„Úgy beszélni az alapjövedelem bevezetéséről, hogy nem pontosítjuk, miről is van szó, nagyjából annyi, mintha beleegyeznénk, hogy örökbe fogadunk egy macskafélét, anélkül, hogy megmondanák, egy cicáról, vagy egy tigrisről van-e szó”, mondja Olli Kangas, a szociális ellátórendszereket elemző finn intézet, a Kela kutatási igazgatója. Márpedig, az utóbbi hónapokban az alapjövedelem egyre nagyobb visszhangot vált ki Európában és azon túl is.
Lelkes és feltételnélküli hívei azonban azt a benyomást keltik, mintha döbbenten csodálnák a cicák, a tigrisek és más hibrid lények ugrabugrálását, anélkül hogy tisztázni akarnák az alapkérdést: valójában mit visznek majd haza?
Mi a különbség a baloldali és a liberális alapjövedelem között?
Természetesen, az alapjövedelem minimális meghatározását mindenki érti. Minden egyén kapna a közösségétől, születésétől haláláig, feltétel és ellenszolgáltatás nélkül egy rendszeres összeget, amely összevonható más, munkából származó jövedelmekkel. A baloldali változatokban egy, a minimálbérhez közel álló összeget képzelnek el – ezer euró körül –, amely elegendő, hogy fedezze az alapvető szükségleteket. Ez lehetővé tenné az érdektelen, az ártalmas vagy a rosszul fizetett állások visszautasítását. A baloldali megközelítés lényege, hogy elismerjük a társadalom boldogulásához szükséges különböző feladatokat: a fizetett és a nem fizetett munkát, a képzést – az aktív életbe való belépés előtti vagy későbbi átképzést – a családtagok segítését, az egyesületi és más kreatív tevékenységeket, stb.
Ennek a verziónak egyik jelenlegi franciaországi támogatója, Baptiste Mylondo, az alapjövedelem bevezetését összekapcsolja más olyan intézkedésekkel, amelyek drasztikusan csökkentik az egyenlőtlenségeket is: például az erősen progresszív jövedelem- és vagyonadóval, a jövedelmek maximalizálásával (ez maximum négyszeres különbséget jelent a legalacsonyabb és legmagasabb bér között).
A javaslat teljesen másik változatában, a liberális elképzelés szerint – amelyet Milton Friedman (1912-2006) amerikai közgazdász, mint „negatív adót” fogalmazott meg –, az összeg túl kicsi lenne ahhoz, hogy abból meg lehessen élni és bárki elutasíthasson egy fizetett munkahelyet. Így tehát nem a dolgozók tárgyalási pozícióját erősítené, hanem épp fordítva, a munkáltatók támogatásaként működne, hiszen erősen lenyomná a béreket. Ráadásul úgy viselkedne, mint egy „végkielégítés”, hiszen helyettesítené a már létező szociális juttatásokat (egészségbiztosítás, munkanélküli segély, családi pótlék, öregségi nyugdíj).
Egyértelmű tehát, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) bevezetését két, a világ és a társadalom jövőjét teljesen különböző módon elképzelő csoport követeli. „Minket néha liberálisoknak, néha meg kommunistáknak néznek” - sóhajtozik Nicole Teke és Yin Yué – a 2013-ban alakult és kilencszáz taggal működő – Francia Mozgalom az Alapjövedelemért (MFRB) tagjai.
Ma melyik irányba mozdul el a vita? Érdekes módon, az elemzések eltérőek: egyesek csak a cicákat látják, mások csak a tigriseket. A jobboldalon, Marc de Basquiat mérnök, a követelés egyik fő francia teoretikusa megjegyzi: „Az utóbbi évben felvett két közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy az elképzelés egyre inkább „balra” tolódik el. Ez nagyon bosszantó, mert ha ezt valamilyen balos hóbortnak tartják, még nehezebb lesz megvalósítani.” A Nuit Debout gyűlések – ahol alaposan és részletesen megvitatták az alapjövedelem kérdését is, összehasonlítva annak előnyeit a Bernard Friot elvei alapján kidolgozott életre szóló fizetés elképzelésével – ugyancsak nem vitték előbbre az ügyet…
Elégedetlen, de épp ellenkező okokból Corinne Morel Darleux, a Balpárt (PG) országos titkárságának tagja is. Nyolc évvel ezelőtt ő vetette fel először Baptiste Mylondoval együtt a garantált alapjövedelmet: akkoriban a Zöldeket és a Balpárt híveit tömörítő Utópista Mozgalom aktivistái voltak. „Számomra ez maradt a politikai élet legfelforgatóbb eszméje. Kivéve ma, amikor látom, hogy mindenütt felkapják, de egy értelmétől megfosztott formában” - mondja. Tény, hogy a médiában bőségesen kommentált kísérletek, például a hollandiai és a finnországi, semmi forradalmi elemet sem tartalmaznak. Abban a húsz holland városban, ahol fontolóra vették a bevezetését, inkább a „szociális segélyezés reformjáról van szó” - hangsúlyozza Sjir Hoeijmakers közgazdász.
Helsinkiben a Centrumpárt, amely 2015 áprilisa óta van hatalmon, kampányt indított az alapjövedelem érdekében, olyan megoldásként mutatva be, amely javítaná a szociális ellátás hatékonyságát, és a szociális segélyezetteket erőteljesebben nyomná a munkaerőpiacra. Az elgondolást a lakosság, valamint a Zöldek és a Baloldali Szövetség támogatja. Mivel összevonható lenne egy munkahellyel, ezért a segélyezetteknek nem kell attól tartaniuk, hogy csökken a jövedelmük, ha elmennek egy fizetett állásba. Az alacsony bérek esetében ma ugyanis sokszor érdemesebb a segélyeket választani, mint egy rosszul fizetett munkahelyet, viszont az ilyen „kényszer inaktivitás” sem az egyén, sem a társadalom számára nem jó. A legutóbbi változat az alapjövedelem bevezetését egy kétéves kísérleti formában, 2017-re programozta be, de a nyilvánosságra hozott információk azt mutatják, hogy az ambiciózus terveket lefelé módosították. A kísérleti projekt 550 eurós jövedelemmel számol, amely összevonható a lakhatási támogatással és tízezer embert érintene. „Lényegileg különbözik a svájci népszavazás javaslatának szellemétől” - állítja Otto Lehto közgazdász, a BIEN finn szekciójának tagja. „Nincs arról szó, hogy a szegénység ellen harcolnánk, sem arról, hogy bevezetnénk egy alanyi jogon járó alapjövedelmet, még kevésbé arról, hogy felszabadítanánk a munkavállalást.”
A francia hívek vitája
Az alapjövedelem francia hívei egyenlőre kevesen vannak és gyakran elszigeteltek saját szervezeteikben és pártjaikban, de szorosan összedolgoznak. Jól tudják ugyanakkor, mi választja el őket. „Nagyon szeretem Baptiste Mylondo-t, de ő egy idealista", jelenti ki Marc de Basquiat. „És ha egy a négyhez korlátoznák a jövedelemhatárokat, az komoly csapást mérne a szabadságra!” - elmélkedik Nicolas Sarkozy korábbi munkatársa Frédéric Lefebvre képviselő (Les Républicains). Elmesélte, hogyan vitte el Julien Bayou, a Zöldek képviselője egy olyan, az alapjövedelemről hajléktalanokkal szervezett vitára, amit a Jeudi Noir (Fekete Csütörtök) egyesület fenntartásában működő, „lefoglalt” épületben tartottak meg. Nyitottságát mutatja, hogy 2016 januárjában, a parlamentben szocialista kollégájával, Delphine Batho-val együtt követelte a kormánytól, hogy terjesszen a parlament elé egy jelentést az alapjövedelem megvalósíthatóságáról. „Teljes mértékben vállalom a pártközi együttműködést ebben a kérdésben” - jelentette be Delphine Batho is. „A pártok mostanában egyetlen új ötlettel sem állnak elő. A lényeges dolgok teljesen a pártokon kívül zajlanak. Az alapjövedelem kérdése megoszt a pártokon belül is és kívül is. Nem értünk egyet mindenben, de dolgoznunk kell azon, hogy kialakuljon egy többségi elképzelés.”
