Erdogan az önjelölt szultán

Kategória: 2016. június
Írta: Selahattin Demirtaş
Találatok: 4536

69270745 selahattin demirtas 8715 AB8D 19BCTörökországban az ellentétek kiéleződése katonai puccshoz vezetett. Cikkünk közvetlenül a puccs előtti időszak feszültségeit elemzi. A parttalan hatalomvágy fogságában, a török elnök boszorkányüldözésbe kezdett a baloldali ellenzék ellen és polgárháborús viszonyokat teremtett. A baloldal egyik vezetője tanúskodik a zsarnoki kilengésekről és a katonai fellépésről. 

A török politika május 20-án újabb mélybe sodró fordulatot vett, amikor több tucat parlamenti képviselő mentelmi jogát visszamenőleg felfüggesztették[1], egy időszakos alkotmánymódosítással. A parlament által elfogadott törvénycikkely maga is alkotmányellenes, és ellenkezik a törvényesség és a demokrácia általános elveivel is.

A Recep Tayyip Erdoğan utasítására megfogalmazott alkotmánymódosítás főként a HDP, a Népi Demokratikus Párt[2] 59 fős parlamenti csoportját vette célba, akik a török parlament legdinamikusabb ellenzékét jelentik.[3] Nem kevesebb mint 417 vádpontot fogalmaztak meg 53 HDP-képviselő ellen, a nyilvános politikai gyűléseken elhangzott felszólalásaikban kifejtett álláspontjukra hivatkozva. Másképp kifejezve, a gondolat- és szólásszabadság gyakorlása miatt emeltek ellenük vádat. Erdoğan ezzel egy további lépést tett afelé, hogy megpróbálja betiltani a HDP-t és első lépésként kizárni a parlamentből és a demokratikus közéletből. Erdoğan a HDP-t az önkényuralma felé tartó út akadályának tekinti.[4]

Mivel a pártunk a török népi és demokratikus erők, különösen a kurd politikai mozgalom platformjának a fő hangadója, Erdoğan el akar hallgattatni bennünket. Célja a demokratikus ellenzék szétrombolása és a kurd-többségű régiókat érő emberi jogsértéseket elítélő hangok elnémítása a parlamentben. Nem fogjuk hagyni, hogy képviselőinket az Igazság és Fejlődés Pártját, az AKP-t kiszolgáló háborús gépezetté átformált bíróságok elé citálják. Folytatjuk harcunkat az igazságért és egyenlőségért, kart-karba öltve a többi török demokratikus erőkkel, miközben szembeszállunk azzal, hogy képviselőinket bíróság elé állítsák és letartóztassák a helyi önkormányzatokban dolgozó tanácsnokainkat.[5]

A kurd városokban a fegyverek ropogása, és Erdoğan hadüzenetei fülsiketítőek abban a Törökországban, ami nem is oly régen még – jóllehet csak formálisan – az Európai Unió demokratikus normáihoz való alkalmazkodásról tárgyalt. A szörnyű következményekkel járó, valóságos háború ismét rombolást hoz a kurd városokra, és a társadalmi egység lerombolásával fenyeget. A háborút nehézfegyverzettel, és tankokkal folytatják, sorban rombolják le az ott lakók lakásait és házait. Több száz polgári személy, több száz hivatásos rendfenntartó valamint ismeretlen számú kurd milicista halt meg 2015 júliusa óta, mióta Erdoğan megpróbál több szavazatot kapni, hogy bevezethesse az elnöki rendszert – még azon az áron is, hogy az országot a teljes romlásba sodorja.

Ezt látva, az emberek attól félnek, hogy visszatérnek az 1990-es évek sötét napjai. Pedig ami jelenleg történik túltesz azokon a szörnyűségeken. Cizre városában több száz fiatal égett benn a házak alagsorában és Diyarbakır város Sur kerületét a földdel tették egyenlővé. (Lásd Ankara piszkos háborúja cikket a junge Welt 2016. június 16-i számában, idézve: http://transform.hu/index.php/hirek/44-hirek-kulfold/1030-ankara-piszkos-haboruja) Növekszik az emberek félelme és elkeseredése, amikor napról napra veszélyeztetve látják biztonságukat. A hatalmon lévők pedig még önkényesebb uralmat hoznak létre, hogy szorosabban tartsák és végtelenre hosszabbítsák hatalmukat. Ez ma a török valóság.

 

Európa mindezek felett szemet huny

És az EU intézmények mit tesznek? Miközben várjuk, hogy egyértelműen és hangosan ítéljék el a történteket, nem csupán nem vesznek tudomást a rombolásról, de nyíltan szembeszállnak a visszaéléseket megakadályozó akciókkal. A nemzetközi szervezetek sem tesznek sokkal többet: az ENSZ emberjogi főbiztosa három hónapos késéssel szólította fel a török kormányt, hogy a cizre-i gyilkosságok kivizsgálására hozzon létre egy független bizottságot. Nincs semmi konkrét lépés, ami Törökországot az általa aláírt nemzetközi szerződések betartására szorítaná.[6] A menekült-válsággal elfoglalt Európa szemet huny, miközben Törökország lábbal tapossa az emberi jogokat és a demokratikus értékeket. Az USA főként az Iszlám Állam elleni harccal van elfoglalva. Mindkét ügy fontos, de nehéz megérteni, hogy Európa és a szélesebb világ nem veszi észre a kurdok törökországi helyzetét. Még nehezebb megérteni azt a hallgatást, ami Erdoğan és az AKP részéről az alapvető emberi jogok komoly megsértését kíséri. Ügyesen felhasználják a szíriai háború elől menekülőket, hogy megzsarolják az Európai vezetőket.[7]

Pedig a 2012 végén megkezdődött békefolyamat mindannyiunk számára friss levegőt hozott.[8] Hosszú út állt még előttünk, de előreléptünk a török és a kurd nép közötti tartós béke felé. 2015 áprilisában azonban a török rezsim megszigorította Abdullah Öcalan, a Kurd Munkáspárt, a PKK történelmi vezetőjének és a békefolyamat tető alá hozójának a magánőrizetét, akit az Imralı szigeten tartanak fogva, s megtiltották, hogy a továbbiakban látogatót fogadjon és megszüntették kapcsolatát a külvilággal. Ez a feszültségeket felélesztő stratégia 2015 nyarán a törökországi kurd régiók elleni katonai hadműveletekhez vezetett. Erdoğan nem akarja folytatni a párbeszédet, s nem akar visszatérni a béketárgyaláshoz és főleg nem akar véget vetni annak a háborúnak, amely nélkül esetleg elveszítené a hatalmát. Ott tartunk, hogy már a békefelhívás is bűncselekmény: négy egyetemi tanárt bocsátottak el állásukból, "terrorista propaganda" vádjával, mert nyilvánosan felolvastak egy, a dél-kelet törökországi városok elleni hadműveletek befejezését követelő nyilatkozatot.[9]

És Erdoğan nem riad vissza, hogy a szír kurdok ellen is fellépjen, akik pedig hősiesen harcolnak az Iszlám Állam ellen, és a nemzetközi koalíció támogatásával jelentős sikereket érnek el. Törökország lezárt minden olyan határátkelőhelyet, amit a PKK-val részben szövetséges szíriai PYD (Demokratikus Egység Pártja ) használt, annak ellenére, hogy a szíriai kurdok egyetlen lövést sem lőttek ki Törökország felé.

Mi, a HDP részéről követeljük, hogy szüntessék be a kurd városok elleni hadműveleteket, mielőtt még túl késő lenne és az erőszak ellenőrizhetetlen mérteket érne el. Mindkét felet a háborúskodások beszüntetésére szólítunk fel. Mert amíg a fegyverek szólnak, a demokratikus tér egyre csak csökken, ami lehetővé teszi, hogy Erdoğan magát a nemzeti stabilitás egyetlen megőrzőjeként mutassa.

 

Országunk jövője voltunk: "Mi mindenkiért harcolunk"

A Közel-Keleten, ahol egy évszázada a nemzetállamokat papíron hozták létre[10], úgy tűnik, nem lehet kitörni az Iszlám Állam és a zsarnoki uralkodás halálos alternatívájából. Az egyetlen kivezető út a világi, pluralista, demokratikus modell lenne, ami a különböző népeket és vallásokat egyenrangúnak tekintené, erős és önálló helyi közigazgatással, valamint a kollektív és az egyéni jogok széleskörű kiterjesztésével.

A HDP a 2015. júniusi választásokon 13 %-ot ért el olyan pártprogrammal, ami ezt a víziót Törökország és a Közel-Kelet számára egyaránt felvázolja. Képviseletet biztosítottunk örményeknek, jeziditáknak, Törökország arab és szír polgárainak, munkásoknak, egyetemi tanároknak, fiataloknak és nőknek, alavitáknak, szunnitáknak, türköknek. Ilyen színes egységben együtt léptünk be a parlamentbe, kéz a kézben, békedalokat énekelve. Az ország népei kezdték azt hinni, hogy együtt gyógyírt adhatunk a megtört török demokráciára. Törökország jövője voltunk.

De létezett egy másik Törökország is, ami az elnyomó múlthoz fordult, ami semmi jót nem hozott az embereknek. 2015-ös választási sikerünk megfosztotta a nacionalista és szektás AKP-t az egypárti uralomtól és blokkolta Erdoğan, az önjelölt szultán, terjeszkedését. Ezért nyilvánította Erdoğan pártunkat minden áron összezúzandó ellenségnek, ezért nyilvánított bennünket "terroristáknak", ezért vetett véget a békefolyamatnak és ezért lökte vissza az országot a 90-es évek polgárháborújába.

