Észak-Koreában is végleg felszámolhatják az éhezést?

Kategória: 2015. május
Írta: Tóth Zsolt
Találatok: 6210

NKA Koreai Népi Demokratikus Köztársaság mezőgazdasága a ’90-es évek közepén lényegében összeomlott. Az amúgy is igen gyenge mezőgazdasági adottságok mellett a rendkívül szélsőségesre fordult időjárás, a korábbi szovjet kőolaj- és műtrágyaszállítások elmaradása és a változásokra kellő időben nem reagáló agárpolitika miatt a mezőgazdasági termelés drámai mértékben zuhant. Az autarkiára épülő gazdaságpolitika és az ország elszigeteltsége miatt ez százezrek halálával járó, súlyos éhínséghez vezetett. A 2000-es évek eleje óta azonban a mezőgazdasági termelés – minden nehézség ellenére – trendszerűen nő, az élelmezési helyzet javul, s a KNDK a FAO szakértői szerint közel jár ahhoz, hogy (újra) önellátó legyen a fő mezőgazdasági termékekből.

A tragédia kibontakozása

A KNDK zömmel nagyüzemekre épülő mezőgazdasági termelése a ’90-es évek elejéig alapvetően jól teljesített. Az ország élelmezésében meghatározó cereáliatermesztés (főként kukorica és rizs) 1982 és 1989 között egyenletesen nőtt, s 1990-ben elérte a 6 millió tonnát. A KGST fennállásának idején az ország élelmiszer-ellátását alapvetően belső forrásokból, esetenként a szocialista országokból származó importból és segélyekből biztosítani lehetett, s hosszú éveken át – a nyolcvanas évek elejéig – inkább a Koreai Köztársaság (Dél-Korea) küszködött élelmezési problémákkal.

A ’90-es évek elején az észak-koreai agrárpolitika extenzív növekedést irányzott elő, az egyre inkább elöregedő szovjet és kelet-európai technológiára, ill. üzemanyag- és műtrágya-alapanyagként az olcsó szovjet kőolajra, földgázra és egyéb nyersanyagokra építve hatalmas erdőterületeket, gyakran nagy lejtésű hegyoldalakat is bevont a termelésbe.

A cereáliatermelés 1990 és 1993 között egészen elképesztő módon 9 millió tonnára nőtt, az ország hirtelen potenciális gabonaexportőrré vált. 1993-tól azonban valódi katasztrófa bontakozott ki a mezőgazdaságban. (FAO/WFP, 2013)

A Szovjetunió 1992-es megszűnése és a Kínával való viszony fokozatos elhidegülése miatt az olcsó szovjet és kínai technológia- és nyersanyagimport (ill. segély) a ’90-es évek elején ellehetetlenült, a valójában már a nyolcvanas évek végén is elöregedettnek számító géppark karbantartás, fejlesztések és üzemanyag hiányában egyre inkább működésképtelenné vált. A földek megművelése és a szállítás használható eszközök hiányában összeomlott.

Az éghajlatváltozásnak a ’90-es évektől klímakutatók szerint is egyre erősebben kitett KNDK-t váltakozva heves esőzések, borzalmas szárazságok, szökőárak, jégverések, tájfunok és kemény telek sújtották. A szélsőséges időjárás tovább erodálta a főleg északi, hegyvidéki területek frissen művelésbe vont termőtalaját, így az esőzések nyomán sem a korábbi erdei növényzet, sem a talaj nem volt képes a víz megtartására, a víz lezúdulásának lassítására. Soha nem látott méretű árvizek tették tönkre a termést.

1996-ra a gabonatermés az 1993-as negyedére zuhant, s az 1995-2001 közötti időszakban két- és négymillió tonna között mozgott, amely az egyes években a belső fogyasztás kb. 35-70 százalékát fedezte. A gabonatermesztés mellett a többi mezőgazdasági ágazat is súlyos válságon ment keresztül, a szója-, burgonya-, káposztatermesztés és az állattenyésztés is visszaesett. (FAO/WFP, 2013)

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a kilencvenes években drámai politikai folyamatok zajlottak az országban és környezetében. Kim Ir Szen 1994-es halála után Kim Dzsongil csak 1997-ben vette át a Koreai Munkáspárt vezetését. Az elhúzódó átmenettel járó bizonytalanság éppen az ország történetének egyik legsúlyosabb időszakára esett.