A megkérdezettek közül nyíltan senki nem támogatta a szociális ellátórendszer lebontását. Még Frédéric Lefebvre vagy Gaspard Koenig, a liberális Génération libre think tank alapítói sem. Miközben a mozgalom „se jobb, se bal” nem akar lenni, az MFRB chartája kimondja, hogy egy alapjövedelem bevezetése „nem kérdőjelezheti meg a szociális ellátórendszereket, csak kiteljesítheti és javíthatja a létező szociális ellátás szintjét.” A mai rendszer bizonyos segélyeit helyettesíthetné, de senki sem gondol arra, hogy az adókból és járulékokból finanszírozott biztosítási rendszerekhez hozzányúljon (nyugdíjak, munkanélküli segély, egészségbiztosítás). Csak a családi pótlékot váltaná fel egy minden gyermeknek járó alapjövedelem, amelynek összege alacsonyabb lenne a felnőttek alapjövedelménél.
Egy kivétellel: egy májusban közzétett jelentésben, a Szocialista Párthoz (PS) közel álló Jean-Jaurès Alapítvány, három finanszírozási forgatókönyvet javasol, melyek központi eleme, hogy „ne növeljék az eladósodást”. Viszont minden gátlás nélkül készek kizsigerelni a társadalombiztosítási kasszát. Az első minden felnőttnek 500 eurót adna havonta, és ezen a címen megszüntetné az egészségbiztosítást és a munkanélküli-biztosítást; a második – amelyet a szerzők a leghitelesebbnek tartanak – 750 euróval – ráadásul még a nyugellátásokat is megszüntetné. Csak a harmadik, amely 1000 euróval számol, igényel többlet járulékfizetést. Jean-Éric Hyafil, az MFRB tagja, megdöbbent, és a Jérôme Héricourt-ral – a javaslatot kidolgozó munkacsoport koordinátorával – folytatott vitában elítélte a jelentés „hatalmas butaságait”. „Az alapjövedelem teljesen összeegyeztethető a szociális ellátórendszerrel és a magas közkiadásokkal!” - szögezte le. Zavarában Jérôme Héricourt azt felelte, hogy a jelentés szerzői nem az alapjövedelemben látják „a XXI. század problémáinak jó megoldását”, de ezt nem akarták pontosítani a dokumentumban, amelyet „a semlegesség szellemében” állítottak össze. Közben azonban az egész sajtó úgy kapta fel forgatókönyvüket, mint konkrét ajánlásokat.
Ugyanakkora összeg mindenkinek, függetlenül családi és anyagi helyzetétől: az alapjövedelem minden támogatója egyetért abban, hogy vessenek véget a jövedelem, a családi helyzet, vagyis a magánélet ellenőrzésének, ami ma jellemzi a szociális ellátórendszereket. „Ahhoz, hogy fizessünk az embereknek, meg kell számolni a fogkeféket a kedvezményezettek fürdőszobájában, hogy biztosak legyünk abban, hogy egyedülállók és nem élnek párkapcsolatban, miközben csak az éhségüket akarják csillapítani; ez tényleg elviselhetetlen” - mondja Marc de Basquiat. Ugyanez az álláspontja Gaspard Koenignek is: „Hatékonyabban és kevésbé paternalista módon kell harcolni a szegénység ellen, megadni az embereknek, amire szükségük van, anélkül, hogy beavatkoznánk az életükbe, vagy ellenőriznénk mennyire veszik komolyan a fizetett munkájukat.” „Amit megspórolunk az előírások és szabályok kialakításán, az ellenőrzések és a tájékoztatás megszüntetésén, az segítene finanszírozni az átmenetet a feltétel nélküliség felé” - mondja Frédéric Lefebvre. De pozitív visszacsatolást hozna a „kevesebb büntetés, kevesebb egészségügyi kiadás, magasabb oktatási színvonal is…” Más, a témával foglalkozó jobboldali személyiséggel ellentétben, magasabb alapjövedelmet határozna meg, úgy „800 és 1 000 euró között”.
A robotizálás és hatása a munkahelyekre
Újra elő kellene venni Philippe Van Parijs belga filozófus Európa-koncepcióját, az „egységes jövedelemről”, amelyet az 1980-as évek elején vetett fel. Ő maga korábban saját hazájában az Écolo párthoz kapcsolódott, úgy gondolta, hogy mindenkinek meg kellene hagyni a lehetőséget, hogy maga szervezze meg az életét és a munkáját, ezzel egyaránt felforgatva a jobb- és a baloldal gondolkodási szokásait. Erről egy esetet mesél. „A flamand liberális párt egyik összejövetelén megkérdeztem: Ki gondolja úgy, hogy a szabadság egy alapvető érték? Mindenki felemelte a kezét. Hozzátettem: Akkor most ki gondolja úgy, hogy a szabadságot kizárólag a gazdagok számára kell biztosítani?” Hozzáteszi: „Ezzel szemben egy találkozón, a Syriza, a Podemos és a Rifondazione Comunista görög, spanyol és olasz aktivistáival, Bariban, Pugliában azt vetettem fel, hogy „nem téved-e a baloldal, ha az állam és az egyenlőség védelmére szorítkozik, és a szabadság ügyét a jobboldalra hagyja.”
Természetesen az alapvető különbségek megmaradnak: Gaspard Koenig és Marc de Basquiat kidolgoztak egy közös programot a szegénység, de nem az egyenlőtlenségek ellen. Ebben 450 eurós negatív adót vagy segélyt vezetnének be minden felnőttre és 225 eurót minden gyerekre, amelyet egy minden jövedelemre kivetett 23 %-os egykulcsos adóból finanszíroznának. „Ez lényegében nem változtatná meg a jelenlegi elosztási viszonyokat Franciaországban", magyarázza Marc de Basquiat. A gazdagok egy egészen kicsit kevesebbet kapnának, a szegények egy egészen kicsit többet. De ezzel ésszerűsítenénk a rendszert; véget vetnénk a megbélyegzésnek és a paternalizmusnak; kiküszöbölnénk az ellátórendszer átfedéseit, és a negatív visszacsatolási hatásokat; és hatékonyan lépnénk a mélyszegénység ellen.” A szegénységet „abszolút” és nem „relatív” szegénységként határozzák meg, mivel Gaspard Koenig szerint az utóbbi valójában maga az „irigység”: „Nem kellene, hogy zavarjon bárkit is, hogy mások nagyon gazdaggá váltak, amíg úgy érezzük, hogy jól élünk.”
Milyen más érvek indokolják egy alapjövedelem bevezetését? Az automatizálás és az informatizálás következtében megszűnő munkahelyekre mindenki hivatkozik. Svájcban a „Feltétel nélküli alapjövedelemért” kezdeményezés szervezői robotoknak öltözve vonultak fel az utcán, hangosan hirdetve, hogy az emberek helyett a robotok „szeretnének” dolgozni. Az OECD egy nemrég megjelent jelentése mindemellett mérsékli a korábbi tanulmányok következtetéseit, amelyek tömeges „technológiai munkanélküliséget” vetítettek előre: eszerint csak a munkahelyek 9 %-nál „magas az automatizálás kockázata”, egyúttal figyelmeztet arra, hogy „a kevésbé képzett dolgozók vannak kitéve a legnagyobb kockázatnak”.
„Kilenc százalék már önmagában is óriási” - jegyzi meg Jean-Éric Hyafil. „Főleg, ha hozzáadjuk a mai munkanélküliségi szinthez! Én azonban nem hiszek az itt a munka vége állításoknak. Például az ökológiai átmenet sok munkahelyet hozhat létre. Amint Jean Gadrey közgazdász mondja, az, hogy kisebb növekedést célzunk meg, önmagában nem jelenti azt, hogy sokkal kevesebb lenne a fizetett munkahely, éppen ellenkezőleg! Végre gondot lehetne fordítani a munkahelyek minőségére és nemcsak a mennyiségre. És még a teljes foglalkoztatottság mellett is, szükségünk lenne egy alapjövedelemre, hogy mindenki megválaszthassa a munkáját, és senkinek se kelljen szenvednie a munkahelyén.” David Graeber amerikai antropológus, az Occupy Wall Street mozgalom ismert szereplőjének röpirata, amelyben felszólalt a „bullshit jobs” ellen („ócska munkák” érdektelen és társadalmi haszon nélküli feladatok), jelentős hatást gyakorolt. Az alapjövedelem egy másik híve, Janisz Varufakisz korábbi görög pénzügyminiszter, úgy ítéli meg, hogy az a lehetőség, hogy bárki visszautasíthasson egy állásajánlatot, „lényegi eleme egy civilizált társadalomnak és egy jól funkcionáló munkaerőpiacnak egyaránt”.
Létbiztonságot az általános bizonytalanságban
Arról is szó van, hogy létbiztonságot teremtsünk az általános bizonytalanság közepette. Még akkor is, ha ezzel ugyanakkor elfogadjuk azt az egyenlőtlenséget, amely a mára kialakult munkabér-profit megosztási arány következménye. Ezért idézheti Frédéric Lefebvre az Egyesült Államok néhány Államában bevezetett jövedelemadó-hitelt mint követendő példát, amelyben az állam kiegészíti az alacsony bérű dolgozók jövedelmét. Egy másik buktató: az alapjövedelem szabad folyást ad a nehezen kiharcolt munkajogi törvények lebontásának, amire például az Uber-alkalmazások is rásegítenek. „A Felszabadulás korából örökölt társadalmi kompromisszum helyett ideje egy új megállapodást létrehozni, amely jobban alkalmazkodik korunkhoz, anélkül, hogy az alapjövedelem az uberizáció eszközévé váljon” - összegzi Delphine Batho. Igen, de hogyan?
A garantált alapjövedelem összege, illetve a járulékbefizetések és más adók növekedése megváltoztatná a gazdagság elosztását és ezzel jelentősen javulnának a dolgozók tárgyalási pozíciói, és ez a lényeg. Márpedig az alapjövedelem számos hívének vonakodása, hogy felvessék ezt a kérdést, ellentétben áll magának a gondolatnak a merészségével, amit hirdetnek. Van Parijs egy fokozatos bevezetést támogat, kezdetben egy kifejezetten alacsony összeggel; de Baptiste Mylondo ellenveti: „semmi nem garantálja, hogy az alacsony összeget később emelnék”. A francia aktivisták szervezete, az MFRB, az alapjövedelem emancipáló hatásával büszkélkedik, a „paradigmaváltással”, de örömmel üdvözli még a kifejezetten alacsony, a munkanélkülieknek és az alacsony bérből élőknek nyújtott segélyek összegével megegyező alapjövedelem bevezetését is. Sőt együtt dolgoztak a nagyon konzervatív Christine Boutin-nel, a kereszténydemokrata párt elnöknőjével, amikor ő egy 400 eurós alapjövedelmet javasolt. Ez az álláspont koherens ugyan a mozgalom által hirdetett politikamentes állásponttal, de kiábrándító Baptiste Mylondo számára, aki soha nem csatlakozott ehhez. „Inkább semmilyen alapjövedelem ne legyen, ha az ennyire alacsony: nem vagyok a feltétel nélküli alapjövedelem feltétlen híve” - mondja. Corinne Morel Darleux asszony ugyancsak elzárkózik minden „fetisizmustól”.
Ami a finanszírozást illeti, a „realizmusra” és „pragmatizmusra” való állandó hivatkozás azt jelzi, hogy az FNA-aktivisták megítélése szerint a társadalom politikai erőviszonyaiban nem várható jelentős változás. Az MFRB részt vett a „Quantitative Easing [mennyiségi könnyítés – a bankok megmentésére szolgáló központi banki beavatkozás – a ford. megjegyzése] az emberekért kampányban”, amely azért küzd, hogy az Európai Központi Bank pénzteremtéssel közvetlenül az állampolgárokat segítse, ne pedig a magánbankokat. Ez lehetne az alapja az univerzális európai alapjövedelem bevezetésének. Egyébként, ha nem sikerül legyőzni a pusztító hatású deflációt (általános árcsökkenés), akkor az Európai Központi Bank sem veti el a „helikopter-pénzszórás” alkalmazását, amely természetesen növelné a keresletet. Az egyenlőtlenség frontján azonban a mozgalom sokkal óvatosabb. Jean-Éric Hyafil haszontalannak ítéli „a leggazdagabbak célba vételét”, ami szerinte tovább növelné az adócsalást, helyette egy „konszenzusos, centrista” megközelítést javasol, amely körül csoportosulni lehet. „A Felszabaduláskor, a kollaborálás miatt, a tulajdonos osztály meghúzta magát és kész volt együttműködni; de ma nem ez a helyzet!” - jegyzi meg Martine Alcorta, az európai zöldek aquitániai regionális tanácsának alelnöke, aki egy alapjövedelmi kísérletet készít elő. Marc de Basquiat pedig úgy gondolja, hogy „egy vagy két háború” kell ahhoz, hogy a többség a garantált alapjövedelem baloldali változata mellé álljon. És csak mosolyog az FNA híveinek azon elképzelésén, miszerint az adócsalás ellen is hatékonyan kellene fellépni… : „Ha valóban véget akarnának vetni az adócsalásnak, akkor már régen megtették volna!”
Mint minden progresszív elképzelésnek, a garantált alapjövedelem baloldali változatának is az a gyenge pontja, hogy a baloldal nincs abban a hatalmi pozícióban, hogy megvalósítsa. Ráadásul, ahogy ismertebbé és népszerűbbé válik, úgy nő annak kockázata, hogy kifordítják eredeti értelméből. Ma még a legtöbben nem is ismerik, így közömbösek vagy elvetik. Egyes politikusoknak azonban a 2017-es – parlamenti és elnök – választás előestéjén, ez egy igazán „kényelmes” javaslatnak látszik, hiszen alapvetően hiányoznak az új gondolatok és elképzelések és a politika erősen lejáratódott. Tavasszal, a munkatörvénykönyv „reformja” elleni harcok tetőpontján, Guillaume Mathelier, Ambilly (Haute-Savoie) szocialista polgármestere és egy, az általános alapjövedelemről szóló tanulmány szerzője, jelezte, hogy a PS főtitkára, Jean-Christophe Cambadélis, aki maga ugyan nem híve az alapjövedelem bevezetésének, ennek ellenére megbízta, hogy „vesse fel a kérdést” a párton belül. Ami Manuel Valls miniszterelnököt illeti, a Facebook-on április 19-én nyilvánosságra hozta, hogy „vitát kell nyitni az általános alapjövedelemről”, majd azonnal hozzátette, hogy szó sincs egy „mindenkinek járó”, összegről, mert „az drága lenne, és nincs semmi értelme”. Másként fogalmazva: a feltétel nélküli alapjövedelem, miért is ne lenne, feltéve, ha... nem feltétel nélküli.
***
Bárhogyan legyen is, elvárhatjuk-e, hogy legitimmé váljon a feltétel nélküli alapjövedelem egy, a megszorítások által fojtogatott társadalomban, ahol a „segélyezettek” visszaéléseiről harsog a sajtó napestig és ahol a munkát még mindig visszavezetik, amint Guillaume Mathelier mondja, „az eredendő bűn mítoszára”? Corinne Morel Darleux szerint semmit sem szabad siettetni ebben a kérdésben: „Ha arról van szó, hogy sürgős intézkedéseket akarunk, inkább kiállok a minimálbér értéken tartása, vagy a közszolgálatban dolgozók garantált foglalkoztatásának fenntartása mellett. Az FNA bevezetése egy új vívmány lenne, egyelőre elég, ha széles körben megvitatjuk. Az út fontosabb, mint a cél! Elegendő felvetni az ötletet, és máris szenvedélyes viták indulnak arról, hogy mit akarunk kezdeni az életünkkel vagy a társadalom megszervezésével.”
Időt nyerni mindenféle kulturális és politikai csatározásokra: talán ez a legjobb módszer arra, hogy bebiztosítsuk, ha egyszer a cica bejut a szalonba, ne változhasson át tigrissé, amely kész felfalni a tulajdonosokat.
