}2013. december 23-án az uruguayi államelnök, José Mujica elfogadta a szabályozott kannabiszpiac létrehozásáról szóló törvénytervezetet. Így ő az első államelnök, aki engedélyezi egy mindenütt tiltott kábítószer termelését és gyógyszertári árusítását.
Amikor átutaztam Mexikón, az eltűntek fotói borították az utcákat. Olyan volt az egész, mintha egy emberkereskedő óriáscég reklámkampányát néznénk. A Human Rights Watch szerint több mint hatvanezer ember halt meg a 2006-ban Felipe Calderón mexikói elnök által megkezdett és jelenleg is zajló drogháborúban. (1) Ez a vérfürdő két forrásból táplálkozik. Egyrészt az Egyesült Államok rengeteg pénzt és fegyvert szállít Mexikónak, hogy letörje a drogkereskedelmet, miközben a Rio Grande másik oldalán a rivális drogbandák harcot vívnak a drogkereskedelmi útvonalakért. Ahogy Charles Browden író fogalmazott: az egyik háborút a drog ellen, a másikat a drog megszerzéséért vívják. Mindkét harc halálos.
A legutóbbi időkig az embernek az a kétségbeejtő érzése volt, hogy az erőszakot nem lehet megállítani, legfeljebb egyik helyről kiszorítjuk, s máshol újra feltűnik. Az utóbbi két évben azonban latin-amerikai vezetők egy része – köztük Juan Manuel Santos kolumbiai elnök – nyíltan kiállt az olyan politika mellett, amelyről azt tartják, hogy egyértelműen véget vethet az erőszaknak. Döntő, hogy egyikük, Jose Mujica uruguayi elnök el is indította a folyamatot, s megtette az első lépést. 2013-ban ő volt a világ első olyan vezetője, aki a tiltott drogok termelésének és árusításának legalizálásáért lépett fel. Jose Mujica már korábban sem volt mindennapi jelenség. Tupamaro gerillaként a nyolcvanas években két és fél évig tartották börtönben egy verem mélyén. Elnökké választása után megtagadta, hogy az elnöki palotába költözzön. Apró, bádogtetős kunyhójában maradt, s jövedelmének 90 százalékát a szegényeknek adja. Sok találkozójára busszal megy.
Az erőszak eredete
2013-ban pedig sikeresen szállt síkra az Uruguayban a marihuána termesztését és eladását felnőttek részére engedélyező törvényért. A nagykorú állampolgárok havi 40 gramm marihuánát vásárolhatnak a patikákban vagy háztartásonként hat darab marihuánát nevelhetnek. Ez az első, határozott szakítás az Egyesült Nemzetek Szervezetének globális drogtiltást fenntartó egyezményeivel.
„Már több mint száz éve, hogy így vagy úgy, de aktív drogellenes politikát folytattunk – magyarázza Jose Mujica. – Végül is száz év tapasztalata azt mondatja velünk, hogy a kábítószer-ellenes harc vitathatatlanul sikertelen politika volt.” Eleuterio Huidobro, Uruguay védelmi minisztere – aki egykoron szintén tupamaro gerillaként élte túl a többéves veremfogságot – összegezte nekem, milyen vélemények alapján jutott el országa ehhez a történelmi lépéshez. A vezetés érzékelte, hogy „ha most nem ezt tesszük, csak idő kérdése, hogy ugyanaz történjen nálunk is, mint Mexikóban. Nagy bajba kerülhetünk, ha nem lépünk.” Az országot ugyanis drogkereskedelmi útvonalak szelik át, Bolíviából kokaint, Paraguayból heroint csempésznek Uruguayon keresztül Nyugat-Európába. Sebastian Sabini törvényhozó szerint minden harmadik gyilkosság a kábítószer-kereskedelemhez kapcsolódik.