Azért tekinti ellenségnek a HDP-t, mert az etnikai és a nemek közötti egyenlőség melletti elkötelezettségünk az AKP szektás, férfiuralmi stílusának az antitézise. Ezt a béketárgyalások is megmutatták, amikor a török hivatalnokok állandóan azt kérdezték tőlünk: "miként is függhet össze a nők ügye a kurd békefolyamattal?" Furcsának találták, mert a mi felfogásunk teljesen más, mint az övék: mi nem csak a kurdokért, de mindenkiért harcolunk.

Talán a Nyugat még úgy véli, hogy üzletelhet Erdoğannal, de emlékezzünk csak Ahmet Davutoğlu lemondására. Az elnöknek nincs érzéke sem az igazság, sem a demokrácia, sem az emberi jogok, sem pedig az előttünk álló évszázad kihívásai iránt. Erdoğan ténylegesen egy török-stílusú elnöki rendszert valósít meg, megsértve az alkotmányt is, amikor törvénybe akarja iktatni. Ezért szüntette meg a képviselők mentelmi jogát: de ez nem fog könnyen menni. A demokratikus ellenzék a parlamenten belül és kívül nem adja meg magát az államcsínynek.

 

Selahattin Demirtaş a Népi Demokratikus Párt (HDP) társelnöke, és a HDP parlamenti csoportjának a vezetője. 2015 júniusa óta Isztambul képviselője, és korábban Diyarbakır-t (2007-2011 között) és Hakkari-t (2011-2015) képviselte.

Fordította: Kleinheincz Ferenc

 


[1]Az alkotmánymódosításról titkos szavazással döntöttek. Az 550 képviselőből 376-an megszavazták, így lehetővé vált, hogy 138 képviselőt büntető eljárásnak vessenek alá. Valójában csak a baloldali képviselőket érinti a döntés.

[2]A 2012-ben alapított HDP-tNépi Demokratikus Párt főként baloldali és ökológiai szervezetek alkotják, több a kurd mozgalomból származik. A párt két tagja a 2015 őszi ideiglenes kormánynak is rövid ideig tagja volt.

[3]A 2015. november 1-i parlamenti választáson a HDP 10,7 %-os szavazati aránnyal 59 képviselői helyet szerzett. Ezzel a konzervatív Iszlám Igazság és Fejlődés Pártja (AKP, 49.5%, 317 hely), a Republikánus Néppárt (CHP, közép-bal kemalista párt, 25.3%, 134 hely) és a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP, ultra-nacionalista, pán-török párt, 11.9%, 41 hely) mögött a negyedik helyet szerezte meg.

[4]A 2015. június 7-i választáson 12,9 %-os szavazati arányával, és 80 parlamenti hellyel a HDP megakadályozta Erdoğan törekvését, hogy a jelenlegi parlamenti rendszert elnöki rendszerré alakítsa át. A 330 képviselő 60 %-nak szavazata hiányában nem tudna népszavazást kiírni az alkotmány módosításáról. 2015 novemberében Erdoğan újabb választást írt ki, amin az AKP már abszolút többséget szerzett, de ez még mindig kevés a minősített többséghez.

[5]A Kurd Asszonyok Mozgalmának nemzetközi képviselete szerint 2015 júliusa óta mintegy 4500 HDP-hivatalnokot és helyi önkormányzati tanácsnokot tartóztattak le, amikor Törökország és a PKK közötti tűzszünet összeomlott. Ez év áprilisában közülük 950 még letartóztatásban volt.

[6]Törökország 1954-ben ratifikálta az Európai Emberjogi Egyezményt, 2003-ban pedig a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményét.

[7]Március 18-án az EU és Törökország olyan megállapodást kötött, ami korlátozni hivatott az EU felé tartó migránsok – főként szír menekültek – számát.

[8]2012 decemberében az Erdoğan kormány közvetlen tárgyalásokat kezdett a PKK-val, köztük bebörtönzött vezetőjével, Abdullah Öcalan-nal és néhány más kurd vezetővel, akik közül többen most a HDP parlamenti képviselői. 2013-ban tűzszünetben állapodtak meg, és minkét fél úgy nyilatkozott, hogy 2014-ben közel voltak egy általános megállapodáshoz.

[9]Esra Mungan a Boğaziçi Egyetemről; Muzaffer Kaya a Nişantaşı Egyetemről; Kıvanç Ersoy a Mimar Sinan Szépművészeti Egyetemről; és Meral Camci a Yeni Yüzyil Egyetemről.

[10]Utalás a Sykes-Picot megállapodásra. Lásd: Henry Laurens: ‘Ottoman Empire: the division of the spoils’ (Az Oszmán Birodalom: osztozkodás a prédán), Le Monde diplomatique, angol kiadás, 2003. április.

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések