hu | fr | en | +
Accéder au menu

Elhúzódó válság: faji egyenlőtlenség Obama Amerikájában

JPEG - 665.9 kio

2014 augusztusában és novemberében erőszakos cselekmények színhelye volt a Missouri állambeli St. Louis elővárosa, Ferguson. Augusztusban lelőtték a fekete tizennyolc éves fegyvertelen tinédzsert Michael Brownt, és az esküdtszék nem emelt vádat a gyilkosságért Darren Wilson fehér rendőr ellen. A világ ismét a külvárosi Amerikáról beszélt. Égő autók és fosztogatás, a fegyvertelen tiltakozókkal szemben felsorakozott, állig felfegyverzett, többségében fehér rendőrök képei jelentek meg a médiában – és ez zavart keltett a Fehér Házban, árnyékot vetett a fajgyűlölet utáni korszak fényében fürdő színesbőrű Barack Obamára. A fergusoni zavargás csak az események nyitánya volt. A tiltakozások több száz kisvárosban megismétlődtek, majd átterjedtek San Franciscóra, Los Angelesre, Chicagóra, New Yorkra. Mindez együttesen jelzi Amerika faji válságának mélységét.

Michael Brown megölése csak megerősíti azt a sokak által hangoztatott állítást, hogy az amerikai városokban megszokott a színes bőrűeket érintő faji megkülönböztetés, hogy a rendőrök a fehérekhez képest aránytalanul nagy mértékben állítanak meg és hallgatnak ki feketéket.

Arról is vita van, hány színes bőrű polgár veszti életét évente rendőri intézkedés következtében. Az FBI (Szövetségi Nyomozóiroda) 2013-ban 461 esetben állapított meg a rendőrök által elkövetett, jogosnak nevezett emberölést, míg a kormánytól független civil szervezetek (NGO-k) szerint a valós szám ennek kétszerese. Ebben nincs benne a teljes bőrszín szerinti elkülönítés, de valószínűsíthető, hogy legalább száz fekete bőrű (1) van közöttük. A mai diszkrimináció gyökere egy igazságtalan örökség, egy lényegbevágó faji egyenlőtlenség, amivel a színes bőrűeknek a jelenkor társadalmában szembe kell nézniük. Míg a Huffington Post újság felmérése szerint a fekete amerikai válaszadók közel 80 százaléka a lövöldözést a diszkrimináció és rasszizmus tágabb értelmezésének tartja, addig a fehérbőrű válaszadók 40 százaléka elszigetelt esetként érzékeli (2) .

Amerikában egy 1960-ban elfogadott törvény biztosította a feketéknek a jogegyenlőséget, a polgári jogokat és a választójogot. Létrejött a fekete középosztály, az Egyesült Államok mégis egy fajilag mélységesen megosztott társadalom maradt. A nagy, városiasodott területeken ma is fennáll a lakóhelyi és iskolai szegregáció. Az anyagi jólét és az álláskilátások tekintetében drámai különbségek vannak a színes bőrűek és a fehérek között. A foglalkoztatási adatok is ezt tükrözik: a Statisztikai Hivatal szerint a fehérek 5,4 százaléka, míg a feketék 11,4 százaléka volt munkanélküli 2014-ben. Ez az aránytalanság évtizedek óta fennáll.

A igazságszolgáltatás büntető jellegének kiterjesztése a szövetségi és állami börtönök jóval nagyobb telítettségét eredményezte. A korábbi intézkedések, és a hírhedt “három csapás” törvény következményeként 2011-ben több mint 2,2 millióra nőtt a börtönlakók száma. Közülük 38 százalék volt fekete bőrű, ugyanakkor az Egyesült Államok teljes lakosságának legfeljebb 12 százaléka tartozik a negroid rasszhoz.

A 2008-09 évi gazdasági válság tovább mélyítette a faji egyenlőtlenséget. A jelzálog alapú hiteleket célzottan és elsősorban a feketéknek és a spanyol gyökerű lakosságnak értékesítették. Lakásaik és megtakarításaik elvesztésével ők szenvedték el legsúlyosabban a válság következményeit. Szemléletes adat, hogy egy közepes fehér háztartás éves jövedelme 57 009 dollár volt 2012-ben, míg ugyanez egy fekete háztartásban 33 321 dollár.

Az amerikai társadalom önmagát szegregálja. A legtöbb fehér amerikainak nincs fekete bőrű barátja, és nem tagja olyan csoportoknak, melyekben feketék is jelen vannak. Ez a szám sokkal kisebb a feketék között, akiknek vannak fehér barátaik és tagjai olyan csoportoknak, melyekben fehérek is vannak (3) . A faji szegregáció stabilan tartja magát ─ állította Robert Sampson. A Harvard Egyetem szociológusa Chicago környékének négy évtizedes átalakulását vizsgálva meggyökeresedett és állandó faji szegregációt talált. Néhány településrész megmaradt többségében fehér vagy fekete környéknek, míg más esetben fehér többségű városrészek teljesen fekete környékké változtak. De “túlnyomóan feketéből túlnyomóan fehér” egyetlenegyszer sem lett.

A lakóhelyek faji alapon történő elkülönülése országos trend. Ha összehasonlítjuk a 2000. évi népszámlálási adatokat az 1990-es adatokkal: a szó szoros értelmében lakóhelyek ezrei váltak fehérből feketévé. Az USA egészét véve, kb. 65 ezer területi egységből csak 10 olyan volt, ahol a 60 százalék feletti fekete lakosságból 60 százalék, vagy afölötti rész a fehér lakosság irányába változott. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a faji rétegződés a relatív pozicionálás szempontjából nagyon stabil. Olyan, mint maga a tömény szegénység. (4)

A jogi szegregáció

A szegregáció és a diszkrimináció ellen harcoló afroamerikai polgárjogi mozgalom ─ élén olyan bátor aktivistákkal mint dr. Martin Luther King, Rosa Parks, és John Lewis ─ végül két alapvető törvény elfogadását is elérte. Az 1964-es Polgárjogi Törvény számtalan pozitív intézkedést hozott a történelmi igazságtalanságok megszüntetésére. Megtiltotta például a “csak fehérek” típusú megkülönböztetést a köztereken, éttermekben, szállodákban, üzletekben. Az 1965-ös Szavazatijog Törvény pedig új hatalmat adott az amerikai Igazságügyi Minisztérium kezébe a szavazás ellenőrzésére. Ettől kezdve egységes rendszer alapján kellett a szavazólistára felvenni a jogosultakat. Megtiltották, hogy bizonyos államok és joghatóságok a minisztérium engedélye nélkül megváltoztassák a választási szabályokat és a körzeteket. A szövetségi hatalom ilyen jellegű erőfeszítéseire, a tisztességes, fair választási szabályok kikényszerítésére szükség is volt elsősorban a déli államokban, ahol megdöbbentő mértékben akadályozták a feketék választásokon való részvételét.

Ez a két törvény, az 1965-ben elfogadott Oktatási Törvénnyel együtt, fontos változásokat eredményezett még a déli államokban is. Gyors ütemben szüntették meg az iskolai szegregációt, engedélyezték az iskolák közötti buszon történő utazást, és intézkedéseket hoztak a faji integráció, valamint a munkahelyi egyenlőség támogatására. Egyetemi reformokat vezettek be, és változtattak a felvételi rendszerükön. A feketék és más kisebbségek számára fix felvételi kvótákat vezettek be. Az oktatási törvény életbe lépésével sok minden pozitív értelemben változott, ám a lakóterületeken megvalósuló szegregáció csökkenése kevésbé volt érezhető. Miután a Nixon kormányzat meghátrált az amerikai elővárosokba tervezett integrált lakhatás kikényszerítése elől, a feketék által is látogatott iskolák miatt a fehér lakosság kimenekült a városokból. Két, élesen elváló koalíció alakult ki a szegregáció támogatására, illetve ellenzésére. Mindkét koalícióban megtalálhatók voltak a két nagy politikai párt képviselői, azonban a polgárjogról és a választási jogról szóló törvény elfogadása után a jogi szegregációnak vége szakadt.

A faji egyenlőséget támogató kormánypolitika ellenzői időközben átrendeződtek.A “Still a House Divided: Race and Politics in Obama’s America” című könyvünkbenRogers M. Smith és én bemutatjuk, hogy a faji egyenlőtlenségek kezelését illetően két felfogás létezik, az egyik kormányintézkedéseket sürget, míg a másik ellenáll az állami beavatkozásoknak. (5)

Az egyik irányvonal egyfajta fajilag tudatos politikai szövetségként jellemezhető. Ezt olyan reformerek képviselték és képviselik ma is, akik kormányintézkedésekkel akarják megoldani a faji egyenlőtlenséget. A Demokrata Párt, és az olyan csoportok is, mint például a Nemzeti Szövetség a Színesbőrűek Haladásáért, az NAACP (National Association for the Advancement of Colored People)támogatják a segítő intézkedéseket. Az 1970-es években szinte valamennyi szakszervezet, és a hadsereg is kiállt a színes bőrűek integrációja mellett. Hogy elkerüljék a kormány ellenőrzését, sok nagyvállalat is alkalmaz eltérő bőrszínű munkavállalókat.

A fajilag tudatos politikai szövetségkormányintézkedéseket sürget olyan egyenlőtlenségi indikátorok alapján, mint pl. a feketék és fehérek közötti családi jövedelemkülönbségek, a munkanélküliség szintje, az iskolai képzésben és a felsőoktatásban való részvétel különbsége, vagy a magas csecsemő halandóság. Az amerikai precedens-jog is azt támasztja alá, hogy „faji különbségekre érzékeny” eljárásokra van szükség olyan ügyekben, mint az egyetemi felvételi, vagy az állás- és iskolai lehetőségekkel kapcsolatos döntések. Egy 2014-es perre hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság bírója, Sonia Sotomayor is a támogató intézkedéseket tartja fontosnak. Marc Morial, a National Urban League vezetője szerint “nem lehet beszélni jövedelem-egyenlőtlenségről anélkül, hogy ne beszéljünk a faji kérdésről” (6) Amire a Ferguson ügy rámutat: az-az égbekiáltó diszkrimináció, amit a fekete amerikaiak megtapasztalnak, amikor a büntetőeljárással, a rendőrséggel van dolguk.

A faji egyenlőtlenségek kezelését teljesen másként közelíti meg a színvak támogatók csoportja:Ők azzal érvelnek, hogy a kormánypolitikának nem kellene faji kérdésekre irányulnia. Ronald Reagan elnök egyetértően idézte egy alkalommal Martin Luther King Jr. mondását, hogy “az embert ne a bőrszíne, hanem a személyisége alapján ítéljék meg.” Ez a nyilatkozat a karakterre, az emberi jellemre helyezte a hangsúlyt, ami Amerikában a teljesítmény alapja, miközben szándékosan bagatellizálta a szegregáció történelmi örökségét. A színvak politikai szövetséghez tartozik a Legfelsőbb Bíróság 5 többségi (fehér) tagja, akik döntéseikkel több ízben gyengítették mind a támogató intézkedések, mind a szavazati jogok ügyét.

A színvak támogatók nem akarják „látni”, hogy ki a fekete és ki a fehér, azaz nem akarják tudomásul venni, hogy mi a különbség a fekete és a fehér populáció helyzete között. Éppen ezért ellenzik a kvóták, a pozitív diszkrimináció alkalmazását a faji egyenlőtlenség leküzdésében. Szervezkednek is az ilyen eszközök alkalmazása ellen, például az egyetemi felvételik, a munkahelyek vagy a lakhatás kérdéseit eldöntő ügyekben. Anyagilag támogatják azokat a kampányokat, amelyek megakadályozzák, hogy az egyetemekre jelentkezők kiválasztásánál bármilyen faji vagy más diverzitási szempontot figyelembe vegyenek. A Legfelsőbb Bíróság tompította ezt a módszert a 2003-as Grutter-Bollinger perben, amely lehetővé tette a michigani egyetem számára a „nem faji“ elv alkalmazását a felvételi eljárásoknál. Ezt a döntést alkalmazták a Fisher és University of Texas között indított perben is (2013), ahol egy fehér asszony, Abigail Fisher, azért tett panaszt, mert a Texasi Egyetem helyette egy kevésbé felkészült fekete jelentkezőt vett fel. A színvak támogatók nem kifogásolják a faji egyenlőséget vagy az állampolgársághoz fűződő jogi egyenlőséget, de ellenzik, ha ezt kollektív célként tűzik ki. A Legfelsőbb Bíróság azon döntései, amelyik enyhítik az iskolák szegregációjának csökkentésére vonatkozó előírásokat, a szegregáció visszaállítását eredményezik. Az alábbi adatsor is a szegregáció növekedését mutatja: 2010-ben a fekete gyerekek 74 százaléka járt olyan középiskolába, amelyet 50 százalék és 90 százalék közötti mértékben feketék látogattak. Ennek tendenciája emelkedő, 1980-ban ez 62 százalékra csökkent az 1968-as 77 százalékról. Ez a változás a legtöbb fehért nem izgatja, mert az ő gyerekeik a többnyire fehérek által látogatott iskolákban maradtak.

Sem a fehérek, sem a feketék nem reménykednek

Barack Obama elnök a fajilag tudatos politikai szövetséghez tartozik. Ennek ellenére, a hatéves elnöki ideje alatt tartózkodott attól, hogy faji kérdésekről beszéljen. 2008. évi kampánya során azonban Obama kénytelen volt a kérdésről beszélni. Egy Philadelphiában tartott, nagy figyelemmel követett beszédében Obama felemlítette a feketék és fehérek közötti faji megosztottság történelmi gyökereit, majd fehér honfitársainak üzente: “a diszkrimináció kevésbé nyilvánvaló mint korábban, de jelen van, éppen ezért tennünk kell ellene.” Felhívta a figyelmet a polgárjogok és “az igazságos büntetőjog-szolgáltatás” törvényi betartására is. Mindez egyértelmű kiállás volt a feketék helyzetének javítása mellett. Ha kérdezték, Obama kinyilvánította támogatását a segítő intézkedésekkel kapcsolatban is.

Megválasztása után Obama ritkán szólalt meg a faji jellegű incidensekkel kapcsolatban, és nem gyakorolt nyomást olyan intézkedések meghozatalánál sem, amelyek kifejezetten előnyösek voltak a feketéknek. A Fehér Házban tartott “sör-csúcs” kivétel volt. Egy 2013. júliusi floridai gyilkosságra utalva Obama elérzékenyülten beszélt a 17 éves fekete áldozatról: ”akár én is lehetem volna” – mondta, majd kijelentette: „a fekete közösség számára ez az eset sem merül feledésbe.”

Fergusonban az esküdtszék úgy döntött, nem emel vádat Darren Wilson rendőr ellen. Az ítéletet követő zavargások résztvevőit az elnök erőszakosságukért elítélte, és elutasította hogy ellátogasson a helyszínre. Obama elnök rossz hatással volt a konzervatívok és a feketék közötti viszonyra is. Amikor például az egészségügyi reformot támogatta, az faji kérdéssé vált. Mint azt Michael Tesler, a University of California politikai tudományokkal foglalkozó tudósa kimutatta: a közegészségügy faji alapon történő megközelítése átszüremlett más politikai döntésekbe is (7) . Tesler szemléltette a fehér közvélemény támogató attitűdjének csökkenését, amit Obamánál a faji kérdéssel magyarázott. Tesler e jelenséget összevetette olyan tényezőkkel, mint a kormányzással való erős szembenállás, vagy a részrehajló faji magatartás. Ez utóbbi ugyanis fontosabb volt, mint a fehéreknek a reformokkal kapcsolatos magatartásának tisztázása.

Tesler valóban úgy találta, ma már sem a fehérek, sem a feketék nem reménykednek a faji megkülönböztetés megszűnésében. (Amikor Obama a Fehér Házba költözött, még hittek benne.) Ehelyett a politikában tapasztalható faji gondolkodás befolyásolja és megosztja a tömegeket ─ állítja a kaliforniai tudós. Véleménye szerint ez történt a fergusoni lövöldözés esetében is.

A fajilag tudatos szövetség liberális, demokrata politikusok laza csoportja, melyhez csatlakoznak liberális vallásos szervezetek, liberális alapítványok, a lakásügyekben tevékenykedő támogató szövetségek. Ez a csoport többnyire a faji egyenlőség ügyéért való mozgósítást tekinti feladatának, és közös szavazásra buzdít. Ők a kárpótlási stratégia kérdésében elismerik a kompenzáció jogosságát, mert a szövetségi politika a lakhatás, és a veteránoknak járó támogatás tekintetében módszeresen előnyben részesíti a fehéreket. (8) A fajilag tudatos szövetség csoportjai arra keresik a választ, hogyan lehet a feketéket tisztességesen kompenzálni. A fehér háztartások gazdasági jóléte ugyanis a feketék munkaerejének kizsákmányolása útján jött létre.

Átfogó reformra, ambiciózus támogatási akciókra lenne szükség, és a lakások szegregációjának megszüntetésére, mint arra volt is példa 1965-75 között. A fehér, többségi választók véleménye azonban szemben áll az ilyen szövetségi kormányzati intézkedésekkel. Mivel a republikánusok ma túlsúlyban vannak az állami törvényhozásban, a kormányzói irodákban, a képviselőházban és a szenátusban, az ilyen kezdeményezések megakadályozása többnyire sikeres. Egy michigani fekete képviselő, John Conyers például évről évre benyújt egy kárpótlási törvényjavaslatot, de minden alkalommal elbukik vele a kongresszusban, mert egy kis csoporton kívül senki nem támogatja. (9) Ez azt jelenti, hogy csupán olyan típusú reformokat lehet a lényegbevágó faji egyenlőtlenség javítására elfogadtatni, melyek helyi jelentőségűek, és lassú ütemben valósulnak meg. Erre mutatott példát az új new yorki polgármester, aki több megfizethető, integrált lakás építését tervezi és azt ígéri, hogy korlátozza a feketék rendőri zaklatását, indokolatlan kihallgatását. Jó példaként említhető Minneapolis is, ahol az iskolák körzethatárainak kreatív átrajzolása elősegítette az integrált iskolák létrejöttét.

Szomorú, de a faji egyenlőtlenség strukturális és történelmi korlátai, a szegregált iskolák és körzetek, a munkanélküliség, a háztartások anyagi helyzete, valamint a mindenütt jelenlévő diszkrimináció eredményezi Amerikában a fergusoni esethez hasonló erőszakos cselekményeket. A fekete közösségek nem felejtenek. A 18 éves fekete tinédzser Michael Brown halála nem került le a politikai tiltakozások napirendjéről. Az ilyen és hasonló esetek nyomában kibontakozó tömeges tiltakozások az igazságtalan amerikai faji rendszer radikális megreformálásához vezető mozgalom alapjává válhatnak.

{{}}

Desmond King

A szerző, Desmond King a University of Oxford egyetemen az Amerikai Kormány Andrew Mellon tanszékének vezetője. Rogers M. Smith-szel közösen szerzője a Still a House Divided: Race and Politics in Obama’s America /A Képviselőház még megosztott: a faj és a politika Obama Amerikájában// (Princeton University Press, 2013) és a Separate and Unequal: African Americans and the US Federal Government/ Külön és egyenlőtlen: a feketék és az USA Szövetségi Kormánya/ (Oxford University Press, 2007).
Demény Győző

(4Sampson Robert J.: Great American City: Chicago and the Enduring Neighborhood Effect [A nagy amerikai város Chicago és a szomszédok hatása], University of Chicago Press, 107 és 109 old. Kiemelve az eredeti cikkben.

(5Desmond King és Rogers M. Smith: Still a House Divided: Race and Politics in Obama’s America [Még ketté vagyunk szakadva: Fajok és Obama politikája Amerikában], (Princeton University Press, 2013.

(6Speaking at the launch of a League report on inequality [Egy az egyenlőtlenségekről szóló tanulmány kibocsátásakor elhangzott beszéd], 2014. április 2.

(7Michael Tesler: The Spillover of Racialization into Health Care: How President Obama Polarized Public Opinion by Racial Attitudes and Race [A rasszista kérdés továbbgyűrűzése a közegészségügyre: Hogy osztotta meg Obama elnök a közvéleményt a faji alapon], American Journal of Political Science. 2012. 690-704. old.

(8Az esetet az Atlantic Monthly-ban megjelent Ta-Nehisis Coates cikk tette közismerté: ha nem ismerjük el Amerika súlyos erkölcsi tartozását, akkor sosem leszünk egy egységes ország. http://www.theatlantic.com/features/archive/2014/05/the-case-for-reparations/361631/

Megosztás