A szerző olasz újságíró, aki a Feminists for Another Europe (FAE) olasz tagszervezetének egyik alapítója és aktivistája is, a MagyarDiplo Baráti Klub meghívására részt vesz a „Nők a válságban – Feminista mozgalmak Európában” címmel meghirdetett május 29-i kerekasztal-beszélgetésen, ahol – itt közölt írása alapján – az érdeklődőkkel részletesebben megosztja a témához kapcsolódó tapasztalatait és álláspontját. További info:
http://www.magyardiplo.hu/index.php/klub-elet/magyardiplo-barati-kr
Insallah. Ezt a kifejezést ismételte mindenki, akivel találkoztam Tuniszban: taxisok, pincérek (barmans), kereskedők, takarítónők, vámosok (köztük női alkalmazottak, egyikük várandós), átlagemberek, akikkel összefutottam villamoson vagy az utcán, utazás közben. Mindnyájan Istenre bízzák magukat abban a reményben, hogy a „Bardo-merényletnek” nem lesznek jóvátehetetlen következményei a turizmusra nézve – ez ugyanis Tunézia gazdasági életének egyik fontos ágazata. Mint ismeretes, március 18-án, a főváros központjában található BARDO Múzeumban 23-ember – 22 turista és egy helyi rendőr– esett áldozatul egy, a muszlim vallásra hivatkozó terroristamerényletnek. Sokáig fognak emlékezni erre a mészárlásra, az ejtett seb gyógyíthatatlan és rányomta bélyegét az alig egy héttel később megtartott 13. Szociális Világfórumra (2015. március 24-28.). A terrorizmus kiemelt hangsúlyt kapott a Fórum rendezvényein. Úgy gondolom, fontos döntés volt megtartani a Fórumot a merénylet ellenére is és a város barátsággal, szimpátiával fogadott bennünket, küldötteket és tudósítókat.
A kontextus
Azzal, hogy részt vettem a Fórumon, alkalmam nyílt jobban megismerni Tunézia helyzetét. Tunézia a Magreb* legvilágiasabb (leglaikusabb) országa, itt kezdődtek az „arab tavaszok”, most pedig véres merénylet színhelye lett. A tunisziak mind aggódnak, félnek és dezorientáltak a jövőjüket illetően. Az ország Habib Bourguiba, az első köztársasági elnök 1957-től 1987-ig tartó működése alatt – akit bár kritizálnak, de alapvetően elismeréssel adóznak neki a mai napig – a világiasságot képviselte, ami most megkérdőjeleződik. Elsősorban a nők hangsúlyozzák, hogy Bourguiba idején társadalmi helyzetük az arab világban általában sokkal jobb volt, mint másutt: tiltott volt a többnejűség, a válás elfogadottá vált a mindennapokban, legalizálták az abortuszt, mégpedig oly mértékben, ami még a francia nőkkel összehasonlítva is nagyon kedvező körülményeket teremtett a tuniszi nőknek. Ma mindez vitatott és nyomul a vallási fundamentalizmus, amit korábban – az „arab tavasz” és a merénylet előtt – még senki nem gondolt reális veszélynek. Az „arab tavasz” óriás tüntetései ugyan rést ütöttek a fundamentalizmuson, de az nem akarja megadni magát.
A nagy tüntetéseket a létfeltételek bizonytalansága és a szociális háló hiányosságai váltották ki, melyek főleg a fiatal férfiakat és nőket sújtja, még azokat is, akik az informatikai multinacionális cégek helyi vállalatainál dolgoznak. Ebben az ágazatban nagy ütemű telepítéssel vetették meg a multik a lábukat Tunéziában – ennek ellentéte viszont az európai (különösen a francia) munkahelyek számának zsugorodása volt. Ez egybeesett a válsággal együtt járó és a kapitalizmust szolgáló szociálisdömpinggel és dekonjunktúrával. Az alacsony bérek, a rabszolgasághoz közeli munkafeltételek csiholták a „forradalom” szikráját. A rossz gazdasági és szociális feltételek mellett a felkeléseket a gyarmatosítás-ellenesség is jellemezte. A felkelők vitatták a Nyugat politikai rendszerét, amely a kizsákmányoláson, saját „értékeinek” erőszakos terjesztésén (kezdve a piaci fundamentalizmussal) nyugszik, és abban csúcsosodik ki, hogy a saját kultúrájának akarja alárendelni mások eltérő kultúráját. A Nyugat elleni harc a vallási fundamentalizmus számára termékeny talajt képezhet és jó szolgálatot tehet a világiasság elvének átértékeléséhez, az óramutató visszaállításához, különösen, ha a nőkre gondolunk. A Bardo Múzeumban történt merénylet sokat rontott a közállapotokon. Ezért hagyatkoznak a tunisziak az Istenre. Tőlünk azt kérték, ne hagyjuk magunkat, mert – mint mondta az egyikük – a „fundamentalizmus ragályos”. Nem lehet nem egyetérteni vele.
A Világfórum
A Fórumon már 121 országból, több mint ötezer szervezet vett részt vagy képviseltette magát, így mondhatjuk, hogy fontos, közismert eseménnyé vált. „Politikai síkon” azonban az előző találkozókhoz képest nem lehetett igazi előrelépést észlelni. A szemináriumok, a kezdeményezések nagy száma világméretű társadalmi és politikai aktivitás sokrétűségéről tanúskodtak a „lehet más a világ” jegyében. Azonban azt is látnunk kellett, hogy a részt vevő közösségek és szervezetek nem álltak össze egy közösséggé, szándékaik nem egységesültek, így a Fórum nemzetközi fellépése súlytalannak mondható. Nincs egy olyan közös projektjük, amely magában foglalná a „nemzeti” jelleg meghaladását és a nagyon általános követeléseken kívül elmozdulna ama világmodell irányába, amelynek társadalmi viszonyai nem a profitra, az elidegenedésre, a kizsákmányolásra és egy osztály vagy egy faj felsőbbrendűségére épülnek.
A zsákutcába került kapitalizmus nap mint nap falánkabb és agresszívebb, az ebből táplálkozó és felerősödött patriarchátus pedig vadul terjeszti a fundamentalizmusokat,miközben kihúzza a talajt az önrendelkezés alól. A „lehet más a világ” alternatíva igazi sikeréhez meg kell kérdőjelezni a jelenleg fennálló erőviszonyokat, be kell hatolni a hatalmi rendszerek ellentmondásaiba, vállalni kell a konfliktusokat, hogy reálissá váljon egy, a dolgok jelenlegi állapotát megváltoztatni képes mozgalom létrehozása.
Nem állítom, hogy az eddigi mozgalmi tapasztalatok (gondolok a feministákra, a természetvédőkre, a migránsok jogaiért folyó küzdelmekre, a görög és spanyol példára) nem ebbe az irányba mutatnának, csak azt mondom, hogy mindez még nem vált olyan erővé, amely képes lenne akár csak elgondolkodtatni az uralkodó rétegeket. Ellenkezőleg: a Világfórum rámutatott néhány fontos korlátra, amelyekkel számolnunk kell. Tunéziában egyértelművé vált, hogy a vallási fundamentalizmus – vallási különbségtétel nélkül – egy fontos negatív tényezővé vált az utóbbi időkben.
A feminista hálózatok szempontjai
Nem véletlen, hogy a feministák mutatnak rá a vallás és a fundamentalizmus problémájára, mert a vallás és a fundamentalizmus a patriarchális szisztéma strukturális elemei. Jellegükre és funkciójukra rámutatva láthatóvá válik, hogy a patriarchátust nem lehet egyszerű módon összekapcsolni a kapitalizmussal, nekünk ennél finomabb vevőantennáink vannak ahhoz, hogy érzékeljük a probléma jelentőségét.
A téma két specifikus szemináriumon szerepelt, egyiket a Feminists for Another Europe (FAE) – aminek olasz hálózata is van – szervezte karöltve a Transformmalés a Casa Africa-val, a másikat az Articulacao dos MujeresdoBrasil (Brazil Asszonyok Tagszervezete). A szemináriumokon két fontos kérdés vetődött föl:
A vallás, mint a vallás és a hit elégtelen megkülönböztetésének égető kérdése, ezzel összefüggésben tárgyalták a világiasság (laicitás) alkalmazását az egyes államok jogrendjében. Az első szemináriumon – nők és férfiak részvételével – megvitatták a vallási problematikát, nem megkerülve a gazdasági és szociális kérdéseket. Úgy tűnt, a kapitalizmus kritikájának kérdéseiben egyetértés van, ám a vallás ügyeiben eltérőek a nézetek. A nem-európai fiatal férfiak és nők felszólalásaikban állást foglaltak a vallásszabadság mellett, illetve ennek a közszférában és közérintkezésben való kinyilvánítása mellett. Szerintük a vallási szimbólumok és megjelenítésük (pl. a fátyol) nyilvánosan használható és nem sérti az önrendelkezést. Ezek a fiatalok szemrehányást tettek a nyugat-európai feministáknak merev álláspontjuk miatt. Félő, hogy ez a kérdés áthághatatlan akadállyá válik.
A vallási fundamentalizmus előretör a világ minden részén – állították a másik szemináriumon. (A brazilok mellett jelen voltak még Tunéziából, Amerikából, Taiwanról, Spanyolországból, Belgiumból, Itáliából, Franciaországból, Nigériából és Marokkóból is.) A brazil nők felvetéseikben elítélték az evangélista szekták folyamatos erősödését – sikerült képviselőket beválasztatniuk a parlamentbe – amelyek reális fenyegetést jelentenek a demokráciára. Egy belga barátunk – egyben szakszervezeti tisztségviselő is – arról informált bennünket, hogy a fundamentalizmus Belgiumban is előretört. Antwerpen polgármestere például vendéglőkben, kávézókban (bárokban) lehetővé tette a homoszexuálisok megkülönböztetését (nem szolgálják ki őket, stb.).
Megállapítást nyert, hogy a fundamentalizmus elsősorban a nők ellensége, mert vitatja jogukat, miszerint rendelkezhetnek a testükkel, s ezzel aláássa az önrendelkezés elvét. Rövidlátás és idiotizmus lenne azt gondolni, hogy ez csak a nők problémája. Ha a nők kevésbé szabadok, akkor annak az egész társadalom látja a kárát. Több szemináriumon vettem részt és tapasztaltam, hogy ebben teljes az egyetértés. Feladatunk ennek az álláspontnak az erősítése és terjesztése.
* Magreb – Észak-Afrika egy nagy régiója, a Nílus folyótól nyugatra és a Szahara sivatagtól északra, gyakorlatilag az Atlasz-hegység vidéke. Geopolitikai értelemben a Magreb térséghez Marokkót, Nyugat-Szaharát, Algériát, Tunéziát, valamint Líbiát szokták sorolni. (Néha Mauritániát is.) Más megfogalmazásban a Magreb térséghez az Arab Magreb Unió országai tartoznak Nyugat-Szaharával kiegészítve.
