Amikor a szüfrazsettek önvédelmi harcokat tanultak

Kategória: 2016. április
Írta: Daniel Paris-Clavel
Találatok: 3920

A szufrazsett kA XX. század hajnalán a polgárjogi egyenlőségért küzdő brit nők, a szüfrazsettek harca egybeesett a japán harcművészetek európai megjelenésével. Mivel a történelem valós eseményei gyakran előrevetítik a jövőt idéző utópiákat, e két egymástól látszólag távol eső jelenség egyidejű felbukkanása a szó szoros értelmében „kibillentette” régi egyensúlyából a patriarchális államot.

A filmszínházak 2015 novemberében mutatták be A szüfrazsettek című angol nagyjátékfilmet, amelyet Abi Morgan forgatókönyvéből Sarah Gavron rendezett. Noha örülnünk kellene a filmnek, amelyben a színészek játéka ellen sem lehet kifogás, összességében mégis igazi csalódás, mert semmiféle, a témaválasztástól és a filmtechnikai megoldásoktól elvárható erőt és újszerűséget nem csillant fel.

 

Erőszak erőszakot szül

A film egy fiatal munkásnő politikai aktivizálódásán keresztül mutat be néhány jelentősebb feminista akciót 1913 tájáról, amikor a szüfrazsettek a nők szavazójogáért harcoltak. Sajnos, az alkotók nem merték keverni a különböző filmes zsánereket, győzött a könnyfakasztó és szívszakajtó „társadalmi dráma”, pedig a történelmi igazsághoz hűen bemutatott burjánzó események sora egy akciófilmnek is előnyére vált volna. Hogy ugyanis kiharcolják jogaikat, ezek a nők (az 1970-es években megújult Nők Felszabadításáért Mozgalmának nagymamái) igencsak jó helyre csaptak oda.Így 1918-ra kiverekedték nyolcmillió 30 éven felüli angol nőnek a választójogot (majd 1928-ban az összes nagykorú nőnek), egyszersmind a nőkkel szembeni politikai és családon belüli erőszak tartalmát is újrafogalmazták. Álmodozhatunk tehát egy olyan új filmes feldolgozásról, melyben a főszereplő színésznők, Gina Carano és Ronda Rousey, valamint a Mixed Martiel Arts (MMA – Összetett Harcművészet) bajnokai az ököl- és a lábhasználat mellett a közelharc minden más eszközét is bevetik – igazi szüfrazsett kommandósként mutatva be a korabeli eseményeket.

Emlékeztetőül néhány korabeli esemény. 1903-ban Emmeline Pankhurst (1858-1928), belefáradva a szüfrazsett szervezetek erőszakot elutasító halogatásaiba, két lánya, Christabel (1880-1958) és Sylvia (1882-1960) segítségével megalapítja a WSPU-t (Nők Társadalmi és Politikai Szövetsége[1]) Az első, 1905-ös „rendőrleköpési premier" után önkényes letartóztatások egész sorozata irányul a Pankhurst család, s a WSPU tagjai ellen.

A Szövetség hamarosan ismertté válik, amikor Emmeline Pankhurst 1910-től, a hallatlan rendőri kegyetlenséggel elfojtott Fekete Pénteki (Black Friday) tüntetést követően a figyelemfelhívó közvetlen akció módszerét hirdeti meg. Akiket a média majd szüfrazsetteknek[2] nevez, kirakatokat törnek be, felgyújtanak néhány gazdag villát, golfpályákat és a királyi botanikus kerteket dúlnak fel, vagyis közvetlenül a szentséges magántulajdont támadják.

Ez a vállalt vandalizmus, mely a polgári engedetlenséget a szabotázzsal elegyíti, mindenesetre semmi a hétköznapi férfi erőszakához képest: a női aktivistákat otthonukban és munkahelyükön is kiközösítik, az utcán inzultálják, tüntetéseiket kövekkel dobálják meg, sőt a férfiak odáig elmennek, hogy nyíltan ütlegelik a szónokokat – és mindezt a rendőrök kaján tekintete kíséri, akik csak arra várnak, hogy mindezt mikor folytathatják ők maguk. Amikor pedig a bebörtönzött nő aktivisták azt követelik, hogy politikai fogolynak tekintsék őket és ezért mindig és minden elfogott aktivista éhségsztrájkba kezd, akkor erőszakkal etetik őket…

 

A macska-egér játék és a szamurájok

A hatóságok csak akkor kezdenek el aggódni, amikor a kínzásokat átérezve egyre több (férfi) állampolgár emeli fel a szavát az eldurvult beavatkozások ellen, így 1913-ban kiadják a „macska-egér törvényt”[3]: az éhségsztrájkolókat szabadlábra helyezik, amint állapotuk túlságosan leromlik, majd újra letartóztatják őket, amint visszanyerik az egészségüket… A szüfrazsettek számára elsődlegessé válik tehát e macska-egér játék megakadályozása. És itt lépnek közbe a szamurájok.

