A cím félrevezető, betegsége miatt Michael Moore személyesen nem tudott részt venni Berlinben a Mit szálljunk meg legközelebb? című filmje európai premierjén. De a film előtt bemutatott videó üzenetével máris elnyerte a berlini közönség viharos tetszését. Moore elmondta, hogy mennyire szereti Németországot, mennyivel egészségesebbnek tartja a német szociális modellt az amerikai kapitalizmusnál. Német ember ilyet az elmúlt hetven esztendőben nemigen hallott amerikaiaktól. Mindig a németeknek, és általában az európaiaknak kellett tanulniuk a tökéletesnek tartott Egyesült Államoktól. S erre jön egy sikeres amerikai filmes, ismert politikai aktivista, és azt mondja, dehogy srácok, nekünk kellene tőletek tanulnunk igazságosabb társadalmat, egészségügyet, oktatást, általában társadalompolitikát.
A premiert a kelet-berlini Friedrichstadtpalast híres, közel kétezer személyes színháztermében tartották meg. Sok filmbemutatón voltam már életemben, de talán soha nem tapasztaltam még ilyen lelkes, heves, szinte kitörő fogadatást. Gyakorlatilag minden második-harmadik percben taps fogadta Moore egy-egy megjegyzését. A vetítés végén pedig moziban ritkán látható ováció ünnepelte a filmet. A berlini filmfesztivál keretében tartott bemutatót követő sajtóvetítést is többször meg kellett ismételni, mert az újságírók körében is nagy volt az érdeklődés Michael Moore új filmje iránt.
A Mit szálljunk meg legközelebb? a címével szemben nem az amerikai katonai intervenciókat gúnyolja ki. Illetve csak áttételesen, mert azt mutatja be, mit vehetnének át az amerikaiak az európai országoktól. Michael Moore, Bernie Sanders elnökjelölthöz hasonlóan, úgy és annyiban szocialista, hogy a nyugat-európai országok szociális piacgazdaságát, azaz a szociáldemokrata modellt szeretné az Egyesült Államokban is megvalósítani. Elég sokat elárul a magyar sajtó fősodrának ostobaságáról, hogy ezt szélsőséges baloldaliságnak, „kommunizmusnak” tartják. És nemcsak a fasiszták, hanem magukat „baloldalinak” nevező ultraliberálisok is.
Moore Olaszországban kezdi az útját, ahonnan a hosszú fizetett szabadságot vinné haza abba az Egyesült Államokba, ahol a munkahelyek jelentős részén egyáltalán nincs, vagy évi 5 napos a szabadság. Franciaországban bemutatja egy általános iskola konyháját és a gyerekek ízletes, egészséges iskolai ebédjét. Mellé elrettentésképp bevillantja a sült krumplis amerikai menüt. Németországból az üzemi tanácsokat, a dolgozóknak az üzemi folyamatokba való beleszólási jogát importálná haza. Dicséri a finn oktatási rendszert, amelyben gyakorlatilag nincsenek magániskolák, nincs házi feladat, szegények és gazdagok gyerekei együtt tanulnak, és nagyon jól, a körzeti állami iskolában. Norvégiából a humánus és hatékony börtönrendszert, Izlandról a teljes női egyenjogúságot vinné haza. Egyértelműen azt állítja, hogy a kábítószer fogyasztását hosszú börtönbüntetéssel sújtó amerikai politika célja a fekete férfiak millióinak elzárása. A börtönben nem szavazhatnak, kvázi kényszermunkát végeznek, és így voltaképp újra rabszolgák lesznek. Ez nyilván leegyszerűsítés, de kétségtelen, hogy a sokkal súlyosabb büntetőpolitika együtt jár a sokkal több bűncselekménnyel az Államokban.
Térségünkből Szlovéniába látogat el, az ingyenes egyetemi oktatást ünnepelve. Hozzáteszi, hogy amikor az előző szlovén kormány meg akarta szünteti ezt, akkor a diákok az utcára mentek, és elsöpörték a kormányt. Hát igen, ilyen sem az Egyesült Államokban, sem nálunk nem képzelhető el. Olyan is az oktatási rendszerünk. Egyetlen nem-európai példaként Tunéziát is megemlíti, ahol az egyszerű emberek az utcán vívták ki a szabadságot, és hozták létre az öt éve, a terrortámadások ellenére működő arab demokráciát.
Mi itt Európában persze érezzük, hogy a nyugat-európai szociális modell közel sem olyan nagyszerű, mint ahogy Michael Moore lelkesedik érte. Sajnos sokat rombolt rajta az éppen Amerikából importált neoliberális ellenforradalom. De ami megmaradt belőle, az mégis vonzóbb a rossz amerikai álomnál.
Moore természetesen Bernie Sanderst támogatja az elnökjelölti kampányban. Nem biztos, hogy Bernie Sanders győz, de Michael Moore felelős értelmiségiként és jó humorú filmesként derekasan teszi a dolgát.