Eleuterio Huidobro szerint a tiltásra épülő drogpolitika hozta létre a drogkereskedelmet. „Ha nem legalizáljuk a marihuánát, csak azt érjük el, hogy minden pénz a bűnözőkhöz kerül, a drogdílerekből pedig nagyhatalmú drogszervezeteket faragunk.” A kriminalizált piacon a vitákat nem a bíróságon döntik el, hanem erőszakkal és terrorral intézik. Ahogy Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász is rámutatott, az alkoholtilalomnak köszönhetjük Al Caponét és a Valentin-napi mészárlást, a drogtilalomnak pedig a Zetákat (2) és az észak-mexikói, soha véget nem érő öldöklést. Eleuterio Huidobro szerint „az Egyesült Államok drogellenes háborúja több kárt okoz, mint maga a marihuána. Több halottal jár. Sokkal inkább destabilizálja az érintett országokat. Bármilyen drognál kegyetlenebb a világnak. A gyógykezelés rosszabb, mint a betegség.”
A Mujica-vezetés úgy véli, hogy utópikus fantáziálás azt állítani, hogy a drogkereskedelem letörhető. Az ENSZ-szlogen – „Drogmentes világ – képesek vagyunk rá!” (3) – szerintük abszurd. A mámor utáni vágy az emberi lények legelemibb ösztöne. Diego Canepa, Mujica stábjának vezetője kifejtette, hogy az írott történelemben sosem volt még olyan társadalom, ahol az emberek ne akarták volna magukat mindenféle vegyületekkel elbódítani.
Ha erős katonai egységeket küldenek az egyik helyre a drogkereskedelem megfékezésére, csak annyit érnek el vele, hogy a kereskedelmi útvonalat néhány száz kilométerrel arrébb tolják valamelyik irányba. A szakértők ezt „léggömbeffektusnak” hívják: ha a léggömböt egy ponton benyomjuk, a levegő valahol máshol kitüremkedik. Törd le a kolumbiai termelést, s a termelés átköltözik Bolíviába! Blokkold a karibi szállítási útvonalakat, ezentúl Észak-Mexikón keresztül szállítanak! Ott keringhetünk a borzalmas öldöklés körül, de a drogok tiltása mellett képtelenek vagyunk ezt megállítani.
A realitásokkal számolva Jose Mujica arra a következtetésre jutott, hogy egyetlen ésszerű lehetőség adódik. A hatalmas piactól úgy lehet megfosztani a felfegyverzett banditákat, ha átadják azt a szakképzett gyógyszerészeknek. Amikor a harmincasas évek végén az USA-ban legalizálták az alkoholt, ez az intézkedés egy csapásra leszámolt a speakeasykkel (4) és a dílerekkel. Ahogy a drogreformerek gyakran rámutatnak, a Budweiser nem próbálja meggyilkolni azokat, akik a Guinnessnek dolgoznak. A marihuána legalizálása ugyanilyen módon számolná fel a bűnözők hatalmát a marihuána piaca felett. Lényeges, hogy így a marihuánapiacot meg lehetne adóztatni, a bevételből drogambulanciák hálózatát lehetne felépíteni és minőségi, drogprevenciós oktatási programokat lehetne kialakítani.
Gyerekek is megvásárolhatják egy édességboltban
A legalizálás mellett síkra szálló latin-amerikai politikusok új generációja nem állítja, hogy a marihuána fogyasztása pozitív vagy bátorítani kellene. Egy alkalommal Jose Mujica kifakadt, s a drogfogyasztókat „nabosnak” nevezte. (5) De a legalizálás hívei szerint a valóság az, hogy a marihuána fogyasztása leginkább az alkohol fogyasztásával mérhető össze, sőt talán valamelyest kevésbé káros az alkoholnál, ezért ésszerű módon kell vele élnünk.
Nehéz szembe menni a hagyományos politikával. A tiltást pártolók évtizedeken át azt mondták, hogy a legalizálás anarchikus szabadpiaci viszonyokat teremtene a drogpiacon, a liberalizálás után bárki bárhol hozzájuthat a kábítószerhez, akár gyerekek is megvásárolhatják egy édességboltban. Az uruguayi reform minden résztvevője hangsúlyozza: tudatosan kérdőjelezik meg a tiltás hívei által a legalizálásról festett torzképeket, hiszen szerintük valójában most vannak anarchikus viszonyok. Ismeretlen gengszterek ismeretlen minőségben ismeretlen fogyasztóknak árulnak kábítószert. A reform ezzel teljesen ellentétes helyzetet teremt: az állam visszanyeri a piac feletti kontrollt, és szabályozza a drogpiacot.
A reform hívei szerint a tinédzserekre gyakorolná ez a legkedvezőbb hatást. Egyértelműen bizonyított, hogy a kannabisz fogyasztása tartósan csökkenti a kamaszok intelligenciáját, s mindkét oldal egyetért abban, hogy tenni kell ellene. A legtöbb amerikai kamasz még ma is könnyebben jut marihuánához, mint alkoholhoz. (6) Az ok egyszerű: a drogkereskedők nem kérnek személyi igazolványt. A jogszerűen, engedéllyel működő kereskedők viszont kérnek és kérnének, hiszen engedélyük elvesztését kockáztatnák, ha ezt elmulasztanák.
Világszerte számos döntéshozó és rendőrtiszt ugyanezeket állítja, persze csak négyszemközt. Uruguayban viszont nyíltan kimondják, s ennek szellemében cselekszenek. Amikor az országba utaztam, a következő kérdésre akartam választ kapni: miben más ez az ország? A máshol általános tényezők – az Egyesült Államoktól és a közvéleménytől való félelem – itt miért nem akasztották meg a reformot?
Úgy tűnik, a legalizálás pillanatában számos momentum szerencsésen egybeesett. Egyfelől a marihuána legalizálásáért küzdő mozgalom igen aktív volt, s számos, nyilvánvaló igazságtalanság sarkallta cselekvésre. 2011 áprilisában Alicia Garciát, a katonai akadémia 66 éves tanárát letartóztatták, mivel néhány marihuánanövényt nevelgetett. Kereskedelmi célú termelés vádjával 12 hónapot töltött börtönben, s úgy bántak vele, mintha drogbáró lett volna. A kiszabadítása érdekében szervezett tiltakozás mozgalommá nőtte ki magát, s Jose Mujica pártjának (7) fiatal parlamenti képviselői síkra szálltak a reformért.
Ezzel egy időben az Egyesült Államok drogügyekben már egyre kevésbé oktathatta ki a világot. Súlyos, belső csapás érte a korábbi amerikai gyakorlatot. Colorado és Washington állam lakossága 2013-ban népszavazáson úgy döntött, hogy teljes mértékben legalizálják a marihuána fogyasztását, kereskedelmi célú előállítását és forgalmazását. Ezek után hogyan támadhatna és büntethetne államokat az USA ugyanezért?
A harmadik tényező egyszerűen az, hogy Uruguaynak kivételesen bátor és népszerű elnöke van. Úgy tűnik, hogy aki egy verem mélyén tölt el éveket és túléli, annak a „nagy” félelmek csekély jelentőségűnek tűnnek.
Mujicának és szövetségeseinek azonban még nem sikerült meggyőzniük Uruguay lakosságának többségét. Bár van egy kis elmozdulás a közvéleményben, a lakosság 60 százaléka még mindig ellenzi a változásokat. Amikor riportot készítettem az ellenzők vezetőivel, alapvetően három fő ellenérv hangzott el. Az első Veronica Alonzo ellenzéki jogalkotó tolmácsolásában: „Amint legalizáljuk, az emberek egyre többet fogyasztanak majd belőle.” Nagyon logikusnak tűnik, de nem lehet bizonyítani. 1976 óta Hollandiában engedélyezett a marihuánát árusító coffee shopok működése. (Hogy ne sértsék meg a vonatkozó ENSZ-egyezményeket, a hollandok technikailag nem legalizálták a marihuánát: csak hivatalosan bejelentették, hogy a rendőrség nem jár el a coffee shopok ellen.) Ám felmérés előtti hónapban a holland polgárok 5 százalékos kannabiszfogyasztása alacsonyabb az USA 6,3 százalékos, illetve az Európai Unió 7 százalékos fogyasztási adatánál. (8) , (9) Ez azt sugallja, hogy a fogyasztás robbanásszerű elterjedésétől való félelem alaptalan.