A ju-jitsu, szó szerint „a lágyság/rugalmasság művészete” az ellenfél saját erejét fordítják vissza ellene, oly módon, hogy azzal egy fizikailag erősebb ellenfelet is le lehet teperni. A ju-jitsu-t a feudális Japán szamurájai fejlesztették ki, fegyvertelen-eszköztelen harci módszerként – ebből fejlődött ki később a judo, az aikido, s újabban a braziljiu-jitsu. 1898-ban egy bizonyos Edward William Barton-Wright (1860-1951) hozta be az Egyesült Királyságba, miután azt Japánban tanulmányozta. Saját módszerét „bartitsu”-nak nevezte (a Barton és a ju-jitsu keresztezéséből) és ez lett a modern MMA egyik őse, amelyben elegyítik a ju-jitsu-t, az ökölvívást és a birkózást. A Soho-ban 1900-ban megnyílt iskolája számos növendéket vonz, katonákat, arisztokratákat… Neves tanárokat alkalmaz, úgymint a francia Pierre Vigny-t, aki a lábbokszot tanítja, s akinek későbbi felesége, Marguerite néhány évvel később meglepő, esernyős önvédelmi technikát fejleszt ki. De az iskolát leginkább két japán mester – Yukio Tani (1881-1950) és Sadakazu Uyenishi (1880-?) – értékes jelenléte fémjelzi.

Egy káprázatos nyilvános bemutató után, egy testnevelő házaspár, Edith és William Garrud azonnal beiratkozik a Barton-Wright iskolába. Majd 1903-ban, amikor az iskola bezár, követik Sadakazu Uyenishi-t, aki megalapítja saját iskoláját[4], majd amikor hazatér Japánba, átveszik azt tőle. Edith Garrud (1872-1971) az iskolában a nőknek és a gyerekeknek oktatja a ju-jitsu-t. Ezzel párhuzamosan egy, a WSPU és a Women's Freedom League[5] szüfrazsettjeinek fenntartott dojo-t, edzőtermet nyit Kelet-Londonban.

Ekkortájt, egy nő részéről már az is politikai tett volt, ha sportolt. Ráadásul Edith Garrud egy aktív feminista; 150 centi magas, de semmit nem szeret jobban, mint a nyilvános bemutatókon bizonyítani a mozgékonyság felsőbbrendűségét a nyers erő fölött, ha lehet, akkor egy rendőrnek álcázott figurával szemben. A nők önvédelmének fejlesztéséhez nemcsak tanfolyamaival, de az első angol, a harcművészetről szóló filmszerepével[6] is hozzájárult. De szerzője volt egy komikus színházi darabnak is 1911-ben a házastársi erőszakról[7]Amit minden nőnek tudnia kellene – és cikkeket is írt, nevezetesen a Szavazatot a nőknek![8], a WSPU újságja számára. És nem veti meg a falmászást sem, így bátran felkapaszkodik a Holloway börtön falára és onnan hangos énekléssel buzdítja a bebörtönzött szüfrazsetteket.

 

Bodygard, az első női kommandó

1913-ban, a macska-egér törvénnyel jelképezett súlyos elnyomással szemben Sylvia Pankhurst arra buzdítja a WSPU tagjait, hogy állítsanak fel egy biztonsági szolgálatot, melynek feladata megvédeni a tüntetőket a rendőrökkel szemben. Így születik meg a Bodygard, egy negyven fős női csapat, amelyet Edith Garrud eddz, aki fegyvereiket a Dojo szőnyegei alatt rejtegeti. A csapat élén a Kanadából 1912-ben Londonba érkezett, a királyi botanikus kertek orchideáinak leszaggatásával híressé vált GertrudeHarding(1889-1977) – „Gert” – áll, akinek tettét a hatóságok előbb egy férfinak tulajdonították, elképzelni se tudván azt, hogy nők is képesek lehetnek átmászni egy kerítésen.

Ruhájuk alá erősítő téglákat, védőlemezt, tornász buzogányokat, vagy rendőröktől lopott gumibotokat rejtve a Bodyguard tüntetéseket és gyűléseket véd, bátorságban és találékonyságban felülmúlva önmagát, hogy számbeli hátrányát a rendőrökkel szemben leküzdje. Soraiban a törések, sebek és zúzódások megszámlálhatatlanok. A Bodyguard útvonalakat, visszavonulási megoldásokat tervez. Többen közülük a rendőrség által keresett szüfrazsettek hasonmásainak – mint például Emmeline Pankhurst-nak – álcázzák magukat, hogy a rendőröket egy-egy gyűlés végén meghülyítsék.

A sajtó, amely gyorsan szétkürtöli sikereiket, amazonoknak vagy szüfrajitsuknak nevezi el őket, míg a kormány a haját tépi, hogy ezek a nők a rendőrök nadrágtartóit eltépve legatyátlanítják a hatóságot. „Ami harcosainkat illeti – írja Emmeline Pankhurst egy tiszteletét és köszönetét kifejező írásában – ők igencsak jó formában vannak és büszkék nagyszerű tetteikre (…) Bajtársunk, akinek össze kellett volna varrni koponyasérülését, elhárította a beavatkozást, mert ragaszkodott egy minél láthatóbb seb megőrzéséhez. Igazi harcos szellem!”[9]

Időnként a rendőrség is megtanul ravaszkodni. 1913-ban már a hajón, az USA-ból való visszatérésekor letartóztatja Emmeline Pankhurst-ot, hogy elejét vegye a kikötői mólón várakozó Bodyguard bármiféle beavatkozásának. De a bobby-k legtöbbször megelégednek azzal, hogy gumibottal a kézben rohamozzanak, létszámukra és brutalitásukra alapozva, mint a „Glasgow-i ütközetben”, 1914-ben: a skót WSPU egyik gyűlésén Emmeline Pankhurst, egyszerű nézőnek kiadva magát kijátssza a rendőri megfigyelést, de amint sikerül a szónoki emelvényre jutnia, ötven rendőr veti magát a harminc Bodyguard-tag védelmezte szónokra, négyezer megrökönyödött néző szeme láttára. Az erőszak, s a letartóztatás önkényessége egy engedélyezett gyűlésen, sok, addig határozatlan embert nyer meg a szüfrazsettek ügyének.

Miután az Egyesült Királyság belép a háborúba Németország ellen (I. világháború), Emmeline Pankhurst a WSPU akciónak befejezését, a Bodyguard feloszlatását választja, s felhívja az angol nőket a háborús erőfeszítések támogatására. E döntés, amely a nők szerepét, mint állampolgárokét hivatott aláhúzni, 1918-ban meghozza gyümölcsét. Viszont végérvényesen megrontja a viszonyt lányával, Sylviával, aki a szovjet mintát követő, a háborút ellenző kommunistákhoz csatlakozik. Egyre inkább megrémülve egy kommunista forradalom lehetőségétől, Emmeline Pankhurst végül a Konzervatív Párthoz csatlakozik. Ami Edith Garrud-ot illeti, ő, az első harcművészetet oktató nő, férjével együtt 1925-ig folytatja a ju-jitsu tanfolyamokat.

A La Manche csatorna másik oldalán (Franciaországban) e rettenthetetlen „jujitsu-szüfrazsettek” néhányaknál, mint Madeleine Pelletier-nél (1874-1939), az első pszichiáter és szabadelvű szocialista aktivista nőnél, mély nyomokat hagynak. Pelletier, miután 1908-ban elmegy egy londoni szüfrazsett gyűlésre, újságjában, a La Suffragiste-ben védelmébe veszi sorstársai elkeseredett dühű aktivitását: „Természetesen egy üveg betörése nem érv, de ha a közvélemény süket az érvekre s csak a betört üvegekre érzékeny, akkor mit lehet tenni? Akkor üvegeket kell betörni.”

Egy másik nagy szellem, aki figyelemre méltón személyesítette meg ezt a harcot, Qiu Jin (1875-1907), „az első kínai feminista és író” volt, aki nevezetesen a ‘bekötött láb’ (a lábfej természetellenes alakzatú torzítása, hogy az mesterséges formájú, s minél kisebb legyen) embertelen hagyománya ellen küzdött. Megtanulta a kínai és japán harcművészeteket, hogy felkészítsen a madzsú Qing dinasztia elleni felkelésre. Leányiskolai testnevelő tanárként tanítványait egyben a fegyverek használatára is megtanította, s felháborodást keltett azzal, hogy a lányokat szakmatanulásra buzdította. 1907-ben, a felkelés bukása után lefejezték[10].

 

A szerző, Daniel Paris-Clavel, a ChériBibi, népszerű kultúráknak szentelt folyóirat alapítója és animátora

Fordította: Kristóf István

 


[1] Women's Social and Political Union

[2] A francia suffrage – választói jog kifejezés, kicsinyítő képzős formája.

[3] Cat and Mouse Act 

[4] School of Japanese Self-Defense - A japán önvédelem iskolája

[5] Nők Felszabadítása Szövetség, mely 1907-ben, a WSPU kettéválásakor jött létre.

[6] Jiujitsu Downs The Footpads, 1907

[7] What Every Woman Ought To Know, 1911

[8] Votes For Woman

[9] Idézi Tony Wolf: Edith Garrud : The Suffragette Who Knew Jujutsu, Lulu.com, 2009.; lásd még Tony Wolf és Joao Vieira képregényét: Suffrajitsu: Mrs Pankhurst’s Amazons (Jet City Comics kiadó, Tacoma (Washington), 2015).

[10] Lásd franciául: Suzanne Bernard: Qiu Jin. Féministe, poète et révolutionnaire [Qiu Jin. Feminista, költő és forradalmár], Le Temps des Cerises kiadó, Montreuil, 2006.

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések