Svédország 1999. január 1-jén a nők elleni erőszak megszüntetése érdekében elsőként vezette be a szexuális szolgáltatások megvásárlásának büntetését. Más országok ugyanez idő tájt – Németország például 2001-ben – úgy döntöttek, hogy legálissá teszik a bordélyházakat. Most, tizenöt év elteltével már érdemes kiértékelni a prostitúció e két teljesen ellentétes megközelítésének hatását.
A lenyugvó nap sugara vetül Tyresöre, Stockholm megye huszonhat járásának egyikére. Pye Jakobsson asszony házának teraszán üldögélve élvezi a jó időt: „Ők nyertek, én tehát vesztettem. A hónap végén elköltözöm Svédországból, és valahol Dél-Európában fogok letelepedni, ahol más törvények vannak érvényben” – mondja teljes nyugalommal a 48 éves asszony, a Rózsaszín Szövetség (1) szóvivője. A szervezetet 2003-ban alapították, céljuknak tekintik minden „szexuális dolgozó” védelmét. A vitatott kifejezés használatát Pye Jakobsson így magyarázza: „Munkáról van szó mindig, amikor egy tevékenységért fizetnek.” Prostituáltnak lenni szerinte Svédországban ezentúl azt jelenti, hogy kitesszük magunkat a titokban működés minden veszélyének.
1998-ban a svéd parlamenti képviselők döntöttek a kliensek megbüntetése mellett. Ez a jogi döntés arra a – ’70-es évek óta – kiteljesedő társadalmi konszenzusra támaszkodik, hogy a nők és a férfiak az élet minden területén egyenlőek, és ez, a törvényhozók szerint, nem összeegyeztethető a fizetett aktus gyakorlatával. A pénz kényszert visz a kapcsolatba; a szexuális szolgáltatásért fizető fogyasztók – akik leggyakrabban a férfiak – alávetik az eladókat – akik legtöbbször a nők. Figyelembe véve ezt az egyenlőtlenséget, döntött úgy a Parlament, hogy megfogalmaz egy törvényt, amely hosszú távon kényszeríti a klienseket, hogy megváltoztassák a viselkedésüket és de facto a prostituáltakat más tevékenység felé irányítja.
A törvény egy sor szigorú büntető rendelkezést is beiktat. Például egy lakás- vagy egy hoteltulajdonos nem adhatja bérbe az ingatlanát prostitúció céljára, mert kiteszi magát annak, hogy beperlik futtatásért. A Rózsaszín Szövetség szóvivője szerint viszont az 1999 januárjában hatályba lépett rendszabályok egyértelműen vallási, közelebbről lutheri ihletésűek: „Még mindig úgy gondolkoznak, hogy a szexuális munkát végző nő egy csábító, aki a férfiakat elveszi a feleségüktől.”
E megjegyzés az abolicionizmus (2) kritikáját visszhangozza, és közvetlenül a hatóságoknak és a törvény kialakításán velük együtt dolgozó svéd származású kanadai ügyvédnőnek, Gunilla Ekbergnek szól. Az ügyvédnő egyértelműen válaszol: „Ebben az ügyben a vallásnak nincs semmi szerepe. Ezzel szemben, igen, erős etikai elvekre támaszkodunk. Ha egy olyan társadalomban akarunk élni, ahol egyenlő esélyek és egyenlő jogok illetik meg a férfiakat és a nőket, akkor el kell törölni az erőszakot, amelyet a férfiak alkalmaznak a nőkkel szemben.”
A prostitúció és az emberkereskedelem szakértője elmondja, hogy harmincöt éves szakmai pályafutása alatt egyetlen egyszer sem találkozott olyan nővel, aki önként és örömmel vettette alá magát a fizetett szexuális kapcsolatnak: „Ezt a tevékenységet nem választják. Minden prostituált mögött ott találjuk az erőszak, a kábítószer és a nyomor konkrét esetét. A szexuális ipar pedig kifejezetten generálja az elnyomást. Svédországban, egy szociáldemokrata hagyományú országban, jól tudjuk mit jelent az a kifejezés: hogy elnyomás.” Gunilla Ekberg szerint ezért döntöttek úgy, hogy megváltoztatják a törvényeket, és a politikai megközelítést helyezik előtérbe: „Vajon következetes álláspont-e ma Európában, hogy baloldali emberek, akik a dolgozók jogait védik, ugyanakkor abban a pillanatban, amikor a prostitúcióról kell törvénykezni, neoliberális álláspontra helyezkednek?”
Egy 2014-es felmérés szerint a svédek 72%-a (a nők 85%-a és a férfiak 60%-a) támogatja a szexuális szolgáltatások vásárlásának betiltását (3) . De vajon ez azt is jelenti, hogy a törvény bizonyította, hogy hatékony és hasznos? A prostitúció megmaradt nehezen felmérhető jelenségnek. A Svéd Országos Összefogás az Emberkereskedelem Ellen szerint az utcai prostitúció 2014-ben 200-250 nőt érintett, többségükben külföldieket, míg 1995-ben a számuk 650 volt (4) . Ugyanakkor a svéd állami rádió (5) feltárta, hogy 2016 nyarán Malmőben, Stockholm és Göteborg után az ország harmadik legnagyobb városában, nőtt a prostitúció: negyvenhét nőt számoltak össze az utcákon, vagyis héttel többen voltak, mint 2014-ben. Ugyanezen felmérés szerint a tendencia ma is folytatódik. Gunilla Ekberg ügyvédnő álláspontja az, hogy nem az 1999-es törvénnyel van baj, hanem az alkalmazásával: „Legyünk őszinték: nem tudunk húsz év alatt mindent megváltoztatni. Az európai emberkereskedelem ma Svédországban a legkevésbé számottevő. De még itt sem alkalmazzák mindenütt megfelelően törvényt.”
Pszichológiai támogatás a klienseknek
Az emberkereskedelem elleni harc keretében a svéd prostituáltaknak kilépési programot javasolnak. Külföldi társaik viszont az azonnali kitoloncoltatást kockáztatják. Egy hónap gondolkodási idő után, ha elfogadják és készek együttműködni, akkor ők is kaphatnak egy hat hónapos tartózkodási engedélyt és szociális segélyeket. Abban az esetben, ha a bürokratikus ügyintés ennél hosszabb ideig tart, akkor ez az időszak újabb hat hónappal meghosszabbítható. Ez alatt az idő alatt lehetőséget kapnak, hogy tanuljanak vagy egy másik munkát találjanak maguknak. „Vigyázat: mindez ideiglenes. Az ügyintézés lejárta után a bíróság dönt, hogy maradhatnak-e és kaphatnak-e végleges letelepedési engedélyt” – mondja Kajsa Wahlberg asszony, az emberkereskedelem kormány mellé rendelt országos rendőrfőnöke.
A prostituáltak integrálása csak egy abból a harminchat programpontból, amit 2008 júliusában fogadott el a kormány, és amelyre 20 millió eurónyi költségvetést szavazott meg. (6) A rendőrfőnök asszony véleménye szerint a program radikálisan csökkentette az utcai prostitúciót. Ugyanakkor kifejti, hogy az „internet korában, a prostitúció kilépett a közszférából. Állandóan nő a szexuális szolgáltatások kínálata a masszázsszalonokban, a fodrászoknál sőt még a manikűrösöknél is”. A kliensek aktív felkutatása megváltozott, ebben segít a kiépített információs hálózat. Az utóbbi nyolc évben hússzor több hirdetést adnak fel az interneten. Úgy tűnik azonban, hogy ez a növekedés az internet szélesebb körűvé válásával függ össze, mert számszerűen nem érint több személyt.
Kajsa Wahlberg szerint a rendőrség átlagosan ötszáz férfit állít elő évente, és ez a szám nem nagyon változik. A szabálysértő az egyszerű bírságtól az egyéves letöltendő börtönig büntethető. A bírság a jövedelem függvénye, munkanélkülinél ez 350 euró, aktív dolgozónál maximum százötven nap bérének megfelelő összeg.
A visszaesés elkerülése érdekében a klienseknek felajánlanak pszichológiai kezelést is. Göteborg városának van erről a legkorábbi tapasztalata. A szolgálatot 1997-ben hozták létre, vagyis még azelőtt, hogy a parlament megszavazta volna a prostitúciós törvényt. A Köpare Av Sexuella Tjänster (KAST, „szexuális szolgáltatások vásárlója”) programban kétezren vettek részt. Önként. Megpróbálják meggyógyítani a fizetett szexhez való függő viszonyukat. A szexuális szolgáltatások vásárlójának segítenek felismerni azt a családi traumát, amely „mindig ott van a mélyén egy ilyen szokásnak” – mondja Maia Strufve családi pszichoterapeuta, aki szorosan együttműködik a helyi önkormányzattal és a társadalombiztosítás alkalmazottja. A kezelések általában heti egyszeri egyórás beszélgetések és átlagosan két és fél évig tartanak.
„Sok beteg azt mondja, hogy szabadabban mer bizonyos dolgokat egy prostituálttal, mint a párjával. Azt állítják, hogy egy nyomás alól szabadulnak fel” – magyarázza a szociális munkás. Ugyanakkor nem javasolja a párkapcsolati terápiát, amely „sosem vezet eredményre ezen a területen, sőt gyakran válságot robbant ki. Azok a férfiak, akik eljönnek a kezelésre, azoknak elsősorban arra van szükségük, hogy meghallgassák őket és tanácsokat kapjanak”. A kezelés alatt, ha egyedül vannak, akkor könnyebben ki tudják fejezni magukat. Gyakran zavarban vannak, és felelevenítik az első alkalmat, amely általában nem túl kellemes benyomást hagyott maga után.
A prostituáltaknak a szociális támogatási programon kívül szintén javasolnak pszichológiai kezelést is. Az 1999-es törvény szellemében nem arra kell törekedni, hogy javuljanak a munkakörülményeik, hanem arra, hogy változtassanak szakmát. És ehhez hosszú távú programokra támaszkodhatnak. Maia Strufve büszke arra, hogy hozzájárult a prostitúció csökkentéséhez – bár számokat nem tud mondani.
2010-ben az ország legmagasabb rangú bírája, Anna Skarhed egy nagyon kedvező jelentést készített a szexuális szolgáltatások büntetéséről, amely szerinte hatékony a kliens visszaesésének kezelésére, és megakadályozza a szervezett alvilág megtelepedését. De Susanne Dodillet a Göteborgi Egyetem kutatója, egy teljesen más tanulmányt követel, mert az állam szerinte egyszerre ítélkező és résztvevő: „Nem hagyják, hogy kritikai és független értékelés készüljön a törvényről” – mondja. Megítélése szerint a prostituáltakat sosem hallgatták meg. Ezt a megjegyzést, Anna Skarhed hivatalosan is tagadta.
Susanne Dodillet Németországban született, és 21 éves korában telepedett le Svédországban. Megérkezésekor nagyon hamar megértette, hogy álláspontja a feminizmusról teljesen más, mint a svéd diáklányoké. „Más a kulturális közeg. Azt hittem, hogy a barátaim baldaliak. De támogatták a törvényt, sőt a fizetett szexet »erőszaknak« minősítették.” Az egyén szabadsága nevében az egyetemi kutató elítéli a kliensek büntetését, de egy sor más rendelkezést is, így például azt a törvényt, amely megakadályozza, hogy a prostituáltak segítséget nyújtsanak egymásnak, mert akkor futatással vádolhatókká lesznek. Azt is sajnálja, hogy a törvényhozók, amióta bevezették a törvényt, úgy érzik, hogy „erkölcsileg egy példamutató” országhoz tartoznak.
Ingeborg Kraus, a német pszichológus, épp fordítva, egyértelműen azon dolgozik, hogy Németország vegye át a svéd törvényeket, és ratifikálják az „emberkereskedés és mások prostitúciójának kihasználása” nevű 1949-es nemzetközi egyezményt. (7) Ő volt az egyik kezdeményezője a német pszichotraumatológusok kiáltványának a prostitúció ellen. 2001-ben levelet írt Angela Merkel kancellárasszonynak (8) , hogy felhívja a figyelmet a bordélyházak legalizálásának következményére, arra hogy ugrásszerűen megnőtt a kereslet. „A „német modell” messze nem védi meg a prostituáltakat, épp fordítva, kiderült hogy a nők számára „elhozta a poklot a földre” – írta más, nyilvános állásfoglalásában. (9) Megfigyelhetjük a prostitúció ipari méretű megjelenését, amely összességében 14,6 milliárd eurós nyereséget termel és hivatalosan is 3500 bordélyházat tart fenn.” Ezen intézmények egy része, mint a kölni Pascha, az ipari szexualitás központjává vált. Itt több mint 120 prostituált dolgozik, és büszkén hirdeti, hogy van egy „olcsó Éros Center, egy hagyományos és kényelmesebb bordélyház, egy magasabb tarifákkal működő, transzszexuálisoknak fenntartott emeletnyi részleg, egy diszkotéka eszkortokkal és egy szálloda is”.
„Étkezés, alkoholos italok, masszázs, egy vagy több lány”
Mivel mint minden vállalkozásnál, a cél mindig a versenyképesség növelése, ezek a vállalatok kedvezményes „csomag”-szolgáltatásokat is felajánlanak, „Étkezés, alkoholos italok, thai masszázs, egy vagy több lány, három órára mindössze 50 euró.” (10) Ez egy emberi katasztrófa. Ingeborg Kraus egy 2008-as felmérést idéz: A prostitúciós helyzetben lévő asszonyok 68%-a poszttraumás stressz szindrómától szenved, tüneteik megegyeznek a leszerelt katonák és a megkínzott személyek tüneteivel. Más zavarok is kialakulhatnak: szorongás, különböző függőségek, érzelmi zavarok, mint a depresszió vagy a bipoláritás, pszichoszomatikus betegségek, személyiség zavarok, stb. (11)
Mivel elítéli a német „politikai felelősök semmittevését” Ingeborg Kraus asszony az Európai Bizottsághoz akar fordulni, hogy adjanak ki egy Németországot elítélő állásfoglalást az alapjogok kartájának megsértése miatt, hiszen az garantálja a „személy integritását” és „tiltja a lealacsonyító bánásmódot”. El akarja ismertetni, hogy a prostitúció teljes ellenmondásban áll az Európai Unió értékeivel. Az Európai Parlament 2014-ben több ajánlást is megszavazott, (12) így a kliensek büntetésének bevezetését, de ez nem kötelező határozat. Az Unión kívül Norvégia és Izland 2009-ben követték Svédországot. Az Unión belül egyedül Észak-Írország (2015-ben) és Franciaország (2016-ban) változtatta meg a törvényeit. A svéd modell azt is megmutatja, hogy nem lehet mindent a törvényektől várni, hogy a prostitúcióellenes harc egy hosszú távú folyamat része, és hogy társadalmi támogatottság kell hozzá, illetve hosszú távú szociális támogatási rendszerre is szükség van.
A különböző törvényi szabályozások – Cécile Marin, 2017. január 1.
