hu | fr | en | +
Accéder au menu

Trump szerint a világ

JPEG - 454.2 kio

Nehéz pontos képet alkotni arról, milyen lesz Donald Trump külpolitikája. A leendő elnök sem írott dokumentumokban, sem beszédeiben nem részletezte erre vonatkozó szándékait. Sokan vélik úgy, hogy megközelítése kevés információra alapul, nem koherens, a sajtó hangzatos címeire épül, valamint üzletemberi tapasztalataira. Néhány interjú vagy a kampány során tett kijelentései és újabban kormánya tagjainak kiválasztása révén némileg tisztul a kép. Trump-nak talán nem eléggé kiérlelt, de viszonylag koherens víziója van a világról, s benne az országa helyéről. Ez a vízió eltér a Washingtonban mérvadónak tekintett szakemberek vagy politikai vezetők nagy részének víziójától.

Ha valaki az amerikai fővárosban időzik, igen hamar arra a megállapításra jut, hogy a szakemberek és politikai vezetők a Fehér Házat tekintik a központnak és körülötte kialakuló koncentrikus köröket látnak. Kanada, az Egyesült Királyság és a többi angol nyelvű szövetséges helyezkedik el az első körben, a NATO további tagállamai, valamint Japán, Dél-Korea és Izrael a második körben, a régi gazdasági és katonai partnerek, mint Tajvan, a Fülöp-szigetek és Szaúd-Arábia a harmadik körben és így tovább. A függőségi viszonyok e rendszerén kívül találhatók az Egyesült Államok riválisai és ellenfelei: Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea. Évtizedekig az amerikai külpolitika célja a baráti országokkal való és az azok közötti kapcsolatok erősítése volt, és a kizárt országok gyengítése vagy elszigetelése. Ebbe a politikába néha az is belefért, hogy harcba lépett a periférián található szövetségesek védelmére, attól való valós vagy feltételezett félelmében, hogy a szoros szövetségesek veszélybe kerülhetnek.

Trump, aki nem sokat élt a washingtoni régión belül, nem osztja a republikánus vagy demokrata politikai vezetők többségének e közös vízióját. New-York-i üzletemberként, akinek érdekeltségei megtalálhatóak szerte a világban, felfogásától idegennek talál minden strukturált koncepciót, amely meghatározott szerepeket szán a szövetségeseknek, barátoknak és ellenségeknek. Ily módon hasonlítanak nézetei Rex Tillerson, az ExxonMobil főnökééhez, akit külügyminiszterének választott. A két ember a világot hatalmas dzsungelként fogja fel, ahol a vetélkedés a főszabály, ahol az esélyek és a veszedelmek bárhol megtalálhatóak, függetlenül az érintett országok lojalitásától vagy Washingtonnal szemben feltételezett ellenséges magatartásától.

E szerint a felfogás szerint az Egyesült Államok nem egy tőle függő, általa megvédendő államok családjának középpontjában áll, hanem egyike a hatalmaknak, amelyek a versengő világméretű sakktáblán pozíciókért és profitért harcolnak. A külpolitika célja tehát az érdekek érvényesítése, azaz azon államok ellehetetlenítése, amelyek előnyöket próbálnának maguk számára biztosítani, miközben hátrányos helyzetbe hozzák az USA-t. Minden államot aszerint értékel tehát, hogy mennyiben járul hozzá az amerikai érdekekhez. Trump a rendelkezésére álló eszközöket arra használja majd fel, hogy megjutalmazza partnereit és megbüntesse ellenfeleit. A partnereket várhatóan fogadni fogja a Fehér Házban és előnyös kereskedelmi szerződéseket kínál nekik. Az ellenfeleket büntető vámtételekkel sújtja, bele kell törődniük, hogy diplomáciailag elszigeteli őket és elfogadhatatlannak ítélt provokációk esetén akár fegyveresen is beavatkozik ellenük.

E minden nagy alapelvet nélkülöző útiterv megvalósításához Trump körül olyan csapat szerveződött, amely érdekes megoldásokkal képes megjutalmazni az együttműködést (Tillerson a külügyminiszteri poszton), vagy erőt alkalmaz a kijelölt ellenfelekkel szemben (Michel Flynn tábornok nemzetbiztonsági tanácsadóként való alkalmazása vagy James Mattis tábornok a védelmi minisztérium élén). Egy esetleges katonai opció hitelességének biztosítására a fegyveres erők jelentős megnövelését javasolta, elsősorban a tengerészgyalogságét, amely az erődemonstrációk és a gyors hadműveletek legjobb eszközének bizonyul (1) .

Harc az Iszlám Állam ellen

Hogyan valósítja meg ezt a tervet a világ különböző régióiban? A Közel-Kelettel kell kezdeni és az Iszlám Állam Szervezete (IÁ) elleni háborúval. Trump ugyanis a kezdetektől fogva azt hirdette, hogy első számú célja „az IÁ kiirtása”, és „a radikális iszlám terrorizmus” minden egyéb megnyilvánulásának megsemmisítése. 2016. szeptember 7-én Philadelphiában kijelentette: „Beiktatásom után azonnal felszólítom tábornokaimat, hogy harminc napon belül nyújtsák be az IÁ legyőzésének és megsemmisítésének tervét.” (2)

Az Egyesült Államok e csoport ellen folytatott háborúját nagymértékben belpolitikai problémaként fogja fel. A megsemmisítésre irányuló határozott szándék mögött amerikai földön elkövetett merényletektől való félelem és „a radikális iszlám” által kiváltott általános ellenérzés áll. Trump bejelentette, hogy e harcban nem elégednek meg fél-intézkedésekkel: a hadsereg rendelkezésére álló minden eszközt kérlelhetetlen megsemmisítő kampányban vetnek be; nem baj, ha ebben az IÁ-hoz társuló civilek és rokonok életükkel is fizetnek.

Ez a harc ugyan elsősorban a hadsereg feladata, ugyanakkor jelentős diplomáciai vonzatai is vannak. Mindenekelőtt tudni kell, kitől kérhet Washington hozzájárulást az IÁ gyökeres kiirtásához. Trump ilyen keretek között képzel el lehetséges szövetséget Vlagyimir Putyinnal. „Tök jó lenne összefogni Oroszországgal hogy együtt zúzzuk péppé az IÁ-t, nem?” tette fel a kérdést 2016 július 25-én egy Észak-Karolinában rendezett gyűlésen. (3) Hasonlóképpen javasolta a kapcsolatok újrafelvételét Damaszkusszal: „Egyáltalán nem kedvelem Asszadot, de Asszad megöli az IÁ-t” jelentette ki 2016. október 9-én, a Hillary Clintonnal folytatott második televíziós vitában. Cserébe, az orosz és a szíriai elnök némi kedvezményekben részesülhetne: Putyin esetében ténylegesen elismernék a Krím-félsziget Oroszországhoz való csatolását és megszüntetnék a szankciókat; a szíriai elnök esetében leállítanának minden, a rezsim ellen harcoló felkelőknek nyújtott támogatást.

Trump valószínűleg hasonló jellegű megállapodásokat próbálna kötni a régió többi jelentős szereplőjével. Elképzelhető például egy gyors megállapodás Recep Tayip Erdogan török elnökkel, eszerint a törökök fokozott nyomást gyakorolnának az IÁ-ra, cserébe pedig az amerikaiak kevésbé támogatnák a Szíriában harcoló kurdokat – mindazonáltal eddig ez utóbbiak a leghatékonyabbak a dzsihádisták elleni szárazföldi támadásokban. Erdogan elnök az első államfők között gratulált Trumpnak választási győzelme után és mindketten fokozott ”terrorizmus” elleni együttműködésről beszéltek. Az is elképzelhető, hogy Trump megkönnyíti a száműzetésben élő vallástudós Fethullah Gülen kiadatását, akit Ankara a 2016. júliusi sikertelen puccskísérlet felelősének tekint. (4)

A Washington és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatra azonban kedvezőtlen hatást gyakorolhat az IÁ elleni amerikai támadás fokozódása. Mind az IÁ, mind Szaúd-Arábia vezetői szunniták, és várhatóan többségükben szunniták esnének a szervezet pozíciói elleni légitámadások áldozatául. Ezzel párhuzamosan, a helyszínen az IÁ ellen harcolók nagy arányban siítákból állnak, legyen szó Irakban az Irán által támogatott milíciákból vagy Szíriában az alavitákról és szövetségeseikről. Rijad szemében győzelmük és az Asszad rezsim túlélése csak Irán, azaz legfőbb Öböl-menti riválisának győzedelmét jelentheti. Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közti kapcsolatok közeli romlása annál is valószínűbb, mivel Trump kitart amellett, hogy drágán fizettesse meg a Szaúd-Arábiának nyújtott segítséget. „Az Öböl-menti országoknak csak pénzük van” jelentette ki egyikében a titokzatos antropológiai összefoglalóinak egy december 16-i gyűlésen. „Nekünk nincs és 20 000 milliárd dolláros adósságunk van…”

Rijad problémái nem feltétlenül tesznek jót Iránnak, mert első pillantásra meglehetősen tartania kell Trump beköltözésétől a Fehér Házba. Az elnökjelölt kampánya során ugyanis a Teheránnal kötött atommegállapodást – melynek hivatalos elnevezése „közös átfogó akció-terv” – „a történelem legrosszabb megállapodásának” minősítette és megígérte, hogy „felmondja”.

