Bolsevik összeesküvés és a lefizetett német ügynök

Kategória: 2015. június
Írta: Alexandre Sumpf
Találatok: 5511

Kusztogyijev1917-ben két forradalom robbant ki Oroszországban: a februári véget vetett a cári uralomnak, míg az októberi hatalomra jutatta Lenint. A történelem ilyetén felgyorsulása sokakat meglepett. A Romanov-birodalom összeomlása önmagában még érthetőnek tűnt, de az októberi forradalom hátterében sokan az orosz ancien régime halálát kívánó titkos erők összeesküvését gyanították.

Ez az állítólagos összeesküvés (érthetetlen módon) a bolsevik nevet adta magának, ideológiai téziseit Marxtól, a zsidó eredetű hontalan német filozófustól vette, míg vezetője Vlagyimir Iljics Uljanov, aki a Lenin álnév mögött rejtőzködik. Más forradalmárokkal ellentétben, a bolsevikok nagyon gyorsan célhoz értek: alig húsz évvel a párt megalakítása után már meg is ragadják a hatalmat. Egy ilyen sikeres politika nem is okozhatott mást a gyűlölködő vesztesek körében, mint értetlenkedést, ami elkerülhetetlenül vezetett el az összeesküvés feltételezéséig. Lenint kikiáltják német ügynöknek, akit a Reich azzal bízott meg, hogy aláássa és leszerelje az orosz katonák elszántságát és megtörje keleten az ellenállás erejét.

Ez a vádaskodás annál is könnyebben elterjedt azokban a háborús években és a nacionalizmus kiélezett korában, hogy a kémkedés vádja különben is meglehetősen divatban volt. Franciaország halálra ítélte és ki is végezte Mata Harit, a német hírszerzés sztriptíztáncosnőjét, Joseph Caillaux, a radikális békeaktivista, aki a területi annexiók és kártérítés nélküli békekötésért szólalt fel, alig kerülte el a kivégzést. Oroszországban sem volt jobb a helyzet: Szergej Mihajlovics Mjaszojédov ezredest 1915-ben kémkedésért kivégzik, pedig ártatlan; az eredetileg német származású cárnőt általános gyanakvó légkör veszi körül. Ebben a rémhírektől hemzsegő közegben Lenint a Kaiser szolgálatával vádolják meg, azt vetik a szemére, hogy 1917 áprilisában hazatérését a német hadsereg segítette, azért hogy meggyengítsék Oroszországot, Franciaország és az Egyesült Királyság szövetségesét.

A történet 1917. július 18-án indul, amikor elkezdődik a vadászat a bolsevikokra, akik két nappal korábban egy sikeres háborúellenes tüntetést szerveztek Pétervárott. Az antiszemita és szélsőséges monarchisták lapjában, a Zsivoje Szlovoban, Alekszinszkij volt képviselő Lenint kémkedéssel vádolja meg és ezt Ermolenko katonai hírszerző állításaira alapozza. A híresztelések épp jókor jönnek, hiszen a Kerenszkij által július 1-vel meghirdetett nagy németellenes offenzíva kudarcba torkollott. Miközben Ermolenko biztosan állítja, hogy áramlik a pénz Németországból és az ő megbízásukból tevékenykednek a bolsevikok, arról egy szót sem ejt – érthető okokból –, hogy mekkora összeget és milyen rendszerességgel kapott volna Lenin. Hogy ezt magán célra használta volna fel, mint oly sok kém, akik a veszély és a luxusélet határán éltek? A szerény életvitel inkább azt jelezte, hogy az esetleges finanszírozást a pártra és lapjára (Pravda) költötte. Még egy utolsó vádpont: hogy jutottak fegyverekhez a bolsevikok, ha azt nem Németországtól kapták? A valóságban, sok aktivista a frontról hozta haza magával a fegyvereit, míg a munkások Vörös Gárdája 1917 folyamán, a rendszeressé váló népfelkelések során többször is kifosztotta a fegyverraktárakat. Ha létezett is a német finanszírozás, nem lehetett sok és nehéz megmondani mire szolgálhatott.

Külföldön, így főleg a francia és a brit szövetségeseknél, ugyanebben az időszakban a „leplombált vagon” tézise uralkodik, ezt vetik Lenin szemére. A Svájcba menekült bolsevikvezető 1917. április 9-én elfogadta a németek ajánlatát, hogy vonaton átutazzon a Reich területén és így jusson el Oroszországba. Azt követeli, hogy a vagon „területen kívüliségi” státuszt kapjon, megállás nélkül tegye meg az utat és orosz meg osztrák-magyar hadifogolycsere is legyen. A megállapodás a német diplomaták és a titokzatos Alexandre Parvus (igazi nevén Izrael Helfland) sikere, akinek kiváló kapcsolatai vannak a forradalmi körökkel és elérte, hogy mint kizárólagos kapcsolattartó lépjen fel a Reich különböző részlegei és az illegális oroszok között. „Parvus-terv” néven ismert az a német vezérkarnak szóló ajánlat, miszerint a bolsevik pártra támaszkodva egy általános sztrájk kirobbantásával gyengítsék meg Oroszországot – ami azt jelzi, hogy Parvus mindenki másnál korábban felismerte Lenin központi szerepét és hatását, de semmiképp sem jelenti, hogy ő lenne a felelős a bolsevikok győzelméért.

Parvus a háttérből segítette a forradalmat, amikor megszervezte harminchárom forradalmár hazaútját, kihasználva az ideiglenes kormány által 1917. március 21-én meghirdetett általános amnesztiát. Az utazás nagydobra verése a Reich érdekének felelt meg: a háborús törvényekkel szembe menő manővert humanitárius fellépésként, mint egy fogolycserét állították be. Ugyanakkor ez lehetőséget ad Leninnek, hogy nyíltan szakítson a német szocialistákkal, akik támogatták saját országuk háborús erőfeszítéseit. De a „lövészárkok bolsevizmusa” – a párt által használt kifejezés, a dezertálásokra, a támadás megtagadására és a tisztek elleni erőszakra – a háborúellenesség megnyilvánulása volt, és nem volt szüksége se az akkor még ismeretlen Leninre, se pedig a német ügynökök aknamunkájára ahhoz, hogy elterjedjen és gyakorivá váljon.

A kémügy nem fejeződött be 1917-ben és az összeesküvés vádja fel-felbukkan az idők folyamán. 1998-ban Jean-Charles Deniau, a TF1 tévécsatornának gyártott dokumentumfilmje orosz és német dokumentumokat felhasználva vádolja Lenint. 2007 decemberében a Spiegel újra publikálta a „Parvus-tervet”, amelyet a bolsevik álnokság új tanúbizonyságaként mutatott be. Akülügyi levéltárak, mivel általában nem dúskálnak az orosz politikai erőkre vonatkozó dokumentumokban – bár bizalmatlanok – állandóan vásárolnak ilyen témájú anyagokat. Így tele vannak ilyen kompromaty típusú, igazi hamis dokumentumokkal, amelyeket egyértelműen kereskedelmi célokkal bányásznak elő rendszeresen. Ezek hozzájárulnak a Lenin-ellenes kampányok újraélesztéséhez, miközben elterelik a figyelmet a bolsevikellenes erők különböző stratégiai tévedéseiről. Ezek a „dokumentum-felfedezések” nem állják ki a történelmi kritikákat, de a primitív antikommunizmus ma is élő jelenség, főleg azokban az országokban, ahol a második világháború után erős kommunista pártok léteztek.

A három évszázados királyi hatalom, majd a demokrácia, amely nem volt képes véget vetni a gyilkos háborúnak, felélte a néptömegek minden belevetett hitét. Ennek ellenére még talán ma is kényelmesebb az összeesküvések ősi titkaira hivatkozni, mint ezt elfogadni és elismerni. A háború által kiélezett osztályharc lehetővé tette, hogy a szociáldemokrácia partvonalra szorult része vegye át a hatalmat. Október után még meg kellett hódítaniuk az országot és teljes mértékben átalakítani a társadalmat.

 

A szerző a jelenkori történelem egyetemi docense a Strasbourgi Egyetemen. A La Grande Guerre oubliée. Russie, 1914-1918 [Az elfelejtett nagy háború – Oroszország 1914-1918], című könyv szerzője, Perrin, Párizs, 2014.

 

Fordította: Morva Judit

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések