}Közismert, bár nem verik nagydobra, hogy a német gazdasági hatalom a fegyverexport ágazatban is jelen van. A Rajna túlpartján komoly vitákra ad okot a fegyverkereskedelemmel kapcsolatos régi tabuk felszámolása...
„Szégyen, hogy Németország az egyik legnagyobb fegyverexportáló országgá vált” – jelentette ki ez év januárjában az ország gazdasági minisztere, Sigmar Gabriel (1) . 2014-ben a Szövetségi Köztársaság a dobogó harmadik lépcsőjén állt. Az elsőn az USA, mely a világ fegyverpiacának 31 százalékát, és Oroszország, mely a piac 27 százalékát birtokolta − épp megelőzve Kínát és Franciaországot (5-5 százalék körül) (2) .
Sigmar Gabriel álláspontja elüt Angela Merkel kancellár és Joachim Gauck államelnök véleményétől. Az utóbbi nem szalaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy kifejtse: fontos, hogy Németország a gazdasági erejének megfelelően vállaljon felelősséget a nemzetközi kérdésekben. Az ország csak így lehet gyors, határozott és következetes a békefenntartó tevékenységben és a konfliktus elhárító műveletekben (3) . „Nem szabad, hogy a múltért érzett bűntudatra hivatkozva honfitársaink becsukják a szemüket” – mondta Joachim Gauck. Az emberi jogok védelme „igenis gyakran megköveteli, hogy fegyvert ragadjunk”. Ez utóbbi kijelentése miatt a baloldali radikális Die Linke „szégyenteljes háborús uszítónak” nevezte az államelnököt (4) . Németországon kívül viszont egyesek nagy örömmel fogadták Gauck ilyetén állásfoglalásait, hiszen sokakat irritál, hogy Berlin a NATO-ra, vagy az igencsak vérszegény „Európai Védelmi Rendszerre” hárítja át a védelem felelősségét és költségét.
A Szociáldemokrata Párt elnöke, Sigmar Gabriel folytatója és örököse a háború utáni Németország pacifista hagyományainak. Berlin nem csatlakozott 2003-ban az Irak ellenes amerikai koalícióhoz, sem pedig a francia-brit csapatok 2011-es Líbia elleni fellépéséhez. Viszont csatlakoztak a NATO oldalán az afganisztáni hadjárathoz, ahol 57 német katona halt meg. Komoly felelősségük volt az észak-afganisztáni Kunduzban többségükben civil áldozatokat követelő bombázásban, 2009 szeptemberében (5) . A 2013. szeptemberi parlamenti választási kampány során a miniszter − aki ma is befolyásos tagja a jelenleg hatalmon lévő koalíciónak − megígérte, hogy korlátozni fogja a fegyverexportot. Megítélése szerint elődei nem figyeltek eléggé oda a harmadik világbeli országokkal (pl. Algériával, Szaúd-Arábiával, Indonéziával) kötött export megállapodásokra. 2014-ben például a német export több mint a fele ezekbe az országokba ment.
Amikor Sigmar Gabriel megkapta a Gazdasági Minisztérium vezetését és így meghatározó szerepe lett a fegyverexport engedélyezésben, a szociáldemokrata politikus állta a szavát. Korlátozó álláspontot képviselt a Szövetségi Biztonsági Tanácsban, a fegyverexportról döntő magas szintű testületben (6) is. Így tehát Sigmar Gabriel hozzájárult ahhoz, hogy a 2014-ben kiadott fegyver eladási engedélyek (6,5 milliárd euró értékben) 22 százalékkal csökkentek a 2013-as értékhez képest. Több Szaúd-Arábiába irányuló szállítást felfüggesztetett, megakadályozta a MBDA francia cégnek szállított, és Katarnak szánt Milánó ER rakétákkal való üzletelést, majd páncélozott járművek alvázának eladását késleltette Libanonba. Ez utóbbi bizniszt a szaúdiak finanszírozták, és a francia Nexter cégen keresztül bonyolították. A Franciaországba irányuló exportok vétóját viszont csak idén januárban szüntette meg. Akkor, amikor már több francia és német ipari cégtől, de francia miniszteri szintről is erős nyomást gyakoroltak rá. A szélesen értelmezett védelmi szektor a Rajna mindkét oldalán százezer főt foglalkoztat. A dinamikusan fejlődő üzletág éves forgalma átlagosan húsz milliárd euró, melynek kb. egyharmada megy exportra. Míg a németországi iparban 2005 és 2011 között átlagosan 0,9 százalékkal nőtt a foglalkoztatás, addig a hadiágazatban 4 százalékkal. A havi átlagos bér is figyelemre méltó: bruttó 5 000 euró (7) .
A fegyverexport csökkenése miatt elmaradt haszon ellensúlyozására a kormány azt tervezi, hogy az iparágat megnyitja az európai partnerekkel való együttműködés előtt. Júliusra például tervbe vettek egy erősen vitatott fúziót: a páncélozott járművekkel foglalkozó német KMW, és a francia Nexter egybeolvadását. De tervezik a nemzeti hadsereg, a referencia-kliensnek számító Bundeswehr megrendeléseinek erőteljes növekedését is.
Ugyanakkor Angela Merkel és szociáldemokrata partnerei elutasítják a védelmi kiadások növekedését, hiszen azok már jelenleg is magasabbak mint Franciaországé. A németek kiadásai 2014-ben 32,4 milliárd euróra rúgtak, míg a franciáké 31,5 milliárd euróra. Ugyanakkor a védelmi szektor alkalmazottainak száma Németországban 171 ezer volt, míg Franciaországban 213 ezer. De nem csak létszámban, harci képességben is messze elmaradnak a franciáktól. A 2015-ös költségvetésbe csak egy nagyon kicsi növekedést terveztek be (32,97 milliárd eurót), mely alig haladta meg a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékát. Ezzel messze elmaradnak a NATO által javasolt 2 százaléktól. (A francia arány 1,6 százalék). Emellett a Bundeswehr a saját költségvetéséből alig 16 százalékot fordít az eszközök megújítására. (Ez a francia oldalon 25 százalék.) Költségvetésük nagy részét alapvetően a személyi kiadásokra fordítják. Finanszírozzák például a heti 40 órás munkaidőre való átállást (korábban 46 volt), valamint a bérek és nyugdíjak növelését, de komoly összegeket fordítanak a szolgálatellátás összehangolására, és a kaszárnyák felújítására is.
Berlinben kiverte a biztosítékot az-az elképzelés, hogy Németország vegyen részt − hacsak indirekten is − a nemzetközi harci cselekmények támogatásában. 2014 szeptemberében a Merkel kancellár kérésére összegyűlt parlament szabad utat adott az iraki Kurdisztánban harcoló tízezer katona felfegyverzésére. A terepen első vonalban harcoló pesmergáknak szinte azonnal megkezdték a fegyverszállítást, akik Milánó típusú rakétákat, kilövő állomásokat, sorozatvetőket, gépfegyvereket, nyolcezer HK G3 géppisztolyt, ugyanannyi géppuskát, gránátot és golyóálló mellényt kaptak. Eközben a Bundeswehr száz instruktora utazott le diszkréten a helyszínre. Ezekkel a támogatásokkal próbálták ellensúlyozni a harcokban való közvetlen részvétel hiányát. Az Irakban és Szíriában már szeptemberben megkezdődött Iszlám Állam elleni légitámadásokban ugyanis a német állam nem vett részt. A támogatással mégis megtörték a második világháború óta fennálló tabut: Németország nem ad el fegyvereket háborúban álló feleknek, főleg akkor nem, ha az-az ország nem tagja a NATO-nak, vagy az Európai Uniónak.
Január közepén a parlament jogi szakértői megállapították, hogy Irakban az Iszlám Állam elleni német beavatkozás valószínűleg „Alkotmány ellenes”. Az Alaptörvény elvileg nem engedélyezi a Bundeswehr külföldi bevetését, kivéve ha Németország maga is tagja egy állandó jellegű „kollektív védelmi rendszernek”. (Az Egyesült Államok által létrehozott koalíció nem tartozik ebbe a kategóriába.) A kormány és a parlament jogi szakértőinek így nagyon gyorsan ki kellett dolgozniuk egy olyan jogi formulát, amely biztosította a szállítások folyamatos fenntartását.
Ursula von der Leyen védelmi miniszter kezdeményezésére február közepén megkezdték „tabuk és merev forgatókönyv nélkül” az új védelmi rendszer fehér könyvének kidolgozását. Ez valószínűleg alapjaiban változtatja majd meg a fegyvergyártás és a fegyverexport sokak által zavarosnak ítélt politikáját. Négy nagyobb konferencián, egy képviselőket, szakembereket és civil polgárokat egybegyűjtő tanácskozáson tárgyalják újra a kényes kérdéseket, így a kiberháború kihívásait, az terrorizmus ellenes fellépést, az Európai védelmi rendszer és a NATO átcsoportosításának problémáit, az Oroszországgal zajló párbeszédet, a Luftwaffe drónokkal való felszerelését. A hadsereg parlamenti biztosa elismerte, hogy a „fegyverrendszerek karbantartása nehézkes” főleg a légierőknél, ahol 2014-ben az eszközök hiánya rekordot ért el (8) .
A szociáldemokraták attól tartanak, hogy a feszült nemzetközi helyzetben e kérdések megvitatása legitimálja majd a védelmi költségek növelését. A zöldek a maguk részéről a hadiipar súlya miatt aggódnak, míg a Die Linke a külföldi bevetések költségeit sokallja (9) . Ursula von der Leyen miniszter asszony az ukrán konfliktusra hivatkozva próbálja fékezni a Bundeswehr reformterveinek megvalósítását, amelyek a már a hidegháború alatt is szolgált több száz páncélozott jármű leselejtezését tervezték. Esetleg ezek kapnak majd új feladatokat?
