzik és befolyásos abban az új világban, amit Putyin 2007-es müncheni beszédében „multipolárisnak” nevezett. Kínától eltérően – amely a 2008-as olimpiai játékok után kifejezetten arra törekedett, hogy távol maradjon a világ ügyeinek intézésétől – Oroszország vezető szerepet akar játszani a nemzetek zenekarában, hiteles alternatívát javasol az amerikai és általában a nyugati vezetéssel szemben.

Az orosz diplomácia rivalizálását számos tény mutatja 2008 óta. A Grúzia elleni villámháború, az Ukrajnát elkerülő orosz–olasz Déli Áramlat gázvezeték sikeres előrehaladása az Európai Unió és az Egyesült Államok által támogatott konkurens Nabucco rovására; Putyin sikeres lobbizásának köszönhetően az iráni nukleáris technológiát érintő tárgyalások újraindítása 2013 novemberében, ami szerint előtérbe kell helyezni a tárgyalásokat a fegyverekkel szemben; az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) határozata a szíriai vegyifegyver-arzenál felszámolására[1]; nemrégiben pedig, a Brüsszellel kötendő egyezmény helyett az Ukrajnával aláírt gazdasági szerződés[2].

A kommunista időszak óta a nemzeti minta kiemelkedő eleme, a sport ugyancsak ezt a célt szolgálja: „A játékok állandósítják a két birodalomhoz – a Romanov-dinasztiához és a szovjet korszakhoz – kapcsolódó nagyság eszméjét, ami alakította és formálta az ország identitását” – elemzi Von Eggert. A dicső múltat és egy ragyogónak remélt jövőt összekapcsoló vonásként a fényes sporteredmények folytatódnak, a költségek az egekbe szöknek… Így íródik a nemzet története.

Ha incidensek nélkül zajlik le és az orosz sportolók hozzák a kitűnő eredményeket, Putyin tekintélye újra nőhet a hazai politikai színtéren. „Személyes átütő győzelemről van szó, amivel olyan nyomot hagyhat a történelemben, mint az az államférfi, aki képes volt a posztkommunista Oroszországot a modernitás felé vinni” – jegyzi meg Arnaud Dubien, a moszkvai Francia–Orosz Megfigyelő Intézet igazgatója. Sokak szerint viszont ezzel is csak rövid haladékot kapna, hiszen a láthatáron szaporodnak a gondok. Csökkenő népszerűség („csak” 60 százalékos pozitív vélemény, szemben a 2008-as 80 százalékkal); a közvélemény ellenére meg kell nyitni az országot a szakemberek bevándorlása előtt; békét kell teremteni Dagesztánban, amely az iszlám terrorizmus és a kegyetlen elnyomás áldozatává vált. És főleg a nagyon kiábrándító éves növekedési ráta: a pénzügyminisztérium szerint 2013-ban csak 1,4 százalék volt és a várakozások szerint is csak évi 2,5 százalék lesz 2030-ig. Oka többek között a külföldi beruházások csökkenése, a külkereskedelem visszaesése. Utóbbit felerősíti a demográfiai visszaesés: az 1991-es 148,7 millió fő helyett Oroszországnak 2013-ban csak 142,5 millió lakosa volt. Ez a szám pedig 2030-ig akár 128 millióra csökkenhet[3].

Ezek a megfontolások aligha tántorítják el Putyint attól, hogy tovább javítsa az ország hagyományosan alulfejlett infrastruktúráját és ehhez megsokszorozza a nemzetközi vállalásokat. „A Szentpétervár fennállásának háromszázadik évfordulójával kapcsolatos ünnepségek óta minden nagy erőfeszítés Oroszország fejlesztésének rendelődik alá” – véli Fjodor Lukjanov. Az eurovíziós dalfesztivál Moszkvában 2009-ben, a 24. Ázsiai–Csendes-óceáni Fórum Vlagyivosztokban 2012-ben, a G20-as csúcs Szentpétervárott 2013-ban, az úszó-világbajnokság Kazanyban 2015-ben és természetesen a labdarúgó-világbajnokság 2018-ban. Utóbbin vagy tíz városban – például Szocsiban, Kalinyingrádban, Moszkvában, Volgográdban – rendeznek majd mérkőzéseket. És mindez hatalmas, Franciaországnál 33-szor nagyobb területen.

 

Agyaglábakon álló óriás

Természetesen, „az orosz módszert alkalmazzák, mint Szocsiban is: a munkákat minden eszközzel elvégzik, bármi legyen is az ára” – sajnálkozott Nyikolaj Petrov, a moszkvai Carnegie Központ kutatója. És a nagyberuházások körüli állandó szükségállapot eleve kizárja a demokratikus kormányzás minden esélyét, hiszen „újabb és újabb megaprojektek születnek, amelyekre senkinek nincs szüksége – méltatlankodik Lilija Sevcova, a Carnegie Központ politológusa. – Ezek olyanok, mint a Patyomkin-falvak, és csak növelik az ország összeomlásának kockázatát.” A szerkezeti gyengeségek ugyanis továbbra is kirívóak: a gazdaság nagyban függ a szénhidrogénektől, az ipar még mindig a szovjet katonai-ipari komplexum öröksége (fegyvergyártás, fémipar, űrtechnika), alulfejlett a bankszektor stb.

Az infrastruktúra megerősítése mögött pontos stratégia van: az ázsiai oldalon (Vlagyivosztoknál), az egykori birodalom határain a jelenlét fenntartása a japán és kínai versenytársakkal szemben, a nyugati végen (Kalinyingrád) válaszként az Európai Unió bővítésére, a Kaukázus kapujánál (Szocsi) azért, hogy a gazdaságfejlesztés tompítsa az irredentizmus keltette feszültségeket. Natalija Zubarevics, a független társadalompolitikai intézet kutatója szerint „minden nemzetbiztonsági kérdéssé válik, ez a prioritás, amely jobban kapcsolódik az orosz titkosszolgálatokhoz, mint valaha”.

Ha minden jól megy, az olimpiai siker politikai értelmezése eléggé kiszámítható. Putyin elnök támogatói – a hivatalnokok, a közintézményeket és a régiók gazdaságát irányító elit – üdvözlik majd az aktív állam megerősödését – ahonnan a jövedelme származik. A rendszerellenes erők, a nagyvárosokban koncentrálódó felsőbb osztályok – amelyek a nyugati médiával karöltve bírálják a zsarnokságot, az önkényuralmi fordulatot és az állam képtelenségét a gazdasági diverzifikáció megvalósítására – továbbra is meg lesznek arról győződve, hogy Oroszország egy agyaglábakon álló óriás és az olimpia a Fekete-tenger partján csak az elkerülhetetlen hanyatlás magvait vetette el. Végül Szocsi lakói számára minden megváltozik… és egyúttal semmi: az elnöki konvoj okozta gyakori közlekedési torlódások megszűnnek, és megmarad a fürdőhely, a szubtrópusi klíma és a szél természetesen továbbra is fáradhatatlanul simogatja majd a tengerpartot és a pálmaleveleket.

Fordította: Hrabák András



[1] Jacques Lévesques: La Russie est de retour sur la scène internationale [Oroszország visszatér a nemzetközi porondra], Le Monde diplomatique, 2013. december.

[2] Lásd Sébastien Gobert: L’Ukraine se dérobe à l’orbite européenne [Ukrajna kisiklik az unió hatásköre alól], Le Monde diplomatique, 2013. december.

[3] Lásd Philippe Descamps: La Russie en voie de dépeuplement [Oroszország az elnéptelenedés útján], Le Monde diplomatique 2013. június.

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések