Brüsszelben decemberben tették közzé azt a jelentést, amely a GDP-n túllépve számos gazdasági, szociális, az infrastruktúrát, az oktatást, az egészségügyet és a közigazgatást leíró indikátor segítségével írja le a huszonnyolc EU-tagállam helyzetét. Ez az úgynevezett Catch-Up (felzárkózási) index egészében és részleteiben riasztó jelzést ad arról, hogy Magyarország az elmúlt négy esztendőben zuhanórepülésbe került. Nemcsak Nyugat-Európától, hanem az egykori szocialista országok nagy többségétől is leszakadt. Ugyanakkor arra is alkalmas, hogy újra emlékezetünkbe idézzük Immanuel Wallerstein centrum-periféria elméletét, amelyről a látszólagos gazdasági csodák (ír, spanyol, görög beruházási láz) idején sokan megfeledkeztek.
A jelentést az Európai Polgári Akciószolgálat (ECAS) nevű civil szervezet jelentette meg a szófiai Open Society Institute kutatásai alapján. Nagy erénye, hogy túlmegy az egyoldalú GDP-adatokon, és komplex adatsorok alapján hasonlítja össze az EU-tagállamok és a tagjelöltek éves teljesítményét. A négy fő területen – gazdaság, demokrácia, kormányzás, életminőség – több tucat indikátort vettek figyelembe. Olyanokat is, mint a vasúti hálózat hossza, a foglalkoztatás aránya, a bűnözés alakulása, a korrupció mértéke, az emberek elégedettsége a hivatalok működésével, az oktatás és az egészségügyi intézmények színvonala. Az adatok minden esetben nyilvános, az illető tagállamok által nyilvánosságra hozott számsorok, amelyeket a szófiai kutatók hasonlítottak össze aztán egymással.
A jelentés érdekes európai trendeket jelez. A válságból kilábaló Európában egyre nagyobb a különbség a sikeresen fejlődő északi és nyugati országok, illetve Dél-Európa között. Olyannyira, hogy a legjobban teljesítő volt szocialista országok (sajnos nem Magyarország) fejlettségüket tekintve lassan utolérik Spanyolországot és Portugáliát, nem is beszélve Görögországról. Ezért egyes kutatók szerint a Közép-Európa kifejezésnek új értelmet lehetne adni, egyaránt értve alatta a gazdag észak-nyugati centrummal keletről és délről határos, egykori félperifériát. Ez azért nem meglepő, mert térségünk és Dél-Európa történelme 1945 előtt is sok hasonlóságot mutatott egymással.
A Catch-Up indexet 2011 óta készítik el évente, így 2014 decemberében már a negyedik készült el belőle. Az elmúlt négy év adatai alapján az Európai Unió tizenegy kelet-európai tagállamai közül egyértelműen hazánk helyzete a legszomorúbb. Ebből az EU-11-ből négy van, amely a Catch-Up index szerint az elmúlt négy évben kiemelkedő fejlődéssel dicsekedhet: Lengyelország, Észtország, Lettország és Litvánia. Szlovákia szerény előrelépést produkált, Csehország és Szlovénia pedig stagnált, illetve visszaesett. De a fejlettségi mutató mind a hét ország esetébe jóval magasabb, mint Magyarországé. A tizenegyből három van, amelyik objektív mutatói tekintetében még mindig mögöttünk áll: Horvátország, Románia és Bulgária. Ám ezek az országok az elmúlt években stagnáltak, illetve Románia 2012-ben szerényen fejlődött is. Magyarország viszont 2011 óta hat hellyel csúszott lejjebb az államok képzeletbeli rangsorán. A több tucat indikátor közül Magyarország talán még a közlekedési infrastruktúrát tekintve áll viszonylag a legjobb helyen. Ezt néhány év alatt nehéz teljesen szétrombolni.
Magyarország, a „magyarok” azért vágtak neki a polgári demokráciának 1989/90-ben és az uniós tagságnak 2004-ben, mert elhitték és úgy remélték, hogy ezzel felzárkózhatnak Nyugat-Európához. Vagy legalábbis Burgenlandhoz. Végső soron egyedül ez az ígéret legitimálta az egymást váltó kormányok és az egész politikai elit létét. Bár 2010 előtt is történtek aggasztó dolgok az országban, az index egyértelműen kimutatja, hogy az igazi zuhanórepülés az Orbán-rezsim alatt következett be. Sajnos egyre nyilvánvalóbb, hogy a remélt „felzárkózás” helyett Magyarország még a térség többi országához képest is lecsúszik, a többi egykori szocialista ország pedig csak a dél-európai félperifériához „zárkózik fel”.
A fejlettségi szempontok között nem szerepel kiemelten az energiabiztonság kérdése. Pedig az elmúlt hetek ebben is drámai változásokat hoztak. Bár egyes ellenzéki hangok örömmel fogadták a Déli Áramlat tervének orosz feladását, ez a lépés minden józan elemző szerint nagy csapás Magyarország számára. Kevés uniós ország függ nálunk is jobban az orosz gázszállítmányoktól. A hajdan fejlett villamosenergia-iparral rendelkező Magyarország szomszédaihoz képest elektromos áramból is aránytalanul sokat importál, képtelen saját szükségleteit kielégíteni. Ha az oroszok pénzügyi nehézségeik miatt a paksi beruházástól is visszalépnek, akkor hosszabb távon nyilván még több áram-importra szorulunk. Különösen, hogy az Orbán-rezsim a megújuló energiákat is elhanyagolja. Egy elszegényedő ország esetében pedig a növekvő energia-import különösen tragikus, milliók életét pokollá tevő következményekkel jár majd. Hiszen aki a civilizáció alapját jelentő energia importjára szorul, az mindenki másnál jobban kiszolgáltatott idegen hatalmaknak és piacoknak.
A mellékelt ábra mintha Immanuel Wallerstein centrum-periféria elméletének illusztrációja lenne. Azt mutatja, hogy a fentebb említett indikátorok alapján Európa hat fejlettségi „osztályba” sorolható. A szociális, oktatási és egészségügyi mutatókat, no meg az élet minőségét tekintve az északi tagállamok és Hollandia állnak a legjobb helyen, őket a szociáldemokrata karakterű „északi modellel” is jellemezhetjük. (Mélykék színnel jelölve.) Sötétkék színt kaptak a klasszikus nyugat-európai jóléti államok, köztük olyan nagy országok, mint az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország. Őket követi a harmadik blokk (halványabb kékben), amelyben Spanyolország, Olaszország és Portugália mellett Szlovénia, a visegrádi államok (mínusz Magyarország) és a balti köztársaságok (mínusz Lettország) is beletartoznak. Ez az új félperiféria, amelyből „sikerült” lecsúsznunk. A negyedik, halványsárga csoport a félperifériából lecsúszó (Magyarország), vagy az oda feltörni igyekvő Lettország és Horvátország. Az ötödik blokkot a három balkáni EU-tagállam, Románia, Bulgária és Görögország alkotja, míg a pirossal jelölt országok az EU-tagságban egyelőre hiába reménykedő nyugat-balkáni államok és Törökország. A hagyományos centrum-elmélethez képest csak az a különbség, hogy mivel ennél a GDP-től különböző szociális és egyéb indikátorokat is figyelembe vettek, a „centrum centrumát” az északi szociáldemokrata országok és Hollandia alkotják.
Az ábrát az Open Society Institute Sofia készítette 2014-ben.
