hu | fr | en | +
Accéder au menu

Brüsszeli igehirdetés a vidéki Romániában

Románok milliói élnek a létfenntartó, önellátó mezőgazdaságból. Az Európai Unió a versenyképességre hivatkozva, akar ennek véget vetni. Régi időket felidézve „európaizáló ügynökök” járják az ország útjait, és fennen hirdetik az új tanokat. Az önellátó gazdák, akik egyébként a nemzetközi szervezetek megszorításai miatt is hátrányos helyzetbe kerültek, nem hagyják magukat félrevezetni, és ellenállnak.

JPEG - 79.1 kio

 Alighogy elhagyjuk Bukarestet, a mezőgazdasági minisztérium kocsija bekapcsolja a radardetektort, és rohan… A Kárpátok lábánál az amerikai Pioneer cég szerény kis táblácskái a génkezelt (GMO) kukoricaültetvényeket jelzik. A nehézipar megmaradt csontvázai, az acélkolosszusok épületei elhagyatottan meredeznek az Agro Invest gabonával bevetett sok száz hektáros ültetvényei közepén. A román óriásvállalat hatalmas reklámfelületeken hirdeti megnövekedett étvágyát Európa legtermékenyebb feketeföldjeinek, a csernoziomnak a bekebelezésére. „Nézzék! – kiált Gabriel Garban, a Vidék- és Halászatfejlesztési Hivatal kommunikációs igazgatója. – Ezek önök! Itt vannak!” A főút mentén vadonatúj Michelin-gyár mutogatja kéményeit. Kissé odébb egy vörösvércse éles szemmel figyeli a magas fűben üldögélő idős parasztembert. A kasza a paraszt mellett a földön, kezében könyv, az öreg egyetlen tehénkéjét őrzi. „Műveli magát” – jegyzi meg költővé vált kísérőm, mire a román filozófus, Lucian Blaga híres mondására kénytelen gondolni az ember: „Az örökkévalóság vidéken született.”

Az ország belsejében, Sercaiához érve, úgy tűnik, hogy az örökkévalóságot igencsak felgyorsították. „A Vidékfejlesztés Nemzeti Programjának (PNDR) karavánja a faludba érkezik!” – hirdeti egy plakát az elöljáróság ajtaján. A város futballstadionjában hat, kék egyenruhás „europaizáló ügynök” egy sátorban PowerPoint vetítésébe kezd „egy tehenészet finanszírozásának projektjéről”. Románia 2007 óta jogosult az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatásaira, részben ebből finanszírozzák a helyi eseményeket. Arról van szó, hogy „potenciális vállalkozókká” tegyék azt a három és fél milliónyi románt, akik egy hektárnál kisebb parcellán élnek a létfenntartó mezőgazdaságból. Az országban a parasztok aránya európai rekordot dönt: jelenleg az aktív lakosság 30 százaléka, ami növekedés, hiszen 1989-ben még 28 százalék volt. A kommunizmus bukása után az ipar összezsugorodott, ezért sokan „visszatértek”a földhöz: a birtokátlag itt 2 hektár, szemben a franciaországi 55-tel.

„A pásztor, akit az imént láttunk, jól jelképezi a román mezőgazdaságot: nem versenyképes – mérgelődik Gabriel Garban. – Hogyan indulhatnánk az európai piacon öt liter tej per fővel?” Válasz: úgy, hogy részt veszünk a PNDR vetítésén, mint a megjelent harminc sercaiai lakos. „Nagyon fontos meggyőzni a véleményvezéreket. Itt eljött a pópa és a tanító” – örvend Catalina Musat, Gabriel Garban kolléganője. A vetítővásznon peregnek azok a „gazdasági-pénzügyi operációs célok”, amelyek segítségével egy gazda „öt éven át 24 ezer kiló paradicsomot” termelhet, mégpedig „23 754 euró beruházásával, amelyből 7400 euró nem visszafizetendő köztámogatás”. Catalina Musat asszony aláhúzza: „A program nyertesei nem a kisparasztok. Mi inkább azokat célozzuk meg, akik komoly üzleti vállalkozást kívánnak elindítani.”

Ezek között van Alexandru Stramtu. A 31 éves agronómus bemutatja frissen telepített bioáfonya-ültetvényét. A projektet fele részben az Európai Unió finanszírozta 300 ezer euróval, másik felét ő maga. „Eladósodtam, de a bolt jól megy. A termés egészét egy portugál társaságnak adom el, amely főleg Németországban és Chilében... értékesíti az áfonyámat. De néha itthon is találkozom a boltokban a saját gyümölcsömmel!

– A biogyümölcsök elszállítása a világ minden részébe nem nagyon ökologikus megoldás…

– Mit mondjak, ez egyáltalán nem érdekel!”

A boltokban a krumpli olasz, német, francia…{}

Másnap Románia déli tájain, Barla szélén, Hadi Khoury belém karol: „Üdvözöllek a farmomon! Felvennéd ezt az ancugot?” – Nehogy megfertőzzem a hajdanvolt termelőszövetkezet (1) négy épületét elfoglaló százhúszezer tyúkot. Hadi Khoury körülbelül harmincéves, a libanoni Haditon cégcsoport elnök-vezérigazgatója ilyetén felkérésére fehér kezeslábasba öltözünk. Tucatnyi, főleg közel-keleti származású üzletemberrel együtt a Romániában fogyasztott tojás negyedét ő állítja elő: „Ha nincs európai uniós bélyegződ, a bankok fütyülnek rád. Ha viszont megvan, ők keresnek meg téged!” Az EMVA egymillió euróval járult hozzá a farm a felújításához. „Románia zseniális hely – örvendezik a fiatal beruházó. A volt kommunista épületeket úgyszólván ingyen kaptam, huszonöt alkalmazottam fizetése semmi, az európai támogatások pedig igazán csodálatosak. A probléma a lengyelek.

– Versenyeznek magával?

– Méghozzá tisztességtelenül. Nem alkalmazzák a mi egészségügyi normáinkat, és nagyobb támogatást is kapnak. Ez a gond Európával: a modernizáláshoz a pénz remek, de mindannyian versenyben állunk.”

Theodor Nicolescu, a körzet képviselője és volt igazságügyi államtitkár így kommentál: „Hadi Khoury sikere példa mindannyiunk számára. Hála az Európai Uniónak, versenyképessé válunk. Mi megteremtjük a szabadpiac feltételeit, az majd irányítja az emberek magatartását.”

Este mienk egy 60 négyzetméteres, márvány fürdőszobával kiegészített szoba egy üres turistaszállóban. Ezt is az EMVA támogatásával nyitották meg. Egy pohár itóka mellett Gabriel Garban és Catalina Musat feleleveníti fizikus és divattervező szüleiket, akik már városi életet éltek, ezért elhagyták a több generáció óta a család birtokában lévő földeket. Pedig a gospodarie (családi birtok) ma is a társadalmi berendezkedés alapegysége. Ház, udvar, melléképületek, veteményes kiskert. A minisztérium gépkocsivezetője, Ion Neagu elmondja, hogy a szüleitől örökölt 3 hektár családi földet, bérbe adja egy gazdának, aki egyesületi formában műveli és bérleti díjat fizet: (2) „Jobb Párizsban kéregetni, mint a földet túrni...” Kijelentése feldühíti a szálló szakácsát: „Én igenis megművelem a magam gospodarie-mát. Vannak disznóim, tyúkjaim, teheneim. Hogyan boldogulhatnék enélkül az én szezonális munkámmal?” A fiatal felszolgálólány viszont, amellett hogy élvezi szülei gospodarie-jának jövedelmét, a világért sem venné kezébe a kapát: „Nekem a hátam fontosabb.” Neagu úr azt tervezi, hogy öreg éveit az ősi tanyán húzza majd le, mert „a szíve odahúzza”. Lassan-lassan változik a földműveléshez való viszony: mivel egyre kevesebbel járul hozzá a román családok megélhetéséhez, felgyorsul az önellátó gazdálkodás feladásának folyamata (3) .

Amikor 300 kilométerrel odébb, jó messze a PNDR reklámkaravánjától, Teodor Vingarzan arról biztosít, hogy létfenntartó, önellátó gazdálkodást folytat ötven hektáron, de nehezen hiszem el neki. „Gyere velem” – hív Lucian, a fia. A 34 éves mérnök itt maradt a Vintu de Jos-i családi birtokon, inkább ezen gazdálkodik, mint jó esetben „300 eurót keressen a városban”. A fiatalember az istállójában bemutatja nekünk három tehenét. Megfeji a korelnököt, és megkínál egy nagy pohár jó meleg tejjel: „No, ez a modernizáció! – viccelődik, miközben kiöblíti a poharat a fali csapnál. – Rövid ideje van folyóvizünk.” Az állati trágyát Vingarzanék a gabona termesztésére használt földekre terítik ki, és ezt a gabonát kizárólag szarvasmarhák táplálására használják: „Az év végén nem sok marad nekünk: egy disznó karácsonyra és a tej meg a tojás.”

De ki a felelős ezért a kikényszerített önellátásért, ezért a „rabszolgamunkáért”? „Ez a szemét Európai Unió – dühöng az apa, akinek kisebbik fia munka híján kivándorolt az Egyesült Államokba. – Helyi termékeink kiválóak, minden bio... De a nyugat-európai áruk kikészítenek bennünket! Sokkal több támogatást kapnak, jól gépesítettek, ezért sokkal olcsóbbak a mi termékeinknél. Mindent termelek itt, de semmit sem tudok értékesíteni. Nézzen csak el a szupermarketbe: a krumpli olasz, német, francia...” Pedig Teodor Vingarzan a Ceauşescu bukását követő hónapokban nagyon lelkes volt, beutazta Nyugat-Európát. A belga, francia és osztrák modern gazdaságok arról győzték meg, hogy a végre újra felosztott családi földeken jól élhet majd, vásárolhat gépeket, gyarapodhat. „Elárultak...”– mondja.

Meglepő, de Achim Irimescu, a mezőgazdasági államtitkár igencsak nagy előnyt lát ebben az önellátó, önfenntartó mezőgazdaságban: „Roppant jelentős szociális szerepet játszik – biztosít bennünket bukaresti irodájában. – Emberek tömegéről van szó, akik nem munkanélküliek és életben maradnak úgy, hogy nem kérnek segélyt a kormánytól.” Mindazonáltal ő, a Konzervatív párti vezető is az Európai Unió a kisgazdaságoknak szánt segélyprogramjai révén szeretné elérni a sok kisgazdaság piaci integrálását és a versenyképesség kialakítását. „Akik nem képesek a megfelelő változásokra, el fognak tűnni. A többség úgyis idős parasztember, akiknek gazdaságát nem folytatja senki. Ez a természetes megoldás.” Pedig amikor részletezi az elhatározott intézkedések sorát –növelték a földterület méretét, amelyhez támogatás jár, a beruházási támogatásokat is kizárólag a tőke ellátottság alapján osztják ki –, aláhúzza, hogy ezek a törvényi lépések már most „háromszázezerrel csökkentik a közvetlen kifizetésekre jogosultak számát”. Ez a folyamat bizony valahogy sokkal kevésbé tűnik „természetesnek”.

Romániában is a „versenyképesség” jelszavát hangoztatják kórusban, ahogyan Franciaországban az 1960-as évektől az agrártermelők műszaki-közgazdasági ernyőszervezetei (4) . Így például Cristina Pocol, a kolozsvári agráregyetem vidékgazdasági doktora hosszan sorolja a „román hátrányokat”: felszabdalt parcellák, gyenge termelékenység, alig elindult gépesítés... Példaképpen egy, a televízióban látott almatermelő gazdaságra hivatkozik: „A terület óriási, minden automatizált: a termék versenyképes. Ezt az utat kell követnünk.”

A méz drága a helyi vásárlóerőhöz képest

Kínai és németországi útjai alapján Tiberiu Biris megpróbálkozott vele. Blajban felállított egy méhészeti termelőszövetkezetet. Kétszáz termelőt hozott össze a legújabb technológia alapján, s a szövetkezet ma évente 400 tonna mézet termel. Majdnem az egészet exportálják. „A román mézet a románok nem fogyaszthatják – sajnálkozik Teodor Parau, kétszáz kas tulajdonosa. – Túl drágán termelünk a vásárlóerőnkhöz képest, ennélfogva a nyugati nagy importőrök vásárolják fel.” A közvetítők annyira nyomják lefelé az árakat, hogy Tiberiu Biris attól tart, „rövidesen be kell zárni a szövetkezetet”. Pedig semmi kétség, a román méz igenis „versenyképes”: kilója fel annyiba kerül, mint a nyugat-európai...

Az agrárliberalizmus paradoxonja két tételben foglalható össze: a román mezőgazdaság képes piaci részesedést szerezni külföldi piacokon, de képtelen ellátni a saját országát – a fogyasztott termékek 70 százaléka importból származik. Az Európai Unió által erőteljesen támogatott szabadverseny a járadék-mezőgazdaság kialakulásának kedvezett: tíz év alatt közel egymillió hektár, azaz a hasznos agrárterület 6,5 százaléka külföldi befektetők ellenőrzése alá került (5) . A koncentráció folyamata tovább halad, hála az uniós agrártámogatásoknak, az alacsony földáraknak és a szintén alacsony munkaerőköltségeknek. A kormány 2013 végén előterjesztett törvényjavaslata teljes mértékben liberalizálja a földvásárlást. Egy éve a mezőgazdasági miniszternek, Daniel Constantinnak mentegetőznie kellett, amiért több százezer euró kölcsönt kapott az ország egyik legnagyobb ipari farmjának tulajdonosától (6) . Igaz, hogy két elődje, Valeriu Tabara és Stelian Fuia állami szerepvállalásuk előtt a Monsanto multicégnél volt vezető beosztásban...

Az érdekütközések nyilvánvalóak, és egyértelmű a követett politika vonala. A Nemzetközi Valuta Alappal (IMF) 2009 és 2011-ben kötött egyezmény ellentételezéseként Bukarest közel kétszázezer közalkalmazotti állást számolt fel, negyedével csökkentette a közalkalmazottak fizetését, és öt ponttal, 24 százalékra emelte az áfát (7) . A romániai munkaerőpiac, amely többnyire rosszul fizetett szerződéseket kínál, gyenge társadalombiztosítással, emigrációra kényszeríti a románokat: 2007-ben a munkaképes korú lakosság mintegy 12 százaléka dolgozott külföldön, többnyire gyengén kvalifikált szakmákban (8) .

Ezt még Ceauşescu sem merte volna

Mintha semmi sem változott volna, a közös agrárpolitika ugyanazokat az eszközöket alkalmazza Romániában, amelyeket az 1960-as években Nyugat-Európában alakítottak ki. De akkoriban az önellátás problémája már megoldódott, a munkaerőpiac pedig képes volt felszívni a falvakból érkező, kevéssé képzett munkaerőt, amelynek városiasodása sok esetben sikeresen volt. A 21. század Romániájában azonban a PNDR karavánja által felkínált szerződések – amelyek szerint a parasztok arra kényszerülnek, hogy saját kezdeményezésük alapján felkeressenek olyan intézményeket, amelyek hajlandók lennének adott esetben finanszírozni gazdasági terveiket – csupán tovább erősítik az egyenlőtlenségeket a nagy és kicsiny gazdaságokkal rendelkező régiók, illetve az önellátó parasztok és a brüsszeli alapokhoz jobban hozzáférő ipari vállalkozók között (9) . És tökéletesen mindegy, hogy a román vidék már látott ilyesmit, a „jó megoldásokat” hirdető próféták felvonulását: 1948-ban, a kommunista párt agitpropja már körbeutaztatott az országban holmi „film karavánokat”. Az a mozgómozi-szervezés a kollektivizálás előnyeit hirdető előbb szovjet, majd helyi filmeket vetített (10) .

„Olyan szomorú vagyok, hogy meg kell ölnöm őket...” – Cezara Fit, a gyulafehérvári líceum zenetörténeti tanára nézegeti kertjében frissiben lenyakazott harminc tyúkját. Férje, Iosif Fit, a román zeneszerzők szövetségének tagja, kirakja az asztalra a házi termelés produktumait: paradicsomot, uborkát, vörösbort és a cujkát, a szilvapálinkát. „A piacon az öregasszonyok által árusított kiváló helyi zöldségek rettentő drágák – állapítja meg Fit asszony. – A nagy áruházakban olcsóbban lehet vásárolni, de az áru messziről jön, és teli van vegyszerrel.” A házaspár ezért váltott át baromfinevelésre, ez jól jön egyik lányuknak is, aki szintén tanár, de havi 180 eurós fizetéséből képtelen fizetni a számláit. Végső soron a nemzetközi szervezetek által kikényszerített megszorítások kedveznek az önellátásnak – Görögországban, amióta működésbe léptek az IMF-„segélyek”, nagy meglepetésre városiak tízezrei „térnek vissza a földhöz” (11) . A zeneszerzők és a tanáremberek most az igát húzzák: „Ezt még Ceauşescu sem merte volna!” – kesereg Iosif Fit.