A KNDK természetesen a kieső élelmiszermennyiséget pótolhatta volna a külpiacokról. Ez azonban szintén súlyos nehézségekbe ütközött. A korábbi szocialista országoktól, Kínától, ill. a nagy gabonaexportőröktől többnyire már csak piaci árakon lehetett élelmiszert vásárolni, amit a teljes válságba került észak-koreai gazdaság exportbevételekből nem tudott kigazdálkodni. A korábbi baráti, szocialista országok most már nem szívták fel a nem minden esetben csúcsminőségű észak-koreai ipari termékeket, a kínai export pedig ekkor még korlátozott mértékű volt. A dzsucse politikából következő autarkia miatt az ország külkereskedelme amúgy is jellemzően alacsony szinten mozgott.

A végső csapást az jelentette, hogy a dél-koreai és az amerikai „héják” uszítása miatt az ország külföldi bankoknál lévő számláit befagyasztották, később a segélyeket is rendszeresen felfüggesztették. (Másfelől el kell ismerni, hogy egyes segélyprogramokhoz a dél-koreai és az amerikai kormány is jelentős mértékben hozzájárult.)

Az ország tehát nem tudott elég élelmiszert, műtrágyát, vegyszert, kőolajat importálni.

A segélyek viszont elégtelen mértékben, az észak-koreai vezetés által elfogadhatatlannak tartott feltételek (nukleáris leszerelés, gazdasági nyitás) miatt gyakran késve érkeztek meg az országba, a beérkező segélyek az ország távoli vidékeire nehezen jutottak el.

A FAO által is elfogadott KNDK-adatok alapján 1998-ban az ország lakosságának 62,3 százaléka, 2000-ben 45,2 százaléka volt alultáplált. 1998-ban az alultápláltak mintegy negyede súlyosan alultáplált volt, amely lényegében éhhalállal fenyegető állapotot jelentett. Bár pontos számokat nem ismerünk, a morbiditási adatok romlása alapján kijelenthetjük, hogy a ’90-es évek közepe és a ’2000-es évek eleje között – az észak-korai hatóságok, a segélyszervezetek és a FAO minden heroikus küzdelme ellenére – a súlyos alultápláltság százezrek halálához járulhatott hozzá. (CBS, 2012)

Az alultápláltak aránya azonban 2012-ben 28 százalékra csökkent. A súlyosan alultápláltak (az „éhezők”) aránya pedig négy százalékra. A korábbinál jóval kevesebb éhező sorsa is kedvezőbb, mivel a KNDK kórházai külföldi szakemberek bevonásával viszonylag sikeresen kiszűrik, majd kúraszerűen különleges tápszerekkel látják el őket. (FAO/WFP, 2013)

Az utóbbi két-három évben az élelmezési helyzet tovább javult, a helyzet törékenysége ellenére a KNDK minden bizonnyal közel jár az éhezés teljes felszámolásához.

 

Az éhezés felszámolása felé

Miközben Észak-Koreát a mai napig a valóban elborzasztó ’90-es évekkel azonosítják, a Koreai NDK ma alapvetően sokkal fejlettebb és működőképesebb ország, mint 15-20 évvel ezelőtti mélypontján volt. A cikk ennek minden gazdasági, politikai és kulturális vonatkozását nem tudja érinteni, de nem árt megjegyezni, hogy a dél-koreai propagandakiadványokból összevágott bombasztikus sajtóhírek valóságtartalma a helyszíni beszámolók és a nemzetközi szervezetek jelentései alapján többnyire erősen megkérdőjelezhető. Kár lenne hozsannákat zengeni az ország helyzetéről – erre ott vannak a phenjani állami televízió felejthetetlen intonációjú bemondói –, de a fejlődés jelei egyértelműek. Ez még az ország Achilles-inát jelentő mezőgazdaságban is így van.

Észak-Korea a 2000-es években jelentős mértékben korrigálta az ország agrárpolitikáját. Miközben az ország ipari-katonai modernizációja továbbra is prioritást élvez, minden lehetséges erőforrást a mezőgazdaság fejlesztésére és az élelmezési helyzet javítására fordítanak. A fejlődés számos területen érzékelhető.

Az ország az utóbbi években új agroerdészeti eljárásokat alkalmaz, javított a növénytermesztés hatékonyságán, jelentős struktúraváltást hajtott végre az állattenyésztésben, és az elosztási és kereskedelmi viszonyok is érezhetően javultak. Bár a helyzet továbbra is súlyos, a FAO szakemberei szerint az ország egyre kevesebb segélyre szorul, s közel áll ahhoz, hogy stabilizálja élelmezési helyzetét. Bővebben a kereten belül. 

 

A jövő

2014 márciusában Hirojuki Konuma, a FAO regionális képviselője elsősorban az új rizsfajtákra és a javuló talajerő-utánpótlásra vezette vissza a javuló termésátlagokat, s úgy nyilatkozott, hogy 2014-ben a KNDK akár önellátó is lehet gabonából. (Tang, 2014)

Ez a korábban érintett okokból egyelőre nem következett be, azonban a jelenlegi trendek alapján ez csak idő kérdése.

Az élelmezésügyi szakemberek most már egyre inkább a táplálkozás minőségének javítására hívják fel a figyelmet. Az eddigi „nagy” programok mellett javasolják, hogy a kormány minél inkább ösztönözze a konyhakertek és az iskolakertek fejlesztését, mert ezek kis beruházás mellett kiváló lehetőséget nyújtanak a zöldség- és gyümölcstermesztésre, aprójószágok tartására, az élelmiszerkínálat réseinek betömésére.

 

Agroerdészet

1990 és 2010 között a Koreai NDK erőterületei 8,2 millió hektárról 5,7 millió hektárra csökkentek. A további talajerózió megakadályozása és az áradások mértékének csökkentése érdekében Észak-Korea az utóbbi években szakítani próbál korábbi politikájával. Ez azonban korántsem könnyű, hiszen 2008-ban a vidéki lakosság 77, a városi lakosság 28 százaléka fával fűtött és főzött. (FAO, 2010)

2005-ben főleg svájci és kínai támogatással négy különleges, „lejtőgazdálkodási” csoportot hoztak létre, amelyek speciális módszerekkel gazdálkodva felelnek meg az agrotermelési igényeknek és a környezetvédelmi elvárásoknak. A csoportokban dolgozó emberek az erdei területeken termelt mezőgazdasági termékek 70 százalékát elfogyasztják, a többit a piacon értékesítik. 2013-ban főként Szuan megyében már 130 ilyen csoport működött. A tapasztalatok szerint mind a résztvevők életszínvonala, mind az erdők állapota jelentősen javult. Az észak-koreai kormány távlati tervei szerint 1,5 millió hektáron folyhat agroerdészeti gazdálkodás, ami egymillió, alapvetően igen hátrányos helyzetben lévő háztartás megélhetését biztosíthatja, ill. az agroerdészet 300 ezer hektár teljesen erodálódott talajú lejtő teraszos ültetvénnyé alakításában is nagy szerepet kaphat.

Bo Lager, korábban a KNDK-ban dolgozó svéd mezőgazdasági szakember szerint a mostoha észak-koreai körülmények között – az ország területének 80 százaléka zord hegyvidék – az agroerdészet a mezőgazdaság egyik kitörési pontja lehet, s az eddigi tapasztalatok alapján rendkívül bizakodó. (Lager, 2015)

Növénytermesztés

2000 óta a cereáliák (főleg rizs és kukorica) és egyéb „gabonafélék” (burgonya, szója) termesztése trendszerűen nő. A cereáliák termésmennyisége a 2000-es 2,8 millió tonnáról 2013-14-re 5 millió tonna körüli mennyiségre nőtt.

2014-ben az országot rendkívüli szárazság sújtotta. Ennek ellenére a betakarított termés cereáliákra átszámított mennyisége – a 2000-es években elindult fejlődés trendjét követve – kis mértékben még így is nőtt (ezen belül a cereáliáké inkább kis mértékben csökkent), s közelíti a nyolcvanas évek szintjét. A ma már kb. 20 százalékkal népesebb országban természetesen pl. a cereáliák 5 millió tonnás termése az akkori mintegy 6 millió tonnához képest még mindig elégtelen szintet jelent, de a ’90-es évek második felének borzalmas eredményeihez képest jelentős az előrelépés.

A 2014-2015-ös mezőgazdasági időszakban a cereáliákra átszámított gabonatermelés mértéke 5,94 millió tonna volt, amely nagyjából 20 éves csúcsnak tekinthető. A korábbi néhány év is kiemelkedően jó évnek volt minősíthető. Bár a rendkívüli időjárás miatt – az előző évek 3,5-8,7 százalékos növekedésével összehasonlítva – a növekedés igen szerénynek bizonyult (0,3%), a szokatlanul hosszú, hetven napos szárazság mellett ez is komoly eredmény.

Figyelemre méltó, hogy a növekedés a szántóföldi termesztésből kivont – s emellett pl. az agroerdészetbe bevont – terület lassú növekedése mellett zajlik. Tehát a termésátlagok és a hatékonyság egyértelműen nőnek.

A szántóföldi termesztés fejlődésében – egyfajta technológiai tudásimportként – igen komoly szerepet játszanak a különböző nemzetközi (zömmel FAO-) programok, a helyi egyetemeken zajló mezőgazdasági kutatások, ill. ezek nyomán az új vetőmagfajták és termelési eljárások alkalmazása.

Bár a legutolsó évben nem lehetett tartani a korábbi szintet, a KNDK mindent megtesz az öntözéshez szükséges vízkészletek biztosítására. A 2014-es szárazság idején a 2,4 milliárd köbméteres célnak a felét sem sikerült teljesíteni, ezért a vízhiányt lokálisan, nem egyszer katonák és városi munkások/diákok által ásott kutakból próbálták pótolni. A modern öntözési technikák alkalmazása és a takarékos vízfelhasználás tovább javíthat a terméseredményeken. (FAO, 2015a)

Felfutott a műtrágya-felhasználás. Míg 2009-ben 446 ezer tonnát, 2014-ben már 750 ezer tonnát juttattak ki a földekre. A műtrágya alapvetően hazai gyártású.

A fejlesztési programok a zöldség- és gyümölcstermesztésben egyelőre felemásan éreztetik hatásukat. A koreai konyhában (pl. a kimcsi nevű ételben) hangsúlyos káposztafélék termesztése elmozdult az 1996-os 600 ezer tonnás mélypontról, a termés az utóbbi években 700 ezer tonna körül mozog. A 27 legfontosabb zöldség termékmennyisége (FAO-terminológia szerint: „vegetable primary”) viszont sokéves impozáns növekedés után 2009 és 2011 között (a termésterület csökkenése miatt) visszaesett, s azóta is csak korlátozottan nőtt, így alig magasabb a súlyos éhezés időszakában mértnél. (1997: 3.294 ezer tonna, 2013: 3.498 ezer tonna.)

A 36 legfontosabb gyümölcs termésmennyisége (FAO: „fruit primary”) 2000-ben 1.333 ezer tonna volt, a növekedés azóta trendszerű, a termés 2013-ban elérte az 1.578 ezer tonnát. (FAO, 2015d)

Állattenyésztés és halászat

A Koreai NDK radikális profilváltást hajtott végre az állattenyésztés területén. Elsősorban olyan fajok tartása került előtérbe, amelyek nem igényelnek nagy legelőterületet, nem vagy alig igényelnek gabonaalapú tápot, és kisebb gazdaságokban, akár maradékokon is tarthatók, s emellett könnyen tenyészthetők.

Ennek szellemében 1996 és 2013 között csökkent a tejelő tehenek (-6%), a juhok (-32%) és a sertések (-15%) száma, viszont jelentősen nőtt a kecske- (+417%), a nyúl- (+930%), a csirke- (+73%), a kacsa- (+448%) és a libaállomány (+239%). Az utóbbi öt évben azonban már egyik kiemelt haszonfaj egyedállománya sem csökkent, a többségé pedig jelentősen nőtt. A csaknem tízszeresére duzzadt, 32 milliós nyúlállomány éves szaporulata már önmagában is figyelemreméltó proteinforrást jelent a mintegy 25 milliós lakosságnak, bár a fehérjebevitel továbbra is jelentős mértékben növényi eredetű (szójabab).

Érdekesség, hogy a mezőgazdasági gépeket pótlandó újra nagy szerephez jutottak az igahúzó tehenek és ökrök, amelyek levágását szigorú szabályok korlátozzák.

A FAO jelentései szerint az állatorvosi szolgáltatások színvonala is folyamatosan javul az országban.

Úgy tűnik, hogy az állattenyésztésben végiggondolt, az erőforrásokkal számoló fejlesztéspolitika zajlik. (FAO/WFP, 2013) Némi előrelépés tapasztalható az élelmezésben igen fontos szerephez jutó halászat és az akvakultúra területén is, de a helyzet korántsem ilyen kedvező.

A nyolcvanas években a számos elemében még a dél-koreainál is eredményesebb észak-koreai halászat és az édesvízi/tengeri akvakultúrákban folyó hal- és egyéb víziállat-tenyésztés a ’90-es években üzemanyag, gépek, alkatrészek és haltápok hiányában összeomlott. A tengeri halászatot az általános okok mellett a halállomány általános csökkenése, az észak-koreai halászflotta nemzetközi vizekről való kiszorítása, ill. a bilaterális halászati egyezmények felmondása is sújtotta és sújtja.

Az észak-koreai halászok 1982-ben 1.057 ezer tonna halat és egyéb tengeri élőlényt fogtak. Ez a mennyiség 2002-re 205 ezer tonnára csökkent, s azóta is csak kismértékben – 2012: 212 ezer tonna – nőtt. (FAO, 2015c)

Az akvakultúrákban folyó termelés 1989-ben – a hetvenes évektől elindult impozáns fejlődésnek köszönhetően – elérte az 1.200 ezer tonnát, amely világviszonylatban is kiemelkedőnek számított. A termelés 2000-re 468 ezer tonnára csökkent. Némi növekedés után 2001-2013 között a termelés 508 ezer tonna körül mozgott, s remélhetőleg az elmúlt évek fejlesztései nyomán a jövőben kisebb növekedés várható. (FAO, 2015b)

Élelmiszeripar

Az észak-koreai televízió adásai alapján feltűnő, hogy a „high-tech” fejlesztések jelentős része az élelmiszeriparra esik. Talán nincs is olyan hét, hogy Kim Dzsongun ne avatna fel teljesen automatizált halkonzervgyárat vagy robotokkal sűrűn megtűzdelt gyümölcsléüzemet.

A nyilvánvaló propaganda mellett mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az utóbbi években a FAO szakemberei szerint is javult az élelmiszerek minősége, jobb az ellátás, kevesebb feldolgozatlan vagy rosszul feldolgozott mezőgazdasági termék megy veszendőbe.

Számos ágazatban észlelhető a fejlődés, szakírók szerint leginkább a rizsalapú élelmiszerek (pl. instant zöldséges rizslevesek, rizsalapú sütemények) és italok terén. Figyelemreméltó az is, hogy a hosszú éveken át jelentős részben Kínából importált palackozott vizet 2014-től helyi, hegyvidéki forrásokból tudták kiváltani, nagyjából negyedakkora fogyasztói áron, magas minőségben. (Ah, 2015)

Elosztás, kereskedelem, ösztönzők

A jelentős – bár a rendkívül alacsony bázisadatokhoz képest inkább szerény – javulás az élelmezési helyzetben az élelmiszer-elosztás és -kereskedelem javulására is visszavezethető.

Ahhoz, hogy a szükséges élelmiszer-mennyiséghez mindenki hozzájusson, hatékony belső allokációra és kereskedelemre van szükség a többletet előállító régiók, importélelmiszer-raktárak és az élelmiszerhiánytól szenvedő régiók között, ill. a régiókon belül. A szállítás vonaton, tehergépkocsikkal és hajókkal történik, a FAO szerint egyre hatékonyabban.

Az állam a lakosság mintegy 70 százalékának biztosít egy kortól és az adott hónaptól függő fejadagot az Állami Élelmiszer-elosztó Rendszeren keresztül. 2013-ban ez pl. gabonában 65 (csecsemők) – 475 gramm (17-59 éves felnőttek) napi ellátmányt jelentett.

Az élelmiszer-beszerzés másik forrása az állami boltok rendszere, ahol az alapélelmiszereket, legfontosabb olajokat, gyümölcsöket, zöldségeket, fűszereket lehet beszerezni nyomott áron.

A lakosság egyes rétegeiben az önellátás is jelentős. A mezőgazdasági munkások háztartásai pl. a gabonatermésből átlagosan évi 260 kilogrammot szinte automatikusan megtarthatnak. A mezőgazdasági munkások 38 százaléka háztájival is rendelkezik (a konyhakerteken túl), ahol főleg zöldséget termelnek. Egyes tervcélok teljesülése esetén a mezőgazdasági munkások pl. gabonából fejenként átlagosan további 65 kg-ot megtarthatnak. A mezőgazdasági munkások a terv túlteljesítése esetén pénzbeli bónuszokat is kapnak, s a legtöbb termény 30 százalékát is átadják nekik.

A különböző termékekre különböző korlátozások érvényesek, de a mezőgazdasági munkások a háztájiban, ill. a szövetkezetben termelt/kapott élelmiszer jelentős részét közvetlenül a piacokon értékesítik, a többit elfogyasztják, ill. a városi rokonsághoz juttatják el iparcikkekért cserébe.

A hegyvidékek erdős lejtőin jelentős és meglehetősen jól szervezett a különböző erdei gyümölcsök, zöldségek, gombák begyűjtése.

Jellemzően minden tízedik napon termelői piacokat tartanak, ahol a városi lakosság hozzájuthat a helyi, alacsonyan feldolgozott élelmiszerekhez, az állami boltokhoz képest jóval magasabb áron, de szélesebb választékban. A napi piacokon az árak még ennél is magasabbak, s ott a magasan feldolgozott élelmiszerek mellett már iparcikkeket is árulnak.

A nagyvárosokban – elsősorban Phenjanban – és a különleges gazdasági övezetekben már egy viszonylag széles fizetőképes réteg engedheti meg magának, hogy a nyugatihoz hasonló áruházakban és szupermarketekben vásároljon. Az utóbbi öt évben ezekből is egyre több nyílt, mindenféle fogyasztási cikk mellett magasabb minőségű hazai és importélelmiszereket is árulnak, jellemzően magas áron. (FAO/WFP, 2013)

A hagyományos éttermek és a munkahelyi étkezdék mellett a 2000-es évek közepén a gyorséttermek, 2014-től pedig a pizzériák is megjelentek az országban. Az étkezés és a szórakozás összekapcsolása egyelőre nem általános, de az élelmezési helyzet normalizálódására utal. (Ah, 2015)

Élelmiszerimport, segélyek

Az élelmezési helyzet javulásának a belső termelés teljesítményének növekedése mellett másik fontos eleme Észak-Korea regionális külkapcsolatainak javulása és a szélsőségesen autark gazdaságpolitika enyhülése.

A kilencvenes évek második felében és a kétezres évek elején az ország elképesztő mértékű élelmiszerimportra és segélyekre szorult, s politikai okokból a zömmel nyugat-európai, dél-koreai és amerikai segélyforrások gyakran igen megbízhatatlanok voltak. (A legutóbbi FAO-nyilatkozatok szerint ez most is így van.)

A 2000-es évektől azonban a belső termelés és a fogyasztási igény közötti különbség folyamatosan csökken.

Míg a 2000-es évek közepén az ország egymillió tonnás gabonaimportra és segélyre szorult, ez 2013/14-re 300 ezer tonnára csökkent.

A KNDK utóbbi években ugrásszerűen megnőtt – részben Kínán keresztül történő – exportjából származó bevételei már fedezik a gabonaimportot.

A 2013/2014-es mezőgazdasági évben a KNDK 249 ezer tonna cereáliát – főként búzalisztet – importált Kínából. A kétoldalú megállapodásokból származó gabonaszállítások mintegy 65 ezer tonnára rúgtak, ebből 29 ezer tonnát Oroszország, 8 ezer tonnát Kína biztosított.

A nemzetközi szervezeteken keresztül befolyó segély a 2005/2006-os mintegy 340 ezer tonnáról 2013/14-re 36 ezer tonnára csökkent. A segélyezés szintjének néhány tízezer tonnával magasabbnak kellene lennie, elsősorban a nyugati országok hozzájárulása elégtelen. (FAO, 2015a)

A Koreai NDK tehát külső forrásból is egyre biztosabban tudja fedezni élelmiszerigényeit, de a helyzet továbbra is nehéz.

Irodalom

Ah, Seol Song (2015): Five Top Items at NK's Markets in 2014, DailyNK, http://bit.ly/1EIdPbX (Hozzáférés: 2015. április 16.)

CBS (2013): Democratic People’s Republic of Korea: Final Report of the National Nutrition Survey 2012, September 17th to October 17 th 2012, CBS, WFP, Unicef, WHO, (hely nélkül), 2013. március, http://bit.ly/1N4NOFT (Hozzáférés: 2015. április 11.)

FAO (2015a): The Democratic People’s Republic of Korea: Outlook for Food Supply and Demand in 2014/15 (November/October), FAO, Róma, 2015. február 3., http://bit.ly/19DXYy7 (Hozzáférés: 2015. április 14.)

FAO (2015b): Global Aquaculture Production Volume and Value Statistics Database: Statistical Query Results (Aquaculture), http://bit.ly/1xvA3w6 (Hozzáférés: 2015. március 31.)

FAO (2015c): FishStatJ, http://bit.ly/1CtdYgS (Hozzáférés: 2015. március 31.)

FAO (2015d): FAOSTAT, http://bit.ly/1CDtSlz (Hozzáférés: 2015. április 11.)

FAO/WFP (2013): FAO/WFP crop and food security assessment mission to the Democratic People’s Republic of Korea: Special report, FAO, WFP, Róma, 2013. november 28., http://bit.ly/1CLJfNz (Hozzáférés: 2015. április 12.)

FAO (2010): Global Forest Resources Assessment 2010, FAO, Róma, http://bit.ly/1c6wbEA (Hozzáférés: 2015. március 15.)

FAO (1997): FAO Fisheries Circular No. 886 FIRI/C886(Rev.1), FAO, Róma, http://bit.ly/1aeCWrb (Hozzáférés: 2015. április 12.)

Lager, Bo (2015): Agroforestry is taking root in North Korea, Swedish International Agricultural Network Initiative, Stockholm, http://bit.ly/1xuJDzb (Hozzáférés: 2015. március 16.)

Tang, Alisa (2014): N. Korea may achieve self-sufficiency in cereals in 2014: FAO says, Thomson Reuters Foundation, http://tmsnrt.rs/1J8cPwO, (Hozzáférés: 2015. március 16.)