A merénylet 100. évfordulójához közeledve gyakran teszik fel a kérdést: Európa sorsa tényleg 1914. június 28-án dőlt el? Aznap egy fiatal „jugoszláv” nacionalista Gavrilo Princip, a titkos Ifjú Bosznia mozgalom tagja meggyilkolta Ferenc Ferdinánd főherceget, az osztrák–magyar császári és királyi korona várományosát, és feleségét Chotek Zsófia grófnőt. Az ifjú merénylőt a szerb királyság egyes titkosszolgálati szervei befolyásolták.
A gyilkos cselekmény történelmi értékelése ellentmondó. A náci katonatisztek, amikor 1941-ben elfoglalták Szarajevót, levették az eseményről megemlékező kőtáblát, és az éppen születésnapját ünneplő Hitlernek ajándékozták. A szocialista Jugoszlávia egy új emléktáblát állíttatott, melybe bevésték Gavrilo Princip lábnyomait. A fiatal forradalmárt a szocialista Jugoszlávia „hősként” és „felszabadítóként” ünnepelte. Ma Szarajevó polgármestere új emlékművet állít fel a meggyilkolt főherceg emlékére. Gavrilo Princip mellszobrát pedig Belgrádban, a Kalemegdan téren készülnek felállítani.
A Nyugat ideológiai bosszúja
Az angol történész, Christopher Clark a gyilkos merénylet újfajta értelmezését adta közre világszerte sikeres bestsellerében, Az alvajárókban. (Alcíme: Hogyan indult Európa a háborúba 1914-ben?). Megítélése szerint a szarajevói merénylet nem csupán ürügyként szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbia elleni hadüzenetéhez. Maga a merénylet lett a gyújtózsinór, amely az akkori szövetségi rendszereken keresztül, az első világháború valódi indító oka lett.
A szarajevói merénylet újraértékelése és felértékelése után az angol történész arra a következtetésre jutott, hogy a szerb politikának központi szerepe volt Európa háború felé sodródásában. A déli szláv népek esetleges egyesítésének gondolata akkoriban megmozgatta a Balkánt, valamint az Osztrák–Magyar Monarchia érintett területeit. A Belgrád és Bécs közötti kapcsolatokat elsősorban az mérgezte, hogy a Monarchia 1878-ban ellenőrzése alá vonta, majd 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát.
Christopher Clark megközelítése enyhíti az imperialista nagyhatalmak szerepét a Balkánon. Nem foglalkozik a meggyengült Oszmán Birodalom maradékának nagyhatalmi felosztásával, ugyanakkor hosszasan kitér az 1903-as tragikus puccs körülményeire, amikor is a szerb Obrenovics dinasztia helyére a Karagyorgyevics-ház került. A trónfosztott királyi család tagjainak meggyilkolása – Clark interpretációja szerint – példa a szerb „barbárságra”, „királygyilkos hajlamra”, ami végső soron magyarázatot ad a szarajevói merényletre is.
A szerb történészek „történelmi revizionizmusnak” nevezik Christopher Clark munkáját. Egyes nacionalisták a nyugatiak ideológiai bosszúját látják e szemléletben, ami azt célozza, hogy a szerbek nyakába varrjanak mindent, így az 1990-es évek balkáni háborúit is. De Clarkot még mások is kritizálják. Így például a bosnyák író és újságíró, Muharem Bazdulj. Ő a történelem újraértelmezésének tartja ezt a felfogást, amelyben szándékosan keverik össze a szerb nacionalizmust és a jugoszláv egyesítési törekvéseket (1) . Megítélése szerint az Osztrák–Magyar Monarchia jelenlegi rehabilitálásának az a célja, hogy visszamenőlegesen is megtagadjanak minden legitimitást a jugoszláv modelltől. A 2014. június 28-i „Szarajevó, Európa szívében” projekt, amit a százéves évfordulóra terveznek, és amit az Unió finanszíroz, a francia–osztrák megbékélési modellt ünnepli. Amit azonban a centenáriumi rendezvényeken igyekeznek mélyen elhallgatni, az a múltban gyökeredző jugoszláv álom, ami a délszláv népek közös életéről szólt volna.
Clark elemzése megerősíti a média által is széles körben terjesztett „sötét Balkán” képet. Az 1990-es évek elején Robert D. Kaplan újságíró publikálta a Balkan Ghosts (2) című könyvet, ami erősen befolyásolta az amerikaiak Balkán megítélését. Ebben a szerző nem kevesebbet állított, miszerint az első világháború gyökereit a balkáni régióban kell keresni. A második világháború pedig csak következménye volt az elsőnek, így itt is megtalálhatjuk a 20. századi Európa minden bajának okát: a szerb és az ehhez hasonló horvát nacionalizmust, amelyek aztán megteremtették a fasizmus és a kommunizmus „ideológiai alapjait”.
A bolgár történész, Maria Todorova szerint a Nyugat ilyenfajta képzelődése a „vad Balkánról (3) ” arra szolgált, hogy ellenfényt vetítsen a „valódi” Európára, amely modern és civilizált. Pedig 1914-ben, az első világháborúban történt meg először, hogy a szerb és horvát fiatalok parancsra ölték egymást a lövészárkokban. A horvátok az Osztrák–Magyar Monarchia egyenruháját viselték, míg a szerbek a szövetségesekét.
A történelmi átértékelés egy olasz újságíró Domenico Quirico elemzésével vált teljessé: „Szarajevó, a sötétség szíve. Szarajevóban immár száz éve összedőlt az európai öntudat és csak nyög a romok alatt. El kell jönni a Balkánra, hogy megértsük ezt a korlátolt önzést, ami megölte Európát (4) .”
Ez az értelmezés, olyan „apróságokat” került ki, mint az imperialista hatalmak ütközése, a gyarmatosítás, a fasizmus és a nácizmus. A 20. század minden bajának okát sikerült megtalálni: a „vérrel átitatott Balkánban”…
