Használati utasítás a jobbra tolódáshoz

Kategória: 2015. június
Írta: SERGE HALIMI
Találatok: 3843

12 citoyens chantant marsei

Tüntetés, részvétel a választásokon, hatalomgyakorlás.

E három politikai tevékenység közös jellemzője, hogy a népi rétegek egyre kevésbé vesznek részt bennük, vagy pedig egyszerűen csak félretolják őket. Amikor január 11-én a Je suis Charlie tüntetéseken több millió francia fejezte ki szolidaritását az áldozatokkal, akkor a középosztály jelenléte erőteljesen megfigyelhető volt, szemben a kevésbé tehetősek, a munkások, a külvárosok fiataljainak részvételével. Az utca évek óta „elpolgárosodik”. Egyébként a szavazófülkék is.

Majdnem minden választáskor megfigyelhető, hogy a részvétel az alacsony jövedelmekkel arányosan csökken. A „nemzet képviselete” is hasonló, hiszen az ország vezetőire ráilleszthetjük a legfelsőbb osztály arcképét.

A politika elit sporttá vált volna? Úgy tűnik, ha az európai baloldalt vizsgáljuk.

Az angol Munkáspárt a szakszervezeti mozgalmakból és a 19. századi szocialista pártok örökségéből nőtte ki magát azzal a céllal, hogy képviselje a munkás szavazókat. 1966-ban a kétkezi fizikai munkások 69 százaléka szavazott rá, majd ez az arány 45 százalékra csökkent 1987-ben és az utolsó választáson, május 7-én már csak 37 százalék volt. Tony Blair úgy vélte, a középosztálynak kell elsőbbséget biztosítani, így aztán a Munkáspárt – történelme során a legpolgáribb választóival – óriási vereséget szenvedett.

„Minden választási rendszerre épülő nyugati demokráciában megfigyelhető, hogy a népi rétegek egyre kevésbé vannak jelen a baloldali pártokban – állítja Patrick Lehingue politikai szakértő –, és ez valószínűleg szoros kapcsolatban áll azzal is, hogy megritkultak a választott képviselők, akik hátrányos helyzetű családokból származva, megértik a nehéz életkörülmények között élők problémáit.”

Ítéljük meg mi magunk: 1945-ben a francia képviselők egynegyede volt munkás, vagy alkalmazott az eredeti foglalkozása szerint, mára ebből alig 2,1 százalék maradt. 1983-ban a harmincezer lakosúnál nagyobb városok polgármesterei közül még 78 származott ebből a két csoportból (amelyek egyébként továbbra is többségben vannak a lakosságban), majd harminc évvel később már csak hat maradt[1]. Ez egy képviseleti rendszer lenne?

Az amerikaiak több mint a fele úgy ítéli meg, hogy az államnak a gazdagoktól a szegények felé kellene újraosztania a gazdagságot, úgy, hogy erősen megadóztatja a gazdagokat, akiknek – érthető okokból – csupán 17 százaléka osztja ezt a nézetet[2]. A nyugati demokráciák működése alapján azonban bizonyos, hogy annak ellenére, hogy nézetük kisebbségben van, valós vita nélkül, de mégis az ő akaratuk fog érvényesülni. Ez az érdekeinek nagyon is tudatában lévő osztály annál is inkább nyugodt lehet, mert a közbeszédet szinte elvarázsolt módon sikerül a gazdagok tulajdonában lévő médiának félrevinnie, nemkülönben megosztania és egymás ellen uszítania a népi rétegeket.

Amikor az ilyen típusú rendszer jól működik, akkor elég meghívni nagyon tudós szakembereket, akiknek az a feladata, hogy elmagyarázzák nekünk, miszerint társadalmaink „jobbra tolódása” egyeseknek apátiát, másoknak pedig dühöt okoz…

 

Fordította: Morva Judit

 


[1] Összesen kétszázhatvanból. Patrick Lehingue: Nous ne sommes pas représentés ! [Minket senki sem képvisel], Savoir/ Agir, Bellecombe-en-Bauges, 2/2015.

[2] Lásd: 2016 hopefuls and wealthy are aligned on inequality [A 2016-os várakozások és a gazdagok elfogadják az egyenlőtlenségeket], The New York Times, 2015. március 30.

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések