„A zűrzavar akkor kezdődik, amikor mindenki azt hiszi, hogy úgy értelmezheti a törvényt, ahogyan jónak látja.” Az ügyész, egy százötven kilós óriás békülékeny hangvétele ellenére a tapintható feszültség fokozódik 2014. július 25-én Hmelnyickij, a nyugat-ukrajnai közepes, kétszázhatvanezer lakosú város ügyészségén. Egy titkár arra kérte a fekete kezeslábasba bújt, bakancsos, derekukon gumibotot viselő mintegy húsz fiatalt, hogy várjanak türelmesen, amíg az ügyész fogadja vezetőiket, Jurij Lucsiukot és Ivan Kusnyirt.
„Mi bejegyzett szervezet vagyunk – panaszolja Ivan Kusnyir. – Tiszteljük a törvényt. Elutasítjuk az erőszakot. Most még olyan emberekkel beszélhetnek, mint mi, vállalkozókkal, de ha így folytatódik, hamarosan kitör a proletárforradalom.” Miközben előadják panaszaikat, a két vállalatvezető, akik a milíciát is vezetik, egymásnak ellenmondó érvekkel vagdalkoznak. Egy szemüveges jegyző, kicsit lötyögős öltönyében, anélkül jegyzi az elhangzottakat, hogy felemelné a fejét.
Itt vannak először is ezek a büntetőügyek kíséretünk tagjai ellen: ezt le kell állítani. Azután – itt Ivan Kusnyir felemeli a hangját – és felemlegeti az ukrán alkotmány 5. cikkelyét, amely garantálja a „nép jogát, hogy közvetlenül gyakorolja a hatalmat”, és hivatkozik a 143. cikkelyre, amely elismeri az állampolgárok jogát a helyi közpénzek elköltésének ellenőrzésére. Végül: „A helyi közalkalmazottakat az állampolgároknak kell megválasztaniuk.” A két vállalkozó szemében az ukrán állam egészében véve korrupt. Egész egyszerűen nincs szükség az államra, jól meg lehet lenni nélküle is. Az ügyész nincs erről meggyőződve.
A lakosság álláspontja
Jurij Lucsiuk, Ivan Kusnyir és embereik az árral szemben úsznak. Március óta csökken a lakossági nyomás az ukrán intézményekre. Tavaszig széles mozgalom követelte a jogállam és a helyi autonómia bevezetését, de a 2013-2014. téli tüntetések elnyomása és a kiterjedt korrupció miatt mára az ukrán állami intézmények elveszítették hitelességüket. A „keleti front” megnyílásával azonban az elsődleges feladat a nemzeti egység megvédése lett a határokat fenyegető külső ellenséggel – Oroszországgal – és a szeparatista „ötödik hadoszloppal” szemben. Minden, a hatóságokat destabilizáló próbálkozást egyfajta hazaárulással, az oroszbarát fegyveres csoportokkal való összejátszással azonosítanak, amelyek Luganszkban vagy Donyeckben a krími példát akarják megismételni.
A két „forradalmár” – nem félnek ettől a minősítéstől – egyfajta közvetlen részvételi demokráciáért harcol. Azoknak az üzleti vezetőknek a rétegéhez tartoznak, amelyek többé nem akarnak egy túl mohóvá vált korrupt rendszerhez alkalmazkodni. Az afganisztáni háborúban megsántult veteránnak, Ivan Kusnyirnak tízezer hektáros farmja van; Jurij Lucsiuk pedig építési vállalkozó. „Janukovics (1) idején, mennydörgi az utóbbi, a korrupció elviselhetetlen szintet ért el. Korábban a jövedelmem 2–4 százalékát emésztették fel a csúszópénzek. Ma ez 15 százalék. Ezért veszteséges a vállalkozásom már két éve.”
Politikai elkötelezettsége nem új keletű. Részt vett 2004-ben a „narancsos forradalomban” és tüntetett a Majdanon, a kijevi Függetlenség terén, hogy tiltakozzon Viktor Janukovics megválasztása ellen. Ezt követően csatlakozott a kozák kulturális egyesülethez, amely ötvözi a természetjárást és a fegyverforgatás férfias kultuszát. Ő és társai azt állítják, hogy felélesztik ennek a harcos közösségnek a szabad és egyenlőségi szellemét, amely ellenállt az Ukrajnát meghódítani karó hatalmaknak (Lengyelország, Oroszország, ottomán birodalom).
Ők szervezik a népi önvédelmi milíciát. Vagy inkább annak maradékát. Vagy harminc ember, akiket egy biztonsági cég keretében finanszíroznak, inkább testőrségre emlékeztet, mint egy forradalom fegyveres szárnyára. A csoport a 2014. január 23-i tüntetéseken alakult, amikor Hmelnyickij, hasonlóan Nyugat-Ukrajna más városaihoz, szolidaritását fejezte ki, az első halálos áldozatok idején, a Majdanon tiltakozókkal.
Néhány héttel később, február 19-én, amikor a rendőrséggel történt összecsapások következtében már nyolcvan tüntető és húsz rendfenntartó erő esett áldozatul a harcoknak, nagygyűlés akadályozta meg, hogy az Alfa elitcsapatai erősítésként csatlakozzanak a kijeviekhez. Egy épületben elsáncolva az állambiztonsági szolgálat (SBU) emberei tüzet nyitottak megölve egy nőt és megsebesítve tíz embert. Az önvédelmi milícia ekkor kényszerítette az SBU helyi vezetőjét, hogy térden állva kérjen bocsánatot a tömegtől. A milícia első parancsnokát, az ultranacionalista Svoboda párt tagját, ezután gyorsan eltávolította a tagság többsége. „Megértettük, hogy neki csak a Svoboda számít – emlékszik Jurij Lucsiuk. – Minden akciónkhoz Igor Szabij képviselőtől kért engedélyt.”
Megelőzni az állam elleni felforgató akciókat
A Krím 2014. február 27-i elfoglalása után – amelyet álruhás orosz katonák hajtottak végre és a régió Moszkvához csatolásának előjátéka volt – sokan azok közül, akik Kijevben vagy másutt Ukrajnában készek lennének hinni egy permanens forradalomban, a hazafias eszmék nevében aktivizálódtak. Hmelnyickijben azóta az önvédelmi milícia tagjai együtt dolgoznak a rendőrséggel, Jurij Lucsiuk és Ivan Kusnyir legnagyobb bosszúságára. Emiatt egy „szakadár” milícia élére álltak, amelynek célja a „rendszer megdöntése”, és embereikkel a városi közigazgatás ellen lépnek fel meglehetősen erőszakosan.
A tüntetések apálya ellenére Jurij Lucsiuk még azt állítja: „Öt perc alatt mozgósítani tudunk húsz embert; fél nap alatt százat is. Ha van egy hetünk, ezret, sőt többet is.” Július végén az utcákon mégsem látni a tüntetőiket. Mindenki a keleti harcokkal van elfoglalva. A főtér oszlopaira kifüggesztett égi százak – a Majdan elesett hősei – megfakult portréi előtt egy kis sátorban egy pár ücsörög, és bankjegyekkel félig telt urnát őriz: gyűjtenek azoknak az önkénteseknek, akik a szakadárok ellen harcolnak a Donbassz vidékén. Július 23-án Petro Porosenko, a júniusban megválasztott ukrán elnök kiadta a harmadik mozgósítási dekrétumot. „A bizottság már járt nálam – mondja egy taxisofőr nagyobb lelkesedés nélkül. – Azt mondják, hogy a városban ezer embert kellene mozgósítani.”
A korábbi elnök, Leonyid Kucsma által 2000-ben feloszlatott Nemzeti Gárdát 2014. március 13-án újra felállították, hogy az eddig a hatóságok ellen irányuló tiltakozás energiáját a külső ellenség és annak feltételezett ötödik hadoszlopa ellen fordítsák. Ez az intézmény a katonai akadémiák tanulóit és a téli tüntetéseken alakított paramilitáris rendvédelmi erők önkénteseit tömöríti. Szerepe: megvédeni a területi integritást és megelőzni az állam elleni felforgató akciókat. Konkrétan a Nemzeti Gárda tagjai védik a stratégiai épületeket vagy biztosítják a hadsereg által visszafoglalt városokat. Ahogy elfogytak a tüntetők, úgy erősödtek meg toborzó központok. Kijevben egy maroknyi tüntető továbbra is elfoglalva tartja a Függetlenség terét készen arra, hogy az új hatalom ellen forduljon, ha az elárulná a Majdan reményeit.
Ha a fővárosban élne, Jurij Lucsiuk úr köztük lenne. „A háború – szitkozódik – egyik módja annak, hogy vágóhídra küldjék azokat a hazafiakat, akik azért küzdöttek minden városban, hogy végigvigyék a forradalmat.” Az előző kormányhoz hasonlóan a téli felkelésből kinőtt hatalom sem nézi jó szemmel, hogy a minisztériumok és paloták közvetlen közelségében erősen felfegyverzett csoportok táborozzanak. 2014. március 20-án, az elnökválasztás másnapján, Nyikolaj Velicskovics belügyminiszter-helyettes már kijelentette: „Akik stabilitást akarnak, akik hozzá akarnak járulni az ukrán csapatok megerősítéséhez, beléphetnek a Nemzeti Gárdába. Ez lehetőség számukra az önmegvalósításra. Meg kell értenünk, hogy az Atamanscsina mindig lerombolta az államot.”
Az atamán („kozák vezér”) szó magába sűríti a kozák szellemiséget, amely hozzájárul Ukrajnában az identitás felébresztéséhez és az önszerveződés szellemiségét hirdeti; a scsina végződés pejoratív értelmet ad neki. Hmelnyickijben mégis a kozák szimbólumok adják meg a katonai mozgósítás szellemiségét. A város önkéntes zászlóalját Bogdannak hívják, a kozák vezér, Bogdan Hmelnyickij keresztneve után, akiről a várost is elnevezték. Hmelnyickij vezette az 1648-as felkelést a lengyel uralom ellen – olyan felkelést, amelyet számos pogrom szennyezett be. A felkelésből született a kozák hetmanátus (állam), amelyet a hivatalos emlékezet az ukrán függetlenség felé vezető első lépésként tart számon. Bogdan a nemzeti hős rangjára emelkedett, arcképe díszíti az 5 hrivnyás bankjegyet.
A Szovjetunió sem hagyta ki saját panteonjából. A szláv népek barátságának előfutáraként értékelte. Az akkori felkelésből született kozák állam 1654-ben szövetségi szerződést írt alá Perejaszlavban, Moszkvával; ez megbocsáthatatlan árulás egyes nacionalisták szemében. 1954-ben, a szerződés háromszáz éves évfordulóján, a Szovjetunió akkori vezetője, Nyikita Hruscsov visszaadta a Krímet az Ukrán Szocialista Szövetségi Köztársaságnak, és Proszkurov város felvette Hmelnyickij nevét. Az ellentmondásos hős, Bogdan Hmelnyickij, aki egy olyan ukrán állam élén állt, amely újra Oroszország uralma alá került, úgy tér most vissza, a nemzet veszélyes óráiban, hogy azok hazafisága, akik továbbra is támadják a kormányzatot, gyanússá vált.
A Nemzeti Gárdának lehetővé kell tenni, hogy csendben leszereljék a Majdan mozgalmát úgy hogy a nem-együttműködők, az ellenállók erejét meggyöngítik. A sátrakban elszaporodó kosz és a bűnözés mellett, az új kormány az orosz beszivárgással is érvel. „Az ország főterén a nem azonosított egyének koncentrálódása az FSB [az orosz biztonsági szolgálat – a ford.] terve és olyan kicsi pártoké, amelyek a múlt részesei” – nyilatkozta július 13-án Arszen Avakov belügyminiszter a TSN televíziós csatornának. A 2014. augusztus 7-i, a térfoglalók és a rendfenntartók közötti élénk vita, sőt ütközet után a barikádokat lebontották. Az utóvéddel szemben a rendőrség megsegítésére a kormány a Nemzeti Gárdát küldte oda.
A hazafias fellángolás nevében zajló rendcsinálás mindamellett messze van a biztostól. Az ukrán állam gazdasági és intézményi pillérei repedeznek. Arszenyij Jaszenyuk miniszterelnök értésre adta, hogy az állam pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy „antiterrorista” műveleteket finanszírozzanak: „Kormányunknak nincs válasza arra a kérdésre, miből fizessük holnap a fizetéseket, hogyan töltsük meg a tankokat és hogyan fizessük a hadsereget” – vetette fel július 24-én a Radában, az ukrán parlamentben.
Az április közepén elfogadott gazdasági mentőterv, az Európai Unió, a Világbank, az Egyesült Államok és a Nemzetközi Valutaalap (IFM) erőfeszítésével együtt összesen harmincmilliárd dolláros segélyt tesz ki (kölcsönök és adományok), amelynek feltételei a szerkezeti reformok, és több év alatt kell visszafizetni. (2) Ellentételezésül az IMF megköveteli az energetikai szektor támogatásának csökkentését. Ezt az intézkedést, az Ukrajnának szállított orosz gáz árának emelésével együtt, keményen megérzik majd a háztartások: 63 százalékos növekedés a földgáz, 11 százalékos az elektromos áram és 40 százalék a fűtés árában.
Az IMF 17 milliárd dolláros hitelének második részének felszabadításához az állami költségvetés megtisztítása olyan intézkedésekkel számol, amelyek a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékára rúgnak olyan helyzetben, amelyben a GDP csökkenése 2014 végére el fogja érni a 6,5 százalékot. A különleges háborús adó (a vállalatok bértömegének 1,5 százaléka) és a miniszterelnök által bejelentett „privatizációs terv, amelyre húsz év óta nem volt példa” nem lesz elegendő. A katonai kiadások felrobbantották a költségvetés kiadás oldalát ezért az új költségvetés takarékoskodni fog a közszolgálati bérekkel, a közalkalmazottak fizetésével, a munkanélküliek ellátásával és a rokkantnyugdíjakkal. Jelenleg a hiányt a bankóprés fedezi, ami a hrivnya és a bankrendszer spekulációs gyengülését idézte elő.
A gazdaságilag meggyengült állam bűnüldözési monopóliuma is veszélybe került. A Nemzeti Gárdának nem sikerült ugyanis valamennyi tiltakozót felszívnia. Az állam arra a kiképzési és fegyveres segítségre vár, amelyet Barack Obama ígért 2015-re. Májusban a katonai műveletek meglehetős összevisszaságban zajlottak, mivel több zászlóalj önállósította akcióit. A legismertebbet Igor Kolomojszkij, a dnyepropetrovszki régió egyik oligarchája pénzeli. A belügy- és hadügyminiszter végül elérte, hogy ellenőrzésük alá helyezzék azokat és koordinálják a katonai akciókat. Tömeges bombázások árán sikerült sáncai mögé visszaszorítani a nehézfegyverekkel is felszerelt szeparatista felkelőket.
Augusztus 11-én a hadsereg szóvivője bejelentette „Donyeck felszabadításának utolsó fázisát”. Az orosz csapatok felvonulása a határon katonai eszkalációval fenyegetett, miközben az áldozatok száma a „keleti fronton” jóval meghaladta a Majdanéit. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint az „antiterrorista” hadműveletek április közepén történt elindítása és augusztus 10-e között több mint 2080 ember – civilek, katonák és fegyveres csoportok tagjai – esett el.
Még Jurij Lucsiukot is megkísérti néha a gondolat, hogy a „keleti fronton a lehető leggyorsabban nyerni kell”. Elfelejti, hogy először a háború ellen nyilatkozott, s késznek mondja magát, hogy embereivel a Bogdan zászlóaljhoz csatlakozzon.