A marihuána utat nyit a kemény drogoknak
A második félelem, hogy a könnyű drogok legalizálása a kemény drogok fogyasztásának növekedéséhez vezet. Különösen az Uruguayban egy nagyon kicsi, de jól látható kisebbség által fogyasztott „pasta base” crackszerű kokainszármazék elterjedésétől tartanak. Az „átjáróhatásnak” nevezett elmélet szerint tehát a marihuána utat nyit a kemény drogoknak. De dr. Raquel Peyraube, drogbetegeket kezelő vezető specialista szerint is az állítás hamis. Valójában a marihuána fogyasztói a tiltás körülményei között sokkal inkább az ún. gondolahatásnak vannak kitéve. Ha ugyanis droghoz akarnak jutni, drogdílerhez kénytelenek fordulni, aki szinte mindig árul más drogokat is, s természetesen erős késztetést érez arra, hogy rávegye a vásárlót a kipróbálásukra. „Tudod, hogy van a bevásárlóközpontban. Olyasmit is megveszel, amire történetesen nincs szükséged. Különösen ha »ajándékba« kapod.” Dr. Peyraube szerint ugyanez zajlik a drogpiacon is. A drogdílerek gyakran adnak olcsón kokaint vagy más kábítószereket a marihuánafogyasztóknak. Később persze változik az ár...
Valójában tehát épp a tiltás vezethet el a keménydrogok fogyasztásához. A jelenségnek azonban gátat lehet szabni akkor, ha a marihuánát a többi drogtól elkülönítve és legálisan árusítják. Az Open Society Foundation egyik kutatása is megerősíti ezt: Hollandiában van a legkevesebb, súlyos állapotban lévő drogfogyasztó Európában, részben azért, mert a marihuánát teljesen elkülönítik a többi drogtól. (10)
Dr. Peyraube azt az állítást is vitatja, hogy a legalizálás a skizofrén betegségek számának növekedéséhez vezetne, mivel a skizofrén betegek állítólag gyakrabban fogyasztanak marihuánát. Ha a marihuána skizofréniát okozna, a skizofrén betegségeknek tömegessé kellett volna válni az elmúlt évtizedekben, hiszen mindenki egyetért abban, hogy a marihuánafogyasztás drámaian növekedett. A skizofrén megbetegedések aránya azonban a népességen belül stagnál. Véleménye szerint sokkal valószínűbb, hogy a skizofrénia kifejlődésének szakaszában járó betegek könnyebben nyúlnak a marihuánához, hiszen nyugtatóan hat rájuk. Ezért lehet összefüggés a skizofrénia és a marihuánafogyasztás között.
Van azonban egy sokkal lényegesebb ellenérv a reformokra, amit az uruguayi vezetésben is többen hajlamosak elfogadni. A marihuána csak egy részét teszi ki a tiltott drogok kereskedelmének, nem is a legnagyobb részét. Legalizálása jelentősen szűkíti a feketepiacot, de éppen a legjövedelmezőbb részét hagyja érintetlenül. A drogkartellek összeroppantásához tovább kellene lépni, s meg kellene találni a többi drog piacát szabályozó jogi eszközöket. Néhány drognál – például ecstasy, kokain – ez szabályozott kereskedelmet, másoknál – például heroin – orvosi receptre való fogyasztást jelentene, ahogy ezt néhány kísérleti projektben tesztelték már Svájcban.
Sebastian Sabini, Mujica pártjának alsóházi képviselője – aki a drogliberalizáció egyik fő kezdeményezője volt – egyetért ezzel. „Hosszú időt venne igénybe, jelenleg nem aktuális, de természetesen hasonló módon képesek leszünk ezt is a közvélemény elé tárni, ha majd a többi drogot is szabályozzuk.” Jose Mujica legesélyesebb utóda az elnöki székben már nyilvánosan felvetette a kokain legalizálásának lehetőségét.
Az uruguayi kormány kérdése egyértelmű: mi az alternatíva? Továbbra is folytassunk egy – Eleuterio Huidobro védelmi miniszter szavaival – megnyerhetetlen háborút, amelyet valójában végleg elveszítettünk? Amíg arra várunk, hogy a politikusok ezt beismerjék, az olyan emberek, mint Emma Veleta, aki nyolc családtagját veszítette el, megfizeti a várakozás árát. David Simon, az amerikai Wire című tévésorozat alapítója már figyelmeztetett: az Egyesült Államok akár „az utolsó mexikóiig” is hajlandó folytatni a drogháborút. (11)
