Alejandro Castro Espin, a politikai tudományok doktora, szociológus „A terror birodalma” című, Havannában 2009-ben megjelent könyvének görög nyelven történt kiadása alkalmából a közelmúltban Athénben járt, ahol az Akropoliszon interjút adott Lasonas Pipinis Velasco perui-görög újságírónak. A szerző, Raul Castro kubai elnök fia, a nemzetközi kérdések szakértője és a kubai belügyminisztérium munkatársa. A könyvet korábban orosz, arab és kínai nyelvre is lefordították. Latin American Summary-ban megjelent, és más lapok által is átvett interjúból idézünk részleteket.
Kuba jövőjére vonatkozó kérdésre, Castro azt válaszolta, hogy ez a világ leghatalmasabb birodalmával több, mint ötven évig tartó ellenálláson alapul, ami a kubaiak győzelmével végződött. A nehézségek ellenére, jelentős sikereket értek el a társadalmi és szociális fejlődés terén. Az eredmények összehasonlíthatóak a világ legfejlettebb országainak hasonló jellemzőivel. Közös célunk, hogy a blokád megszűntetése után, egy sikeres és fenntartható szocialista társadalmat építsünk.
Latin-Amerikában végbement változásokkal kapcsolatban Alejandro Castro Espin hangsúlyozta, hogy az ALBA szervezet meghatározó országai (Venezuela, Ecuador, Bolívia és Nicaragua) szakítottak a Washington és a nyugati országok által képviselt neoliberális gazdasági rendszerrel és egy kedvező gazdasági és társadalmi fejlődés részesei. A neoliberális megoldások elutasítása és a társadalmi változások új távlatai, nagy előre lépést jelentenek az ALBA államok számára. Több országban már létrejöttek szocialista jellegű szervezetek is. Bolíviában és Ecuadorban a fejlődés jól érzékelhető. Venezuelában viszont érdemes megnézni, hogy milyen volt a ország Chávez előtt és után.
Az újságíró megkérdezte, hogy a kaptalista rendszer visszatérhet-e Kubába? Alejandro Castro Espin: Nem, mert nálunk vadkapitalizmus működött. A nép sokat szenvedett, nemcsak társadalmi, gazdasági és politikai tekintetben, de teljes volt az elnyomás is. Az USA latin-amerikai vezető szerepének folyamatos hanyatlásával, a katonai diktatúrák vették át az elnyomó rendszerek irányítását. Henry Kissinger, Nixon elnök közeli munkatársa, majd külügyminisztere Nobel - Békedíjat kapott az USA és a Kínai Népköztársaság közötti kapcsolatok rendezéséért, miközben Kuba elleni szankciókat kezdeményezett, puccsista katonatiszteket és politikai gyilkosságokat támogatott. Ezek elfogadhatatlan ellentmondások voltak.
A kubaiaknak fájdalmas tapasztalataik vannak, mindarról, amit a kaptalista rendszer okozott Latin-Amerikában és a világban. A szocializmus eredményeit mutatja viszont Kína sikere a gazdaságban és a fejlődésben. Az USA a világ legjobban eladósodott országa, 17 trillió dollárral tartozik más államoknak. Az Egyesült Államok abból él, amit a görögök, a spanyolok, a franciák és mások megtakarítanak. Azok az országok, amelyeknek dollárban vannak a tartalékai a bankokban, az USA gazdaságát finanszírozzák. Az amerikaiak viszont két és félszer többet fogyasztanak, mint amit megkeresnek.
Velasco megjegyezte, hogy egyes amerikai politikusok a blokád fenntartásához azért ragaszkodnak, mert „Kubában nem rendeznek szabad választásokat”. Alejandro Castro Espin szerint, több olyan mechanizmus létezik, ami az egyes országokban biztosítja az uralkodó csoportok hatalmának a megőrzését. Demokratikus eljárásnak tekinthető-e az, ha a pénz dönti el, hogy kit válasszanak meg? Az USA-ban az elnökválasztási kampány 2-4 milliárd dollárba kerül. Egy szenátusi hely megszerzésére általában 80-90 millió, egy kongresszusira 40-50 millió dollárt fordítanak. A tőkés demokrácia pénzen alapul, de a pénz nem fejezi ki a lakosság véleményét. Alapvető különbség, hogy a tőkés demokrácia képviseleti, a kubai demokrácia viszont részvételi jellegű. A részvételi demokráciában a kormányzat minden fontos kérdésben konzultál a néppel. A lakosságnak bizalma van a kubai demokráciában, ami lehet, hogy nem a legtökéletesebb, de saját vívmányunk. Tény, hogy a világ leghatalmasabb államával folytatott több mint félévszázados küzdelem után is létezik a rendszer.
A demokrácia gyakorlása a néppel való rendszeres konzultációval és véleménycserével történik. Jó példája ennek a folyamatnak a fejlett és fenntartható szocializmus építésével kapcsolatos társadalmi és gazdasági irányvonalról, a Kubai Kommunista Párt 2011-ben tartott kongresszusa előtt folytatott párbeszéd, amelyben a 11 millió kubai közül, mintegy 8,7 millió személy vett részt. Tovább akarjuk fejleszteni demokratikus rendszerünket, a nép hatalmának a gyakorlását, mert mindent lehet tökéletesíteni és javítani.
Az újságíró megkérdezte, hogy kommunizmus van-e Kubában? Castro szerint, nem. A kommunizmus egy szándék, ami még sehol sem valósult meg. Jelenleg csak egy utópia. A marxizmus klasszikusai által jelzett kommunizmus egy olyan társadalom, amit szeretnénk megvalósítani, de ez egy nagyon nehéz feladat.
Castro említést tett arról is, hogy a világ lakosságának jelentős része, főleg az afrikai államok népei elviselhetetlen humanitárius helyzetben élnek. Azok az európai országok, amelyek korábban gyarmatosították ezeket a területeket képtelenek segíteni a válságban. Egyes helyekre ugyan katonákat küldenek, de orvosaik nem akarják kockáztatni az életüket az afrikai emberekért. A nehézségek és a blokád ellenére 15.000 orvost küldtünk ezekbe az országokba, amit nem politikai okokból, hanem szolidaritásból tettünk. Segítő szándékunkat jelentette a kubai katonai jelenlét Angolában is, hogy megszabadítsuk az országot a neokolonializmus maradványaitól. Támogatásunk hozzájárult Angola biztonságának és függetlenségének a megteremtéséhez, amiért 2077 katonánk áldozta az életét. A kubai jelenlét hozzájárult Namíbia függetlenségéhez és a rasszista rendszer bukásához Dél-Afrikában is.
Visszatérve a hazai problémákra, szocialista rendszerünk sok nehézséget küzdött le, dolgozunk a tökéletesítéséért, egy olyan társadalom megvalósításáért, ahol mindenki jobban érzi magát. Egyes nyugati politikusok a demokráciát és az emberi jogokat szójátékként használják. Azok állítják, hogy Kuba és más fejlődő országok társadalmi rendszere nem demokratikus, ott rendszeresen megsértik az emberi jogokat és nem tisztelik a szólásszabadságot. Egyébként senki sem beszél annyit, mint a kubaiak, senki sem fejezi ki úgy az érzelmeit, mint a kubaiak és nincsen nagyobb lázadó vagy forradalmár a kubaiaknál.
Kovács Gábor}}}