Megundorodott ettől a „rothadt” politikai osztálytól, már csak egy „Malthus-típusú csapást” tud elképzelni, hogy kihúzzák az országot a süllyesztőből: „Egy világméretű nagy katasztrófa, két-három milliárd halottal. Akik megmenekülnének, erkölcsösebb elvek szerint kezdenék újra az életet.” Hasonló megfontolásból Teodor Vingarzan szerint „vissza kellene térni a királysághoz”. Az Ecoruralisban, az egyetlen, a kisparasztságot védő román szövetségben aktivistáskodó Ramona Dominicioiu és Szőcs Attila megpróbál támogatást szerezni, hogy a helyi paradicsomfajták vetőmagjait megmenthessék. A politikusokat egyöntetűen elvetik: „mind korrupt”.

A korrupció, amit mindenki elítél, beleértve Traian Basescu államfőt, akinek ez az egyik vesszőparipája, kormányzati szinten lehetetlenné teszi az ország problémáinak megoldását. Mi több, eltakarja a valóságban folytatott politikát, amelynek egyedüli céljává a személyes meggazdagodás vált. Az Európai Bizottság néha-néha ténylegesen megbírálja Bukarestet az uniós pénzügyi támogatások felhasználása miatt – mégsem változtat valódi törekvésein: „Az Európai Unióhoz való csatlakozást... széles körű reformok kisérték, amelyek hozzájárultak az ország modernizációjához, és ennek eredményeit a román állampolgárok élvezhetik” – jelentette ki nemrég a tényleges helyzet „teljes félreértése” alapján a bizottság elnöke, José Manuel Barroso (12) . Az IMF is úgy ítéli meg, hogy a Romániával kötött szerződéseket „siker koronázta” (13) .

Az oly kiváló politikai eredmények alapján érthető, hogy Dacian Ciolost volt mezőgazdasági minisztert megérdemelten nevezték ki 2009-ben a mezőgazdasági és vidékfejlesztési európai biztosi posztra. Ennek megfelelően tárgyalhatott az új közös agrárpolitikai reformról. Érdekes, saját országának parasztjai ezzel nem büszkélkednek...

(1) Az állami tulajdonban lévő mezőgazdasági termelőszövetkezeteket az 1991-es törvény alapján felszámolták, részben úgy, hogy eladatták velük a vagyonukat.

(2) A kollektivizálás felbomlását követően, a birtokelaprózódás megakadályozására, 1991-ben elfogadott törvény többféle mezőgazdasági egyesülésre ad lehetőséget: kereskedelmi, családi és a „mezőgazdasági vállalat”, amelyben változó számú tag egyesülhet.

(3) Lásd Patrick Champagne: L’Héritage refusé. La crise de la reproduction sociale de la paysannerie francaise 1950-2000 [A megtagadott örökség. A francia parasztság társadalmi újratermelődésének válsága 1950–2000 között], Seuil, coll. Points Essais Párizs, 2002.

(4) E közbeszéd érveinek rövid összefoglalását lásd François Colson: Le développement agricole face á la diversité de l’agriculture francaise [A mezőgazdasági fejlődés összevetése a francia mezőgazdaság sokszínűségével], Economie rurale, no 172, Párizs, 1986.

(5) Judith Bouniol: L’accaparement des terres en Roumanie, menace pour les territoires ruraux [A földek megszerzése Romániában veszélyezteti a vidéki terrületeket], Ecoruralis – Transnational Institute – Hans off the Lands Alliance, 2013. január.

(6) Szőcs Attila: Scandal hits Romania’s newly appointed minister for agriculture [Botrány Románia újonnan kinevezett mezőgazdasági minisztere körül], 2013. február 6. www.arc2020.eu

(7) Mirel Bran: La bataille des deux Roumanie [A két Románia harca], Le Monde, 2012. november 30.

(8) Despina Vasilcu és Raymonde Séchet: Vingt ans d’expérience migratoire en Roumanie postcommuniste [A kommunizmus utáni Románia húszéves kivándorlási gyakorlata], Espace, populations, sociétés, no 2. Lille, 2011.

(9) Béatrice von Hirshhausen: Les sociétés rurales roumaines face á l’irruption des programmes de développement [A vidéki román vállalkozások helyzete a fejlesztési programok megjelenésével], Revue d’études comparatives Est-Ouest, no 4, vol. 39. Párizs, 2008.

(10) Ugyanott.

(11) Tania Giorgopoulou: Le retour á la terre, version grécque [Vissza a földekre, a görög változat], Courrier international, Párizs, 2011. április 8.

(12) A román külügyminisztérium nyilatkozata, Bukarest, 2012. december 2.

(13) La Roumanie redemande une cure de FMI [Románia újra kér az IMF gyógymódból], Le Monde, 2013. július 16.

Pierre Souchon

Sipos János

Megosztás