A nemzetbiztonsági tanácsadónak kinevezett Flynn tábornok kérlelhetetlen ellenfele Iránnak és bizonyára nyomást gyakorol majd az elnökre, hogy tartsa be, amit vállalt. (5) Mindazonáltal az IÁ minél gyorsabb megsemmisítése prioritást élvez és megelőzheti Irán szankcionálásának szándékát. A megállapodást egyébként Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Kína és Oroszország is aláírta s nem mutatnak semmiféle hajlandóságot annak megváltoztatására.

Oroszország és Kína

A Washington és Moszkva közötti kapcsolat javulhat a Trump adminisztráció hivatalba lépésének első napjaitól. Az új elnök ugyanis több alkalommal kifejezte Putyin iránt érzett csodálatát és találkozót javasolt, hogy javítsanak a jelenleg igen rossz bilaterális kapcsolatokon. Kettejük telefonbeszélgetése után a Kreml kifejezésre juttatta, hogy egyetértettek abban, „normalizálni kell kapcsolatokat és konstruktív együttműködést folytatni a kérdések lehető legszélesebb körében.” (6) Tillerson külügyminiszterként való kiválasztását részben az magyarázza, hogy az Exxon főnöke régóta jó kapcsolatokat ápol Moszkvával köszönhetően azoknak a vegyesvállalatoknak, amelyeket az olajcég az északi sarkvidéken és Szahalin szigetén működő orosz vállalatokkal működtet. Nem járnánk el azonban a megfelelő óvatossággal, ha tartós mézesheteket jósolnánk az amerikai-orosz kapcsolatoknak. Az új elnök elsődleges szempontja az Egyesült Államok érdekeinek a képviselete, ez pedig felfogása szerint kizár minden olyan megegyezést, amelyet vezető szerepe feladásaként lehetne értelmezni.

Trump-nak egyébként elhatározott szándéka, hogy megerősíti a hadsereget, miközben csupán a tengeri erők költségvetése dupláját teszi ki a teljes orosz katonai kiadásoknak. Putyin bizonyára nem örül ennek. Bár a leendő amerikai elnök egyes ajánlásai, köztük a tengerészgyalogság megerősítése, elsősorban Kínát látszanak megcélozni, további tervei Oroszországban kelthetnek riadalmat. Ezek közé tartozik mindenekelőtt az amerikai stratégiai bombázó-flotta modernizálása és „legmodernebb védelmi rakéta-rendszer” beszerzése. Ehhez hasonló kezdeményezések elsősorban Moszkvát nyugtalanítják, mivel Oroszország főként nukleáris fegyverzetére számít bármilyen ellene irányuló nyugati katonai akció elrettentésében. Az ország helyzetéről szóló december 1-jei éves beszédében Putyin egyébként nem rejtette véka alá aggodalmát: „Hangsúlyozom, hogy a stratégiai paritás megtörésére irányuló próbálkozások rendkívül veszélyesek és világméretű katasztrófához vezethetnek”. (7)

Kampánya során Trump azzal vádolta a kínaiakat, hogy jogtalan kereskedelmi gyakorlatot folytattak az Egyesült Államok kárára és megsértették Obama elnököt egy dél-kínai tengeren tervezett katonai bázis építésével. „A kínaiak semmibe vesznek bennünket”, jelentette ki március 26-án a New York Times újságírói előtt. „Nem tisztelik országunkat és nem tisztelik elnökünket.”

A Fehér Ház új lakója úgy gondolja tehát, hogy feszültebbé válnak a Pekinghez fűződő kapcsolatok. Vezethet-e ez fegyveres konfliktushoz? Arra a kérdésre, hogy használna-e erőszakot, hogy elűzze a kínaiakat a dél-kínai tengeri bázisukról, így válaszolt: „Talán... de erős gazdasági hatalmat gyakorlunk Kína fölött: kereskedelmi hatalmat.” Nem ment részletekbe, de azt sugallta, hogy inkább vámtételeket és egyéb kereskedelmi mechanizmusokat vetne be. Caj Jing-ven, Tajvan elnöknőjéhez intézett telefonhívása – ez egy első ismertté vált beszélgetés gyakorló vagy megválasztott amerikai elnök és egy tajvani vezető között a diplomáciai kapcsolatok 1979-ben történt megszakítása óta – hasonló irányban tett lépésként értékelhető: eszkalációval való fenyegetés acélból, hogy Pekinget bizonyos követelések elfogadására szorítsa.

Mindazonáltal Trump tudatában van annak, hogy bizonyos alapvető kérdésekben szüksége lesz a kínaiak együttműködésére. Mindenekelőtt Észak-Korea esetében – ez egyike a sürgető nemzetbiztonsági kérdéseknek, amelyekkel hivatalba lépésekor foglalkoznia kell. Bár nemzetközileg igen elszigeteltek, az észak-koreai vezetőknek valószínűleg sikerült nukleáris fegyverkészleteiket kibővíteni és olyan ballisztikus rakétákat kifejleszteni, amelyekkel elérhetik Japánt vagy a Csendes-óceáni amerikai területeket. A kínaiak láthatóan tartanak Kim-Jong-un rezsimjének összeomlásától (ennek következtében több százezer menekült érkezne Kína északi részébe és Koreát amerikai felügyelet mellett egyesítenék) ezért egyelőre jelentős anyagi támogatást nyújtanak neki. Ha Trump azt reméli, hogy kényszerítheti Phenjant nukleáris programja befagyasztására, szüksége lesz arra, hogy Peking tovább csökkentse Észak-Koreával folytatott kereskedelmét. „Kínának meg kell oldania számunkra ezt a problémát” – jelentette ki Hillary Clintonnal folytatott első vitájában. Ez a megoldás azonban Pekinggel folytatott tárgyalásokat feltételez, tehát kölcsönös engedményeket.

Európa és a NATO

Az a mód, ahogyan a megválasztott elnök tervezi kapcsolatát Európával és a NATO-val, egyértelműen rámutat az ő és elődei felfogásának különbözőségére. Elődei ugyanis az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét az amerikai biztonságpolitika sarokkövének tekintették és Európában a liberális rend védőbástyáját látták. Trump viszont hátat fordít ennek a felfogásnak. Szemében a NATO nem bizonyult hatékonynak az időszak legfontosabb harcában, éspedig „a radikális iszlamista terror” ellen. Európa pedig, mint politikai entitás, véleménye szerint nem rendelkezik azzal a gyakorlati kapacitással, amellyel hozzájárulhatna az Egyesült Államok alapvető érdekeinek megvédéséhez. Európa tehát kevesebb figyelmet érdemel, mint az Oroszországhoz vagy Kínához hasonló hatalmak, melyek aktívabb szerepet játszanak a világ nagy játszmáiban.

A NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel november 18-án folytatott telefonbeszélgetés során Trump állítólag újra megerősítette a Szövetség „tartós jelentőségét”; azóta azonban nem erősítette meg ezt. Egyetlen felelős katonai posztra való kinevezése sem jelzi, hogy különleges jelentőséget tulajdonítana az európai műveleti helyszíneknek. A NATO csak két szempontból számít a Fehér Ház új lakójának érdeklődésére: elvárja, hogy a Szervezet tagjai anyagilag nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közös védelemhez; követeli, hogy elsősorban az IÁ ellen fejtsék ki tevékenységüket. Egyéb kérdések, mint például Európa „keleti oldalának” védelme egy esetleges orosz támadással szemben láthatóan nem foglalkoztatják Trump-ot, aki úgy gondolhatja, hogy a világméretű sakktáblán Európa csak másodrendű feszültségek helyszíne. Csak akkor törődik vele, ha alapvető érdekek kerülnek veszélybe. Ez végül is jól foglalja össze a leendő elnök felfogását. „Amerika mindenek előtt”és a többi országot csak egyetlen szempont szerint értékeli: elősegíti vagy akadályozza az alapvető amerikai érdekek megvalósításában?

A Hampshire College, Amherst (Massachusets) professzora, a The Race for What’s Left. The Global Scramble for the World’s Last Resources, Metropolitan Books, NewYork, 2012.

Michael Klare

Rácz Ágnes

(1Transcript of Donald Trump’s speech on national security in Philadelphia, The Hill, 2016. szeptember 7. www.thehill.com

(2Ibid.

(3Trump says he would consider alliance with Russia over Islamic State, Reuters, 2016. július 25.

(4Trump, Turkey’s Erdogan discuss boosting ties, fighting terrorism, Reuters, 2016. november 9.

(5Cf. Matthew Rosenberg, Mark Mazzetti és Eric Schmitt: In Trump’s security pick, Michael Flynn, “sharp elbows” and no dissent, The New York Times, 2016. december 3.

(6Neil MacFarquhar: Putin and Trump talk on phone and agree to improve ties, Kremlin says, The New York Times, 2016. november 14.

(7Andrew Higgins: A subdued Vladimir Putin calls for “mutually beneficial” ties with U.S.,The New York Times, 2016. december 1.

Megosztás