hu | fr | en | +
Accéder au menu

Que Viva Mexico! A muralizmus: a művészeti és politikai avantgard

A 20. század elején, a mexikói forradalom nyomában, művészek egy csoportja azt keresi, hogyan jeleníthetik meg a forradalom céljait és vágyait. Amikor a középületek falait borító freskót választják, mindenki számára láthatóvá teszik a hagyományos és a modern találkozását, a közösen megélt valóság legendákká alakulását. Ezzel az elkötelezett művészet egyik nagy alkotása jött létre.

JPEG - 166.8 kio

1922-ben a Közoktatási Titkárság égisze alatt néhány művész buzgólkodik Mexikó egyik régi, gyarmati épületének patiójában. Hatalmas alakokat festenek: parasztokat, bányászokat, föld nélkül maradt indiánokat, munkafelügyelőket, kövér bankárokat. Megfestik a felfegyverezett nép hőseit, zsarnokait, munkáját, ünnepeit, történelmét – a dicsőséges mexikói forradalmat.

JPEG - 100.7 kio

Ugyanebben az évben ugyanezek a művészek még tíz másik társukkal újra összegyűlnek, hogy megalakítsák a műszaki dolgozók, a festők és a szobrászok szakszervezetét. Aláírnak egy szociális, politikai és esztétikai felhívást, amely „az évszázadok megalázott emberfajtáihoz, a vezetőik parancsára hóhérrá vált katonákhoz, a gazdagok ütései alatt szenvedő munkásokhoz és parasztokhoz, a burzsoáziának be nem hódoló értelmiségiekhez” szól. (1) A festőállványt „ultra-intellektuálisnak és arisztokratikusnak” ítélő kiáltvány alapozza meg a mexikói muralista festészetet, meghirdeti a monumentális és köztéri művészet szükségességét, a nevelő célzatú és harcos művészet igényét. Célja, hogy beépüljön a jelen valóságába, teremtse és alakítsa a valóságot. Ehhez választják ki a középületek falait, így a művek a közösségi teret jelölő falakon jelennek meg.

A lázas igyekezet és a hivatalos támogatás eredményeképpen kb. ötven év alatt több mint ezerháromszáz közéleti alkotás jön létre. Legyen az egy könyvtár falát díszítő egyszerű táblakép vagy több száz négyzetméteres michelangelói freskó, a „muráliák” mindenhol felbukkannak: az utcán, a minisztériumokban, a kórházakban, az egyetemeken, a szakszervezetek épületeiben. Ezek az alkotások elsősorban a három „nagy”, José Clemente Orozco, Diego Rivera és David Alfaro Siqueiros, valamint a kiáltványt aláíró társaik művei.

Egész generáció nőtt fel a muralizmus művelése vagy kisugárzása árnyékában, s a későbbi nemzedékek sem tudtak szabadulni a hatásától. Egyesek tovább éltették volna, mások megszüntetni vagy elűzni akarták, ám megkerülni szinte lehetetlen: Mexikóban hivatkozási alap és a vizuális környezetet meghatározó jelensége.

A modern művészet kezdete az egész amerikai kontinensen

JPEG - 716.7 kio

A mozgalom túlnyúlt az országhatárokon: Latin-Amerika „saját művészeti nyelve” lett. „Politikai, kulturális és társadalmi gondolatok közvetítője olyan korszakban, amelyben az igazság vágya szinte automatikusan fonódott egybe az ősi gyökerek felmutatásának óhajával.” (2) Octavio Paz mexikói költő szerint így vált „a modern művészet kezdetévé nemcsak Mexikóban, hanem az egész amerikai földrészen”. (3) Hatásának talán még meglepőbb példájaként említhetjük, hogy ez a mexikói modell közvetlenül hatott az amerikai Jackson Pollock pályájára is, akit részben David Alfaro Siqueiros által 1936-ban New Yorkban elindított kísérleti műhely nevelt.

JPEG - 937.7 kio

Ez az életerős, ígéretes, robbanásszerű művészeti indulás szorosan kapcsolódik az 1910-ben Francisco Madero vezetésével kitört mexikói forradalomhoz, amelynek Pancho Villa és Emilio Zapata volt a meghatározó alakja. A forradalom új alkotmány kihirdetésével ért véget 1917 februárjában. Hosszú és véres harc volt, belső viszályokkal és a reakció többszöri, erőszakos ellentámadásával. De véget vetett Porfirio Diaz elnök-tábornok szinte végtelen uralmának (1876-1911), amely alatt az ipar az USA érdekeit szolgálta, a kultúra Franciaországnak volt alávetett, miközben a saját történelmüket és az indián őslakosságot a teljes megvetés sújtotta. (4) A forradalom nemzeti és agrárjellegű volt, nem kevesebb, mint „Mexikó felfedezése a mexikóiak által”. Valódi „reveláció” (5).

Mindezt a leendő muralisták közvetlenül tapasztalják meg mint katonák, tisztek, haditudósítók… A képzőművészeti főiskolai hallgatók – köztük Siqueiros és Orozco – először a művészeti oktatás reformjáért szállnak síkra, majd 1911 és 1913 között radikalizálódnak és átpolitizálódnak. Forradalmi csapatokat alakítanak, szerkesztik a La Vanguardia című újságot, amelynek karikatúráit Orozco készíti. Siqueiros húszévesen Dieguez tábornok egyik zászlóaljának századosa. A fiatal művészek fölfedezik a népet, országukat, a nemzeti örökséget. „A spanyol uralom előtti kultúra csodálatos templomait”, a „gyarmati idők legszebb székesegyházait és a népművészetet, amelyet mestereink és tanáraink megvetettek” (6) - mondja Siqueiros. Megannyi példáját a spirituális és nevelő célzatú közösségi művészetnek, a falfestmények művészetének.

JPEG - 140.5 kio

Más források és más impulzusok is voltak. 1919-ben egy, a köznevelési államtitkár kezdeményezte európai utazás alkalmából Siqueiros Párizsba kerül. Találkozik Riverával, aki 1909 óta ott él és közel áll avantgard körökhöz, főleg kubistákhoz. Az új lehetőségekre szomjazó művészek megismerik Georgio Chirico metafizikus festészetét, az első szürrealista és futurista fegyvertényeket, fellelkesülnek Andrea Mantegna és Masaccio műveitől…

Eltérések is vannak a muralisták között, mert a mozgalom minden egyes résztvevője egyéni formát dolgoz ki, viszont mindannyian olyan radikális művészetet hoznak létre, amely a mexikói forradalom eredeti okait tükrözi: az indiánok több évszázados szenvedését éppúgy, mint a kreolok frusztrációját; a népnek a földre és a szabadságra, az intelligenciának a „mexikóiságra” és a művészetek modernizálására vágyódását. A modernitás és a hagyomány közötti ellentmondást a muralizmus a közös jövő felvázolásával oldja fel. A jövő, amely elválaszthatatlannak tűnik a történelemben akkor felbukkant másik jelenségtől: a társadalmi forradalomtól, a szocializmustól.

Orozco, Siqueiros és Rivera hősei: Prométheusz, aki az istenektől ellopta a tűzet és az embereknek adta, Cuauhtémoc az utolsó azték király, aki a kínzás alatt sem szólalt meg, valamint a spanyol gyarmatosítóknak ellenálló Moctezuma. Más hőseiket Maderónak, Zapatának, Karl Marxnak és Leninnek hívják. Mítoszok, példaképek, harcosok. A három művészóriás freskókat fest – Rivera műve, Az ember, az univerzum ura (1934) ötször tizenegy méteres –, és pedagógiai, sőt néha propagandisztikus céljuk van. Miközben új formát találnak fel, amely egyszerre tudós, merész és a hétköznapokban is mindenki számára érthető és hozzáférhető. A cél: „segítse az emberek harcát, hogy Emberré váljanak” (7).

A történelmi feltételek nem megrendelhetők, tehát a muralizmus sem válik általánosítható modellé. De egyike azoknak a művészi mozgalmaknak, amelyeknek sikerült választ adniuk a fontos kérdésre: attól kezdve, hogy az elkötelezettség kifejezetten fontos, hol és hogyan lehet a valóság részévé tenni? 

Laurent Courtens

A szerző művészetkritikus, programozó a Képzőművészeti Tanulmányok Felsőfokú Intézetében (Brüsszel).
J. Horváth Katalin

(1Szerkesztette David Alfaro Siqueiros, írta többek között Ramón Alva de la Canal, Xavier Guerrero, Carlos Merida, Roberto Montenegro, José Clemente Orozco, Fermín, Revueltas Sánchez és Diego Rivera

(2Edward Lucie-Smith: Latin American Art of the 20th Century [Latin-amerikai művészet a 20. században], Thames and Hudson, London, 1993.

(3Octavio Paz: Le Signe et le Grimoire. Essais sur l’art mexicain, Gallimard, collection „Art et artistes”, Párizs, 1995.

(4Leslie Manigat: L’Amérique latine au XXe siecle. 1889 – 1929, Seuil, coll. Histoire, Párizs, 1991.

(5Ugyanott

(6Philip Stein: Siqueiros. His Life and Works, International Publishers, New York, 1994..

(7Diego Rivera: Écrits sur l’art, Ides et Calendes, Neuchatel, 1996.

Megosztás